Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Szibéria Trans
[ Örkény Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. június 27. csütörtök    Mai névnap(ok): László, Olga a - a - a
Márton László - A törött nádszál
Teljes a trilógia Egerben
A Gárdonyi Géza Színház, 2010. január 8-án mutatja be, A törött nádszál című drámát. Ez Márton László (fotó) történelmi trilógiájának harmadik része; harmonikusan illeszkedik a korábbi részekhez, melyeket már megismert és megkedvelt az egri közönség, Csizmadia Tibor rendezésében. World Stage Design 2009 – díjat kapott Csanádi Judit, díszlettervező, a Nagyratörő díszletéért.

Azt mondja a régi példabeszéd, hogy törött nádszálra nem jó támaszkodni, mert átlyukasztja az ember tenyerét. Márton László szomorújátékának címe ezúttal is a főszereplőre, Báthory Zsigmond erdélyi fejedelemre utal: ő az a „törött nádszál”, aki a benne bízók vesztét okozza - ahogyan ő volt a drámatrilógia első részének címében olvasható „nagyratörő” és a második rész címében szereplő „állhatatlan” is.
Zsigmond, miután megszilárdította hatalmát, miután visszaverte az Erdélyre támadó török sereget és vérbe fojtotta a székelyek lázadását, váratlanul Prágába utazik, Rudolf császár udvarába. Látogatásának hivatalos célja, hogy a törökök elleni újabb hadisegélyről tárgyaljon, ám Erdélyben az a híresztelés terjed, hogy valójában le akar mondani a fejedelmi székről, és át akarja adni Erdélyt a császárnak.
E híresztelések nyomán a fejedelmi udvarban újult erővel tör ki a hatalmi harc. Miközben a főurak java része már a császári helytartó fogadására készül, Jósika István kancellár (aki Báthory Kristóf törvénytelen fia lévén, Zsigmond testvére) magának igyekszik megszerezni a trónt. Ebben a törekvésében a hazatérő Zsigmond bátorítja, sőt látszólag támogatja is, miután kiderül, hogy nincs más választása, csakugyan le kell mondania a fejedelemségről. Ám a döntő pillanatban lelkifurdalás nélkül kiszolgáltatja testvérét a császári biztosoknak, ahogyan feleségét, a mellette végsőkig kitartó Krisztiernát is megszégyenítő módon visszaküldi annak nagybátyjához, a császárhoz.
A búcsúzkodó Zsigmond a káosz és az anarchia küszöbén hagyja magára Erdélyt. Az országban árvíz pusztít, vallási zavargások törnek ki, és több kudarcba fulladt hadi vállalkozás teszi nyilvánvalóvá, hogy a közelgő újabb török támadásnak az erdélyi sereg nem tud ellenállni. Zsigmond a távozás pillanataiban arról ábrándozik, hogy:

Majd a távoli csillagzatokon
találunk másik magyar nemzetet,
éppannyira magyart, mint a magyar,
annyi különbséggel, hogy boldogabbat.

Márton László történelmi drámatrilógiája kerüli az aktualizálást, mégis a mához szól: a magyar történelem régi, tragikus korszakát a jelenből szemlélve, a mai néző önmagát ismeri meg pontosabban. A trilógia most bemutatásra kerülő harmadik része, A törött nádszál, harmonikusan illeszkedik a korábbi részekhez.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
Márton László

A TÖRÖTT NÁDSZÁL

Történelmi játék
A nagyratörő című drámatrilógia harmadik, befejező része


Báthory Zsigmond, Erdély fejedelme: SCHRUFF MILÁN
Krisztierna, a felesége, Rudolf császár unokahúga: BOZÓ ANDREA
Bocskai István, váradi főkapitány: SAFRANEK KÁROLY
Jósika István, Erdély kancellárja: NAGY ANDRÁS-
Thoroczkay Máté, gyulafehérvári prédikátor: KASZÁS GERGŐ
Básta György, kassai főkapitány: MÉSZÁROS MÁTÉ Kornis Gáspár, kincstárnok: VENCZEL VALENTIN
Sennyei Pongrác, udvarmester: VAJDA MILÁN
Löbl Terézia, Krisztierna komornája: MÉSZÁROS SÁRA Kakas István, Krisztierna kincstartója: BÁNYAI MIKLÓS
Nyirő Pál, váradi prédikátor: TUNYOGI PÉTER
Nyirő Pálné: SAÁROSSY KINGA
Nagy Tamás, diák, később katona: HÜSE CSABA
Decsi János, történetíró: ÖTVÖS ANDRÁS
Jósika Istvánné Füzi Borbála: DIMANOPULU AFRODITÉ
Náprágyi Demeter, gyulafehérvári püspök: KELEMEN CSABA
Ungnád Dávid, császári követ: VÁRHELYI DÉNES
Borsoló János, ítélőmester: SATA ÁRPÁD
Székely Mózes, kapitány: PÁLFI ZOLTÁN
Huszár Péter, alkapitány: HORVÁTH FERENC-
Ferhát, temesvári pasa: RÁCZ JÁNOS
Lázár István, testőrség parancsnoka: SZÍVÓS GYŐZŐ
Hasszán, török követ: FEHÉR ISTVÁN
Ibrahim, török követ: VÓKÓ JÁNOS
Szaturdzsi, török követ: LISZTÓCZKI PÉTER
I. Polgár: TÓTH LEVENTE
Egy asszony: DÉR GABRIELLA

Rendező: CSIZMADIA TIBOR
Díszlettervező: CSANÁDI JUDIT
Jelmeztervező: NAGY FRUZSINA
Dramaturg: RADNÓTI ZSUZSA
Zene: MELIS LÁSZLÓ
Jelmeztervező asszisztense: PIRITYI EMESE
Fény: BÁNYAI TAMÁS
ügyelő: LUDÁNYI ANDREA
Súgó: SZECSKÓ ANDREA, HORVÁTH ÉVA.
Rendezőasszisztens: D. KATONA MÁRIA

Bemutató: 2010.01.08.

( Fot? Gál Gábor )
[ k.l. ] 2010-01-08 00:02:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Sinkovits Imre, nem lévén más lehetősége, aznap fulladásos halálra ítélte Gertrudist. Az ifjú kellékes, Szász János néven immár világhírű film- és színházrendező.

Ronyecz Mária hetvenöt éve született.

[ Archívum ]
A yesyes és Myra Monoka képviseli hazánkat
Az ibis szállodamárka nemzetközi programjának keretében 17 országban adnak helyi művészek összesen 44 intim és exkluzív minikoncertet. Az ibis Music magyarországi eseményén, az ibis Budapest Centrum közösségi terében ketten is felléptek: a yesyes dinamikus, fiatalos koncerten adott válogatást legnépszerűbb dalaiból, a sokoldalú és izgalmas Myra Monoka pedig kortárs r’n’b-ből és érzelemdús elektronikus popból ötvözött számait mutatta be.
[ Keresés ]
Születésnapi levél – Ronyecz Máriának

Békéscsabai Jókai Színház 2019-2020-as évadja

Radnóti Miklós 110 éve született

Deák Kázmér grafikai kiállítása &

26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Lord of the Dance ismét Magyarországon

455 éve született a magyarok háziszerzője Shakespeare

A cselló lelke

20 év után JAZZ+AZ!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Novák Ferenc Tata előadása Forrószegiek

Meg kell élni a szélcsendet is

Fotóriporteri Életműdíj 2019: Szebeni András

Kovács Edit Jászai Mari-díjas

Az orosz titán a Müpában

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]