Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Varázsfuvola - mese
[ Nemzeti Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. augusztus 24. szombat    Mai névnap(ok): Bertalan, Taksony a - a - a
Kerámia üzenet – a Kultúra Fővárosában
Pécs
Válogatás a GébÁrt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep anyagából című kiállítást, a Pécsi Kisgalériában 2010. február 12-én 17 órakor megnyitja Dr. Kovács Orsolya művészettörténész. Köszöntőt mond Dr. Gyimesi Endre Zalaegerszeg polgármestere. A kiállítás megtekinthető március 14-ig.

 
A GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep

Az 1992-ben létrejött GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep célja a kezdetektől napjainkig kettős: egyrészről találkozási fórumot biztosítani az Európa különböző részeiből érkező külföldi, valamint hazai művészek számára, másrészről egy városi képtár alapjául szolgáló kortárs művészeti gyűjtemény létrehozása. Az elmúlt tizennyolc év gazdag termése nehezen kategorizálható, nem mondható sem tematikai, sem műfaji értelemben egységes szemléletűnek, ugyanakkor széles skálán tükrözi a kortárs képzőművészeti törekvéseket. A három – négyévente új művészeti vezető megbízásával működő telep kedvez a különféle művészeti irányzatok, áramlatok megjelenésének, műfajilag, valamint technikák és anyaghasználat tekintetében is változatos kollekció létrejöttét eredményezi. Az összetartó erő Gébárt, a természeti környezet szépsége, az otthont adó Gébárti Kézművesek Háza sajátos atmoszférája, a hely, amely inspiratív módon hat az itt alkotó művészekre. Nem véletlen, hogy a Gébárti tó parkjába szobrok sokaságát álmodta művész és szervező egyaránt, mely gondolathoz szerencsésen társult a közakarat, valamint a megvalósítás technikai lehetősége.
1995 és 2006 között 22 darab monumentális fa-, fém-, és kőplasztika készült el és alkotja a Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep Szoborparkját.

 
Rövid történeti áttekintés

1992-93. Művészeti vezető Szemadam György. Nagy létszámban vettek részt a művésztelepen zalai, erdélyi, romániai, holland képzőművészek.
1995-ben Móder Rezső és Galgóczi György voltak meghatározó személyiségek, ekkor indult a szoborpark létrehozása.
1996-1998. Művészeti vezető Budahelyi Tibor szobrász. Erőteljessé vált a konstruktív formavilágú fémszobrok jelenléte a szoborparkban.
1999-ben Művészeti vezető: Horváth M. Zoltán képzőművész. Vezetésével festő-grafikus telep működött, nagyrészt a Janus Pannonius Tudományegyetem Művészeti Karán végzett fiatal képzőművészek részvételével.
2000-ben Varga Géza Ferenc vezetésével jórészt kőszobrászok dolgoztak, öt jelentős mészkőszoborral gyarapítva a Gébárti Szoborparkot.
2001-ben Nemzetközi Szimpózium szervezése 50 fő részvételével Zalaegerszegen. Téma: A kortárs képzőművészeti gyűjtemények és szoborparkok helyzete.
2002-ben Horváth M. Zoltán vezetésével festőtelep működött „Tájkép és szimmetria” címmel.
2003-ban Colin Foster szobrász vezetésével kőszobrász kisplasztikai telepet szerveztünk „A szobor, mint üzenetrögzítő” címmel.
2004-ben a „Tiszta forma – Tabula rasa” témájú festőtelep következett Horváth M. Zoltán vezetésével.
2005 - 2006 között vegyes műfajú telepek megrendezésére került sor szintén Horváth M. Zoltán művészeti vezetésével, melyeken festményekkel, grafikákkal, kerámia, kő és fa kisplasztikákkal bővült a gyűjtemény, valamint négy nagyméretű kőplasztikával gyarapodott a Szoborpark.

 
Kerámia Telepek

2007-ben a szobrászok, festők, grafikusok ténykedését felváltották a keramikusok. Az iparművészeti vonulat megjelenése a művésztelep életében indokolt, hisz a zalai fazekasságnak, kerámia kultúrának nagy hagyományai vannak, a műfajhoz nélkülözhetetlen infrastruktúra pedig rendelkezésre áll a Gébárti Alkotóházban.
K. Krawczun Halina keramikus művészeti vezetésével 2007-től 2009-ig minden év augusztusában négy ország iparművészei vették birtokba a Gébárti házat, közel 70 kiváló alkotással gyarapítva Zalaegerszeg kortárs gyűjteményének anyagát.

K. Krawczun Halina - alkotása
 
XVI. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep
A 2007-es Kerámia Alkotótelep
Téma: „Föld és tűz”

Időpont: 2007. augusztus 7- 11.
Művészeti vezető: K. Krawczun Halina keramikusművész Lengyelország-Magyarország
Résztvevők:
Malgorzata Swolkien - Lengyelország
Eugeniusz Molski - Lengyelország
Ózsvár Péter - Szerbia – Vajdaság
Wisloczki Helga - Magyarország
Fürtös Ilka - Magyarország
Keményffy Gábor – Magyarország

Eugeniusz Molski - alkotása
 
XVII. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep
A 2008. évi Kerámia Alkotótelep
Téma: „Levegő és Víz”


Időpont: 2008. augusztus 5-22.
Művészeti vezető: K. Krawczun Halina keramikusművész Lengyelország-Magyarország
Résztvevők:
Malgorzata Swolkien - Lengyelország
Eugeniusz Molski - Lengyelország
Bozena M. Uryga - Lengyelország
Ózsvár Péter - Szerbia – Vajdaság
Fürtös Ilka - Magyarország
Keményffy Gábor – Magyarország

Colin Foster - alkotása
 
XVIII. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep
A 2009. évi Kerámia Alkotótelep
Téma: „Természet és konstrukció”
Időpont: 2009. augusztus 2- 17.
Művészeti vezető: K. Krawczun Halina keramikusművész Lengyelország-Magyarország
Résztvevők:
Eugeniusz Molski - Lengyelország
Fürtös Ilka - Magyarország
Keményffy Gábor - Magyarország
Khaled Sirag - Egyiptom
Isabella Primos - Ausztria
KrzysztofBrzuzan - Lengyelország

Khaled Sirag - alkotása
 
A művészeti vezető témaválasztását – a négy alapelem, valamint természet és konstrukció párhuzamba állítását – a Gébárti táj, a festői környezet motiválta, feldolgozása pedig számos technika kipróbálásával történt, és változatos színű és felületű kerámia plasztikák létrejöttét eredményezte. A művésztelep lehetőséget adott a kísérletezésre, egymás tapasztalatainak átadására. A téma feldolgozása elsősorban raku kerámia készítésével történt. Ezen kívül még két égetési technikát alkalmaztak : a kokszkemence építését és égetést, valamint a fatüzeléses kemencében történő fekete redukciós égetést.
2009-ben Khaled Sirag egyiptomi művész jóvoltából egy régi eljárást, a gödör kemence építését és az úgynevezett pit fíring technikát ismerhették meg az európai keramikusok.
Az elkészült kerámia kompozíciók visszatükrözik alkotóik művészi látásmódját, annak sokszínűségét, képet adnak a mai modern kerámia gondolati-tartalmi-, és formagazdagságáról.

Nagy Johanna
művésztelep vezető

[ kadelka ] 2010-02-12 00:02:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Fekete Péternek
... hát megvan végre az új cirkusz helye!!!

Tekinthetjük a hírt születésnapi ajándéknak...

[ Archívum ]
[ Keresés ]
A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Újabb magyar filmes-siker

Sztehlo Gábor 110 éve született

Karosi Bálint - Existentia

55 éve ezen a napon

Születésnapi levél – Ronyecz Máriának

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]