Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Pentheszileia
[ Nemzeti Színház ]
fotó Peti Péter
 
Dátum: 2019. október 14. hétfő    Mai névnap(ok): Helén a - a - a
Rideg Sándor - Indul a bakterház
Kecskeméten
A Kecskeméti Katona József Színház, 2009. november 27-én, a Nagyszínházban bemutatja Rideg Sándor Indul a bakterház című művét. Díszlettervező Krsztovics Sándor, jelmeztervező: SAIS, a rendező Cseke Péter. A Bakter szerepében Mikó István, Patáséban Nemcsák Károly.

Az Indul a bakterház szerzője, Rideg Sándor fiatalságát a pusztán töltötte, csikósként dolgozott, majd ifjúként Budapestre keveredett, ahol gyári munkásként kereste kenyerét. Néhány elemit végzett csak el, így szinte írástudatlan volt, eszébe sem jutott, hogy irodalommal foglalkozzon. Huszonnégy éves korában politikai okokból letartóztatták, és az őt vallató rendőrfőnök, aki büszke volt nagy műveltségére, maga elé hívatta, s amikor Rideg a maga kedélyeskedő módján beszélgetni kezdett vele, akkor a rendőr meg volt róla győződve, hogy valójában egy remek színészi képességekkel megáldott értelmiségivel áll szemben. Miután alaposan kifaggatta őt, ámulva diktálta a jegyzőkönyvbe, hogy a kihallgatottnak „remek nyelve és stíluskészsége van”, akár író is lehetne belőle.

 
A rendőrfőnök rátapintott Rideg írói tehetségének legnagyobb erényére, ugyanis már legelső regénye, a Népszavában folytatásokban megjelent Indul a bakterház is sajátos nyelvi világával tűnt ki a kortárs irodalmi alkotások közül. Ízes tájszólás és városi argó keveredik benne a fékezhetetlen mesélőkedvvel.
A történet népszerűsége csúcsát 1979-ben érte el, amikor elkészült a filmes feldolgozás is, amely azóta is generációk kedvence. Koltai Róbert és Haumann Péter alakítása felejthetetlen. Reményeink szerint a kecskeméti színház előadásában a baktert játszó Mikó István és Patás szerepében feltűnő Nemcsák Károly ugyancsak elnyeri majd a közönség tetszését.

 
 
 
 
 
 
 
Rideg Sándor - Indul a bakterház Kecskeméten A Kecskeméti Katona József Színház, 2009. november 27-én, a Nagyszínházban bemutatja Rideg Sándor Indul a bakterház című művét. Díszlettervező Krsztovics Sándor, jelmeztervező: SAIS, a rendező Cseke Péter. A Bakter szerepében Mikó István, Patáséban Nemcsák Károly.
Rideg Sándor

INDUL A BAKTERHÁZ

Bakter - Mikó István
Patás - Nemcsák Károly
Bendegúz - Kántor Zoltán
Banya - Réti Erika
Csámpás Rozi - Csombor Teréz
Piócás - Kiss Jenő
Vőfény - Rusz Milán
Feleség - Horváth Erika
Jóska csendőr - Pál Attila
Pista csendőr - Szokolai Péter
Marhakereskedő - Aradi Imre

Díszlettervező: Krsztovics Sándor
Jelmeztervező: SAIS
Tánc: Frigyesi Tünde
Ügyelő: Domján Sándor
Súgó: Arató Andrea
Rendezőasszisztens: Borsos Andrea
Rendező: CSEKE PÉTER

Bemutató: november 27-én, pénteken este 7 órakor a Nagyszínházban.

( Fot? Walter Péter )
[ k.l. ] 2009-11-27 06:12:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]