Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Az élet mint olyan
[ Vígszínház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. július 16. kedd    Mai névnap(ok): Ria, Valter a - a - a
FEJTŐ FERENC

A népnek a fia volt (1)
   

   
   
   Mielőtt Illyés Gyuláról, Illyés Gyulával való néha konfliktusos, néha viszont nagyon meleg barátságomról beszélek, hadd szóljak néhány szót Campagnolo professzorról, aki egyike volt azoknak az olasz filozófusoknak – Croce-tanítvány-nak is nevezhetném, olasz liberális gondolkodónak –, akik a Société Európéenne de la Culture-t alapították. Akinek a vonzó egyénisége körül kialakult egy bizonyos szellemiség, ami lehetővé tette, hogy a kelet és nyugat között akkor fennálló hidegháborúban a barátságnak, a békének és a türelemnek a nyelvét beszéljék, és annak az európaiságnak, kultúrának a jelentőségét, amiből remélték, hogy a háborúságból és a feszültségekből egy európai megértés felé fog vezetni. Itt találkoztunk össze, különböző helyekről jővén, Ignotus Pál Londonból, én Párizsból, Illyés Gyula, Hubay, mások Magyarországról baráti csevegésre.
   Én Campagnolo professzort Thomas Mann Varázshegyének Settembrini figurájához hasonlítottam utópista idealizmusával, amellyel azt hitte, hogy a Moszkvából pártigazolvánnyal a zsebükben jövő emberekkel ugyanúgy lehet beszélni a megértés és az emberség, a humanizmus nyelvén, mint olyanokkal, például Illyés Gyulával, akik Magyarországról nem könnyen tudtak jönni Velencébe, de akik egészen más szellemiséget is hoztak, amellyel lehetett társalogni és vitatkozni egy olyan Magyarországról, ahol még voltak maradványai annak a szellemiségnek, amelyben az ellenfél nem volt szükségképpen ellenség, amikor lehetett másképp gondolkodni ugyanannál az asztalnál borozva a Centrál Kávéházban vagy a Japánban, mint ahogy velünk annyiszor történt. Szeretném ezt az alkalmat felhasználni, hogy meghajoljak az emléke előtt; nagyszerű és tántoríthatatlan, az emberségben hívő ember volt.
   Illyés Gyula most lenne 100 éves. Amikor megismerkedtünk, 30 éves volt. Én 8 évvel voltam fiatalabb nála. A Bartha Miklós Társaságban, ahol megismerkedtem vele, néhány nappal később megismerkedtem egy másik magyar költővel is, akit József Attilának hívtak. Az még olyan idő volt, amikor József Attila és Illyés Gyula egy húron pendültek, hogy úgy mondjam, a marxizmus húrján. Egyek a baloldaliságban, egyek az ellenzékiségben. Én nagyon-nagyon kezdő voltam, s ez bizony nehézzé tette számomra azt az időt, néhány év múltán, amikor Illyés Gyulával, ha nem is szemben álltunk, mert a barátság tovább tartott a vita közben is, már nem voltunk egy véleményen. Minket urbanis-tának neveztek, ők meg magukat népieknek. Megvallom, kevés olyan urbánus magyart, mint amilyen Illyés Gyula volt, ismertem. Sok évvel később, amikor Párizsban egyszer felkeresett, vendégem volt a vidéki házamban. Sétáltunk a faluban, és bemutattam néhány francia parasztnak, hogy lássa, hogyan élnek a francia parasztok Ile de France-ban. Séta közben azt mondta nekem: „tudod, ami az én népiségemet illeti, én a dunántúli magyar nyelvet beszélem”. Kedves volt, mert gratulált nekem, hogy annyi év múltán még mindig dunántúli akcentussal beszélek magyarul is, és franciául is mellesleg. „Amikor én írás közben, különösen, amikor elméleti dolgokról írok, megakadok, mert nem tudom a gondolatoknak a tiszta kifejezést megtalálni, akkor először elgondolom, hogy franciául hogyan mondanám, és azután franciából fordítom le magyarra.” Nagyon meglepett ez a kijelentése, mert olyan szépen beszélt és írt magyarul és olyan tiszta magyarsággal, hogy ez egyik oka volt a barátságunknak. Ami azzal kezdődött igazából, hogy már gyakorló tanárként néhány barátommal, Szász Bélával, Rajk Lászlóval, folyóiratot kezdtünk szervezni és írni. Illyés engem kért meg, hogy az akkor megjelent kis kötetéről, a Három öreg címűről írjak ismertetést. Meg is tettem abban a lapban, amit Szabadonnak hívtak, és aminek csak egyetlen száma jelent meg, mert a megjelenése következő napján a Magyarságban egy vezércikk jelent meg arról, hogy a Szabadonnak az írói meddig lesznek még szabadon Magyarországon. Ez elég volt arra, hogy felhívja az ügyészség figyelmét a lapra és a szerkesztőségre, és hogy be legyünk tiltva. Azért makacs emberek voltunk, mert József Attilával néhány hónappal később egy újabb folyóiratot adtunk ki, aminek az élén már az ő neve volt, s amit úgy hívtak, hogy Valóság, és amelynek ugyancsak egyetlen száma jelent meg. József Attila abba írt egy tanulmányt a hegelizmus és marxizmus viszonyáról, amit amikor megmutattam közös barátainknak, a kommunista elvtársaknak, Sándor Pálnak és Schönstein doktornak, akik a Társadalmi Szemle című folyóiratot szerkesztették, a hajukat tépték; egyszerűen nem értették meg József Attila igen körmönfont hegeli elmélkedéseit.
   Visszatérve Illyés Gyulára, akivel együtt voltam a Bartha Miklós Társaság ülésein. Ez a társaság tulajdonképpen a Galilei Társaságnak szeretett volna az utódja lenni, ahol a magyar szellemi élet mindenféle irányzatai: népiek, kezdő népiek, mint Féja Géza vagy Bajcsy Zsilinszky Endre, együtt voltak Horner Miklóssal és Danczinger Ferenccel, akik a kommunista internacionálét képviselték, és ahol trockisták, kommunisták, népiek, nacionalisták szabadon és barátságosan – barátságosan, ezt a szót kiemelem – tudtak vitatkozni egymással és védeni egymással ellenkező álláspontokat. Néha nosztalgiáim vannak, amikor Magyarországra jövök, és látom azt a mély szakadást, amely a mi szakadásainkhoz képest igen mélységes gödör, és tényleg ellenségekként választja el az embereket, még néha ugyanabban a családban is. Nosztalgiám van ezek után az idők után, amikor Féja Gézával vagy a később nyilassá vált történésszel, Málnássy Ödönnel lehetett vitatkozni Dózsa Györgyről vagy mások történelmi jelentőségéről. Ez összekötött bennünket, és megteremtette a kölcsönös rokonszenvet. Már az összeismerkedésünket követő napokban sokat jártunk Illyéssel kávéházba is beszélgetni. Ennek oka nem csak Illyés franciás műveltsége volt, nem csak az a tény, hogy ő is dunántúli patrióta volt, magyar és európai patrióta abban az időben, hanem közös barátunk is volt, akivel ő még iskolatársként barátkozott össze. A kereskedelmi iskolát járta ugyanolyan idősen, mint Illyés Gyula, és aki a Hunok Párizsban című regényében éppúgy szerepel, mint a Kora tavaszban, sőt a Beatrice apródjai című könyvében is ír róla Illyés. És akit csupán az élete változatossága miatt akarok itt említeni.
   Amikor megismertem, Normai Ernőnek hívták, éppen szakított a kommunista párttal, az illegális kommunista párttal, amelynek egy időben, azt hiszem, két évig, még titkára is volt Magyarországon. A szakítást egy moszkvai utazása idézte elő, amely során nem csak Kun Bélával és társaival találkozott, hanem az orosz élettel, a szovjet élettel is. Azzal jött vissza Magyarországra, hogy nem moszkovita példára kell szervezni a magyar kommunizmust, hanem magyar nemzeti alapon. Ezek miatt az összeférhetetlenségek miatt szakított a kommunista párttal, és azután Párizsba ment munkásnak, és mint párizsi kommunista munkás találkozott közös barátoknál Illyés Gyulával, vagyis folytatta az iskolatársi barátságot. Különös ember volt ez a Normai Ernő, mert amikor szakított a kommunista párttal, visszatért a mesterségéhez. Nagyon jó villanyszerelő volt, és Párizsba is mint villanyszerelő munkás jött el, még kommunistaként. Amikor otthagyta Párizst, hogy visszajöjjön Magyarországra kommunistának, akkor a személyazonossági igazolványát egy igazolvánnyal nem rendelkező magyar kommunista Renault gyári munkásnak adta oda. Ez a Renault gyári munkás egy szász mozgalomban részt vevén rendőri kézre került, és örökre kitiltották Franciaországból, szóval kiutasították. Amikor Normai Ernő 1938-ban újra kijött Franciaországba és munkát keresett, és személyazonossági igazolványért ment be, akkor közölték vele, hogy maga ki van utasítva Franciaországból, amiről ő nem tudott. Úgyhogy nekünk barátoknak – akik bizonyos összeköttetésekkel rendelkeztünk Franciaországban – sikerült elérnünk azt, hogy ennek a kiutasítási végzésnek a végrehajtását egy héttel, majd két héttel, majd egy hónappal folyton meghosszabbították. Ezzel az egyetlen kiutasítási papírral a kezében lett Normai önkéntese a francia hadseregnek 1939-ben, és esett német fogságba, ahonnét ezzel a papírral a zsebében lógott meg, és tért vissza Párizsba, ahol a repülőtéren talált munkát mint villanyszerelő. Az ellenállási mozgalommal azonnal érintkezésbe lépvén, nagyon jó értesüléseket küldött francia barátain keresztül a londoni De Gaulle mozgalomnak a szabad franciákról. Az egyetlen papírja még akkor is az a kiutasítási papír volt. Úgyhogy Párizs fölszabadulása után egyike volt azon elsőknek, akiknek a kiutasítási papír után mindjárt állampolgársági papír került a kezükbe.
   Azért tértem ki erre, mert a párhuzamos barátságot ezzel a Normai Ernővel tartottuk, én is és Illyés Gyula is. Normai Ernő 1952-ben kiment Párizsból Ausztráliába, és ott villanyüzemeknél nagy karriert csinált, végül nyugdíjba ment. Mint 70 éves nyugdíjas ember beiratkozott a melbourne-i egyetemre, és ledoktorált Közép-Európa történelméből. Mikor ezt megtudtam, írtam neki: írd meg az életedet. Azon kevés magyarok egyike volt, akik egy időben ismerték Kun Bélát és Nagy Imrét, aki összeveszett Lukács Györggyel még Moszkvában, és ugyanakkor ilyen kalandos életet élt. Az érdekes az volt, hogy itt megint találkoztunk Illyés Gyulával, mert Illyés Gyula ugyanezt írta neki: írd meg az életedet. Normai megírta, elküldte nekem és Illyés Gyulának Magyarországra. Meglepetéssel láttam, hogy ez a Normai Ernő, akiből jó francia, majd ausztrál polgárember, liberális ember lett, ahogyan az életét írta, a kommunista múltját 1919-től kezdve, hogy is mondjam, már a Vörös Hadseregbe iratkozott be. Ez az ember írás közben visszaváltozott leninistává; Sztálin ellen írta a könyvet. Írtam neki, hogy visszaéled magad abba az ifjúságba, még a világnézetét is átveszed. Semmi akadálya, hogy elküld Magyarországra, és kiadják. Mert hiszen akkor már Kádár volt, aki ugyancsak leninistának és antisztálinis-tának mondta magát. Megfogadta tanácsomat, amiben Illyés Gyula is benne volt, és elküldte a könyvet a Munkásmozgalmi Intézet igazgatójának, akitől kapott egy 20 oldalas levelet, aminek a másolatát nekem is megküldte. Ami nagyon érdekes volt. Köszönetét fejezte ki amiatt, hogy a Munkásmozgalmi Intézet Könyvtárának archívuma részére ilyen érdekes adatokat szolgáltatott, a könyv kiadásáról azonban nem igen lehetett szó. A dolgok azért megint változtak, és 1989 után napvilágot látott.
   Visszatérve Illyés Gyulára és arra, hogy a barátságunk folytatódott. Egyik állomása az volt, hogy amikor én egyévi börtön után kikerültem, és az első szabadságomat Jugoszláviában töltöttem, először Zágrábban, ahol a nővérem élt, aztán a tengerparton, visszajövet írtam egy tanulmány-félét, mondjuk egy esszét, aminek azt a címet adtam, hogy Zágrábi útinapló, amelyben az akkor élő legnagyobb horvát íróról, Miroslav Krležáról – akivel később Illyés is megismerkedett és barátságba került – és másokról írtam. Odaadtam Illyés Gyulának, hogy mit szól hozzá. Illyés elolvasta és azt mondta: „Te, én azt hiszem, hogy ez tetszenék Babits Mihálynak. Mi lenne, ha elvinnélek hozzá és bemutatnálak neki”. Én akkor már írtam egy-két kritikát a Nyugatnak, amit nem Babitsnak, hanem Osváthnak küldtem, de nagy örömmel mondtam, hogy nagyon szívesen. Illyés telefonált, és Babits még aznap fogadott bennünket Zsófiával, a feleségével együtt, rendkívül barátságosan és kedvesen. Amikor Illyés odaadta neki a kéziratomat, Babits azt mondta, hogy ezt mindjárt el is fogja olvasni. Zsófiát kérte, hogy teáztasson meg bennünket, amíg ő elolvassa. Babits egy fél óra múlva visszajött és rám nézett: „jó, a következő számunkban hozni fogjuk”. Nem tudom, át tudják-e érezni, hogy egy fiatal, kezdő írónak mit jelentett ez az egyszerű: jó az írás. Úgyszólván Illyésnek köszönhetem. Ő vezetett be a Nyugatba, aminek aztán továbbra is munkatársa maradtam. Ő vezetett be a magyar irodalomba. A cikkem megjelenése után fölhívott a Pantheon kiadója, Dormándy László, aki később a Szép Szót is átvette Cserépfalvitól, és azt mondta, hogy az a cikk kezdete valaminek, és megrendelte tőlem az 1935-ös Magyar Könyvnapra az Érzelmes utazást, aminek a francia fordítása most jelent meg hatvan nem tudom hány évvel a megírása után, és mint egzotikum bizonyos tetszést is aratott francia kritikusaim között.
   Továbbra is barátok maradtunk, és amikor 1934-ben Illyés Gyula, Sárközy és Bálint György meg mások folyóiratot akartak alapítani, a Választ, akkor Illyés rögtön hívott, hogy írjak a Válaszba. A Válasz első számában megjelent egy nagyobb tanulmányom Mannheim Károlyról, a magyar származású német wéberista szociológusról, aki az utópiáról írt akkor Németországban egy könyvet. Tovább is dolgoztam a Válaszba és a Nyugatba, amikor József Attilának is eszébe jutott, hogy folyóiratot kellene alapítani. Ignotus Pállal, Hatvany Bertalannal végül is sor került rá Hatvany Lajosék-nál. József Attilának szüksége volt egy lapra, mert Babits Mihállyal sajnos nagyon összeveszett, és a Nyugatban már nem közölték. Szóval megindult a Szép Szó is. Egy ideig egyszerre voltam munkatársa a Válasznak és a Szép Szónak, ami ma furaságnak tetszik. A Válaszról igen sok tanulmány és könyv jelent meg, de amire nemigen figyeltek fel, az az, hogy a Válasz első számai különböztek a későbbiektől. Bizonyos írók, akik az első számokba írtak, kimaradtak, például Fülep Lajos vagy Földesi Gyula, Ady életírója. Mások is kimaradtak, és egy nap Illyés azzal jött a kávéházba, hogy: „baj van, mert Sárközy és a többiek arra a határozatra jutottak, hogy egyszerre nem lehet az ember a Szép Szó és a Válasz munkatársa”. Ebben a határozatban Németh Lászlónak döntő szerepe volt, mint később megtudtam. Így a Válaszból kimaradtam. Akkor még nem értettük pontosan, hogy miért, mivel még nem választotta a Válasz a népi-nemzetiséget irányvonalának, az később, elsősorban Németh László hatására alakult ki.
   Így kerültünk politikailag is és világnézetileg is visszás viszonyba magával Illyés Gyulával is, akinek a barátai jó része a Választ választotta, nem a Szép Szót. Akkor derült ki, hogy tulajdonképpen mi választ el bennünket. Elsősorban az a tény, hogy úgy alakult, hogy akik a Szép Szóba írtak, azok baloldalinak vallották magukat. Liberálisok voltak, néha legitimisták, szocialisták, baloldali keresztények, de baloldaliak. A Válasz egyre határozottabban választott valami egészen mást, egy harmadik utat, se baloldali, se jobboldali utat, amit már nem tudtunk követni. Ami elválasztott még bennünket, hogy mi bizonyos értelemben a kialakult, különböző világnézetek ellenére, amelyek a Szép Szóban hangot kaptak, Jászi Oszkárral, a XX. Század generációjával, Szabó Ervinnel, a Galilei Körrel, szóval a ’18 előtti magyar progresszióval közösséget vállaltunk, és annak örököseinek is tartottuk magunkat. Viszont erről az örökségről a Válasz nem akart tudni. Illyés Gyula, aki olvasta Jászit éppúgy, mint Szabó Ervint és másokat is, elfogadta a harmadik útnak az elvét, amit viszont mi a Szép Szóban abban az időben annál inkább abszurdnak tartottunk, mert akkor számunkra Magyarországon már nem a tőkés társadalom volt a fő ellenség, habár szocialisták voltunk, mint József Attila is a kommunizmussal való szakítása után, hanem a fasizmus. Ebben a kérdésben – a fasizmus kérdésében – a Válasz munkatársait nem sikerült rábírni, hogy fellépjenek ellene, és nyíltan antifasiszták legyenek. Ők a földkérdésre specializálva magukat – és nem véve tudomást arról, hogy a szociáldemokrácia a háború előtt már fölfedezte a földkérdést, és olyan emberek, mint Takács József és mások a szociáldemokrata párton belül, a földkérdés fontosságát és a földreformot a szociáldemokrata párt programjára tűzte – a szociáldemokráciával, egyáltalán a liberálisokkal közösséget vállalni nem akartak. Ebből következett azután egy állandó vita, amelyben én igyekeztem, éppen az Illyéssel való barátságomat is fenntartva, még akkor is, amikor ő és József Attila már nem voltak beszélő viszonyban, egyengetni az utat a közös állásfoglalások felé, ami egy időben a Márciusi Front körül sikerült is, de nyilvánvalóvá vált, hogy az utak elváltak. A harmadik út a baloldaltól való teljes különválást jelentette, és Zilahy Lajossal és más, kormánykörökhöz közelálló, bár liberális írókkal és költőkkel való beszélgetések során még Illyés Gyula és a társai is arra a meggyőződésre jutottak, hogy a földkérdésben a magyar uralkodó osztálynak, az akkor uralkodó dzsentriosztálynak a patriotizmusára lehet számítani, de ha a baloldaliságot vállalnák, akkor ennek az útját elvágnák. Ez különösen abban az időben került napirendre, amikor Gömbös Gyula alkotmányos változtatása történt, amelytől sokan a baloldalon is bizonyos könnyebbülést vártak, és ehelyett egy inkább mussolinista, mint hitleri fasizmust kaptunk.
   Illyés Gyulával ekkor kissé elhidegültünk, bár a kávéházban még egymás mellett ültünk, és kávéztunk a Centrálban vagy a Japánban, de amikor Petőfiről könyvet írt vagy a Puszták népéről, akkor én nagyon meleg és baráti tanulmányt közöltem, és nagyon nagy könyvnek tartottam. 1937-ben a Szép Szó társasága – József Attila már beteg volt, nem tudott velünk jönni – előadást tartott Komáromban, Pozsonyban és a cseh írószövetség meghívására a prágai magyaroknak a cseh írószövetésben is. A magyar irodalom helyzetéről írtam egy tanulmányt, amelyben a népi írók és különösen Illyés Gyula irodalmi, sőt ideológiai fontosságát is kihangsúlyoztam. Tehát nem alakult két szekértábor, mert azért bizonyos akciókban közösen írtunk alá. Amikor Féja Géza Viharsarokja miatt pert indítottak a szerző ellen, a Szép Szóban én álltam ki a védelmében a Szép Szó szolidaritásáról biztosítva őt. Életemnek egyik komoly csalódása lett ez, mert ez 1937-ben történt, és én 1938-ban mint a Népszava párizsi tudósítója – legalábbis ezen az ürügyön – kimentem Párizsba. Akkor a Kelet Népe című lapban Féja Géza aljas támadást intézett ellenem, elképesztő válasz volt… Megjegyzem, Féja Gézával néhány évig nagyon jó barátságban voltunk, Hat-vany Lajoséknál találkoztunk és vitatkoztunk egymással.
   Ellentétben azzal, amit erről a magyar irodalomtörténetben olvasni lehet, a szakítás nem volt végleges, és a barátságokat nagyon kevéssé érintette. Amikor József Attila már az utolsó napjait élte és Illyés Gyula meglátogatta, jelen voltam a klinikán. A találkozást Flóra asszony rendezte a két ellenlábas költő között, akiknek az ellenlábasságában, azt hiszem, nagyobb volt a szerepe a költői féltékenységnek, mint az ideológiának, amelyben nem csak az elején álltak egymás mellett. Hozzá kell ehhez tennem, hogy Illyés Gyulával első budapesti újralátogatásom alkalmával – 1946 decemberét és 1947 januárját töltöttem Budapesten – összejöttünk, beszélgettünk és kibékültünk, de úgy békültünk ki, hogy reméltük, ezzel nem csak kettőnk között lesz béke, hanem vége lesz az egész urbanista és népies vitának is, melyben szem elől tévesztettük mindazt, ami összetart és összefog bennünket.
   A világ azután megváltozott, és mondhatom, hogy a Szép Szó kettős vereséget szenvedett, de a Válasz nem szenvedett kettős vereséget, hála istennek. A Szép Szót újra akartuk indítani, Lukács György azonban, aki akkor kicsit diktátorként viselkedett itten, levélben értesített engem is meg Ignotus Pált is, hogy szó sem lehet arról, hogy a Szép Szót újra indítsuk, hacsak nem vagyunk hajlandók egy olyan nyilatkozatra, amelyben mind a ketten visszavonjuk mindazt, amit a sztálini totalitarizmus ellen írtunk már abban az időben, 1934-től kezdve. Szóval Európában az elsők között voltunk, mert a fasiszta kommunizmust, mint József Attila írta egyik versében, együtt ítéltük el: a fasizmust és a kommunizmust. Lu-kács György azt követelte tőlünk, hogy írjunk alá egy ilyen nyilatkozatot, úgyhogy lemondtunk a lap újraindításának tervéről. A Válasznak több szerencséje volt, amiben a kommunista kultúrpolitikának, Révai Józsefnek és a többieknek nagy részük volt, mert az ő igazi ellenségeik még a régi időkből a szocialisták meg a szociáldemokraták, a polgári liberálisok és a demokratikusok voltak. Míg a népiek harmadik útjából találtak átmeneti jelenségeket, mint Veres Péter vagy Darvas József vagy akár Erdei Ferenc is, akik egyszerre voltak népiek és kommunisták, titkosan vagy nem titkosan. Nekik több szerencséjük volt, de ennek a szerencsének mi is örültünk. Megismerkedtünk köztük egy magyar emberrel, akivel sajnos azelőtt nem jöttünk össze, és akivel több közösségünk volt, mint sok emberrel, aki a Szép Szóban dolgozott. Itt Bibó Istvánról akarok megemlékezni. Bibó Istvánnak a Válaszban megjelent politikai elemzéseivel nagy örömmel teljesen egyetértettem, úgy is, mint baloldali, mint szocialista és úgy is, mint magyar.
   Illyéssel való beszélgetésünk után Párizsból elküldtem a Szocializmus című lapnak, a Szociáldemokrata Párt lapjának egy cikket, amelynek azt a címet adtam, hogy „Pont egy viszály után”, amiben levontam az Illyéssel történt beszélgetésünk következtetéseit. Az első és a fő következtetés az volt, hogy ennek a viszálynak már nincs értelme, a földreform megvalósult Magyarországon, jól vagy rosszul, erről lehet vitatkozni. A földreform, az ő fő követelésük megvalósult, úgy nézett ki, mintha a demokráciából is lehetne valami, legalábbis mi is még reménykedtünk benne, és Illyés Gyula is reménykedett benne, mások is reménykedtek benne. Ezt a cikket abban a reményben küldtem el, hogy az ismét kezdődő vitának, amellyel már Illyés Gyula sem értett egyet, véget vessek.
   Sajnos a Szocializmus szerkesztősége, hogy milyen okból, azt nem tudom, nem érezte a cikket közlendőnek, ami először és utoljára történt meg velem. Talán nem értettek vele egyet. Az eredeti kézirat nálam elveszett, viszont hosszú évek, 1989 után előkerült, mégpedig Horváth Márton fia, Horváth Iván irodalomtörténész találta meg a Munkásmozgalmi Intézet archívumában. Hogy hogyan került oda a Szocializmustól…? Szóval odakerült, és nem csekély nehézséggel sikerült végül visszaszereznem, és elhelyezni az Élet és Irodalom című lapban. Azt hiszem, 1992-ben jelent meg, majd a Széchenyi Ágnes által összeállított könyvben szintén. Sajnos abban az időben a népi és urbánus vita, aminek a középpontjába már nem a földnek a kérdése, hanem a zsidókérdés került, újra feléledt Magyarországon. Azt kell mondanom, hogy ezt a csatát is elvesztettem, mint ahogy elvesztettem a ’30-as években azt a célkitűzésemet, hogy összehozzam azt, amiről azt hittem, hogy összehozható.
   Illyés Gyulával később sokszor találkoztam, ha Párizsba jött, mindig fölkeresett. Egyik ilyen beszélgetésünkkor mondta, hogy „Feri, miért nem foglalsz állást, miért nem nyilatkozol, a francia sajtóban van hely számodra, miért nem foglalkozol az erdélyi magyarság helyzetével?” Mondtam neki, hogy szívesen foglalkoznék, de egy feltétellel: ha egy tárgyilagos, gyűlöletmentes dokumentumírást olvasok arról, hogy tulajdonképpen mi ott a helyzet. Erre azt mondta, hogy meg fogod kapni. És tényleg néhány hét múlva, miután ő visszajött Magyar-országra, kaptam Kolozsvárról név nélkül, máig sem tudom, hogy kitől, egy ragyogó tanulmányt. Teljesen tárgyilagosan, emberségesen, gyűlölet és nacionalizmus nélkül, de patriotizmussal megírt tanulmány volt a helyzetről. Annak a tanulmánynak az alapján én törtem meg aztán a csöndet Franciaországban, abban a folyóiratban, aminek már a háború előtt óta munkatársa voltam. Közöltem egy tanulmányt az erdélyi magyarság helyzetéről, aminek Illyés Gyula nagyon örült.
   Még egy utolsó szót arról, hogy ő benne is egy barátot sirattam el, amikor megtudtam hosszú betegségének és halálának a hírét. A Flórával való barátságot, amelyet tulajdonképpen Párizsban kezdtünk meg hosszú évekkel azután, hogy József Attila betegágyánál találkoztunk, továbbra is fönntartottuk. Amikor Flórát igazságtalanul megvádolták a sajtóban, szinte felelőssé tették József Attila haláláért, azért, mert nem fogadta el József Attila szerelmét, én az Irodalomtörténet című lapban megvédelmeztem. Ismertem az egész történetet a kezdettől fogva, tudtam, hogy Illyés Gyulába már akkor szerelmes volt, amikor József Attila mint utolsó szalmaszálba próbált Flóra szerelmébe kapaszkodni. És Flóra, amit embernek meg lehetett tenni Attiláért, olyan szeretettel és kímélettel ápolta. De amit Attila kért tőle, az abszurdum, lehetetlenség volt. És a Flóra asszony iránti szeretetemet és tiszteletemet megpróbáltam írásban is kifejezni. Még csak egy szót arról, hogy Illyés és József Attila barátként kezdték, és Attila betegágyánál mint barátok, baráti csókkal és barátként fejezték be. Bennem mind a kettőjük iránti barátság aztán melegebbre, szorosabbra fonódott. József Attilával, már a lap szerkesztése körül is és hogy szomszédok lettünk Zuglóban, szinte minden nap találkoztunk. Verseinek első olvasója mindig én lehettem, néha még a megrendelője is. A Szép Szó két külön, könyvnapi számának a szerkesztését, közös szerkesztőségi egyezménnyel, teljesen rám bízták. Mégpedig azért, mert én voltam közülünk az, aki ugyanúgy mehettem el Babits Mihályhoz tanulmányt kérni, mint Kassák Lajoshoz, Móricz Zsigmondhoz, Tersánszkyhoz vagy másokhoz. Akikkel egyikünk vagy másikunk, például Ignotus Pál, nem voltak jó viszonyban. Én ezt a nem könnyű feladatot elvállaltam azzal a feltétellel, hogy mind a két számnak József Attila írja a vezércikkét, mégpedig versben. Az első számnál Attila azt mondta, jó, megírom, mit gondolsz, mit írjak? Mondtam neki, hogy tegnap este órák hosszat sétáltunk a Duna-parton, és néztük a Dunát mélázva és beszélve a magyar helyzetről. És megírta A Dunánál című versét. A másiknál ugyanez történt, akkor a Hazám című versét írta meg. Hadd mondjak még el József Attila kapcsán egy dolgot, amit érdememül hozok fel. Egy reggel átmentem hozzá a Korong utcába, és mutatott nekem egy verset, aminek az Eszmélet címet adta. Elolvastatta velem, és szokása szerint megkérdezte:
   – Na milyen?
   Mondtam: Nagyon jó, csak…
   – Mi az, hogy csak?
   – Valahogy úgy érzem, hogy ez egy ciklus, és hiányzik még néhány darab.
   – Gondolod?
   – Nagyon komolyan gondolom.
   És így lett a hat strófájúból 12 strófás vers.
   Még el kell mondanom, hogy amikor Illyés Gyula először jött ki Párizsba azután, hogy én 1952-ben megírtam a Népi demokráciák története című könyvem első kötetét – végül a halálát is megírhattam a népi demokráciának, nemcsak a születését –, akkor eljött hozzám, és odaadtam neki a könyvet. Ő elolvasta, másnap már felhívott, kérdeztem tőle, hogy mi a véleményed, és azt mondta: jó, jó, jó, de… Valahogy túlságosan racionális.
   Szerinte a művemben nem volt elég szenvedély. Viszont megértette Illyés, hogy miért nem. Így sokkal nagyobb volt a hatása könyvemnek. Ha szenvedéllyel írtam volna meg, ami nem hiányzott belőlem soha, akkor nem azok olvasták volna el, akiknek íródott, vagyis az egyetemi ifjúság. Sartre azt mondta nekem 1956-ban (én voltam Sartre első idegen nyelvű fordítója, mert a Szép Szóban a Fal című, Spanyolországról írt novelláját lefordítottam, tehát jó barátságban voltunk): „Amikor 1952-ben megkaptam a könyvét meleg ajánlással, felvágatlanul – mert akkor még fel kellett vágni a könyveket – föltettem a könyvtáramba legfölül azzal, hogy én ennek az embernek, aki a Figaroba is ír cikkeket, szóval ennek a jobboldali emigránsnak a könyvét nem fogom elolvasni”. Aztán mondta nekem Sartre, hogy: „Amikor Hruscsov beszédét olvastam Sztálin bűneiről, eszembe jutott a maga könyve, leemeltem, felvágtam és elolvastam. Meg kell mondanom, nagyon sajnálom, hogy nem rögtön olvastam el. Mit tehetek, hogy ezt a bűnömet, hogy a könyvet nem olvastam el, jóvátegyem?” Szaván fogtam: „nézze, nyomdában van egy könyvem a magyar forradalomról Magyar tragédia címmel. Ha ezt a kéziratot el tudná olvasni, és előszót írna hozzá, azzal nagy örömet szerezne nekem”. Akkor azt mondta: „Csak ezt? Ezt megteszem rögtön”. A másikat már ő találta ki, megkért, hogy szerkesszem meg a folyóiratának egy külön számát, amelyben a forradalom előtti, a fellélegzés korának 1953-tól kezdve 1956-ig szóló magyar irodalom antológiáját vezessem be. Később több kiadásban megjelent ez a könyv, Sartre írta az előszavát, én a bevezetését.
   Illyés Gyula is megértette, hogy ezzel a könyvemmel és a következőkkel valóban befolyásoltam a francia egyetemeket és a tanári társadalmat is. Szóval néha jó, ha az ember a lehető legnagyobb tárgyilagossággal ír, úgy, hogy a tények győzzenek meg, és ne az én meggyőződésem. Ezt próbáltam művelni Franciaországban az ottani tevékenységem alatt. És ezt Illyés Gyula megértette.
   
   Illyés Gyulának nehéz élete volt. Igazi európai és igazi magyar volt. A népnek a fia volt. Elkötelezettsége a parasztsághoz, a dunántúli parasztsághoz, a nyelvhez volt egyfelől, másfelől európai műveltségű humanista volt, és a francia műveltségtől megtanulta annak egyik vezérszavát, a tolérance-ot, a türelmet. Nem volt fanatikus, és nem szerette a fanatikusokat. Ez egyik pont volt közöttünk. Én sem tudtam soha fanatikus lenni. Ha valamit gyűlöltem, bár a gyűlöletre nem volt sok hajlamom, az a fanatizmus volt.

    (1) A Société Européenne de la Culture magyar tagozatának rendezvényén, 2002. június 7-én, a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadás szerkesztett szövege

2002-09-27 08:00:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Sinkovits Imre, nem lévén más lehetősége, aznap fulladásos halálra ítélte Gertrudist. Az ifjú kellékes, Szász János néven immár világhírű film- és színházrendező.

Ronyecz Mária hetvenöt éve született.

[ Archívum ]
A yesyes és Myra Monoka képviseli hazánkat
Az ibis szállodamárka nemzetközi programjának keretében 17 országban adnak helyi művészek összesen 44 intim és exkluzív minikoncertet. Az ibis Music magyarországi eseményén, az ibis Budapest Centrum közösségi terében ketten is felléptek: a yesyes dinamikus, fiatalos koncerten adott válogatást legnépszerűbb dalaiból, a sokoldalú és izgalmas Myra Monoka pedig kortárs r’n’b-ből és érzelemdús elektronikus popból ötvözött számait mutatta be.
[ Keresés ]
Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Újabb magyar filmes-siker

Sztehlo Gábor 110 éve született

Karosi Bálint - Existentia

55 éve ezen a napon

Születésnapi levél – Ronyecz Máriának

Békéscsabai Jókai Színház 2019-2020-as évadja

Radnóti Miklós 110 éve született

Deák Kázmér grafikai kiállítása &

26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Lord of the Dance ismét Magyarországon

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]