Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Legyetek jók, ha tudtok!
[ Veszprémi Petőfi Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2020. május 25. hétfő    Mai névnap(ok): Orbán, Urbán a - a - a
A közösségi ember
Gyurácz Ferenc: Személyes ügyeim. Tanulmányok, esszék - Magyar Nyugat Könyvkiadó, Vasszilvágy, 2009
Kifejezetten szép borítókép (Geosits Zsolt munkája) vonja figyelmünket Gyurácz Ferenc legújabb kötetére. A tisztakék ég alatt virágba borult tavaszi ágak szimbolikájából nem nehéz kiolvasnunk a megújulás reményét és a magasra tekintés vágyát. Megragadó a cím is: a Személyes ügyeim szokatlan nyíltsággal jelzi a szerző bensőséges viszonyát választott témáihoz. Ez a nyíltság és személyesség a kötet mindahány esszéjén-tanulmányán végigvonul.

Az 1980 és 2007 között keletkezett tizenegy írás alig kétszáz oldalt tesz ki: e rokonszenves mértéktartás alighanem a lényeget összegző igyekezet eredménye. Amely igyekezet elsősorban a nemzeti értékek föltárására s elősorolására irányul, s a kultúra és a közélet népi elkötelezettségű alakjainak portréját adja. A Bevezetésben olvassuk: „Ennek a könyvnek minden írása a közösségi emberről szól. A szellem és a közélet földközeli embereiről, jellemükről, cselekedeteikről, gondolataikról, az őket mozgató eszmevilágról” (5.).

A szerzői szinopszis szerényen pontos. A mentalitáselemzést is nyújtó életrajzok és pályaképek mellett szellemtörténeti kitekintés, eszmerendszerek ismertetése, a művelődés és a közélet máig nem tisztázott kérdéseinek taglalása súlyosítja el a könyvet. Németh Lászlóról (az első dolgozatban) és Veres Péterről (az utolsó írásban) a mestereknek kijáró tisztelet hangja szól (Németh László és az utópisztikus gondolkodás; Veres Péter utóélete és időszerűsége). A vidék kultúráját általánosságban is féltő és tisztelő lokálpatriotizmus idézi meg Vas megyei – avagy a térséghez kötődő – értelmiségiek: Pável Ágoston, Kárpáti Kelemen, Halász Imre, Egán Ede alakját (Pável Ágoston útja; A modernizálódó város kultúrájának mindenese. Vázlat Kárpáti Kelemenről; A politikatörténeti esszé mestere. Halász Imre [1841–1918], a Nyugat főmunkatársa; Nemzeti gondolat és szociálpolitika. Egán Ede és a kárpátaljai akció). A költő Nagy Gáspár és a képzőművész Somogyi Győző méltatása ünnepi beszéd volt – emelkedett szöveg maradt (Nagy Gáspár költészete a „rendszerváltozás” küszöbéig; Szakralitás és életöröm). Két esszé vet számot a régió irodalmi múltjával és jelenével – aprólékos tájékozódás, tárgyilagos fölmérés jellemzi mindkettőt (A Nyugat-Dunántúl irodalmi hagyományai; Az Életünk fénykora). S nem személyes teljesítményekre, hanem eszmeáramlatokra összpontosít a népi gondolat történetét értelmező eszmefuttatás (Adalékok és gondolatok a népiség (populizmus) ismeretéhez).

A szerző – látásmódjával, értékrendjével s küldetéses hite kiművelt erkölcsével – hőseihez igazodik: a felelős értelmiségi, a „közösségi ember” eszményéhez kerül közel. Pontos, egyszerű, letisztult értekező prózai beszéd vall rá a népi-nemzeti kérdések iránti érdeklődés mélységére – s az e tárgyban viselt felelősség tudatosságára. A „modernség megbillent egyensúlya”, az „elbizonytalanító kor-élmény” (6.) az a tapasztalat, amely nemcsak a tárgyalt tudósok-művészek munkásságát, de Gyurácz ténykedését is alapjaiban határozza meg. (Ezen nincs is okunk csodálkozni. Chesterton szavai ma legalább oly időszerűek, mint megszületésükkor: „A modern világ égbekiáltó eretneksége abban áll, hogy folyton az emberi lelket próbálja a változó körülményekhez igazítani, ahelyett, hogy az ember életkörülményeit igazítaná a lelkéhez”.) Ez az alapállás a szellem vidéki képviseletét vonzó határozottsággal dicséri – s egyben inti: „Az alkalmazkodás nem foglalhatja magában a minőségi engedményeket. A szellemi igényszintnek Bugacon is párizsinak, Szombathelyen is európainak kell lennie. […] [Pável Ágoston] időtálló és hasznos alapelvet kínál a jelen vidéki értelmisége számára is, amely – sokféle gondja szorításában – mintha éppen a minőség-igényről mondana le leghamarább” (41–42.). A kontextusokat kereső gondolkodás is rokonszenvet kelt maga iránt: „Nem vonunk le semmit helyi nagyságaink értékéből, sőt, emléküket és önmagunkat is megbecsüljük akkor, ha egy pillantással túltekintünk a provincia horizontján, s a nemzeti és egyetemes értékek rendszerében is a megfelelő helyen látjuk őket” (49.). Rendkívül fontos az az önkritikát sem nélkülöző megjegyzés, amely a népiség eszmekörét féltve az eszme őrzőit figyelmezteti: „Úgy gondolom, a magyar népiséghez kötődő mai értelmiség helyesen tenné, ha az egész társadalom érdekében ellenállna a gettósodási hajlamoknak. Fontos volna, hogy ez a szellemiség ne záródjon be egyetlen, karakteres politikai irányzat keretei közé. Számos olyan mondanivalója van ugyanis többek között az organikus fejlődésről, a környezet védelméről, a kisebb-nagyobb közösségek és területi egységek sajátosságainak megóvásáról, a kultúra szervességéről és a személyiség épségéről –, amely mindannyiunkra tartozik” (140.). Másutt az aforisztikus fogalmazásmód ereje nyűgözi le az olvasót (szinte függetlenül a leírtak tartalmi igazságától): „Mindszenty József hercegprímás konzervatív volt, mert még volt mit konzerválni. Somogyi Győző társadalomfilozófiai, társadalomterápiai nézetei a rekonstrukció eszméje köré szerveződnek” (177.). S idéznünk kell – mert mélyen jellemzőnek s példaadóan szépnek találjuk – egy, a legutolsó oldalon található vallomást: „Hűségünk kötelme nem egy kormányzati rendszerhez vagy politikai irányzathoz fűz bennünket, ahogy Veres Péter sem a szocializmushoz – pláne nem annak „létező” fajtájához – volt hű elsődlegesen, hanem az örök emberi értékekhez, s köztük az egyik legfontosabbhoz: népéhez, hazájához” (189.).

A hiánypótló vizsgálódások, a finoman mérlegelő módszertan s a makulátlan esszényelv sem óvja meg azonban a könyvet az elfogultságok, az előítéletek, a félreértések kísértésétől. Gyurácz olykor elnagyol és leegyszerűsít, s ezáltal több ponton elvéti az igazságot, pontosabban az igazság bonyolultságát. Hogy a liberalizmussal, a kozmopolitizmussal vagy a posztmodernnel szemben a szerző ellenérzésekkel viseltetik: méltányolható volna. Ám néhány hangsúlyos szöveghely olvasatunkban igen komoly kérdéseket támaszt. Biztos-e vajon, hogy „az európai történelem tartóoszlopainak nevezhető hagyományos erkölcsi és szellemi értékek újraépítésére a liberalizmus nem hajlik, és valószínűleg nem is képes” (126.)? E sommásan ítélkező kijelentés eltekint a liberalizmus hagyományának értékeitől, s nem veszi figyelembe azt sem, hogy nemcsak a társadalmi-emberjogi és a gazdasági-monetáris liberalizmus kettősségével, de ezek irányzatos sokféleségével is számolnunk kell – ha ugyan kortársi tekintet fölmérheti egy-egy irányzat, jelenség, eszme valódi súlyát és szerepét. A „populizmus” szó politikatörténeti jelentésváltozására okkal-joggal derít fényt ugyanez a gondolatmenet; ám igazolás nélkül marad (így nem erősödik szilárd állítássá) az a benyomás: „A kilencvenes évek elején a népiség lejáratására és kirekesztésére kibontakoztatott sajtóhadjáratban a »populista«, »populizmus« kifejezéseket lépten-nyomon használni kezdték, és – részben nyugati mintára – végletesen negatív, megbélyegző jelentéssel ruházták fel. (E hadjárat során egyébként a népi mozgalomhoz kötődő, a nemzeti sajátosságokat féltő írók egy-egy markáns mondata stigmatizáló cikkek százaihoz, obskúrus rádió- és tévéműsorok tucatjaihoz szolgált ürügyül.)” (136–137.). Nem világos, miért oly egyértelmű: tudatos támadásról volt szó, mégpedig a népi-nemzeti értékek őrzői ellen; s a dehonesztáló kifejezések („stigmatizáló cikkek”, „obskúrus rádió- és tévéműsorok”) helyett is szerencsésebb lett volna konkrétumokat hozni föl érv és emlékeztető gyanánt. Nehéz mit kezdenünk az „ún. rendszerváltoztatás” (170.) és az „ún. demokratikus ellenzék” (174.) formulákkal is: az első „ún.” megjelölés alapján azt hihetnők, szocializmusban s diktatúrában élünk ma is; a második kitétel pedig az elmúlt rendszer ellen szervezkedőktől vitatja el egyszerre a „demokratikus” és az „ellenzéki” minőséget. (Mindkét sugalmazás előtt értetlenül és szomorúan állunk.) Könnyen lehet, hogy – néhány lappal arrébb – érdemein fölüli képességekkel ruházza föl az egykorú kultúrpolitikát, s a valósnál kisebb jelentőséget tulajdonít a tömegkultúra öngerjesztő folyamatainak a kötet egyik legélesebb mondata: „Magyarországon a hetvenes évek gyanútlan unalmában zajlott le a humán kultúra átprogramozása” (180.). Megítélésünk szerint elhamarkodott és igazolhatatlan következtetésre jut Gyurácz akkor is, amikor szaktudósokat (Németh G. Béla, Hahner Péter és Standeisky Éva említődik) marasztal el abban, hogy Veres Pétert bírálván szándékaik hátsók lettek volna: céljuk valójában az volt, hogy „rajta keresztül egy egész nagy irányzaton verjék el a port” (182.). (Németh G. Béla, amint „elveri a port” valakin, valamin? A kép komikussága a gondolat hitelét függeszti föl.) A vezető értelmiség erőteljes kritikája („Bizony komprádor-értelmiség az, amelyik nem a magyar nemzeti érdek iránt, hanem mindenkor a hazai és nemzetközi nagytőke iránt, és az azt kiszolgáló posztkommunista politika iránt elkötelezett” [186.]) s a kozmopolitizmus azonosítása a saját népet lenéző magatartással és az „idegen kultúrák felé ácsingózás”-sal (188.; Veres Péter nyomán): okadatolt hivatkozások híján ismét csak megreked az üres vád szintjén. De ez – az idegen kultúrák irányában megnyíló szellemiség egyenlővé tétele a nemzeti hagyományok elárulásával – már egy következő problematikába vezet át.

E sorok írója ugyanis irodalomkritikusként elsősorban a kortárs irodalmat ért bírálatot érzi igazságtalannak. Már a bevezető sorok zárlata gondolkodóba ejthet: „Szeretném, noha a remény is inog, ha ma, népünk és kultúránk egyre szakadékosabb válsághelyzetében újra hatni kezdene a közösségben gondolkodás és a közösségért cselekvés felnőtt példája. Nélküle ugyanis űrbe leng vagy aláhull az ingó remény is, s a személyválogatás nélkül vele hanyatló magyarokat nem menti meg, hogy mindenben eleget tettek az elvárásoknak, és csupán »alanyban-állítmányban« merészeltek gondolkozni” (6.). Ide kapcsolható egy későbbi passzus, amely az 1980-as évekre tekint vissza: „Irodalmunk már magában hordta, de még nemigen mutatta meg a leépülés és a felbomlás kórokozóit. A magyar irodalom legfölemelőbb hagyományától: a társadalmi felelősségvállalástól való infantilis menekülés, az irónia és a groteszk távolságtartás divatja, a nyelvbe zárkózás félénksége, a nyelvkritikai játszadozások léhasága – ha akadtunk is, akik nem lelkesedtünk érte, ha találtattunk is, akik (meglehet: a posztmodern világpolgári ízlés számára bornírt módon behozva az etikai szempontot) Pascalt idéztük rá (»Elméskedő: rossz jellem.«) – a későkádári kor valóságában kétségtelenül tekinthető volt ellenállásnak, az autonómia megélésének is” (167.). E két idézetből úgy látjuk: Gyurácz esztétikai értékítéletet fordít át etikai állásfoglalásba. Ez eleve kérdéses művelet; jelen esetben még alap nélkülinek is rémlik. A nyelvközpontú irodalmiság (a figyelmével a nyelvet is kitüntető alkotói és értelmezői gyakorlat) lehet jó is, rossz is: attól függően, hogy értékes vagy silány műveket hoz létre. Általános bírálata értelmetlen; ahogy az irónia, a groteszk, a játékosság egyöntetű elutasítása sem vezet túlságosan messzire. A „posztmodern világpolgári ízlés” és az „etikai szempont” szembeállítása ezen fölül sértő is: Esterházy, Kukorelly, Parti Nagy vagy Kovács András Ferenc mondatai kevésbé volnának nemzetiek és etikusak, mint más, a jobboldali kulturális sajtó által ünnepelt szerzőkéi? A közelítésmód szakszerűtlen, a kérdésfölvetés méltatlan.

Az „alanyban-állítmányban” gondolkodás ironikusra hangolt, de komolyságot (az írástudás erkölcsi komolyságát) hordozó kívánalma egy korai Esterházy-műből híresült el. A Kis Magyar Pornográfia (1984) első oldalain olvasható: „Az idők során a feladat lényegileg a Tisza szabályozásának s a nemzet fölvirágoztatásának szükségességében fogalmazódott meg. Márpedig rossz rég, ha a Tiszát nem a szakférfiak rendezik, a nemzetet meg… hát… azt magának a nemzetnek kell föl-fölvirágoztatnia tisztességes és rátermett vezetői bö-ö-ölcs irányításával. Minden más eset ennél rosszabb. S megnyugtatóbb, ha bizony az író nem népben-nemzetben gondolkodik, hanem alanyban-állítmányban. Nem mert hazátlan bitang. Hanem mert ha egy kicsit is jó, akkor úgyis nyakig az egészben, ha meg kicsit se jó, akkor hiába mondja: csak cifrázza… A hazaszeretet minőség kérdése”. Magunk ebből az ars poeticát a(z ön)paródiával összeegyeztető részletből több heti hermeneutikai erőfeszítés árán sem volnánk képesek kiolvasni a nemzet iránt közömbös író tunyaságát és/vagy elvetemültségét. Épp ellenkezőleg. Az író, ahogy minden más hivatás embere, a szakterületén végzett becsületes munkával szolgálja magát is, közösségét is. S az író szakterülete a nyelv, etikája pedig a világossá formált mondat. Hosszasan, meggyőzően és gyönyörűen írt erről a kérdéskörről a közelmúltban ugyancsak Esterházy Péter. Cikke a nemzetből ki-kirekesztett kortárs írók védelmében a legkézenfekvőbb eljáráshoz folyamodik: a kultúrát, közös, sokszínű kultúránkat veszi védelmébe (idézetekkel, hivatkozásokkal, utalásokkal; érvet érv után rakosgatva). Amely kultúrában, tesszük hozzá egyetértőleg, természetesen egyaránt helye van Csoórinak és Borbélynak, Jókainak és Kertésznek, Nádasnak és Temesinek: a szellem minden árnyalatának. A „nemzeti oldal” kifejezés képtelenségéről s az irodalom politikai oldalak szerinti felosztásának botrányáról az utóbbi évek egyik legfontosabb hitvallása értekezik: „Mindannyian evvel küszködünk, van-e hely, van-e hol meg hogy teremtett-e a világ. És ezekre a kérdésekre egyre nehezebb közösségi válaszokat adni, világválaszt, or¬szág¬vá¬laszt, nemzetválaszt, nagyon személyesek a válaszok (»van, de mi köze az én Istenemnek a te Istenedhez«). Nem ismerjük ki magunkat a világban, túl sok az ismeretlen, az idegen, már nem mondjuk, senkise, nagy hangon, hogy az idegen szép (noha az), kevés az otthonosság, ezeknek a nemeknek a mértéke nőtt, és ez ijesztő. A válaszok iránti sóvárgás is nőtt. A türelmetlenség is. […] Ha volna Mária országában kis keresztény kultúra, akkor nem üvöltöznénk, hogy az ilyenek állatok, hanem eszünkbe jutna Krisztus és az egyik lator példája, vagyis hogy nem lehetsz annyira elvetemült, hogy az kizárná az üdvösséget. – Vannak persze föltételek, de azokat nem a farizeusok szabják, nem is a katonák, nem is a latrok, hanem az, aki a két lator közt van” (Magyar, avagy Rubin Szilárd külföldi sikere; Élet és Irodalom, 2009. április 17. A világhálón: http://www.es.hu/index.php?view=doc;22662 ).

„A Magyar Nyugat Történeti Kiskönyvtára” sorozat tizedik kötete (a kiadóvezető és a sorozatszerkesztő is Gyurácz Ferenc) fenntartásainkkal együtt is tanulságos és távlatos olvasmány. Az ok a vitára alkalmat teremt a beszélgetésre: s hol másutt kerülhetne a helyére az alany, az állítmány, a nép és a nemzet, ha nem a nézetek tisztázó kimondásában és az eszmék tisztességes cseréjében?

[ Halmai Tamás ] 2009-10-31 09:07:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Születésnapi levél - Taub Jánosnak

Nemeskürty István, a nemzet Tanár ura 95 éves lenne

Vetró-Rózner-Bereményi: Magyar Copperfield

Volt egyszer egy Nép (Nemzeti) Színház

Wisinger István – Egy elme az örökkévalóságnak

Húsvét - ahogy lehet

Egy-Másért… Felhívás

Rendkívüli támogatás a színházi világban

Gnandt J a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült

Shahid Nadeem -

Születésnapi levél - Sík Ferencnek

Felhívás

A Békéscsabai Jókai Színház a veszélyhelyzet idején

Budapest Bábszínház Youtube-on

Március 20. a gyermek- és ifjúsági színházak nemzetközi ünnepe.

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]