Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Meccs
[ Centrál Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. szeptember 18. szerda    Mai névnap(ok): Diána, József a - a - a
Trefort-kert
Új kulturális és közéleti magazin az ELTE Bölcsészettudományi Karán
Trefort-kert címen ősszel új kulturális és közéleti magazinnal jelentkezett az ELTE Bölcsészettudományi Kara. Az amerikanista Frank Tibor főszerkesztésében megjelenő folyóirat célja nemcsak az, hogy képet adjon a kar életéről, hanem az is, hogy folyamatosan reflektáljon a legfontosabb kulturális és társadalmi kérdésekre. - Részletek a lapból: Esterházy Péter és Déri Balázs írásai.

Az első szám, melynek nyitó esszéjét Esterházy Péter jegyzi, az irodalom köré épül. Az irodalomtudomány aktuális problémáiról Kulcsár Szabó Ernő tanulmánya ad áttekintést. Tverdota György írása a Nyugat-évhez kapcsolódóan egyetem és modernség viszonyát taglalja. Déri Balázs esszéje a kert fogalmát járja körül – a lap címe a Múzeum körúti Trefort-kertre utal. José Saramagoval fordítója, Pál Ferenc készített interjút. A felsőoktatás kérdéseiről a Manherz Károly szakállamtitkárral és Dezső Tamás dékánnal folytatott beszélgetésekből értesülhetünk. Az aktuális eseményeket értelmező írások közé tartoznak az amerikai elnökválasztáshoz kapcsolódó cikkek, Marosi Ernőnek a reneszánsz év kapcsán megfogalmazott gondolatai, valamint Hetényi Zsuzsa Szolzsenyicin-esszéje. Az Anno rovatban Széchenyi Ágnes az 1908-as évről ír, de olvashatunk új filmekről, valamint a könyvszemle rovatban Bollobás Enikő, Gergely Ágnes, Kelemen János és Kovács András Bálint munkáiról.

A frissen megjelent második szám középpontjában a magyar nyelv áll. Kiss Jenő, Pusztai Ferenc, Balázs Géza és Tolcsvai Nagy Gábor írásai mellett a Várszegi Asztrikkal készült beszélgetés is a nyelv kérdéseit érinti, ahogyan a szótárakról és nyelvtudományi munkákról szóló ismertetések is. A lap összeállítást közöl a Nobel-díjas Le Clézióról: Horváth Krisztina portrét rajzol a francia íróról, Déri Balázs Körforgás c. regényét méltatja, részletet olvashatunk a Nobel-beszédből és a magyarul 2010-ben megjelenő Uránia c. regényből, Vajda Lőrinc fordításában. Krupp József Acsai Roland Két ég satujában c. kötetét recenzeálja. Széchenyi Ágnes az 1989-as évről, Borsodi Csaba a bölcsészkar történetéről ír, és beszélgetést olvashatunk az ELTE rektorával, Hudecz Ferenccel.

A magazin megvásárolható a kar jegyzetboltjában (Budapest, 1088 Múzeum krt. 6–8.), illetve megrendelhető a következő email-címen: szerkesztoseg@xmeditor.hu.

 
Esterházy Péter: Bevezetés a…

Hová is? Ez majd most fog kiderülni. Nincsen valami, ahol vagyunk („ez vagy valami, vagy mén valahová”), hanem azáltal lesz, hogy oda igyekszünk. Hogy oda és ahogy. Ez igaz erre a periodikára is, meg igaz arra is, amiről szólni fog. Mondjuk a hagyományról fog szólni. A hagyomány nem kincsesláda, mely valahogy ránk maradt régről, réges-régről, és melyet tisztelettel vagy még inkább meghatódott áhítattal, sőt hálával nyitogatnunk kéne, hogy hozzá jussunk a jussunkhoz. Nincs öröklés. Nincs juss, minden van és semmi. De igyekszem, hogy úgy mondjam, konkrétabb lenni.

Már rég nem kellett arra gondolnom, hogy én az ELTE Természettudományi Karára jártam (vala), tehát nem a bölcsészkarra, most itt az alkalom: a bölcsészkar az, ahová nem jártam, konkrétan oda nem. Nem egészen önszántamból kerültem a TTK-ra a BTK helyett, de ezt elenyésző különbségnek láttam. Volt bennem egy általános egyetem-kép, bagatell kérdésnek tekintettem, hogy milyen kar. Nem is magáról az egyetemről volt képem (volt képem stb.) vagy elgondolásom, hanem magáról a tanulásról, a tudásról, a tudás átadásáról. Ez az élményem a középiskolából való, a budapesti Piarista Gimnáziumban töltött éveimből. Mintegy gombnyomásra tudok himnikusan ezekről az időkről beszélni, még most is, negyven év után, annyira erősen megmaradt ez bennem. Az is szerepet játszhatott, hogy szerzetesek tanítottak (a tornát kivéve — lólengés, oh, lólengés!), onnét — formálisan, közhelyszerűen — könnyebb kapcsolni valamiféle szakralitáshoz, vagy visszafogottabban (legalább arra emlékezzünk, hogy Nietzsche halott!), könnyebb azt gondolni, nem, érezni, hogy itt ez egy olyan hely, ahol mindenféle tudás van fölhalmozva, nemcsak az, amit látunk, az egyes tanárok olykor lenyűgöző, olykor kevésbé lenyűgöző személyes tudása, hanem van valami — hát most túlzok — rejtett és egész, amelyből a tanáraink is csak részt birtokolnak, de nem a birtoklás számít, hanem az átadás, átadják a tudást, vagyis egy beavatásnak vagyok részese.

Ettől kezdve, kerül, amibe kerül, így gondolok az iskolákra: a szellem helye. Azt hiszem, érettségi után voltam a leggőgösebb (volt nekem, kérem, egy kis rövid ideig az az én elit-tudatom), jól emlékszem, mennyire blazírt voltam a fölvételi napján, pedig tudván tudtam, hogy nem vagyok annyira kiváló matematikából, hogy ezt a nyugodtságot megengedhessem magamnak. De szilárdan meg voltam győződve, hogy az egyetem (mint olyan) éppen nekem való, hogy nekem emelték az épületet, vagyishogy az ilyeneknek, akiket izgalomba hoz ez a rejtett és egész tudás vagy mi.

Ez a gondolatmenet — azt hiszem — föltételezi, hogy a világ ésszerűen van berendezve. Olyannyira stimmelni látszottak az elgondolásaim a világ szerkezetével, hogy erősen késve érkeztem az írásbelire, ami azért már kimeríti a vakmerő bizakodás (elegáns) bűnében való vétkezést.

Emelkedett és nagyon is valóságos elképzeléseimnek ironikus módon ha nem is föltétele, de mindenképp melegágya volt az a tény, hogy nem voltam a választott szakra való, én lenni kakukkfióka ott, de talán kakukkfiókaként jobban látni az egyetemességeket. Két szék közt a pad alatt van a legtágasabb kilátás. Tehát annak ellenére, hogy a tárgy, amelyet választottam, nem állt, mert, miattam, nem állhatott közel hozzám, ekképp a tanulás piaristás mámora el is maradt, de elfogott valami általános öröm: hogy ott vagyok, ahol kell lennem (l. nyugodtság). Egy előszó snájdig föltételei közt most tekintsünk el attól a mély nyugtalanságtól, amely az én-t övezi, és ha az bizonytalan, akkor mit értsünk az „ott vagyok”-on, a „kell”-ről nem is beszélve. Rájár a rúd manapság a sollenekre. Tovább.

A tárgy persze nagyon is fontos, az egyetemesség nem ködös általánosság, konkrét tudásra alapozódik. Ám az íróság bonyolult viszonyban van a tudással, többek közt, mert heves vágyat érez a nem-tudás iránt is, az üresség iránt is — mindent akar. Mindazonáltal (és ezért) az emlékeim jobban személyesek és anekdotikusak, jobban kötődnek azokhoz a tanárokhoz, mestertanárokhoz, kik látványosan adtak hírt a szellem világáról, ahová — fölteszem — igyekeztem. Ténylegesen lehetett érzékelni ezt a másik világot, ahová, fiatal emberek, épp lépünk bele — ahogy a terembe berobbanó vagy elegánsan belejtő prof a köszönést elhagyva rögtön azzal kezdi: „Tekintsük A halmazt.”

Mindezeket úgy mondom mint nem egyetemi ember, soha nem tanítottam egyetemen (hisz mit is? hisz mit is nem?), és, említettem, nem is igazán tanultam ott; mégis elgondolhatatlannak gondolom a történetemet az egyetem nélkül. Ezt viszont nem anekdotikusan értem, nem úgy, hogy milyen jó volt — oh — fiatalnak lenni, valami előtt állni, eldöntetlennek lenni, mégnek lenni, hanem: az a homályos, izgalmas érzés, hogy részese lehetek valaminek, az emberi szellemnek, és hogy „mindig ugyanarról beszélünk, hol Flaubert, hol Bolyai, hol Pilinszky, hol Gödel hangját halljuk. Ha fülelünk.”

Vélhetően azért is tudok ilyen elragadottan minderről beszélni, mert már rég nincs az intézményhez napi köszönöm. Csak kicsit kell közelebb lépni, és itt a reménybeli olvasók ilyenek leendnek, és ezernyi megkerülhetetlen és így fölteendő kérdésbe botlunk. Az egyetem önmagára vonatkozó kérdései ezek, mondhatni a szokásos, hagyomány, jelen, európaiság; mit jelent nemcsak európainak, de európai intézménynek lenni, lehet-e, kell-e, kötelező-e akarni képzési helynél többnek lenni (de úgy, hogy közbe ne legyünk kevesebbek), van-e becsülete a gondolatnak, a szellemnek, vagy egyszerűen: mért érdemes manapság még irodalommal foglalkozni. Mit várunk a háztól, mit önmagunktól, elitképzés vagy — és így tovább.

A szokásosnak mondható módszert követve megvan az utolsó mondat is: Most még valahogy, és ez, volt és leendő és valóságos diáktársaim, nem egyszerű föladat, az alumnus szót kellene a szövegbe beleapplikálni.

 
Déri Balázs:
A megtalált nevek
Le Clézio: Körforgás

„Nem tudom, miért gyalogoltam a földeken keresztül, de boldog voltam, újra megtaláltam a sok nevet, amit valaha ismertem…” – mondja Kiambé-Kilwa-Balkis, az 1817-ben Mauritiusra hurcolt rabszolganő, Le Clézio három fő mesélőjének egyike a Körforgás című regényben. Az író ügyes fogása, hogy e tanulatlan figurával mondatja ki a regény egyik vezérmotívumát. A nő öregkorában boszorkány – a regény is a neo-mágikus, neo-mitikus világszemlélet jegyében fogant: a nevek tudása hatalom az egész világ, még a túlsó fölött is. A rabszolganőnek a nevek megtalálása a szabadság jele. Ami az írót illeti: márquezi a gesztus följegyezni a szavakat, a nevet – a végső felejtés elől. Ha erre valaki nem képes, mert írástudatlan rabszolga, vagy megvakult, mint Cathy Marro, Catherine néni – akkor le kell jegyezni világ-tudásukat. Ezt teszi Jean Marro, a kamaszból sokat-tanult fiatal felnőtté vált fő mesélő – és ők mind, mondani sem kell, Le Clézio is. Most, a nyilvánvaló önéletrajzi vonatkozások miatt közvetlenebbül, mint ahogy egy szerző máskor „azonos” a figuráival. Le Clézio alig idősebb, mint Jean. Nizzában született, ahol a kamaszfiú a Kataviva-ház manzárdlakásában a vak öregasszonyt mesélteti, s ahol a késő gimnáziumi években meghatározó barátságok születnek és az algériai háború közt hirtelen érik felnőtté. Le Clézio szülei Mauritiusról valók, ahol a regénybeli Marrók nemzedékei éltek, s amelyről (a rozilisi házról, mint vesztett édenről) mesél a vak hölgy. S ahová – azért, valljuk be, kicsit egyszerű ötlet, vagy éppen ez kell a díjhoz? – Jean is visszatalál. Párja, Mariam algériai kabil – Le Clézio felesége marokkói. Jean Londonban tanul orvosnak, az olimpia idején Mexikóban van – a regényíró is hosszabban élt Nagy-Britanniában, Mexikóban (most Új-Mexikóban tanít). De Bangkokban is volt – Jean brit apja és a siketnéma kislány, akinek a fiú különös rajongója, Indokínából vetődik Nizzába. Annyira világosak a párhuzamok, hogy szinte érdektelenek, s különösen nem tekinthető életrajzinak a regény. Nem emlékezés, hanem tárgya az emlékezés maga.

„Az emlékezés nem valami absztrakció, gondolta Jean; hanem anyagi természetű, amolyan hosszú rost, amely körülfonja a valóságot…” A felejtés-emlékezés tematikájában, a mese rostjának szövésében, persze, nem csak a mitikus realizmus kapcsán emlegetett Márquezhez kapcsolódik Le Clézio. Az archaikus görög epopeiához nyúl vissza, annak is egyik eredőjéhez, a katalógusköltészethez. Ahogy az Ilias a Trójába induló hajók hőseinek emlékét tartja fönn, úgy sorolja a mai francia, de nem egyszer, mint Homéros, hanem mániásan, a Mauritiusra tartó Marro-ős hajónaplójából (a francia is görög szót használ: nauszkópia) az Indiai-óceánon cirkáló hajókat, Catherine néni elbeszéléséből mauritiusi franciák családneveit, kreol kifejezéseket, majd a legfiatalabb Marro följegyzéseiből és beszámolóiból az Algériában megölt felkelők számadatait, filozófiai írások címeit, filmeket és filmszínészeket, nizzai és londoni utcaneveket, lakókat a Katavivában, a Mexikóváros körüli vulkánokat – nyakláncformájú képversbe rendezve. És megint csak az ős-Marrótól a francia forradalom, a valmyi csata immár nem névtelen kisembereit, a breton legényeket.

Jean Eudes Marro (Jean Marro nagyapja nagyapjának nagyapja) egy ezüstfuvolát és végében Marcus Aurelius idézeteivel egy latin nyelvtant vitt magával a forradalom önkénteseként a csatába, hogy a szokatlanul szánalmasra, kisszerűre festett forradalom után feleségével együtt Mauritiusra költözzék. Magával vitte a latin nyelvtant és a filozófust is. Az ükunokák nemzedéke kiűzetik a paradicsomból, vissza Franciaországba, aztán Jean, az utolsó gimnáziumi években a preszókratikusokkal gondolkodó fiatalember ebből a könyvből tanul latinul, majd londoni, mexikói és bretagne-i kanyarral visszalátogat a szigetre, és (na, ez kissé lektűr-ízű fordulat!) fia a mauritiusi látogatáson fogantatik a kabil filozófusnőben. Parmenidésnek van ezek szerint igaza: a világ állandó. Revolúció – körforgás-visszatérés. (Komolyan vegyük-e Le Clézio ezoterikus-szinkretista történelemfilozófiáját?) revolúció – vissza térés-forradalom (Párizsban, aztán rabszolgafelkelés a szigeten, lázadás Mexikóban, végül újra a 68-as Párizsban). Sőt a revolúciónak, ha már hősnőnket, Catherine nénit érte egy stich hinduizmus is, akkor legyen (van!) egy kis hippigyanús reinkarnáció jelentése is. Lehet elemezni a latin–francia szót a címétől kezdve: Révolutions. Az ember hol nagy ötletnek, hol túl átlátszónak tartja az ál-naivul elhintett, új meg új jelentésben való előfordulásokat, amelyek magyarra visszaadhatatlanságán mindig jól lehet károgni. Annál érdekesebb – nekem –, hogy Le Clézio franciához képest elég meglepően rántja le a leplet a mitikus önazonosságképző szimbólumról: a Forradalomról. Erről a görög-római-zsidó-keresztény előre haladó történeti gondolkodástól, lényegét tekintve idegen gondolatról: tudniillik a forradalom etimológiailag visszafordulást jelent. Változatlanságot: ugyanabba a vízbe lépünk – aztán fölébredünk az álmodozásból. Másban is meglepő a könyv: a franciaországi nem francia identitások dolgában. A kikötővárosok színes bevándorlói forgataga nem zavaró az egynyelvű nemzetállamban, mert úgyis a beolvadás vár rájuk. De a bretonok, a Marrók! Meg az okszitánok, katalánok – azokat is említi Le clézio. szívesen olvasnám róluk az első nagyregényt. Meginogni látszik az egynyelvű Franciaország mítosza?

Miért is írok a mai francia irodalomban amatőrként Le Clézióról és erről a regényről? (Olvastatja magát, az bizonyos, de hogy egészen a Nobel-díjig?…) Elsősorban azért, mert a magyar Körforgás íróasztalomtól, ha jól számolom, húsz méterre született, a latin-görög tanszéki könyvtárban. Az Európa Kiadó jól döntött, hogy a 2003-as megjelenés után hamarosan megbízást adott Vajda Lőrincnek, latin-francia szakot végzett (sajnos, már csak volt) fiatal könyvtárvezető kollégámnak, aki persze tudtommal fordított munkaidejében is, de néha bűnbánóan nézett föl, amint a vaskos könyvben tempósan is lassan haladt előre… Nem látszik, hogy birkózott volna a szöveggel, pedig ha más nem, a sok egzotikus növénynév, a folyton változó helyszínek leírásának sajátos szókincse, a filozófiai eszmefuttatásoktól a nagyvárosi szlengig és a kreol nyelv jelenségeiig sok-sok regisztert jelent. Első nagy fordítása bámulatosan gazdag, mégsem tolakodó, hajlékony és kecses nyelven született meg. (Kár, hogy a könyvkritikák ma már rendszeresen egy lényeges szót sem vesztegetnek a fordítókra…) Nem hasonlítottam össze egyetlen mondatát sem az eredetivel – ez most nem érdekel. A lényeg az, hogy gyakorlatilag hibátlan a nyelve. Orromban érzem az ébenfaerdő altalaját a mauritiusi szurdokban, Catherine néni vaníliacukros bundáskenyerét és vaníliás teáját, a londoni pincekocsmák nehéz kipárolgásait és a nizzai olajfaligetben szeretkezők illatát, és a szelet, amely mindig, minden helyszínen a tenger felől fúj. „Avel aveliou oll avel”, mondja a könyv kreol mottója. Szél, szelek, minden csak szél. Ez is görög, orphikus utánérzés lehet Le Cléziónál: a kezdetek kezdetén éj-madarat a szél termékenyítette meg. Az ősmadár ezüsttojásából kelt ki Erós, a fényes és fénybe borító. „Minden egyszerre tele van fénnyel és láthatatlan éjszakával” – kiáltja Jean, Parmenidést idézve, a gimnáziumi filozófiaórán.

2009-04-06 22:48:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Újabb magyar filmes-siker

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]