Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

A Sötétben Látó Tündér
[ Örkény Színház ]
fotó Ajpek Orsi
 
Dátum: 2019. szeptember 16. hétfő    Mai névnap(ok): Edit, Eufémia a - a - a
Az Ismeretlen Kutatása
MU Színház (1117.Bp. Körösy J. u. 17.) / 2010-04-20 20:00
AZ ISMERETLEN KUTATÁSA – improvizációs alkotóműhely A Műhely Alapítvány és a MU Színház közös szervezésében

 
Az Ismeretlen Kutatása egy alkotóműhely, ahol közösen gondolkozhat alkotó, koreográfus, táncos, és a közönség arról, hogy mit is jelent az improvizáció a kortárs művészetben.
Adott félévben két koreográfus vesz részt a műhelymunkában. Feladatuk, hogy válasszanak egy témát, melyet az improvizáció segítségével szednek szét, boncolgatnak, majd kísérletezve gyúrnak össze újra, akár egy új darabbá.

A tavaszi félévben két koreográfust, Hadi Júliát, és Anna Nowickát (PL/SLO) hívtuk meg az alkotóműhelybe.

Az Ismeretlen Kutatása része a PARTS által vezetett, az Európai Unió által támogatott, három éves nemzetközi DEPARTS programnak. Az alkotóműhely kurátora Michaela Pein, az alkotók művészeti munkáját Gál Eszter kísérte és támogatta a kutatások teljes ideje alatt.

Hadi Júlia/Tabbouch Linda/Latorczai Balázs/Arany Virág: Hallod, amit táncolok?

Hadi Juli és csapata turmixgépbe teszik a színpadon keletkező hangokat, mozdulatokat, reflexiókat. Hogy a gép mit dob ki még homályos, de gazdagodhatunk egy zenei, kortárs és szarkasztikus élménnyel.
A csapat a két hónap során olyan új formanyelvet keresett, melyben az előadók, mint egy zenekar lépnek fel. A munka során a testet és a mozgást tekintették hangszernek, amely vagy szólista, vagy kíséret, vagy atmoszféra. A kutatás során a szöveget is beemelték a mozgás mellé, így a végeredmény a koncert, gálaműsor és táncelőadás műfajai között billeg.

Hadi Júlia a Budapest Kortárstánc Főiskola koreográfus szakán tanul, dolgozott már együtt többek között Horváth Csabával, Hód Adriennel és Gold Beával. Saját munkákat 2006 óta készít.
(Arany Virág INPUT program ösztöndíjasként vesz részt a kutatásban)

Anna Nowicka (PL/SLO)/Szenteleki Dóra: the truth is just a plain picture. said bob./
az igazság csak egy kép. mondta bob.

“Ez a munka számomra az identitások körhintája, amely néha szinte végzetes sebességre gyorsul. Világok, karakterek, képek rétegei hámlanak le az átalakuló felületekről, de mi marad a lehántott rétegek nélkül az emberből?
Az identitás, az identitás hiánya, a szándék, hogy egyszerre mindenkivel azonosuljunk és senkihez se hasonlítsunk, a megjelenés folytonos újraalkotása és megkérdőjelezése jelentette a kiindulópontot a kutatásomban.”

Anna Nowicka a salzburgi SEAD-ben végzett, korábban pszichológiát és kulturantropológiát tanult. Rendszeresen tanított Varsóban és Ljubljanában, önálló munkákat 2004 óta készít.

Támogatók: DEPARTS, Kultúra 2007-2013, L1 Független Táncművészek Társulása, MU Színház, NKA, OKM, WCS
"Az Európai Unió Kultúra programjának támogatásával"

[ MU Színház ] 2010-04-20 20:00:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Újabb magyar filmes-siker

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]