Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Az ünnep
[ Pesti Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. október 24. csütörtök    Mai névnap(ok): Salamon a - a - a
Figura Stúdió Színház: Tél
MERLiN Színház / 2010-11-16 19:30
a Vendégségben Budapesten - Színházi Hungarikumok Fóruma keretében (90')

 
Első katona: Kőmíves Csongor
Második katona: Kolozsi Borsos Gábor
Hópelyhecske: Vajda Gyöngyvér

Látvány: Béres László

Rendező: Béres László

Az előadást a társulat három fiatal színésze játssza - Kolozsi Borsos Gábor, Kőmíves Csongor és Vajda Gyöngyvér -, akiknek ez kiváló lehetőség a megmutatkozásra és - mindenekelőtt - a fejlődésre. A Tél ugyanis aprólékos munkát, szöszölést igényel: itt mindenre oda kell figyelni, éppúgy, ahogy a darab szereplői is megérzik egymás minden rezdülését.
Tulajdonképpen ez adja a darab szépségét. Hogy benne két egyszerű fiatalember fordul egymás felé - és felénk. Akárha magunkat látnánk. Azzal a különbséggel, hogy mi már ritkán csodálkozunk rá őszintén a bennünket körülvevő világra. Mi már ritkán kerülünk olyan helyzetbe, ahol az egymásra utaltságot, a bajtársiasságot és a kitűzött cél iránti alázatot ilyen szélsőségesen - és közben magától értetődően - megtapasztalhatnánk.

Hogy miért jöjjön el a néző az új őszinteségként vagy új naivitásként emlegetett irányzat egyik darabjának előadására? Mert jó a rendszerváltás előtti időkben kutakodni. Jó megfigyelni életünk kis botorságait. Jó ráeszmélni önmagunkra.

Jevgenyij Griskovec jelentős kortárs orosz drámaíró, aki maga rendezi és játssza darabjait. Olyan előadásokat hoz létre, amelyek mind a legátlagosabb nézőt, mind a kifinomult ízlésű színházba járót meg tudják szólítani. Írásaiban többnyire egy gyermeki beszélő nyilatkozik meg, aki csodálkozva-kérdezve-legyintve veszi tudomásul saját múltját, környezetét, világát; aki folyamatosan rákérdez saját létére, de nem kívülállóként, intellektuálisan pózolva, hanem szinte öntudatlanul, benne állva a létben. Griskovecen keresztül a színház ismét felfedezte a személyességet, a közvetlen hangnemet és az egyszerű halandót; a színészre és a szövegre lecsupaszított, teatralitás nélküli színházat. Ezzel mondhatni új stílust teremtett, az azóta új őszinteségként, új naivitásként vagy új szentimentalizmusként emlegetett színházi irányzatot.
Tél című darabja a 2000-es Arany Maszk fesztiválon elnyerte a legjobb drámáért járó díjat.

„A Tél című színdarab két katona megfagyásáról szól. A közelebbről meg nem határozott parancsot végrehajtó katonák, akiknek egy objektumot kell felrobbantaniuk, a téli éjszakában várakoznak. Beszélgetésük az élet legapróbb, mégis kifejezhetetlen, furcsa dolgairól szól: a cigarettázás örömeiről, az iskolai olvasmányokról, az udvarlásról. Griskovec hősei a nyelvvel, az önkifejezéssel küszködnek. A katonák eleinte csak múltjukat elevenítik fel, de ahogy lassan megfagynak, a múltat felváltja a képzelet, majd lázálmok. Az orosz népmesékből és fenyőünnepekről érkezik hozzájuk Hópelyhecske, aki a darabban az örök nő szerepét alakítja: gyerekkori szerelmüket, barátnőjüket, édesanyjukat és magát Hópelyhecskét. A tér-idő síkokat váltogató, emlékekben, képzeletekben, lázálmokban kalandozó darab egy apokaliptikus robbanással ér véget: a katonák felrobbantják azt a bizonyos objektumot, és/vagy Újév van, durrannak a petárdák. Télapó pedig ajándékok helyett fagyhalált hoz.
Jevgenyij Griskovec egyéniségével és művészetével új stílust teremtett, az azóta »új őszinteségnek« elkeresztelt színházi irányzatot. Rajta keresztül, úgy tűnik, a színház ismét felfedezte a személyiséget, az őszinteséget, a közvetlen hangnemet és az egyszerű halandót (akinek azért olyan elődei vannak a kisember irodalmi alakjában, mint Gogol, Dosztojevszkij vagy Csehov hősei), a színészre lecsupaszított, eszköztelen, teatralitás nélküli színházat és a néző közvetlen megszólítását. A kortárs orosz színházban egyedül ő volt képes olyan előadásokat létrehozni, amelyek egyszerre tudták megszólítani a legátlagosabb nézőt és a kifinomult ízlésű színházba járót. Egyrészt azzal, hogy a szöveg a közös múltból építkezik és mindenki számára érthető, ismert reáliákból, élményekből áll, másrészt pedig folyamatosan rákérdez a létre - de nem intellektuálisan pózolva, kívülállóként, hanem úgymond benne állva a létben. Az ő színházi nyelvének a személyesség a legfontosabb ismérve. Az új naivitásnak vagy új szentimentalizmusnak is nevezett stílus arra ösztönzi darabjai majdani előadóit, hogy saját történeteikkel, élményeikkel, megfigyeléseikkel egészítsék ki a szöveget."
(Tompa Andrea, Világszínház 2002/4-5.)
„Egy szójátékkal indul a Figura Stúdió Színház Tél című darabja. Jevgenyij Griskovec háromszereplős - Vajda Gyöngyvér, Kolozsi Borsos Gábor, Kőmíves Csongor - darabját vitték színre egyszerű kellékekkel, érzékletesen mégis. Két katona a téli éjszakában fagyoskodik, megfagynak. Az egymásrautaltság, a különös helyzet szülte kiszolgáltatottság, az emberi energiák megszűnésének folyamata egy sor olyan apró, de lényegi dolgot hoz felszínre a szereplőkben, melyről ebben a kiragadott élethelyzetben csak őszintén lehet beszélni. Szenvedélyekről, mint a cigarettázás, vagy olvasmányokról, melyek valamiért megragadtak bennük, szerelem, barátság, család, vágyak. Mindezt olyan prózaian tálalt, mégis lírai finomsággal, árnyaltan, puritán módon képes a szerző érzékeltetni és elmesélni, hogy miközben alig történik a valós időben valami, le tudja kötni a figyelmet. Két udvarhelyi színészt, Kolozsi Borsos Gábort, Vajda Gyöngyvért ismerhette meg »közelebbről« a közönség. Utóbbi elképesztő bájjal, hitelesen formálta meg Hópelyhecskét. A fiúk játéka itt-ott, az elején nyikorgott, de mindkettő egyenletesen jól, többnyire meggyőzően alakította a naiv, illetve a tapasztalt katonát."
(bb: Lét a Télben, Udvarhelyi Híradó, 2010. június 17.)

Jegyár: 1 500 Ft, diák: 1 200 Ft
A MERLiN kártya érvényes!
Jegyek kaphatók a MERLiN Színházban (V. Budapest, Gerlóczy utca 4.)
Jegyfoglalás e-mailben: kovacs.andrea@merlinszinhaz.hu
Internetes jegyvásárlás: http://merlin.jegy.hu, www.ticketportal.hu, www.jegymester.hu


[ Merlin ] 2010-11-16 19:30:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Hofi Best Of

X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]