Az olyan emblematikus mondatok, mint pl.: „Csak az ember olvas.” ma is érvényesek, de megkötésekkel, nem általánosítható a frázis. Íróként szembesülnöm kellett azzal, mennyire nem. Rengeteg könyv jelenik meg, ha nem is mindenki, de sokan hiszik, egy könyvet meg tudnak írni. Általam nem, vagy kevéssé ismert hírességek (celebmacák, celebmacsók), politikusok, unatkozó milliomosok... A Könyvhét nem az övüké (kellene legyen). Az írói teljesítményt a szakma, vagy az állami szféra elismeri díjakkal, ösztöndíjakkal, a bulvármédia figyelme meg úgyis csak a parókás íróknak jut. Az Ünnepi Könyvhét a magyar irodalom ünneplésére hívatott, az írók, bár mostanság inkább a kiadók ünnepévé lett (a gazdasági válság idején meg az ebeké?).

Anekdota, de igaz, hogy anno leszervezték a barátok, hogy vásároljon ismeretlen is könyvet József Attilától a Könyvhéten, hogy menjen oda hozzá dedikálásra (3 kötetet tudtak így eladni, ha jól emlékszem). Lassan újra itt tartunk. Ma egy regényt – több, csak szépirodalommal foglalkozó kiskiadónál megkérdeztem -, jobb esetben úgy 300 példányban vásárolnak meg Önök, tisztelt Olvasók (Barátaim, Spártaiak!), hacsak nem nagykiadó agyonreklámozott kötete –, novelláskötet 150 körül, s ha az ember már Kossuth-díjas stb. akkor még a verseskötetéből is elfogy 100 példány, de inkább ötven szokott. Ezek a tények. Olvasni jó! - aki tudja, adja tovább! Mink mög, írók, vagy kik, írunk, amíg bírunk. Amíg lesz miért, kinek. Csókoltatom minden Olvasóm!

Barátaim, Spártaiak!