Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Az ötödik pecsét
[ Nemzeti Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. szeptember 22. vasárnap    Mai névnap(ok): Móric, Ottó a - a - a
Ljudmila Ulickaja - Orosz lekvár
Ulickaja (fotó) Orosz lekvár című komédiáját mutatja be a kecskeméti Katona József Színház november 12-én. Díszlet- és jelmeztervező Vereckei Rita, rendező Szász János.

Ljudmila Ulickaja 1943-ban született a szibériai Jekatyerinburgban, ahová családját politikai okokból száműzték. Ljudmila alig egy éves volt, mikor visszaköltözhettek a fővárosba, így már Moszkvában nőtt fel, ott végezte tanulmányait, és jelenleg is ott él.
Édesanyja biokémikus volt, így nem meglepő, hogy Ljudmila Ulickaját már középiskolásként is a tudomány vonzotta, majd később elsőre felvették a Moszkvai Állami Egyetemre, ahol genetikusként végzett. Diplomája megszerzése után a Moszkvai Genetikai Intézet kutatójaként dolgozott. Amikor 1970-ben elbocsátották – a laborban vele dolgozó munkatársaival együtt – szamizdat irodalmat olvastak és terjesztettek, tiltott könyveket birtokoltak.
Első elbeszéléskötete – viszonylag későn – 1983-ban jelent meg, de alig vettek tudomást róla. Írásait az oroszországi folyóiratok rendre visszautasították, és hamarabb publikált külföldön, mint szülőhazájában. Átütő sikert az 1995-ben, Franciaországban megjelent kisregény, a Szonyecska hozott, amelyért Ulickaja Medici-díjat kapott 1996-ban. (Ezt a kötetét azóta közel harminc országban adták ki.)

Ljudmila Ulickaja
 
A magyar olvasók elsőként a Médea és gyermekei, valamint a Kukockij esetei című regényeit vehették kézbe, amelyek hamar az olvasók kedvencévé tették Ljudmila Ulickaját. 2004 őszén az Életművésznők című regénye megjelenése és az Embertan és irodalom: elbeszélésbe oltott gének Ljudmila Ulickaja regényeiben elnevezésű pécsi konferencia hozta Magyarországra. 2009-ben a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendégeként újra Budapestre érkezett. Számos irodalmi díjat (köztük – a Kukockij esetei című regényéért – a legrangosabb orosz irodalmi elismerést, a Booker-díjat) és elismerést kapott, Oroszországban és a világ más részein egyaránt.

„Mondtak már rám mindent, az újrealistától az újszentimentalistáig. A kategóriák sosem fontosak. A lényeg, hogy az olvasókban volt valami éhség a magánélet, a magánember témái iránt, ami engem a leginkább érdekelt. (…) Nem a közösségi életre vonatkozó lózungoktól jó a világ, hanem a személyestől. Az egyéni jóságtól, erkölcsösségtől, tisztességtől. A közösségi ember felelőtlen, a magánember viszont felelősséggel viseltetik az iránt, amit csinál. Ez ilyen egyszerű.” – vallja Ljudmila Ulickaja.

Orosz lekvár
A címben emlegetett orosz lekvár egy kicsit olyan, mint a magyar narancs. Sokan várják tőle a megváltást, de hiába próbálkoznak, valahogy khm… nem sikerül igazán tökéletesre. Talán mert túl sokan bábáskodnak körülötte, de viszonylag kevesen fogják meg igazán a munka végét. Ljudmila Ulickaja komédiájában a lustaság, a teszetoszaság, a tehetetlenség a legfőbb erő – azaz a szereplők életének megrontója, a közönség jókedvének motorja. És ha ebben a vígjátékban bizonyos figurák és elemek (Csehov úrtól) ismerősnek tűnnek – nos, ezúttal ez egyáltalán nem a véletlen műve…
Volt egyszer valahol, a nagy Oroszországban egy messze földön híres kert. Cseresznyefáinak – vagy meggyfáinak? – csodájára jártak. Aztán az egészet megvette (vagy megkapta?) egy bizonyos Lopahin (Lepjohin?), és onnan kezdve más lett az élet a birtokon. Ennek a Lepjohinnak (Lopahinnak?) a leszármazottai aztán sok mindent átéltek – miközben a birtok csak pusztult és pusztult. Ma már semmi sem olyan, mint régen: a nyaraló és a kert alig emlékeztet egykori önmagára. Na és akik itt élnek? Az idősek kínlódnak, veszekszenek, a múlt emlékeit idézik, a legifjabb generáció – három nővér és egy báty – alig tud mit kezdeni ezzel az örökséggel. De talán mégis lesz újjászületés. Megint feltámad a romokon a híres lepjohini építőkedv? És lehet, hogy megint igaz lesz a mondás: ahol fát vágnak, ott repül a forgács.

 
 
 
 
 
 
 
MAGYARORSZÁGI BEMUTATÓ

Ljudmila Ulickaja


OROSZ LEKVÁR komédia

Fordította: Radnai Annamária

Andrej Ivanovics Lepjohin (Gyugya) - SIRKÓ LÁSZLÓ
Natalja Ivanovna, a húga - MARGITAI ÁGI
Rosztyiszlav, Natalja Ivanovna fia - HEGEDŰS ZOLTÁN
Varvara (Váva), Natlaja Ivanovna idősebbik lánya - NASZLADY ÉVA
Jelena (Lelja), Natalja Ivanovna középső lánya - BOGNÁR GYÖNGYVÉR
Liza, Natalja Ivanovna legkisebb lánya - ZECK JULI
Alla, úgy is, mint Jevdokija Kalugina, Rosztyiszlav felesége - DANYI JUDIT
Konsztantyin, Jelena férje - CSÉMY BALÁZS
Marija Jakovlevna (Makunya) - HORVÁTH ZSUZSA
Szemjon, az Aranykezű, egyszerű ember - P. GYÖRFFY ANDRÁS

Díszlet- és jelmeztervező: Vereckei Rita
Dramaturg: Upor László
Világítástervező: Farkas József
Súgó: Ba Éva
Ügyelő: Báhner Péter
Rendezőasszisztens: Sirkó Anna
Rendező: Szász János Bemutató: 2010. november 12-én, pénteken este 7 órakor,
a Nagyszínházban

Forrás:www.ulickaja.hu

( Fot? Walter Péter )
[ kl ] 2010-11-11 21:02:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Újabb magyar filmes-siker

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]