Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Semmi pánik
[ Vidám Színpad ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. augusztus 19. hétfő    Mai névnap(ok): Huba, Lajos a - a - a
Bessenyei Ferenc Művészeti Díj 2010
Második alkalommal került átadásra a Bessenyei Ferenc Művészeti Díj Hódmezővásárhelyen. Hegedűs Endre Liszt-díjas zongoraművész és a Kankalin Néptáncegyüttes kapta idén a hódmezővásárhelyi önkormányzat által alapított Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat a Magyar kultúra napján. Az elismeréseket B. Élthes Eszter, a művész özvegye és Lázár János polgármester adták át az önkormányzat díszközgyűlésén.

„Mit jelent ma magyarnak lenni?

Arra jöttem rá a Hunyadi Jánostól Petrovics Petőfi Sándoron át folytatható példasoron, hogy magyarnak lenni nem származási kérdés, hanem választás és felelősségvállalás dolga. A hazafiság számomra az, ahogyan Németh László megfogalmazta: egy nép sorsához illő magatartás.

A fontos csak az, hogy az ember az egész életével, életének minden percével egy monológot fogalmazzon, amelynek a lényege sohasem változhat.

Akik ismertek, úgy emlékezzenek rám, amilyen voltam!”

 
A város díszpolgárának, a kétszeres Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló művész nevét viselő elismerést a közgyűlés azoknak a művészeknek ítéli oda, akik a város kulturális, művészeti életében kimagasló, példamutató tevékenységet folytattak. Minden évben két Bessenyei-díj kerül átadásra: mind az egyéni, mind a csoport kategória elismerését a Magyar Kultúra Napján díszközgyűlés keretében adja át a város.

Gálné Szél Katalin, Hegedűs Katalin [az oklevéllel], B. Élthes Eszter, B. Szűcs Istvánné, Kis-Jakab Péter
 
Lázár János polgármester az önkormányzat díszközgyűlésén hangsúlyozta, a vásárhelyi önkormányzat, a válság ellenére is kiemelt szerepet szán a kulturális fejlesztéseknek, jelenleg is két jelentős uniós támogatással megvalósuló beruházás folyik a városban. A polgármester elmondta, az önkormányzat egy új, Bessenyei Ferenc művészetének emlékét őrző intézmény létrehozását tervezi, amely két év múlva nyithatja meg kapuját.
Az amerikai koncertkörúton vendégeskedő Vásárhelyen született zongoraművész nevében felesége, Hegedűs Katalin vette át, és köszönte meg.

Hegedűs Endre Liszt-díjas
 
Kankalin Néptáncegyüttest az ünnepségen az együttes alapítója, B. Szűcs Istvánné, korábbi vezetője Gálné Szél Katalin és mostani vezetője, Kis-Jakab Péter képviselte.

Kankalin Néptáncegyüttes
 
A kétszeres Kossuth-díjas érdemes és kiváló művészről, Hódmezővásárhely díszpolgáráról elnevezett díjat a város közgyűlése minden évben olyan - az amatőr és hivatásos színjátszás, a népdal és magyar nóta, a néptánc vagy a vers- és prózamondás területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó - művésznek ítéli oda, aki Hódmezővásárhelyen él, a városhoz kötődik vagy onnan elszármazott, előadásaival pedig rendszeresen bemutatkozik a településen.

Az elismeréssel a város pecsétjével ellátott oklevél és a Bessenyei Ferenc portréját ábrázoló plakett mellett 500 ezer forintos pénzdíj is jár.

[ kadelka ] 2010-01-25 05:22:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Fekete Péternek
... hát megvan végre az új cirkusz helye!!!

Tekinthetjük a hírt születésnapi ajándéknak...

[ Archívum ]
[ Keresés ]
2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Újabb magyar filmes-siker

Sztehlo Gábor 110 éve született

Karosi Bálint - Existentia

55 éve ezen a napon

Születésnapi levél – Ronyecz Máriának

Békéscsabai Jókai Színház 2019-2020-as évadja

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]