Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Riverside Drive
[ Vidám Színpad ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. augusztus 17. szombat    Mai névnap(ok): Jácint, Jácinta a - a - a
Hot Jazz Band előszilveszteri koncert
MOM Kulturális Központ / 2012-12-30 19:30
Hot Jazz Band előszilveszteri koncertje december 30-án a MOM Kulturális Központban! Ahogy minden évben, idén is az ország legpatinásabb pezsgőjével vendégeli meg a zenekar a koncertre látogatókat. Az este két vendége Bolba Éva és Illényi Katica.

 
A nagyközönségnek már nem kell bemutatni a zenekart. Az 1920-as, ’30-as, ’40-es évek hazai filmzenéinek, jazz-es táncdalainak korhű megszólaltatója, s talán napjainkban az egyetlen formáció, amely eredeti hangzásában próbálja a közönség elé vinni ezen idők zenei termését. Az olyan jól ismert és kedvelt melódiák, mint az Odavagyok magáért, vagy az Én babám egy fekete nő mellett a Hot Jazz Band az utókor számára kevésbé ismert dalokat is igyekszik elérhetővé tenni. A koncerten legújabb, telefonos témájú CD-jükről is sok népszerű dal lesz hallható, a Halló Irén, vagy az Apu hogy megy be kezdetű dal sokakban kelt nosztalgiát, de az új, fiatalabb korosztályt is megérinti a nagyszülők korának varázsos zenéje. A zenekar állandó vendége Bolba Éva segítségével megszólalnak a ’40-es, ’50-es évek hazai jazz-melódiái is.

Az előszilveszteri koncerteken a Hot Jazz Band örömmel lát vendég zenészeket. Nem könnyű a választás, mert a színvonal mellett a zenei világot is ismerő népszerű művészeket célozza meg a zenekar. Korábbi években vendég volt Deseő Csaba hegedűművész, Orosz Zoltán harmonikavirtuóz. Idén a zenekar régi barátjára, a közönség nagy kedvence, Illényi Katica lesz a vendég. Katica repertoárja is hasonló zenei világból épül fel, s ahogyan a Hot Jazz Band, úgy Katica is sokoldalú művész. Mindamellett, hogy Zeneakadémiát végzett, a jazz világába is szeret elkalandozni hegedűjével, s kitűnően énekel, táncol. Minden bizonnyal ritka, élvezetes zenei csemegében részesül a koncertre ellátogató közönség, s ha kedve támad, még dalra is fakadhat, ahogyan ez már megszokottá vált a Hot Jazz Band előszilveszterein.

[ ngy, ksz ] 2012-12-30 19:30:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Fekete Péternek
... hát megvan végre az új cirkusz helye!!!

Tekinthetjük a hírt születésnapi ajándéknak...

[ Archívum ]
[ Keresés ]
2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Újabb magyar filmes-siker

Sztehlo Gábor 110 éve született

Karosi Bálint - Existentia

55 éve ezen a napon

Születésnapi levél – Ronyecz Máriának

Békéscsabai Jókai Színház 2019-2020-as évadja

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]