Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

3 út - az Artus műhelyéből - Solo
[ MU Színház ]
fotó Peti Péter
 
Dátum: 2020. június 1. hétfő    Mai névnap(ok): Tünde, Tibold a - a - a
Születésnapi levél – Zsolt Istvánnak
A Nemzeti Színházban a Lear király volt műsoron, és abban a Blaha Lujza téri házban az volt utolsó előadás. 45 éve, hogy a társulat 1964. június 28-án, kiűzetett a Paradicsomból. (Kadelka Lászlótól)

Zsolt Úr!

Ma egy korábbi születésnapjára emlékeznék, a negyvenharmadikra. Akkor is vasárnap volt, és akkor is esett az eső. A Nemzeti Színházban a Lear király volt műsoron, és abban a Blaha Lujza téri házban az volt utolsó előadás. 45 éve, hogy a társulat 1964. június 28-án, kiűzetett a Paradicsomból.

Sok évvel később azt mondta nekem: „magának egyszer, majd az lesz a legnagyobb szerencséje, hogy még látta az igazi Nemzeti Színház stoplámpáját, persze majd ugyanez lesz a legnagyobb szomorúsága is.”
Milyen pontosan bevált a jóslata…

Azóta fölépült az új Nemzeti Színház - a társulat még kerestetik. Annak ellenére, hogy föllép benne Törőcsik Mariska, meg a Kálmán Gyuri nagy kedvence, a Cserhalmi Tyutyu. A Básti nevet, Juli keresztnévvel olvashatni a plakátokon.
Mellette fölépült egy fantasztikus akusztikájú koncertterem is. Csodájára jár a fél világ, a leghíresebb muzsikusok tolonganak hogy felléphessenek. Az igazgató pedig, a legendás - Major féle - III. Richárd egykori gyerekszereplője, aki a Tavaszi Fesztivált egykor létrehozta.

Egy másik jövendölése viszont nem jött be. A másik szerelméről, a fociról írt könyvében, Fészekrakás Észak-Amerikában címűben azt jövendölte, hogy ott soha nem fog meghonosodni az európai soccer. Még annak ellenére sem, hogy huszonöt ezren rúgják a labdát. Ezt írta 1984-ben. Eltelt huszonöt év, ma már huszonöt millió igazolt játékosuk van.
Ma - pont az Ön (88.) születésnapján -, két óriási meglepetés borzolja a foci-világ rajongóit. Dél-Afrikában - ahol a hetvenes években népszerűsítette a játékot -, megrendezték a Konföderációs-kupát. Nem fogja elhinni ki került a döntőbe, hiszi-nemhiszi, az Egyesült Államok csapata! „A brazil válogatott a padlóról állt fel döntőben, a selecao kétgólos hátrányból fordítva nyerte meg a dél-afrikai Konföderációs-kupát.” – írják a tudósítások. A fészekrakás jól sikerült, „kikeltek a fiókák”!
De ami még ennél is nagyobb meglepetés, az elődöntőben a spanyolokat győzték le, akik viszont csak hosszabbításban tudták megverni – kín keservesen – Dél-Afrika válogatottját.
Szóval a foci már minden kontinensen hódít – csak itthon „beteg”.

Kadelka Laci

2009-06-28 23:12:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Születésnapi levél - Taub Jánosnak

Nemeskürty István, a nemzet Tanár ura 95 éves lenne

Vetró-Rózner-Bereményi: Magyar Copperfield

Volt egyszer egy Nép (Nemzeti) Színház

Wisinger István – Egy elme az örökkévalóságnak

Húsvét - ahogy lehet

Egy-Másért… Felhívás

Rendkívüli támogatás a színházi világban

Gnandt J a Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetésben részesült

Shahid Nadeem -

Születésnapi levél - Sík Ferencnek

Felhívás

A Békéscsabai Jókai Színház a veszélyhelyzet idején

Budapest Bábszínház Youtube-on

Március 20. a gyermek- és ifjúsági színházak nemzetközi ünnepe.

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]