|
Utólag végigtekintve pályám negyed évszázadán, a mintegy hatvan műfordításköteten és megszámlálhatatlan folyóiratpublikáción, illetve saját műveim, verseim és elbeszéléseim öt kötetén, örömmel állapíthatom meg, hogy a listán akad nem kevés bestseller is. Öt évvel ezelőtt megpróbáltam érvényt szerezni fordítói jogaimnak, és eladási százalékot követelni a nagy pédányszámban fogyó, különösen sikeres Márquez- és Allende-kötetek után. Allende hazánkbeli kiadója azonban hallani se akart ilyesmiről, így aztán együttműködésünk hirtelen-váratlan megszakadt.
A múlt év során két nagy napilap, az Eleftheros Typos és a Kyriakatiki Eleftherotypia nagy csinnadrattával bejelentette, hogy a nyájas olvasó vasárnapi lapszámukkal együtt a jövőben a “regényirodalom remekeit” is kézhez kaphatja. Napi politikába göngyölten, alig három eurónyi felárért (bagó, ha kultúráról van szó!) minden héten más modern klasszikus hajózik hát be a görög otthonokba. Igazán nemeslelkű gesztus! A hirdetésben számos neves író, Kundera, Kafka, Garcia Márquez, Allende és mások neve szerepelt, mindannyiszor a fordító említése nélkül.
Írtam egy mailt az Eleftherotypia egyik munkatársának, korábbi jóbarátomnak, és gyengéd szemrehányást tettem, amiért a fordítók kilétét ily szemérmesen elhallgatják. Válasz nem érkezett, ám én bíztam a cég jóhiszeműségében, gondolván, véletlen esetről van szó. Aztán hetek múltával sorra jelentek meg a könyvek, a fordító neve azonban egyikben sem szerepelt. A legnagyobb megdöbbenéssel lapoztam át Isabel Allende Paula és Garcia Márquez Szerelem a kolera idején című regényét: bizony mindkettő betűről betűre az én munkám.
Felhívtam a szerkesztőséget, amely, ugye, vasárnaponként 160.000-es példányszámban parádézik egyebek közt az én szövegemmel is, ők viszont haladék nélkül a kiadóhivatalhoz utasítottak engem. A kiadóhivatal munkatársai mereven elzárkóztak bárminemű tájékoztatástól, jóllehet én mindössze némi szerény százaléknyi részesedésre tartottam volna igényt. Azzal tromfoltak le, hogy a szerződés egy olasz kiadótröszt és az eredeti művek szerzői közt köttetett, fordítási díjról pedig ELEVE SZÓ SEM ESIK A KÖLTSÉGVETÉSBEN!
Megkeresésemre egy szerzői jogi ügyekre szakosodott ügyvéd azt felelte, amennyiben a kiadó nem köt szerződést a fordítóval, utóbbinak minden reménye megvan jogai érvényesítésére. A gond csak az, hogy bírósághoz kell fordulni, miközben a sajtókonszern nyilván mindent megtesz majd, hogy a vele perben álló megélhetését ellehetetlenítse.
Szomorú tapasztalat, hogy rajtam kívül Görögország-szerte mindössze két-három olyan fordító létezik, aki egyáltalán valaha is látott már plusz összeget bestsellerként eladott munkái után – a kötet eladási árának másfél-két százaléka erejéig. Új kiadás esetén is csupán egyetlen egy kiadó vet némi alamizsnát a fordítónak. A kollégák pedig lapítanak, szegények, hiszen ne szólj szám, nem fáj fejem! Ugyan, ki vágyik arra, hogy soha többé ne kapjon munkát? A választás itt egyértelmű: túlélés vagy (hősietlen) hősi halál…
|
