Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Úrhatnám polgár
[ Vígszínház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. június 24. hétfő    Mai névnap(ok): Iván, János a - a - a
Egy nap hátulról
Kamarell Márta, a kaposvári Csiky Gergely Színház művészeti titkára – Schwajda György halálát követően -, megbízott ügyvezető igazgató. Aki járatos a kulisszák mögötti világban, az tudja: „a bótot” a mindenkori fő, vagy művészeti titkár és a gazdasági igazgató „viszi”. Kamarell Márta köztiszteletben álló színházi szakember – egyik nap RÓLA szólt minden.

Egy nap hátulról

Kamaszkoromban a Gazdálkodj okosan! megunásának környékén találtuk ki azt a társasjátékot barátaimmal, hogy neves íróink-költőink megjelent köteteinek fülszövegén böngésztük a begyűjtött állásokat az addigi élet-pályán. Az nyert, aki a legfurcsább sorrendet tudta felmutatni választott művészével. Voltak kedvenceink, amikor már cserélni is lehetett egy-egy Hajnóczy Péter igazi kuriózumnak számított, simán adtunk érte egy egész sor Jókait. Persze, mint már írtam, a játék tárgya ugyan a munkásságukra, de nem az íróira vonatkozott.

Kiss István, színházunk kelléktárjának vezetőjét is elkapta a művészi lendület. Elkezdte arra használni számítógépét, amire egy író ember szerint való: írásra. Úgyhogy a jövő nemzedék számára általunk megkezdett játékba talán még ő is bekerülhet egyszer, addig is olvassák sok szeretettel egy napjának történetét, egész pontosan azét, amikor

Kamarell Mártát köszöntöttük.

Reményeink szerint ez még csak a kezdet, később kibővül egy blognapló-szerű morzsagyűjteménnyé.

Beérkeztem, miután a szerelő visszahozott, mert ez a tragacs már annyira nyikorgott, hogy nem volt elég fölhangosítanom a rádiót, mégis hallottam minden egyes kormánytekerést. Kinyitom a bungim ajtaját, s utána nyomban a vele szemben lévő ablakot is. Ki dohányozta tele tegnap, nem tudom. Rossz a memóriám. Csak a lényeget jegyzem meg, mert lényeg, a lényeg. Rágyújtok egy cukros tejeskávéra, s már hallom amint kicsivel lentebb, az öltözőknél motoszkál Ági néni a jelmezekkel. Na, mi van, kérdi tőlem, te nem tudsz aludni? De tudok, csak nem szeretek.

Lenyeltem még öt cigit, s kilenckor hallom, amint a Józsi (Szalai József - V.Sz.) hívja a díszítőket, s kellékeseket a színpadra. Srácok, be kéne hozni a lépcsőt, meg a szökőkutat a színpadra, kinn van a teherautón. Rámpa kinyit, s mire beértünk, a márvány szökőkútról kiderült, hogy még fog rajta a festék. Jó, akkor mégse tegyük be, inkább vigyük ki a radiátorhoz, hadd száradjon délutánig, nehogy megfogja a jelmezeket. Két perc múlva hív az ügyelő, mégis inkább azt tegyük be, csak takarjuk le valamivel. Elvégre holnap bemutató van. A hangosító tíz körül földobálta a színészekre a mikroportokat, és beindult a részpróba. Kollégám már visszaért a pizzával, s a szalvétákkal a városból, a másik meg mint ahogy szokta, levitte a színpadra. De a főpróba csak később kezdődött. Viszont, ha már oda volt készítve, persze hogy beleettek. Jött is az ügyelő, hogy Farikám (Kellékes - V.Sz.) minek hoztad le a pizzákat, már beleettek. Jól van Gyuszi (az ügyelő - V.Sz.), akkor a főpróbán majd levegőt ketchupoznak.

Egyébként ma nagy nap van, de titkos. Meg ne tudja a Márta. Hívtak a gazdasági hivatalból, hogy behűtöttem-e a pezsgőket. Huszonegyedik évadomat kezdem, szerintetek? (Tekertem a palackok nyakára sálat is, nehogy megfázzanak.) Közben jelez a telefonom, hogy még egy zsúrkocsit be kéne hozni a disznóólból, mert... Csörgetem a flottás sofőr fiút, ha már úgy is kivitte Sunkót, az asztalosok királyát, hallgasson bele a csöndbe, mikor belép, nem köhög-é egy zsúrkocsi, mert akkor azt hozza be a színpadra. De vigyázz, csak a rámpán keresztül hozd, nehogy gyanút fogjon Márta, hogy készülődünk valamire. Megérkezett a zsúrkocsi, mellette a nagy, s a kis kép is. A nagyon a mostani épület, a társulat által aláírva, a kicsin a várva várt majdaninak a képe, bejelölve rajta Márta leendő irodája. De hol lehet ehhez normális arany színű csomagolópapírt szerezni? Biztos lehet, csak nagyon kell akarni szerezni.

Hozd a tixót, és gyere, segíts becsomagolni, mert egyedül nem érem át!

Fél négy körül vége lett a próbának, s nekiálltunk előkészíteni a színpadot a titokhoz. Mártának benn kellett maradnia, mert szponzorok ígérték magukat ötre, s úgy illik, hogy ilyenkor bemutassák nekik legalább a színpadot, s a nézőteret. Hadd érezzék otthon magukat, s hogy hol fognak majd ülni a pénzükért. Kinézek az ablakon, nem hozta e vissza a kocsimat a szerelőm, háromra ígérte, de rögtön be is csukom inkább. Hideg van, fúj a szél. Nem vagyok fázós, de ez valami más. Talán hozzászokom ehhez is. A jó kellékes mindenhez hozzászokik, nem tehet mást. Itt ismeri a várost, a színészeket, a színház minden zegzugát. Csukott szemmel is bármit...

Kitöltöttük a négy tálcányi szárazat, s ugyanannyi édes pezsgőt. Elvégre ünnepelünk, vagy mi a fene? De titok! Háromnegyed öt. Megérkezett a torta is, a nagy virágcsokrok, a társulat nagy része, s a büféből eligazítás után, (nem a porta felé, mert a Márta meglátja, s lebukunk,) fölcsorgott a jó nép a színpadra. Függöny összedobva, nem is feltűnő, hiszen napközben sosem szokott úgy, de most mindegy, ünnepelünk. Szponzorok sehol, azt hiszik a pénzükért még késhetnek is. Halk sustorgás, viccelődések, s miután direktor úr, (nekem a negyedik, Mártának a kilencedik,) kivezette Mártát a nézőtérre, elindult a füttykoncert. Nem a társulatot fütyülték ki, hanem Márta egyik ifjúkori kedvenc előadója, Hacki Tamás szólalt meg a hangosítók közreműködésével. Közben szépen, lassan széthúzódott a függöny, s Márta ott ült, és nem láttam ugyan, mert ahhoz Kiss vagyok, és mindig hátul, de valószínű könnybe lábadt a szeme. Őt ünnepeltük. Idén az ötvenedik évadját tölti a színházunkban, pedig mint tudjuk, a színház nem szelíd intézmény. Se elől, se középen, se hátul. S ha lehetne szavazni, én középre tenném a voksomat. De hátul sem olyan rossz, ha szereti az ember. Mert amit szeretünk, azt élvezzük is.

Váradi Szabolcs - Kiss István

Forrás: http://www.csikygergelyszinhaz.hu/hirportal

[ kl ] 2010-10-14 21:02:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
[ Archívum ]
A yesyes és Myra Monoka képviseli hazánkat
Az ibis szállodamárka nemzetközi programjának keretében 17 országban adnak helyi művészek összesen 44 intim és exkluzív minikoncertet. Az ibis Music magyarországi eseményén, az ibis Budapest Centrum közösségi terében ketten is felléptek: a yesyes dinamikus, fiatalos koncerten adott válogatást legnépszerűbb dalaiból, a sokoldalú és izgalmas Myra Monoka pedig kortárs r’n’b-ből és érzelemdús elektronikus popból ötvözött számait mutatta be.
[ Keresés ]
Békéscsabai Jókai Színház 2019-2020-as évadja

Radnóti Miklós 110 éve született

Deák Kázmér grafikai kiállítása &

26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Lord of the Dance ismét Magyarországon

455 éve született a magyarok háziszerzője Shakespeare

A cselló lelke

20 év után JAZZ+AZ!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Novák Ferenc Tata előadása Forrószegiek

Meg kell élni a szélcsendet is

Fotóriporteri Életműdíj 2019: Szebeni András

Kovács Edit Jászai Mari-díjas

Az orosz titán a Müpában

Minden gyerek jusson el színházba – de hova és mire?

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]