Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Riviera
[ Radnóti Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. június 25. kedd    Mai névnap(ok): Vilmos, Viola a - a - a
A megvalósult álom
Felavatták a szombathelyi Weöres Sándor Színházat
A magyar kultúra napján ünnepélyesen felavatták a szombathelyi Weöres Sándor Színház 1,85 milliárd forintos állami támogatással felújított épületét. A társulat, Madách Imre Az ember tragédiája, Jordán Tamás rendezte bemutatójával avatta a megújult teátrumot.

 
„Minden az Egyetemi Színpaddal kezdődött” – mondta Jordán Tamás, amikor a Nemzeti Színház igazgatójaként első nyilatkozatát adta. Akkor sokan úgy gondolták, hogy az akkori megbízatás egy pálya csúcsát jelenti… Sokan, de nem Jordán Tamás, aki mindenhol az egykori Egyetemi Színpad hangulatát, szellemiségét, akóra jellegét kereste. Miután nem találta – nem nyugodott, amíg meg nem teremtette magának, társulatának, Szombathely városának. Ebben a pénzszűke világban megszületett egy korszerű a színházi és Akóra funkciónak is megfelelő épület, amelyet a Magyar Kultúra Napján, a Kultúra javára fölavattak.

 
A színház épülete előtt Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere mondott beszédet, majd az ókori katonai hagyományőrző Savaira Légió alakulatának bevonulása és tisztelgése után vágták át a nemzeti színű szalagot, a fényjátékba öltöztetett épület bejáratánál.

 
Ezt követően a színház aulájában Jordán Tamás köszöntötte a díszelőadás közönségét, majd megnyitottak egy színháztörténeti kiállítást és leleplezték Csonka Ernő szombathelyi festőművész Weöres Sándorról készített portréját, amelyet a művész a jeles nap alkalmából a színháznak adományozott.
Hende Csaba a nagyszínpadon elmondott ünnepi beszédében hangsúlyozta: az összefogásnak köszönhetően újulhatott meg az a volt honvédségi épület, amely szavai szerint ezután a kultúra ügyét lesz hivatott szolgálni.

 
Szőcs Géza arról szólt, Szombathely is belépett a kőszínházzal rendelkező városok láncolatába, ezzel a szombathelyiek régi vágya teljesült. Megjegyezte: a lakosságszámra vetítve sehol sincs annyi színház, mint Magyarországon.
Az Weöres Sándor Színház csak átmenetileg működött volna a felújított Helyőrségi Művelődési Otthonban, a gazdasági válság azonban közbeszólt sem a kormánynak sem a városnak nem volt 5-6 milliárd forintja az ötlettervben is megálmodott kőszínház felépítésére.

LUCIFER / Mertz Tibor - ÁDÁM/ Szabó Győző - ÉVA/ Csonka Szilvia
 
Így vált végleges megoldássá az épület átépítése, színpadának korszerűsítése. A Jordán Tamás által "csodapalotaként" emlegetett színházi épület, a rendező megfogalmazása szerint: nemcsak az igényes színészi játékra ad elegendő teret, hanem arra is lehetőséget kínál, hogy a város szellemi életét alakítva igazi agora, fórum, találkozóhely legyen.

 
Forrás:wssz.hu/

( Fot? wssz.hu/ )
[ kl ] 2011-01-23 05:32:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
[ Archívum ]
A yesyes és Myra Monoka képviseli hazánkat
Az ibis szállodamárka nemzetközi programjának keretében 17 országban adnak helyi művészek összesen 44 intim és exkluzív minikoncertet. Az ibis Music magyarországi eseményén, az ibis Budapest Centrum közösségi terében ketten is felléptek: a yesyes dinamikus, fiatalos koncerten adott válogatást legnépszerűbb dalaiból, a sokoldalú és izgalmas Myra Monoka pedig kortárs r’n’b-ből és érzelemdús elektronikus popból ötvözött számait mutatta be.
[ Keresés ]
Békéscsabai Jókai Színház 2019-2020-as évadja

Radnóti Miklós 110 éve született

Deák Kázmér grafikai kiállítása &

26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Lord of the Dance ismét Magyarországon

455 éve született a magyarok háziszerzője Shakespeare

A cselló lelke

20 év után JAZZ+AZ!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Novák Ferenc Tata előadása Forrószegiek

Meg kell élni a szélcsendet is

Fotóriporteri Életműdíj 2019: Szebeni András

Kovács Edit Jászai Mari-díjas

Az orosz titán a Müpában

Minden gyerek jusson el színházba – de hova és mire?

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]