Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

A nagy Sganarelle és Tsa
[ Katona József Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2020. május 30. szombat    Mai névnap(ok): Janka, Zsanett a - a - a
Dukay Barnabás szerzői estje
Trafó Kortárs Művészetek Háza / 2011-04-11 20:00
„Kevés alkotóról mondható el, hogy egész munkássága során egyetlen konvencionális vagy kommersz hangot nem írt le - Dukay Barnabás esetében ez az etikai minimum. Ismerői számára meglepőnek tűnhetik a persze nem is oly meglepő állítás: rejtőzködő alkat ő, hiszen semmit nem tart fontosabbnak, mint azt, hogy a mű csakis önmagában és önmagáért álljon jót - a hangokon, a hihetetlen műgonddal elkészített kottán kívül nem tart szükségesnek egyéb információkat közölni, még a mű keletkezési idejét sem: mintha tudná, hogy az idő távlatában úgyis összemosódnak majd az évek.” (Wilheim András)

 
„Maradt-e még jelentése a 21. században az újdonság fogalmának? Ami új, annak részben közös értékrenden kell osztoznia a régivel, máskülönben újdonsága értelmezhetetlen volna. Ha viszont minden egyszerre érvényes, akkor minden érvénytelen, és akkor eljött az igazság órája. Dukay Barnabás felismerte, hogy újdonságot az ezredforduló idején nem valamely rafinált technikai újítás, hanem magának a zene szellemi helyének újragondolása jelenthet.

Erről a zenéről voltaképp nem lenne szabad írni: mindent, ami leírható benne, szerzője minimálisra korlátoz. Ez a zene nem akarja önmagát magyarázni, így mástól se várja, hogy magyarázzák. Hiszen minden, ami a zenéről szól, elvonja a figyelmet arról, amire a zene rámutat. Minden intellektuális magyarázat, vallja Dukay, jó előre meg akarja határozni, hogyan kell hallgatni a zenét, s ezzel pontosan a szembesülés kockázatától kímélné meg a hallgatót.

Mára már világosan látszik, hogy Dukay útja másfelé vezet, mint egykori műhelyének, az Új Zenei Stúdiónak többi tagjáé. A 2. világháború után a neoavantgárd és a minimálzene úgyszólván elölről akarta kezdeni a zenetörténetet. Dukay számára viszont nagyon fontos a zenei múlt: a középkori zeneszerzői technikákra, főleg a kánon különböző típusaira nem mint zenetörténeti relikviákra, hanem a későbbi, érzelem- és kifejezésalapú zene időfeletti, bármikor időszerűvé tehető alternatíváira tekint. Ezzel az egyetemes európaisággal megfér zenéje hangzásvilágának pentatonba játszó, pannon színezete. Ezért is: egyetlen szerzőt sem ismerek, akiről biztosabban állíthatnám, hogy zenéje a 21. század zenéje.”
(Dolinszky Miklós)


Program

1. Láthatatlan tűz a téli éjszakában (18:17)
A belső világosság prelúdiuma

2. Hallomások a fényről és a szeretetről (6:23)
Kánonok és szimfóniák

3. ..., aki saját csöndjében megpihen
Hangköltemény

4. Égő sóvárgás - magát önként feladva (6:52)
Szabad proporciós kánon

5. A kútnál - Áradó vizek idején
Három parafrázis egy hangkölteményre, egy és két zongorára

I. Találkozás egy asszonnyal (6:27)
II. Az Őshomály követése (7:51)
III. Egyedül az éjszakában (7:32)


Előadók:
KLUKON Edit és RÁNKI Dezső – 2 zongora
Ránki Dezső (szóló - 9)
Klukon Edit (szóló - 11)

Támogató: Budapest Music Center (BMC)

2011-04-11 20:00:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Születésnapi levél - Taub Jánosnak

Nemeskürty István, a nemzet Tanár ura 95 éves lenne

Vetró-Rózner-Bereményi: Magyar Copperfield

Volt egyszer egy Nép (Nemzeti) Színház

Wisinger István – Egy elme az örökkévalóságnak

Húsvét - ahogy lehet

Egy-Másért… Felhívás

Rendkívüli támogatás a színházi világban

Gnandt J a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült

Shahid Nadeem -

Születésnapi levél - Sík Ferencnek

Felhívás

A Békéscsabai Jókai Színház a veszélyhelyzet idején

Budapest Bábszínház Youtube-on

Március 20. a gyermek- és ifjúsági színházak nemzetközi ünnepe.

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]