Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

A new yorki páparablás
[ Karinthy Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. szeptember 23. hétfő    Mai névnap(ok): Tekla, Telma a - a - a
Forte Társulat: Godot-ra várva
SÍN Kulturális Központ / 2010-11-15 19:00
A Duna Táncműhely, a Forte Társulat és a SÍN Kulturális Központ szervezésében JÓTÉKONYSÁGI ELŐADÁS KLOSKA LÁSZLÓ GYÓGYKEZELÉSÉRE

 
2010. november 15-én, 19.00 kezdéssel jótékonysági előadást szervezünk,
amelynek bevételét Kloska László gyógykezelésére ajánljuk fel.

Műsor:
Duna Táncműhely: A tizedik vőlegény (60 perc)
Forte Társulat: Godot-ra várva (120 perc)

Kloska László középiskolás korában kezdett el néptánccal foglalkozni a Bihari János Táncegyüttesben, majd 1983 óta a Honvéd Együttes tagja. Meghatározó szerepeket formált meg az Együttes olyan jelentős előadásaiban, mint a Magyar Elektra, Antigoné, Magyar Mise, Helység kalapácsa, Lúdas Matyi, János vitéz, Országalma, Asszonyok könyve, Ki népei vagytok, Magyar Carmen.
2007-ben megkapta a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkereszt elismerést.


Duna Táncműhely: A tizedik vőlegény
A férfi élet hagyományvilágában az egyik legszertartásosabb pillanat a férfivá avatás rítusa volt. A férfiszervezetek által felállított próbatételek sora volt hívatott arra, hogy a fiatal legény férfiként foglalhassa el helyét a közösségben. Az ősi beavatási szertartások, férfivá avatási rítusok mára szinte teljesen eltűntek, az esküvő előtti legénybúcsú az egyetlen olyan esemény, amelyben még fellelhető a régi rítusok révülete és kábulata.
Szereplők: Antonopoulos Georgios, Bonifert Katalin, Kanozsai Ákos, Kuzma Péter, Soós Gyula András, Szabó Csaba, Végh Tamás, Vincze Levente
Zene: Kiss Ferenc, Korom Attila, Küttel Dávid
Rendező-koreográfus: Juhász Zsolt

Forte Társulat: Godot-ra várva
Beckett esztétikai önmeghatározásai szerint annak kifejezését tartotta elsődlegesnek, hogy „nincs mit kifejezni, nincs mivel és nincs miből kifejezni, hogy nem létezik a kifejezés ereje, a kifejezés vágya, csak a kifejezés kötelessége”. A Forte Társulat fizikai színházi előadásának célja, hogy a beszélt nyelvet összehangolja a vizualitással, a zenével és a mozgással, hogy általuk érzékeltesse Beckett világának a csönddel és a zenével való különleges viszonyát.
Szereplők: Kádas József, Krisztik Csaba, Horváth Virgil, Andrássy Máté, Blaskó Borbála
Rendező-koreográfus: Horváth Csaba

Jegyár: 2000 Ft
További felajánlásokat a Vitézi Ének Alapítvány 12001008-00104572-00100000 számú bankszámláján, a közlemény rovatban Kloska László gyógykezelésére megjelöléssel lehet tenni.

Helyszín: SÍN Kulturális Központ, 1139 Budapest, Gyutacs u. 10-18.

[ Forte ] 2010-11-15 19:00:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]