|
Zalán Tibor: ANGYALOK A TETŐN
– játék mesékkel, korhatár nélkül –
I. felvonás
A színpad enyhén lejt a nézőtér felé, éppen annyira, hogy
jól lehessen látni a feljáró ablakot, amely majd a feltűnések
és eltűnések eszközeként fog szolgálni. Pesti bérház teteje,
lapos, kémények és antennák, egy elfelejtett szárítózsinór,
rajta felejtett összekormozódott lepedővel, akár egy gonosz
csapkodó szellem, az említett fölfelé nyitódó üveges ablakajtó,
melyen az épületből a tetőre ki lehet jutni. Háttér az
ég, vagy egyéb pesti tetők kivágata. A tetőperemnél, lábát
lefelé lóbálgatva, aranyhajú angyalka ül. Fésülgeti a haját,
utánabámul egy-egy kihullott arany hajszálának, magában
énekelget.
ANGYAL Fésülök, fésülök,
aranyhajat fésülök,
föl az égbe készülök,
angyalhajat fésülök.
Száll a hajszál, itt hagy, elszáll,
valakire rátalál tán,
és ha annak szíve tiszta,
a hajszálam idehozza;
itt majd oltalomra talál,
ha üldözi a gonosz világ.
Fésülök, fésülök,
angyalhajat fésülök,
föl az égbe készülök,
aranyhajat fésülök…
Meglebegteti kis szárnyait, és felrepül az égbe. Rövid ideig
üres a színpad, csak az angyal-dalocska visszhangzik még
felülről, elhalkulóban. Moccan a tetőfeljáró ablak, nagyon
lassan, óvatosan kinyílik, előmászik mögüle Hófehérke.
HÓFEHÉRKE Bocsánat… Meg kell kérdezzem… Van itt
valaki? Mert ha van itt valaki, akkor én most
visszamegyek… Nem is tudom, miért jöttem
ide, ezt az arany hajszálat a kezembe sodorta
az utcán a szél… Nem mentegetőzöm, de
mintha ez a hajszál hozott volna ide engem…
De visszatérve az eredeti kérdésemre, van itt
valaki? Nincs, mert nem válaszol. Akkor én
most megpihenek kicsit, rám fér. Talán alszom
is egy keveset… Rám fér… (A kémény
tövébe vackolódik, és nyomban elalszik.)
A tetőablak ismét mocorogni kezd. Egy sisak jelenik meg
először, majd szuszogva, morogva feltornássza magát a
lyukból az Ólomkatona.
ÓLOMKATONA Piha, de ha az ember lába nem jó, nem kapaszkodik
jól fel a tetőre. Minek gyüttem én
föl a tetőre? Vót parancs? Nem vót parancs.
Akkor meg minek gyüttem én föl erre a magas
tetőre? Oszt’ ha leesek, kitöröm a másik
lábamat is. Na tessék, kellett nekem a tetőre
felgyünnöm? Valami csak idehozott… Ez a
szösz… vagy mi a franc… itt az ujjaim közé
akadt, bonyolódott, és még most sem tudom
kibogozni… Azóta ilyen kelekótya a fejem.
Fölhozott a tetőre, ni! (Meglátja a békésen
szunyókáló Hófehérkét.) Nini! Egy békésen
szunyókáló hajadonka. Megvizsgálom…
Nem az övé a hajszál. Mivelhogy a haja ébenfekete.
A bőre fehér, mint a hó. Kiköpött
Hófehérke. Ha ébren lenne, be is mutatkoznék
neki. Nyilván ki nem találná senki, hogy én ki vagyok. De csitt, valaki a tetőablaknál
motoszkált. Fegyvert elő, harcra készül az
ólomkatona, bátran, akár az Ördöggel is…
no, az Ördöggel talán mégse… de bárki más
földi halandóval… talán még a patkányokkal
nem szeretnék, de remélem, egy pesti háztetőn
nincsenek patkányok…
Alig észrevehetően megmozdul a feljáróablak. Azután ismét.
Résnyire nyitódik, majd újra becsukódik. Közben, minden
nyitódásnál-csukódásnál halk hangocskákat hallunk. Végül
megjelenik Piroska.
PIROSKA Nagymama… Vadász bácsi… Nagymama…
Vadász bácsi? Senki. Nincs itt véletlenül
egy nagymama és egy vadász bácsi? Azt hiszem…
veszélyben vagyok. Azaz csak azt hittem.
Mert a tetőn ugye nem járnak farkasok.
Vagy csak ritkán. Azért a végtelenségig mégsem
maradhatok itt… egy háztetőn… megromlik
az étel a kosárkámban…
ÓLOMKATONA Arról majd gondoskodunk, hogy az étel a
kosárkádban csak ne romoljék meg ott!
PIROSKA Jaj! De nem jaj! A vadász bácsi! Hurrá a vadász
bácsi! Éljen a vadász bácsi!
ÓLOMKATONA Csak semmi fölösleges tömjénezés. Én nem
vagyok vadász, aranyom, még a gondolat is
felháborít, hogy valaki annak bámult. A rendíthetetlen
ólomkatona vagyok, tetőmtől fél
lábamig. Nem látod rajtam? Hova tetted a
szemedet?
PIROSKA Hogy katona… meg hogy ólom… meg hogy
fél…
ÓLOMKATONA Nem félek.
PIROSKA Mármint a lába…
ÓLOMKATONA Az fél… de ő sem fél…
PIROSKA Megnyugtató. Szóval hogy ólom meg katona
meg hogy a fél lába sem fél… de hogy rendíthetetlen…? Az kérem miből látszik… hogy valaki rendíthetetlen?
ÓLOMKATONA Hogy nem rendül meg… mondhatni semmin…
egy-két dolgot kivéve talán, de azokat
hagyjuk most másra.
PIROSKA Aha. Így mindjárt más az ólomkatona fekvése.
Így már egyértelműen látom… hogy uraságod
rendíthetetlen. Szabad kérdeznem…
rendíthetetlenséged hogy került ide éppen
ide erre a tetőre, ide?
ÓLOMKATONA Ne tessék annyit idézni! Látom, a te ujjaidra
is arany hajszál fonódott. Na, az enyémre is.
Onnantól kezdve ide kellett gyünnöm.
PIROSKA Nekem is. Oh, hiszen itt alszik valaki itt!
ÓLOMKATONA Hát nem a Piroska, az biztos.
PIROSKA Naná hogy nem a Piroska… Piroska én vagyok,
naná.
ÓLOMKATONA Akkor ráhibáztam. A színed miatt gondótam
éppenséggel, na, hogy Piroska. Attól függetlenül,
örvendezek.
PIROSKA Akkor ő csakis Hófehérke lehet akkor.
ÓLOMKATONA Fehérnek elég fehér. Akarom mondani, a ruhája,
a bőröcskéje…
PIROSKA De meg tetszett nézni de meg.
ÓLOMKATONA Tetszett… Megtetszett… néznem, guvadt
a szemem… a frászt hozta rám, amikor fölértem
ide… de csitt… mondok neked valamit…
Reccsen a létra… valaki gyün… rejtőzz
el te is a kémény mögé!
PIROSKA És Hófehérkével mi lesz Hófehérkével?
ÓLOMKATONA Ő alszik. Ne zavarjuk!
PIROSKA Helyes. Ne zavarjuk. Bújjunk el a kémény
mögé. Az az én kéményem ipiapacs tipp,
topp helyes ne zavarjuk.
ÓLOMKATONA Micsoda szerencse, hogy ezt a kis piros vakarcsot
is idehozta a fene meg a hajszál… na,
jó lesz neked a másik kémény is, vén obsitos… amíg onnan is ki nem szorulsz majd, ha
ez így megy itt, ezen a tetőn…
|
