Balogh Robert: Szeptember végén Mint tarka lufik a tó felett, lebegtek tucatjával hőlégballonok. Tavaly is ugyanígy és ugyanott - Fesztivál lehetett -, ismétlődnek a napok. Három hónap múltán szégyen, ha félnapra dolgaimba merülök? Az emlékek csak emlékek, magukban titkosak, szépek. Nem találom semmi okát. Hol a világban az értelem? Hol vagy már, én Anyám? Csak elmúlik minden, mindenem. A kórházból hívtak, hozzád indultam épp, együttérző hangon, kiszámítható, mit mondtak. Nem rázott meg, nem kellett sírnom, Csak mikor máshoz szóltam, a telefonban. Azt elmondani, hogy anyám meghalt, nehéz. Nem is elmondani, hanem hallgatni mást, Ahogy sírni kezd, zokog, valami benne is fáj, Így együtt, a felindulásban sem akad feloldozás. Nem lett könnyebb azóta sem. Soroljam, hogy üres a ház, a szekrényeken csak gyűlik a por, ingen vasalt élre nem emlékezem... Hiába akad a halálra hasonlat - mit ér? Egy éven át, az életed, mint csendes rádió, Oly finoman halkul el napra nap, Még az utolsó percben is hallható. Némán feküdtél, felkötött állal, sárguló szemhéjadra simult a vatta, hűlő homlokodra az utolsó csókot én adtam. Utoljára én. Én. Én adtam. A temetőben az ügyintéző mondta: - A csontsovány rákos több órán át ég, bezzeg a zsíros test hamar, másfél óra alatt elhamvad. Én már nem tudtam, hol vagyok. Áruházban, piacon? Válasszam az urnát? Vagy a sírkövet? Halmokban állt tucatnyi koporsó... Rendelhettem bármit, bármilyet. - Kinek a nevére írjam a számlát? Ruhát hozott? Cipőt minek?! Ha komplex ügyintézést rendel, mindent elintézünk Ön helyett! Az aprócska öreg pap szája bűzlött, reggel hagymát evett? Sem temploma, sem istene nem szólított, nem is vártam ilyet. Égő gyertyát szúrtam a többi közé. A temetés, ha szép is, mit ér? A rokonok nagyja idegen, szívből csak tucatnyi embert hívtam, mégis voltunk vagy negyvenen. Ahogy a tűző napon kitelt az idő ahogy a három liter sárgás hamu, ami a tűz után maradt, eltűnt, mosolytalan múlt el a nyár, csendes, néma, semmi vágy, kis por vegyült csak a levegőbe, és elveszett, ami megtalált, ez a se nem élet, se nem halál. Tavaly ketten álltunk az erkélyen, Egyedül minek nézzem? Ballonok lebegnek a föld fölött, csak játékok a napsütötte égen.