Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Meccs
[ Centrál Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. szeptember 23. hétfő    Mai névnap(ok): Tekla, Telma a - a - a
Lamusz Csoport: Amőba akció
Trafó KMH / 2010-05-04 19:00
Fontos beszélni arról, ami körülöttünk van. Nem mantrázni, nem szónokolni, nem kiabálni, nem esszéket gyártani a fióknak… és nem is pusztán esztétikus, önmegvalósító színházi előadásokat létrehozni, hanem beszélni, beszélgetni.

 
A Lakmusz Csoport 2009 tavaszán alakult meg fiatal, pályájukat éppen elkezdő rendezők, dramaturgok és szociológusok részvételével. Céljuk, hogy itt és most, a 21. századba átlépni nehezen tudó, európai integrációs zavarokkal küzdő Magyarországon előadásaikban, akcióikban, programjaikban megkeressék, megfogalmazzák a társadalmi – nemes értelemben vett politikai – színház szerepét.

Az Amőba Akció a Lakmusz Csoport első, egyéves ifjúsági programja 9 bázisiskola, a tatabányai Jászai Mari Színház, a MU Színház és a Trafó bevonásával és együttműködésével. Az akció keretében pályázatot hirdettek középiskolás fiataloknak: fogalmazzák meg, mit jelent számukra ma, itt Magyarországon élni. A Csoport alapításában résztvevő négy fiatal rendező az Amőba Akció egész éves működését, a pályázatra beküldött alkotásokat alapul véve kísérletet tesz arra, hogy a tartalom felől közelítve a különböző műfajú anyagokból koherens, komplex színházi estét hozzon létre. Az előadás tartalmi egységei: múlt – jelen – közeljövő – utópia.


A Lakmusz Csoport tagjai:
LABODA Kornél – rendező / director
KÁRPÁTI István – rendező /director
MOLNÁR-KERESZTYÉN Gabriella – rendező / director
TÓTH András – rendező / director
VÉGH Ildikó – dramaturg, projektvezető / dramaturgy
BÍBOR Klára – szociológus / sociologist
PATAKI Teréz – szociológus / sociologist
SŐREGI Melinda – dramaturg / dramaturgy


http://lakmuszcsoport.wordpress.com
facebook.com/pages/Lakmusz-Csoport/157881341506
twitter.com/LakmuszCsoport
http://www.youtube.com/user/LakmuszCsoport

2010-05-04 19:00:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]