Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Hű, de messze van Petuski!
[ Szobaszínház, Pécs ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. október 14. hétfő    Mai névnap(ok): Helén a - a - a
Gyulai Várszínház 2010
Összművészeti fesztivál július 2. - augusztus 12.
A Gyulai Várszínház kiemelten fontosnak tartja, hogy az Erkel-évben méltó módon tisztelegjen a város szülötte, Erkel Ferenc emléke előtt. A VI. Shakespeare Fesztivál, a prózai és zenés színházi előadások mellett lesznek zenei fesztiválok, táncszínházi előadások, gyermekelőadások, kézműves vásár, bor - és Robin Hood fesztivál is. A hat hét folyamán szinte minden este rendeznek programokat.

 
Közép-Kelet Európa egyetlen épen maradt síkvidéki, gótikus téglavárában működik 1964 óta nyaranként a Gyulai Várszínház. Az idei 47. évadban gazdag a program választék.

Erkel Ferenc
 
Ebben az évben ünnepeljük a Gyulán, 1810. november 7-én született nagy zeneszerzőnk születési bicentenáriumát. Szülőháza, az Apor tér 7. szám alatti klasszicista stílusú épület ma is áll, benne az Erkel Ferenc Emlékmúzeumot rendeztek be. A Gyulai Várszínház kiemelten fontosnak tartja, hogy az Erkel-évben méltó módon tisztelegjen emléke előtt. Korábban a Gyulai Várszínház – egyetlen magyarországi színházként – bemutatta az összes Erkel-operát a Kolozsvári Állami Magyar Operával együttműködve. Az idén, augusztus 3-án új előadásként mutatják be a Gyulai Várszínházban a Hunyadi László című operát a debreceni Csokonai Színházzal közösen, a rendező Szabó Máté, a karmester Kocsár Balázs lesz.
Szintén új előadásként láthatják Erkel Ferenc Sakk-játék című, korábban elveszett, táncjátékát július 20-án, amelyet a Forte Társulattal rekonstruálnak Erkel Ferenc zenéire Horváth Csaba rendező-koreográfus irányításával, Szálinger Balázs szövegkönyvére és Kentaur látványos jelmezeivel és díszleteivel. Hommage ả Erkel címmel Erkel-díjas zeneszerzők új zeneművet komponálnak, amely 2010. július 18-án hangzik majd el először a várszínpadon. A zeneszerzők által beküldött rövid zenei „tisztelgést” Márta István szerkeszti össze egy szvitté. Emlékkiállítás nyílik július 20-án a Gyulai Várszínház Kamaratermében, ahol a magyar színpadokon eddig műsorra tűzött Erkel Ferenc operákhoz készült jelmezeket, díszletterveket, plakátokat nézhetik meg az érdeklődők augusztus 12-ig.

Erkel Ferenc szülőháza
 
Az Erkel megemlékezések mellett kiemelten fontosak a színháznak az új bemutatók is, amelyből az idén ötöt terveznek. A VI. Shakespeare Fesztiválon július 3-án lesz a szabadtéri bemutatója a népszerű Shakespeare – vígjátéknak, a Makrancos hölgynek. A várszínpadon háromszor eljátszott darab a debreceni Csokonai Színházzal közös produkcióban kerül színre Szergej Maszlobojscsikov rendezésében. A nemek harcáról szóló veretes komédia szövegét egy pár éve Nádasdy Ádám fordította újra, tette maivá a nyelvezetet. A parádés szereposztású produkcióban a Beregszászi Színház sztárjait láthatják kiegészülve a nagyszerű debreceni kollégáikkal. A két főszereplő Trill Zsolt és Szűcs Nelli lesz, akik mellett színpadra lép Kóti Árpád, Varga József, Rácz József és Kristán Attila is. A Hommage ả Erkel, a Sakk-játék és a Hunyadi László új bemutatók mellett még két új produkciónak tapsolhatnak a Gyulai Várszínházban.

Augusztus 10-én lesz a premierje a tavaly bemutatni tervezett, de végül elmaradt Weöres Sándor: Psyché című darabnak, amelyet Sopsits Árpád neves színházi és filmrendező állít színre a Ladics-ház varázslatos hangulatú udvarán. Weöres Sándor verses művéből, Bódy Gábor filmjét felhasználó alapanyagból készülő előadás egy különös költői tehetséggel és féktelen szabadságvággyal megáldott nő kétségbeesett küzdelmét mutatja be a szerelem és az élet teljességéért.A nagyszerű színészekre épülő, látványos kamaraelőadás különleges élményt ígér a nézőknek.
Előbemutatóként láthatják a tószínpadon a Robin Hood című új musicalt, amelynek a zenéjét Szomor György a szövegét Miklós Tibor írta. A forgószínpadon, élőzenekarral megvalósuló látványos előadást Szomor György rendezésében láthatják augusztus 6. és 7-én, kitűnő musical színészek fellépésével. A főbb szerepeket Kovács Áron, Forgács Péter, Gesztesi Károly, Hajdú István, Andrádi Zsanett, Király, Puskás Peti/Veréb Tamás, Vikidál Gyula játsszák. A népszerű angol történet egyaránt kedvence fiatalnak, idősnek. A szegényeken segítő, a gazdagokat megbüntető népi hős, Robin Hood majdnem az eredeti környezetben tűnik fel Gyulán, a 600 éves vár tövében. A musicalhez egy kétnapos Robin Hood fesztivál is kapcsolódik a vár előtt, ahol gyermek, felnőtt próbára teheti ügyességét a nyilazástól a makkdobálásig.

A VI. Shakespeare Fesztivált ebben az évben július 5. és 17. között rendezik meg a Gyulai Várszínházban. A nemzetközi fesztiválra a legjobb hazai és külföldi színházi előadásokat hívja el a Shakespeare Fesztivál Grémiuma, de lesz tánc, filmvetítés, koncert, kukucska színház és gasztronómia is. Ebben az évben szeretnék, ha minél több fiatal venne részt, mint néző az előadásokon, és olyanokhoz is eljutna Shakespeare üzenete, akik egyébként nem szoktak színházba járni. Az egyetemes színházi világ két legjelesebb rendezője lesz a vendég ebben az évbe a Gyulán. A tavalyi után az idén is láthatnak - a legismertebb angol rendezőtől, Peter Brooktól - egy előadást, amelyben a színházról vall az idős mester. Shakespeare és mások szövegeiből készült az előadás, amelynek címe Warum, Warum – Miért, Miért. Miért van a színház, mik a gyökerei, mi a szerepe a nézők és a művészek életében. Erről tudhatunk meg bővebbet a svájci Schauspielhaus Zürich színház német nyelvű előadásában, amelyben egy nagyszerű színésznő, Miriam Goldschmidt mondja a szövegeket egy zenész, Francesco Agnello kíséretében.

 
A fesztiválnyitó produkció után másnap egy konferenciára kerül sor ahol, Peter Brook munkásságát veszik gorcső alá, akinek az egész pályafutásának leglényegesebb művészi motívuma volt Shakespeare darabjainak a színpadra állítása. A másik neves rendező a román származású, de évtizedek óta az USA-ban élő Andrei Serban, akit a XX. század egyik emblematikus alakjának tartanak a színház világában. Az ő katartikus rendezésében láthatják a csak női szereplőkkel bemutatott Lear című darabot, az ugyancsak világhírű bukaresti Bulandra színház előadásában. A speciális díszlet miatt a produkció a sportcsarnokban lesz látható Gyulán.
Nagy-Britanniából érkezik a világhírű angol Shakespeare-színész, Michael Pennington, aki a Royal Shakespeare Company vezető színészeként és filmszerepeivel szerzett hírnevet az elmúlt évtizedekben. Ő egy egyszemélyes előadást mutat be Sweet William – Édes William címmel, amelyben Shakespeare drámákból összeállított szövegekkel hozza közelebb hozzánk a nagy drámaköltőt.
A Makrancos hölgy új bemutatója mellett két magyar produkció kapott meghívást a fesztiválra. Sepsiszentgyörgyről érkezik az M Studio, akik a Romeo és Júliát mutatják táncjáték formájában. A budapesti József Attila Színház a Hamlet előadást hozza el, amelyet a neves rendező Zsótér Sándor állított színpadra. Erősnek ígérkezik a zenei program is. A W.H. együttes készített egy nagyon izgalmas cd-t Shakespeare szonettjeiből, amelyben egy ghánai-magyar énekesnő, Sena adja elő a verseket kitűnő magyar zenészek kíséretében. A Márkos Albert által létrehozott formációban a kortárs zene sajátosan keveredik a jazzel és a hip-hoppal.

Egy komolyzenei hangversenyre is sor kerül sztár előadókkal. Vizin Viktória Chicagoban élő magyar mezzoszoprán operaénekesnő, aki éppen nemrég ugrott be nagy sikerrel a new yorki Metropolitan Opera Carmen előadásának címszerepébe. Az elmúlt években a világ legnagyobb operaházaiban énekelt nagy sikerrel fontos szerepeket. Ő lesz a szólistája a Kohán Képtárban megtartott koncertnek, amelynek címe Shakespeare énekel. Shakespeare korabeli zenéket adnak elő a nemzetközi hírű kitűnő Ars Nova Énekegyüttessel és a régizenét játszó Renaissence Consort kíséretében. A korabeli táncokat a Canario Historikus Táncegyüttes mutatja be. Szakcsi Lakatos Béla neves jazz zongorista és zeneszerző saját szerzeményét játssza el zongorán egy önálló koncerten, az évek óta sikerrel futó Szentivánéji álom worldmusical változatát. A fesztiválra várnak még előadásokat az USA-ból és Dél-Koreából is. Ismét lesznek filmvetítések, lesz utcaszínház és Kukucska színház is, ahol egy-egy rövid árnyjátékkal játsszák el a Romeo és Júliát és a Makrancos hölgyet. Az ínyencek megkóstolhatják a fesztivál ideje alatt Shakespeare konyháját a Patrióta és a Corvin éttermekben.

Vizin Viktória - Carmen szerepében
 
A XIX. Gyulai Vár Jazz Fesztivál világhírű sztárvendége az USA-ból érkezik. Patricia Barber az egyik legeredetibb zongorista-énekes jazz díva, akinek lemezei a jazz rajongók legféltettebb kincsei közé tartoznak. A magyar jazzt képviselve a szintén kiváló fiatal énekes Szőke Nikoletta és együttese mellett hallhatják majd a nemzetközi tekintélyű cimbalmos Balogh Kálmán etno jazzt játszó együttesét a Gipsy Cimbalom Bandet. A 70-es évek legendás Syrius együttesére emlékezve a Frank Zappa Emlékzenekar eljátssza az Ördög álarcosbálja és a Széttört álmok című lemezeken megjelent számokat. Az együttes tagjai neves zenészek, akik az idén mutatták be több helyen nagy sikerrel a Syrius emlékkoncertjüket.
A blues fesztivál sztárvendége szintén az USA-ból érkezik. Hubert Tubbs korábban a neves Power of Tower szólóénekese volt. A fekete zenész előadásában közelebb kerülhetünk ahhoz a zenéhez, amit ők annyira éreznek. A magyar élvonal is fellép a fesztiválon. Játszik majd a kitűnő Ferenczi György Rackajam és a méltán népszerű Takáts Tamás Blues Band is. A gitárzenét kedvelők egy gitárpárbajt hallgathatnak meg, ahol neves blues zenészek lépnek egyszerre a színpadra. A népzenei és világzenei fesztivál sztárvendége Spanyolországból érkezik. A vérbeli flamenco muzsikát játszó gitáros Diego Cortés pályafutása során olyan muzsikusokkal játszott együtt, mint Paco De Lucia, Carlos Santana. A trióban fellépő művészt a virtuóz ütős, a cajonon játszó Jose Fortes és a magyar basszusgitáros Szabó Máté kíséri. A fesztiválon fellép a magyar népzenét játszó Méta zenekar, amelynek a vendégszólistája Halmos Béla lesz. A most huszonöt éves Makám együttes a magyarországi világzene legmarkánsabb képviselője. A virtuóz roma zenét pedig az EtnoRom tagjai szólaltatják meg.

The Irish Dance Experience
 
A Várszínház idei évadja ismét a Körös-völgyi sokadalommal kezdődik. A mostani XI. fesztivál folytatni fogja azt a hagyományt, amellyel kiérdemelte, hogy az ország egyik legjobb népművészeti fesztiváljaként tartsák számon. A péntektől vasárnapig tartó rendezvényen lesz népzene, néptánc, kézműves-vásár, főzőverseny, gyermekprogramok, színpadi gálaműsor és kiállítás is a műfajt kedvelők örömére. A Várszínház műsorában színvonalas szórakoztató műsorokat találnak ebben az évben is. Fellép a L’art pour L’art társulat az új műsorával, amely az Anyám Tyúk, avagy Az Ember Tragédia címet viseli. A Hat Hét, Hat Tánc című vígjátékban két népszerű színészt láthatnak Kulka Jánost és Vári Évát. A táncot kedvelőket látványos ír táncelőadás várja Írország sztepptánc bajnokának Catherine Gallaghernek a vezetésével, aki nem csak táncol, de a koreográfiát is ő készítette a tószínpadon fellépő The Irish Dance Experience nemzetközi összetételű táncegyüttesnek.
A gyerekeket ingyenes bábelőadások és egy népszerű zenés-mesejáték, a Világszép Nádszálkisasszony várja a színházban. A fiatalokat és idősebbeket is hívják egy klasszikus magyar darabra, Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde című beavató színházi előadásra, ahol bevezetik a nézőket a népszerű darab rejtelmeibe. Az előadást a Gyulán nagyon népszerű társulat, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház művészei adják elő.

Forrás:gyulaivarszinhaz.hu

[ k.l. ] 2010-06-27 16:02:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]