Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

A new yorki páparablás
[ Karinthy Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. június 16. vasárnap    Mai névnap(ok): Jusztin, Jusztina a - a - a
Első Klazz az évadban
Február 1-én, pénteken este 19 órától a Művészetek Házában rendezi meg az évad első Klazz koncertjét a Miskolci Szimfonikus Zenekar, Kovács László vezényletével. neves művészek lépnek színpadra, mint a bámulatosan sokszínű, virtuóz cimbalomművész, Lukács Miklós, valamint Mérei Tamás csellóművész, Csepregi Gyula szaxofonművész és Márffy Gabriella hegedűművész.

 
A különleges hangverseny igazi zenei csemegét kínál a közönségnek. A szimfonikus és jazz hangzását ötvöző koncerten elhangzik majd Fridrich Gulda Csellóversenye, Oláh Kálmán Hungarian Moods, valamint Zsoldos Béla Movie és Mericske Ernő Vivaldiana című darabja.

A koncerten olyan neves művészek lépnek színpadra a Miskolci Szimfonikus Zenekarral, mint a bámulatosan sokszínű, virtuóz cimbalomművész, Lukács Miklós, valamint Mérei Tamás csellóművész (aki egyébként a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója), Csepregi Gyula szaxofonművész és Márffy Gabriella hegedűművész.

Lukács Miklós
 
A koncerten közreműködik Dés András (ütőhangszerek) és Barcza Horváth József (nagybőgő), ők ketten Oláh Kálmán cimbalomversenyében játszanak a szólista Lukács Miklóssal. Ez lesz Oláh Kálmán cimbalomversenyének az első vidéki bemutatója (az ősbemutató a budapesti Művészetek Palotájában volt). Ez a zenemű is hallható azon a lemezen, amely nemrég jelent meg Cimbalomversenyek címmel, a Hangvető kiadó gondozásában

Klazz koncertek

Kovács László, a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője, aki karmesterként is elkötelezett híve a dzsessz muzsikának, több mint hat éve határozta el, hogy a megszokott szimfonikus koncertektől eltérő újdonsággal is szeretné meglepni a zenekedvelő kedvelő közönséget. Ennek köszönhetően születtek meg a Klazz koncertek. Az elképzelés olyan népszerűnek bizonyult, hogy mára elképzelhetetlenné vált az évad Klazz koncertek nélkül.

A sorozat elnevezése a klasszikus és a jazz szavak összevonásából keletkezett. Az utóbbi évek során számos neves, nemzetközileg is elismert művésszel dolgozott együtt a miskolci zenekar a Klazz koncertek alkalmával. A vendégek között volt például (a teljesség igénye nélkül): Vukán György, Oláh Kálmán, Balázs Elemér, Fekete-Kovács Kornél, Babos Gyula, Borbély Mihály, László Attila.

( Fot? Raffay Zsófia )
[ eser ] 2013-01-29 19:02:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
[ Archívum ]
A yesyes és Myra Monoka képviseli hazánkat
Az ibis szállodamárka nemzetközi programjának keretében 17 országban adnak helyi művészek összesen 44 intim és exkluzív minikoncertet. Az ibis Music magyarországi eseményén, az ibis Budapest Centrum közösségi terében ketten is felléptek: a yesyes dinamikus, fiatalos koncerten adott válogatást legnépszerűbb dalaiból, a sokoldalú és izgalmas Myra Monoka pedig kortárs r’n’b-ből és érzelemdús elektronikus popból ötvözött számait mutatta be.
[ Keresés ]
Békéscsabai Jókai Színház 2019-2020-as évadja

Radnóti Miklós 110 éve született

Deák Kázmér grafikai kiállítása &

26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Lord of the Dance ismét Magyarországon

455 éve született a magyarok háziszerzője Shakespeare

A cselló lelke

20 év után JAZZ+AZ!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Novák Ferenc Tata előadása Forrószegiek

Meg kell élni a szélcsendet is

Fotóriporteri Életműdíj 2019: Szebeni András

Kovács Edit Jászai Mari-díjas

Az orosz titán a Müpában

Minden gyerek jusson el színházba – de hova és mire?

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]