Terasz: Jól lehet egy költő nagykorúságát oktondiság lenne években mérni, kimondható, hogy negyedik köteted, a szívucca már a felnőtt kor jegyében fogant?
L. B.: Igen, lassan kezdem letenni a homokozó lapátot. Így harminchét évesen már éppen itt az ideje… A viccet félretéve kétségtelen, hogy a szívucca új hang, mely a megváltozott élethelyzetből - családom lett, gyermekeim születtek, s így azért maradt a homokozó lapát is- más szemszögből nyúl hozzá a világ, a költészet anyagához, talán beérni látszik saját hangom, mely reményeim szerint egységes stílust teremt a kötet klasszikus és posztmodern versformáiban egyaránt. A szívucca cím egyrészt utal a konkrét térképészeti helyre, ahol jelenleg lakunk, másrészt a költészet láthatatlan belső útjára, s természetesen a mindennél fontosabb szeretetre, a szeretet megtartó erejére, a valódi értékek fontosságára. Úgy érzem, a szokásos apai felelősségérzeten túl, valami paradox módon tényleg gyermekeim tettek igazán felnőtté, miközben újraélhettem általuk gyerekkorom…
T: Méltatód és mentorod Bertók László, koszorús pécsi költő(társ) külön kiemeli, mint újdonságot, a Balaton bűvöletében íródott verseidet.
L. B.: A Balaton számunkra egyfajta „mitikus” gyermekkori tér és mióta fiaink megszülettek, minél több időt próbálunk a magyar tengernél tölteni velük, s nagyon szeretik is. Balatonszárszó és Fonyód, a két bázis, különösen gazdag költői emlékekben, hatásokban, gondoljunk csak József Attilára, Rónay Györgyre, Takáts Gyulára, Fodor Andrásra, de nincs messze Nikla sem, Berzsenyi birodalma és atyai jó barátom, az említett Bertók László is somogyi származású, tehát igen kiváló társasággal vagyok itt - bár sajnos csak virtuálisan – együtt. Az egész tájat belengi az oly ihlető, derűs, pannon szellemiség.
T: A költészet vigaszt nyújt a színi pályán ért csalódásért, illetve a színpadi siker picit háttérbe szorítja a költőt? Melyik dominál?
L. B.: Számomra a költészet és színház szerves egységben van, mint a nó-színésznél, ahol a képzés integráns része a versírás. Nekem ez a tökéletes színészeszmény, ezt talán sokan nem értik, s úgy látom, a szintézisteremtés ma egyébként sem divat, de számomra alapvető. Ha nem tartanám lehetetlennek, azt mondhatnám, hogy én az egész életet szeretném átölelni. S talán az sem véletlen, hogy színészdiplomám kézhezvételének hónapjában jelent meg először komoly irodalmi lapban versem. A hétköznapokban persze a sok munka miatt azért a színház dominál, ebből is tartom el – úgy, ahogy- a családom. Ráadásul feleségem, Tallián Mariann szintén diplomás színésznő, bár az ő másik élete a zene, mert kiválóan hegedül. Úgy fogalmaznék, hogy összművészeti család vagyunk és közös, tematikus verses-zenés estjeink is vannak, ahol saját versem is mondom.
T: Tollal írsz, vagy számítógépen?
L. B.: Régen csak tollal, manapság már előfordul, hogy a kezdő löket után a gépben folytatom.
|