Ikarosz elindul rájönni valami végzetesre leizzadni ahogy a gép megemelkedik míg felsikoltanak egész közel mintha valahol bennem a turbinák majd nagyokat nyelni a vágy s valóság közti légnyomáskülönbségtől ahogy próbálnak visszahúzni még az elmúlt napok súlyos emlékei de végül megkegyelmez a gravitáció a volt érvényét veszti de a jelen is mint a jövő egyszerre tágul ki és szűkül össze a horizont s a város úgy lüktet lent mint egy szemétre dobott rozsdás pléhlemez ha most egy utolsó kívánság akkor a stewardess-ek… a teraszon már senki sem integet talán de egy tekintet tükröződik vissza az égen és elsüvít ezer el-nem-gondolt gondolat s ahogy egyre feljebb a nap felé a csönd szárnyai olvadni kezdenek s a kimondott szó keltette légörvényben már csak egy mély lélegzet tart fenn már csak egy mozdulat hiányzik hogy ujjhegyre lehessen tűzni a fényt- de jéggé dermed minden a függőleges zuhanásban

csillagos-sávos csillagos-sávos zászlók udvarban házon mindenütt amerre megyek itt nem kompenzál folyton a kollektív emlékezet nem roppan szét napra nap a múlt súlyától a jelen itt minden az aminek látszik s nem úgy hogy folyton mást jelent csillagos-sávos zászlók udvarban házon nyomtatva pólón elemen itt nem gázolt át hazán az érctalpú történelem

P.S. értsd meg kedvesem innen nézve csak vihar a biliben ami oly fontosnak tűnik azon a kilencvenháromezer négyzetkilométeren valami szürkületi zóna valahol európában? ázsiában? afrikában? ahol túléltem előző életem azóta is csak kerengő kába önkívületben mintha valamilyen rontás lenne rajtam velem pedig csak magyar vagyok csodálatosan reménytelen