A nyári ugorkaszezonban, mostanában már csak a celebeket kérdik meg erről-arról, mondjuk, hogy merre nyaralnak például. A terasz.hu-n körkérdés-sorozatában másról faggatjuk az írókat, költőket, kritikusokat. Nem a nyaralásról, hanem a munkáról lesz szó. Vajh mind dolgoznak mostanában? - A tizedik körben Jász Attila, Loschitz Ferenc és Géczi János válaszol a kérdésre.
Jász Öreg Szem Attila
Jász Attila: Kezdjük azzal, hogy öregszem. Leginkább az örök fiatalságon, vagy inkább fiatalosságon kéne dolgozni, fiatal szóalkimistaként erre esküdtem fel :) Nehéz ügy, megmaradni friss és rugalmas szelleműnek. A világ mintha ellened dolgozna, ellenem legalábbis. Nem hagy játszani (szöszölni, bogarászgatni a dolgaim közt, vagy mások dolgaiban), rám akarja kényszeríteni a saját tempóját. Akkor végem. Ha sürgetnek, ha kapkodni kell, ha. Öregszem, nem megy már, hogy egyszerre csinálok több (fontos) dolgot párhuzamosan. És azon az egyen is sokkal tovább vacakolok, mint korábban. Ez az öregedés csalhatatlan jele.
Ezt csinálom hát, araszolgatok mondatonként egy készülő szövegen. Közben vissza-visszamászom már késznek tűnő részekre, s rájövök, hogy mégsem az. Egészen konkrétan egy római élményeken alapuló esszéprózán nyammogok, ha van egy kis idő. Mindig kevés. Egy kincskeresés történetéről szól, vagy inkább megtalálásáról. Egy ideje (jutalomjátékként, lopott félórákban) elkezdtem ciklusokba rendezgetni a dossziéba gyűlt verseket. A sok-sok időt. Sírversek tulajdonképpen, annak kutatása, mi is lenne az a motívum, mozdulat vagy mozzanat, amit az ember kis (vagy nagy) élete során önmeghatározásként maga mögött hagyhat.
Öregszem. Nehezen haladok a dolgaimmal, mégis elégedett vagyok. Meg fáradt. A harctól, hogy mindig szembe kell feszülni a világgal, azért a kis nyugalomért. Ami nincs.
Mr. Loschitz Ferenc
Loschitz Ferenc: Min dolgozom? Első verseskötetemhez gyűjtögetem a verseimet. Szerencsére mostanában olyan periódusban vagyok, amelyben a „sokat írok” kerekedik felül a „keveset írok” korszakon, remélhetőleg tartósabban, mint idáig. A Győrbe költözésem utáni időszakban, tavaly nyártól télig szinte egy verset sem írtam (ha jól átgondolom, hát egy verset sem írtam), aztán valahogy megindult az egész magától, nem is nagyon kellett erőlködni hozzá. Úgy tervezem, éppen idén őszre elkészülhet az a versmennyiség, amiből már össze lehet állítani egy könyvet, bár még nem kezdtem el összeállítani, és még kiadóknál sem tapogatóztam. Amit tavasszal, nyár elején írtam, az jelenik meg mostanában a Holmiban, És-ben, korábbiak a Műhelyben. Nemrég jött meg a Jelenkortól, hogy két pár hete írtat hoznak le év vége körül. Azokra már rá lehet fogni, hogy mostanában írtam őket. Van egy kis versfüzérem, a Mr. Mansfield feljegyzéseiből, amiből már több is megjelent, ezt is gyarapítom szép lassan, bár nem biztos, hogy a belátható jövőben kezdeni akarok vele valamit. Mindig csodáltam azokat a verseket, amiket Nyugat-Európa városairól írtak, leginkább mondjuk Londonról. Még sosem voltam Londonban, csak szeretnék, ezért mintegy kárpótlásul kezdtem el olyan rövid versikéket is írni, amelyek olyanok, mintha egy londoni költő írta volna őket. De ahhoz hogy ez kerek egész legyen, többet kéne írnom belőlük, mint amihez kedvem van. Mindemellett ez a nyaram a családdal, felújítandó házunk udvarának rendezésével, kertészkedéssel, és egy ábrahámhegyi nyaralással lesz kerek egész.
Gécz János patakparton
Géczi János: A 2008. évi nyaram túlontúl rövid, mások számára már júniusban elkezdődhetett, nekem alig egy hete. Nagyon figyelmesen kellene beosztani a nyár idejét, meglehet, nem is lesz sikeres, mert nekem csak augusztus huszadikáig tart. Közbe jöhet mindenféle mikro-katasztrófa, trópusi zápor, vagy indulat, tengervágy, s nem maradok Veszprémben.
Két éve, valamikor hasonló időben járva Rómáról írtam esszét, s ezzel kezdődött a kertem történetének aprólékos rögzítése. Lassan terjedelmes szöveggé kerekedik a munka (erdővé az, ami amúgy csupán liget, hiszem a kertemben belül egy dió és a birs, azaz két fa, falon kívül pedig alig tucatnyi – hárs, akác, kőris, berkenye, sárga cseresznye – nevelkedik.) Tájgyaloglóként be akarom járni az írtakat, egy-két helyén újra megállni, felvételt készíteni, korrigálni, kiegészíteni, s azt is bevégezni, ami bezárhatatlan. A kert, amelyet magam építettem a veszprémi vár hegyoldalán élőlények – sok száz növény, állat, köztük két kutya – lakhelye, és színtere szerelemnek, barátságnak, mindennapi dolgoknak. Zárt és nyitott mikrokozmosz, melynek szövegesítését szeretném be is fejezni, ha már szövegnek láttam meg egykor.
Mindemellett el fogom olvasni ismét az Ezeregy éjszaka meséit, a teljeset, mégpedig az Atlantiszos kiadást, Prilevszky Csilla fordításában. S ha túl ezen jut idő néhány versre, örülni fogok akkor annak is.
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
