Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Cseresznyéskert
[ Vígszínház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. június 16. vasárnap    Mai névnap(ok): Jusztin, Jusztina a - a - a
Életsorsok filmrendezője - Paul Thomas Anderson
Magnólia, Vérző olaj, Kótyagos szerelem, Boogie Nights, A szerencse zsoldosai - egy rendező, öt film. Felemelkedés, bukás. Számtalan variáció az életre.

Ritának

Paul Thomas Anderson a kortárs amerikai rendezőgeneráció egyik legérdekesebb színfoltja. A besorolhatatlanság jelzője tökéletesen illik rá, hiszen filmjei (melyekből eddig „csak” öt darab készült el) legalább annyira tarkák és változatosak, mint Magnólia című alkotásának történetei. Nagy stúdiók támogatják, és rendre sztárokkal dolgozik, mégsem készít sematikus, klisékkel tarkított műveket. Őszintén, mikor láthattunk moziban legutoljára olyan amerikai filmet, mely hat vagy nyolc kisebb sztorit fűz egybe, vagy melynek első tizennégy percében egy mondat sem hangzik el a szereplők szájából, mint a Vérző olaj esetében? De ne szaladjunk ennyire előre, inkább térjünk vissza oda, hogy honnan indult a még csak harmincnyolcadik életévét taposó rendező pályája.

Paul Thomas Anderson
 

Anderson két okból is rendkívül szerencsésnek mondhatja el magát. Egyrészt azért, mert a Los Angeleshez közeli San Fernando völgyben született és nőtt fel, másrészt közvetlen közelről tapasztalhatta meg a videokorszak jelentős előretörését. Édesapjának a lakónegyedben az elsők között volt lejátszója, így a kis Anderson találkozása a filmekkel már fiatal korában elkerülhetetlennek bizonyult. Az őt körülvevő környezet és a videokazetták világa döntő hatással voltak rá és filmjeire. Valamennyi története a „völgyben”, otthoni környezetében játszódik, utalások kedvenceire (Altman, Kubrick, Scorsese, Wilder) pedig folyamatosan előkerülnek. Legelőször (pontosan húsz éve) egy áldokumentumfilmmel jelentkezett, a The Dirk Diggler Story-val, mely az egykori híres pornósztárról, Dirk Digglerről, és nem mellékesen Anderson második nagyjátékfilmjének központi karakteréről szól. Itt érdemes megjegyezni, hogy San Fernando nemcsak Anderson, hanem a pornóipar szülőhazája is volt, tehát inspirációért nem kellett nagyon messzire mennie. Öt évvel később megrendezte első rövidfilmjét, a Cigaretta és Kávét, melyet elmarasztaló kritikákkal és (jogosan) Jarmusch plagizálással vádoltak a Sundance fesztiválon, mégis, a rendező rajongása az egymás mellett párhuzamosan futó történetekért már ebben az alig huszonöt perces alkotásban tetten érhető. Néhány reklám és videoklip leforgatása után megadatott neki a lehetőség, hogy elkészítse első nagyjátékfilmjét, A szerencse zsoldosait. Anderson filmjei kivétel nélkül emberi sorsokról, az azokat gazdagító véletlenekről, kiszámíthatatlanságokról és a váratlan fordulatokról szólnak, melyeket vagy több szereplőn (Magnólia), vagy éveket átívelő, történelmi korszakokba helyezett egyéni sorsokon (Boogie Nights, Vérző olaj) keresztül tálal a nézők elé. Hősei általában hétköznapi, céljaikért küzdő, saját boldogságukat kereső emberek, akiknek életébe akkor tör be a rendező, mikor azok (néha a múltjukat feltárva) valamilyen döntő változás előtt állnak. Az ő sorsukat követi figyelemmel, és nem egyszer keresztezi is azokat. Filmjei végére karaktereinek élete nagyon ritkán, vagy egyáltalán nem folytatj azt az utat, amelyen az elején elindult. Anderson szereti az általa teremtett figurákat, szívén viseli a sorsukat, és talán ezért nem bánik velük olyan kegyetlenül, nem öleti meg őket, hanem egy másik lehetőséget kínál nekik, és esélyt ad az újrakezdésre.

Eddigi öt filmje egy nagy felemelkedő, majd leereszkedő ívet ír le szereplői létszámának tekintetében. A szerencse zsoldosainak egy központi hőse van, a Boogie Nights már több karaktert mozgat meg, a Magnólia még annál is többet, majd a Kótyagos szerelemre kettőre csökken a létszám, míg végül a Vérző olajnak megint csak egy „arca” van Daniel Day-Lewis alakjában. Ez a fel-és lefelé mozgás, az egyedüllétből sokaság, majd újra a magány tökéletesen szimbolizálja Anderson életfelfogását. Alkotásainak bevezető képsorai kiemelten fontosak, hiszen valamennyi azonnal bemutatja a fontosabb szereplőket, és megelőlegezi maguknak a filmeknek az alapszituációját is, melyekben nemcsak a szereplők létszáma, hanem sorsa is egy nagy ívet ír le, gyakran a klasszikus felemelkedés majd bukás sémájával. Mindezt persze Anderson stílusában előadva. A szerencse zsoldosai kezdő jelenetében Sydney a kamera kíséretében közelíti meg a film másik fontos alakját, a járdán üldögélő Johnt, akit ezután felkarol, és a gondját viseli. Innentől kezdve a film szinte végig a kettejük kapcsolatáról fog szólni. A Boggie Nights egy nagyszerűen kivitelezett, majd négy perces, vágás nélküli nyitójelenet keretein belül viszi végig nézőjét a címadó diszkón, ahol a film összes fontos figurája megfordul. A Magnólia prológusa után a kamera úgy megy körbe, mint egy óra mutatója, és egyesével, röviden bemutatja szereplőit és helyzetüket. Az ezt követő filmek már sokkal kifinomultabban érzékeltetik a hősök életét. A Kótyagos szerelem első képe a főszereplő magányát, a másoktól való eltávolodottságát sugallja. Barry hatalmas és kiüresedett irodájában egyedül hajol íróasztala fölé. A Vérző olaj központi szereplője pedig egymaga tör fel a sötét és szűk ezüstbányából egészen a tágas, napsütötte sivatagos völgyig.

A szerencse zsoldosai
 

A szerencse zsoldosai (1996) egy kis költségvetésű, egyszerű, visszafogott, ám tipikusnak cseppet sem nevezhető gengszterfilm. Anderson sokkal több figyelmet szentel magának a főhősnek, az egykori nagyfőnök Sydney (ez a film eredeti címe) személyes drámájának, mint a Las Vegas-i pénzforgatók és szerencsejátékosok világának. Sydney első látásra egy kiöregedett, becsületes, ex-maffiavezér, aki (még ismeretlen okból) szárnyai alá veszi az utcán üldögélő Johnt, és az első kaszinóban megmutatja neki a könnyű pénzszerzés fortélyait. Szinte fiaként kezeli, egyfajta mester és tanítvány viszony alakul ki kettejük között, mely a következő két évben igen gyümölcsözőnek bizonyul. Ám amikor John viszonyt kezd egy prostituálttal, és agyonverik annak egyik kuncsaftját, a dolgok egyre jobban kicsúsznak Sydney kezei közül. Megpróbálja eltussolni John és barátnője tettét, ezért messzire elküldi őket, és az időközben hozzájuk csapódó nagyszájú gengsztert, Jimmyt pedig elteszi láb alól. Azzal, hogy Sydney önzetlenül segít társának, nem csak az övét, hanem mindeközben saját életét is igyekszik rendbe tenni. Ez idáig rossz úton járt, sok szörnyűség írható a számlájára és lelkiismeretén csak az könnyít, ha segíthet Johnnak. Mi törődésének motivációja? Ez a kérdés film végéig megválaszolatlan marad, de amikor kiderül, és Jimmy még pénzt is követel tőle, rájön, hogy a múltjától nem tud szabadulni. Minden próbálkozása, hogy jobbá tegye az életét, enyhítse múltbéli hibáinak súlyát, kudarcot vall, és visszakerül a magányos, kaszinókat járó gengszter állapotába. Annak rendje és módja szerint meg is öli Jimmyt, és visszaveszi a pénzét.

A szerencse zsoldosai
 

A főleg párbeszédekre és jellemrajzokra épülő film ugyan lassan bontakozik ki, mégis Anderson rendezői lendületességének első jelei már itt megmutatkoznak. Figyelemre méltó, ahogy a statikus képekből milyen ügyesen vált át, gyors, lekövető mozgásokra. Anderson a forgatások alatt elképesztő módon éli bele magát a rendezésbe. Már jóval a próbafelvételek előtt tudja, hogy az adott jelenetet milyen szemszögből akarja felvenni, és mindezt általában nem a rendezői székből dirigálja le, hanem „kiugrik” onnan, és szinte megszemélyesíti a kamerát. Feláll, leguggol, kezeit maga előtt tartva rohangál fel-alá a színészek között, miközben instruálja őket, karjaival ide-oda hadonászik. Olyannyira alárendeli magát a rendezésnek, hogy már-már benne él filmjében, melynek forgatását nem kis túlzással úgy vezényli le, mint egy karmester.

Boogie nights
 

Ezt az attitűdöt jól tükrözi vissza következő filmje, a Boogie Nights (1997), melynek köszönhetően Anderson neve már sokkal ismertebbé vált a filmszakmában. A majd két és fél órás opus behatóan foglalkozik az amerikai pornóipar hetvenes években bekövetkezett tündöklésével, majd annak a nyolcvanas évekbe áthajló hanyatlásával. Ezt a sokak számára ismeretlen, ám annál érdekesebb korszakot egy olyan fiún keresztül mutatja be, akinek mindez idő alatt élete és neve gyökeresen megváltozik. Eddie Adams (művésznevén Dirk Diggler) személyében a szakma egyik kiégettnek hitt rendezője, Jack Horner lát reményt arra, hogy korábbi sikereit újra átélje, ezért szerződteti a fiút. Az első forgatás után már nyilvánvalóvá válik, hogy választása szinte tökéletesnek bizonyult, hiszen a fiatal Eddie kitartása, naivsága, és különösen nagy férfiassága hamar sztárrá avanzsálja. Innentől kezdve nincs megállás: a filmek forognak, Eddie és Jack sikere egyre csak nő, bulikról bulikra járnak, miközben dől a pénz és a drog. Anderson nagyszerű érzékkel ragadja meg a kor miliőjét, és ezt szerencsés módon nemcsak Eddie-re fókuszálva teszi meg, hanem külön figyelmet szentel a mellékszereplőknek is. Közülük a Jacket megformáló Burt Reynolds alakítását érdemes kiemelni, aki remekül játssza el tehetségtelen és beképzelt rendező szerepét. Az ő jól megírt jelleme egyébként kiválóan testesíti meg az egész filmet végig kísérő gúnyos humort is. Mindenki, de legfőképpen Jack gondolja azt magáról, hogy ők most valami forradalmian újat tesznek, hogy ők a nagy sztárok, a pornóipar úttörői, miközben a legigénytelenebb filmeket gyártják, és észre sem veszik, hogy körülöttük milyen irányban változik meg a világ. Erre próbálja felhívni a figyelmüket a konkurens gyártó cég vezetője Floyd, aki beharangozza nekik a videokorszak (utalás a rendező életrajzára) eljövetelét. Jack ezzel nem foglalkozik, tartja magát eredeti elképzeléseihez. Pontosabban tartaná, ha közben nem rúgta volna ki Eddie-t, aki a hirtelen jött sikerek hatására teljesen elveszítette önkontrollját, és kezelhetetlenné vált. Ezek után mindketten más úton igyekeznek érvényesülni. Jack a még meglévő színésznőivel próbál új filmeket készíteni, Eddie pedig a zeneiparban keresi az újabb siker felé vezető utat. A végén persze mindketten ráébrednek arra, hogy egy lépést nem tudnak tenni egymás nélkül, ezért ott folytatják, ahol abbahagyták. Eddie a klasszikus példája annak, hogy a túl gyorsan jött népszerűség milyen ártalmas lehet az egyénre, hogy a talaj milyen gyorsan kicsúszhat a lába alól, de a sors cserébe megadja neki azt a lehetőséget, hogy folytassa szakmáját, és ne abba a nyomorúságos helyzetbe süllyedjen vissza, ahonnan kiemelték.

Boogie nights
 

A Boogie Nights világa (ahogy Anderson kamerája) folyamatos mozgásban van, egy perc nyugalom sincsen, az események gyorsan peregnek. Mégis, ebben a felgyorsult környezetben a rendezőnek elég ideje jut arra, hogy kellő figyelmet szenteljen hőseinek, és ábrázolja azokat a drámákat, abszurd szituációkat, melyekbe önkéntelenül is belekerülnek. Anderson filmje nem kordokumentum, inkább egyfajta életérzés. Természetesen nem szabad figyelmen kívül hagyni a diszkó korszakból való átmenetet a következő évtizedbe, mégis érdekesebb végigkövetni a hősök sorsának alakulását, és azt, hogy ők miként élik meg ezt a váltást. Anderson esetében biztosra vehetjük, hogy mindenki másként. Már csak ezért is érdemes megnézni a filmet.

Magnólia
 

A Magnóliával (1999) Anderson elérte pályafutásának azt a csúcsát, ahonnan feljebb már aligha lehet menni. Az akkor még huszonkilenc éves rendező óriási visszhangot váltott ki azzal, hogy ilyen fiatalon képes volt egy ekkora horderejű, több mint kilencven forgatási napig tartó, három órásra nyúló filmet megrendezni. Nem sokan álltak messze az igazságtól, mikor a „zseni” jelzőjét ragasztották rá.

Anderson harmadik filmjére tovább tágította eddigi megoldásainak tárházát, több szereplőt mozgatott meg, és több személyességet adott hozzá. A cselekmény csak megy előre, a különböző történetek látszólag nem futnak ki sehová, mégis, a film visz magával, nem hagy nyugodni, egyre feszültebb és izgalmasabb lesz. Anderson tehetsége ezen a ponton is tetten érhető, no meg ott is, hogy történeteit képes egységessé szerkeszteni, anélkül, hogy azok szétesnének. Nincs olyan epizód a filmben, mely ilyen vagy olyan módon kilógna a többi közül, mindegyiknek megvan a maga helye, ráadásul mind a megfelelő ritmusban érkezik. A szereplők az élet valamennyi fontos pontjának és lehetőségének képviselői. Stanley, a kis zseni a gyermekkor nehézségeit testesíti meg, Claudia a magatehetetlen fiatalságot. Jim és Frank a felnőttkor két ellentétes pólusát, a becsületes, szorgalmas dolgozót, valamint a hírnevet hajkurászó utálatos, és hazug showmant. Utánuk következik Linda, a kétségbeesett feleség, majd az egykoron szebb napokat látott, mára elfeledett hírességek, mint Jimmie és Donnie, végezetül a beteg Earl, aki fél lábbal már a halál kapujában van. Ők azok a hősök, akiknek élete olyannyira szerteágazó, mint a címadó növény levelei, mégis egy száron lógnak, egyazon dalt éneklik. Ők azok, akikkel bármi megtörténhet, és meg is történik. Kálváriájuk a film végi békaesőben csúcsosodik ki, melyben tulajdonképpen semmi meglepő nincsen. „Van ilyen.”, mondja Stanley. „Fura dolgok történnek.”, zárja mondandóját a narrátor. Mintha Anderson azt sugallná, hogy keletkezzenek bármilyen furcsa szituációk, jók vagy rosszak, el kell őket fogadni, akármilyen változásokat indítanak is útjukra. Ez a Magnólia és egyben Anderson filmjeinek filozófiája. De kapunk-e valamit cserébe? Milyen irányban változik az életünk? Ha rosszat teszünk, vagy tesznek velünk, meg tudunk-e bocsátani? Nehéz kérdések, melyekre a válaszokat csak mi magunk tudjuk megadni.

Magnólia
 

A Magnóliát érdemes többször újranézni, még akkor is, ha már álmunkból felkelve tudjuk az összes szereplő történetét. Lehet, hogy keserűek, szomorúak, és kissé nyomasztóak, mégsem pesszimisták. Ezek a történetek erőt adnak, önbizalommal, és némi jókedvvel töltenek el, emellett komoly részét alkotják Anderson mondanivalójának. Ha a történetek nem is hatnak olyan erővel, a majdnem tökéletesre sikeredett szereplőválogatás kárpótolja a nézőt. Tom Cruise a Rain Man és a Született július 4.-én után élete egyik legjobb alakítását nyújtja, mint hímsoviniszta műsorvezető. John C. Reilly kiválóan formálja meg a végletekig tisztességes rendőrtisztet, Jimet, William H. Macy pedig hibátlanul jeleníti meg Donnie szerencsétlenkedéseit.

A Magnólia olyan film, amelyik felmutat néhány variációt az életre. Legyenek azok bármennyire nehezek, sokrétűek és szerteágazóak, meg kell találni bennük azokat az értékeket, melyek segítenek továbblépni. Anderson ezt tényként kezeli, és nem rágja nézője szájába, hanem engedi, hogy elgondolkodjon a saját életén.

Minden rendező filmográfiájában akad egy darab, amely nem tartozik a jobb alkotások közé, amely nem sikerült „olyan jól”. Nos, Anderson esetében ez a Kótyagos szerelem (2002), mely a rendező saját kis romantikus vígjátéka. Ehhez a zsánerhez fordulva próbálta folytatni előző műveinek hangulatát, de sajnálatos módon éppen ezt nem tudta elérni. A film negatív szempontból kivétel a rendező életművében, több sebből vérzik, és alig találni olyan részeket benne, melyek figyelemre érdemesek. Az első, és talán legbántóbb hiba (különösen, ha összevetjük az eddigi filmjeivel), hogy kiszámítható. Tudni lehet, hogy a főhős, Barry egy lelkileg zavart, magányos lélek, akinek azért nagy szíve van. Azt is biztosra lehet venni, hogy a film végére övé lesz „a” lány, aki váratlanul betoppan az életébe, és persze lesznek olyanok, akik ezt meg akarják akadályozni. A másik, hogy színészválasztásban Anderson igencsak melléfogott. Számomra érthetetlen okokból nagyon kedveli Adam Sandler minősíthetetlenül rossz vígjátékait, és magát a figurát is. Ezért ezt a szerepet külön neki írta, azonban Sandler látszólag nem élt azzal a lehetőséggel, hogy végre egy „igazi” rendezővel dolgozhat, és megint ugyanazt a bugyuta karaktert hozta elő magából, mint a korábbi filmjeiben. Az olykor idegesítően túljátszott szerepét sajnos még párja, Emily Watson bájos mosolya sem tudja ellenpontozni. Végig érezhető a filmben, hogy Anderson könnyed lendületessége kezd visszaesni, és görcsösen akart valami eredetit, valami nem szokványosat készíteni. Ehhez képest éppen egy olyan hagyományos szerelmi történetet mesél el, melyben semmi újdonság nincs, legfeljebb annyi, hogy feltűnik egy-két fura karakter, néhány vicces helyzet, és egy erősen irritáló zene.

Vérző olaj
 

Elgondolkodtató, hogy a film vajon miért kapta meg a legjobb rendező díját Cannes-ban. Az elismerés jelentős, azonban így sem tudta feledtetni annak a veszélyét, hogy Anderson energiái kezdenek kimerülni, és többé már nem fog kiemelkedőt rendezni. Szerencsére a jóslatok nem igazolódtak be, és erre öt évvel későbbi filmje, a Vérző olaj (2007) a legékesebb bizonyíték.

Anderson ezúttal kimozdult otthonából, és egy egészen más völgyben telepedett le. A hősöket már nem az alacsony kertes házak és a végtelen hosszú betonutak, hanem Amerika déli részének sivatagos tájai veszik körül, ahol talpuk alatt több millió tonnányi olaj rejtőzik. A fekete arany kifúrása sok embert megmozgat, és sokuknak életét megváltoztatja, befolyásolja, akárcsak napjainkban. Ám a Vérző olaj mentes mindenfajta aktuális felhangtól. Célja nem a mai világ bírálata, hanem hogy egy ember sorsán keresztül mutassa be Amerika történelmének egyik legfontosabb korszakát, mely az aranyláztól egészen a gazdasági világválságig tart. Ez az ember történetesen Daniel Plainview, akinek az olaj sosem látott magasságokba viszi az életét. A bányászból lett olajmágnás nem egyszerű természet, olykor nehéz kiigazodni rajta, céltudatossága azonban rendkívüli. Mikor hírt kap arról, hogy egy bizonyos területen állítólag tengernyi olaj rejtőzik a föld alatt, felkerekedik egyetlen társával, a kisfiával, hogy szerencsét próbáljanak. A siker nem várat sokat magára, az olajkút felépül, Plainview karrierje csúcsára jut. Innentől kezdve azonban csak lefelé vezet az út. A lavinát a terület közösségének elszánt és fiatal papja, Eli Sunday indítja el, akivel szemben Plainview-nak folyamatos nézeteltérései vannak. Ezen kívül sorozatos balesetek érik az olajkutat (az egyik során kisfia megsüketül), felbukkan egy titokzatos idegen, aki Plainview testvérének adja ki magát. Végül odáig jut, hogy a gazdasági válság idejére egy hatalmas házban, megöregedve, magányosan tengeti életét.

Vérző olaj
 

Anderson első irodalmi adaptációjával (Upton Sinclair Olaj! című műve) visszakanyarodik előző filmjeinek világához, és egyben saját felfogásához, mely nevezetesen a felemelkedés és bukás témája. Ez a séma nagyon jól végigkövethető Plainview életén, akinek kis eltérésekkel, de tulajdonképpen ugyanazokat kell elszenvednie, mint a Magnólia hőseinek. Szembesül sikerrel, balszerencsével, családját egy szem kisfia képviseli, barátai gyakorlatilag nincsenek. Legtöbb konfliktusa a vallás képviselőjével, Eli Sundayjel adódik, akivel rendre próbálják meggyőzni egymást saját igazukról. Plainview élete végül megváltozik, egyedül marad, ám ezért a változásért cserébe megkapja a sorstól azt a lehetőséget, hogy végérvényesen leszámoljon Eli-jal, és ezt a film utolsó, talán legzseniálisabb jelenetében meg is teszi. Ha Eli a vallás, akkor Plainview a kapitalizmus megszemélyesítője. Mindkettejük neve sokatmondó (Plainview, mint síkság-látkép, Eli Sunday pedig a vasárnapi misére utalhat), hasonló természetük elviselhetetlen. Eli igazi megszállott, öntelt és idegesítő hittérítő. Plainview ugyanez, csak számára a föld alatt rejlő gazdagság jelenti a megváltást. Magának való, önző alak, aki elvárja, hogy meghallgassák, de ő nem hall meg senkit, kivéve, ha olajról van szó. Isten és a fejlődő kor szembenállását jól adja vissza a film, mégsem szabad történelmi tablóról beszélnünk, habár cseppet sem elhanyagolható annak szerepe. Itt elsősorban Plainview életének lényeges szakaszairól van szó. Lehet bármennyire antipatikus figura, tehet akármilyen gonoszságokat, mégis ő lesz az a figura, akinek tettei logikusak, és a legjobban jár velük. Az egyre gyorsuló, egymással versenyző olajközpontú világban csak magára számíthat, és céljainak elérésében sem a vallás, sem kisfia nem hátráltathatja.

Plainview szerepére jobb színészt, mint Daniel Day-Lewist nem találhattak volna. Nélküle a film sosem állna meg a lábán. Jelenléte ijesztő, alakítása példa nélküli. Nem szabad elfeledkezni Paul Dano, fiatal tehetségről sem, akinek hatásos igehirdetéseit még a valódi papok is megirigyelhetnék. Anderson erre a filmjére nemcsak a helyszínt cserélte le, de a gyorsabb tempót is. A Vérző olaj eddigi leglassabb alkotása, ahol apró túlzással, de gyakran találhatók olyan gyönyörűen felépített, Antonionit idéző jelenetek, melyeket amerikai filmben csak sok évvel ezelőtt lehetett látni. Hosszú, kitartott kocsizások, távolságtartás, és a táj kiemelt szerepe mind ezt támasztják alá.

Paul Thomas Anderson
 

Paul Thomas Anderson (kinek neve semmi esetre sem tévesztendő össze a Mortal Kombatot vagy az Alien versus Predatort jegyző Paul W. S. Andersonnal) filmjeiben sok rendező hatása tükröződik, mégis sajátjainak mondhatja őket. A szerencse zsoldosai kivételével valamennyinek első számú felügyelője az ötlettől egészen a bemutatóig, emellett sikerült egy állandó alkotógárdát maga mellett tartania. Ez a későbbiek folyamán sokban megkönnyítette a munkáját. Robert Elswit személyében állandó operatőrére talált, Jon Brion pedig sorra szerzi neki a furábbnál furább zenéket. Ugyanígy állandó és kitartó alkotótárs a vágó (Dylan Tichenor), a producer (Joanne Sellar), a jelmeztervező (Mark Bridges), és a különféle szerepekben gyakran visszatérő színészek, mint: Philip Baker Hall, John C. Reilly, Philip Seymour Hoffmann, vagy Luiz Guzmán. Néhány színészből a legjobbat tudja kihozni, akik ennek eredményeképpen életük talán legemlékezetesebb alakítását nyújtják. Burt Reynolds és Tom Cruise egy-egy Golden Globe-ot, Daniel Day-Lewis pedig második Oscar-díját köszönheti neki.

Az amerikai film világa szerencsére messze áll a válságtól, nem szükséges megkongatni a vészharangokat, mint ahogy azt számos kritikus tette. Csak meg kell találni azokat az egyéniségeket, akik sajnos kevesebb reklámot kapnak, viszont annál nagyobb odafigyelést érdemelnek. Ők nem mások, mint Gus van Sant, David Lynch, Jim Jarmusch, a Coen testvérek és maga Paul Thomas Anderson. Ők a filmipar tengerén a kortárs amerikai filmművészet mentőcsónakjai.

[ Zalán Márk ] 2008-07-03 01:00:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
[ Archívum ]
A yesyes és Myra Monoka képviseli hazánkat
Az ibis szállodamárka nemzetközi programjának keretében 17 országban adnak helyi művészek összesen 44 intim és exkluzív minikoncertet. Az ibis Music magyarországi eseményén, az ibis Budapest Centrum közösségi terében ketten is felléptek: a yesyes dinamikus, fiatalos koncerten adott válogatást legnépszerűbb dalaiból, a sokoldalú és izgalmas Myra Monoka pedig kortárs r’n’b-ből és érzelemdús elektronikus popból ötvözött számait mutatta be.
[ Keresés ]
Békéscsabai Jókai Színház 2019-2020-as évadja

Radnóti Miklós 110 éve született

Deák Kázmér grafikai kiállítása &

26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Lord of the Dance ismét Magyarországon

455 éve született a magyarok háziszerzője Shakespeare

A cselló lelke

20 év után JAZZ+AZ!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Novák Ferenc Tata előadása Forrószegiek

Meg kell élni a szélcsendet is

Fotóriporteri Életműdíj 2019: Szebeni András

Kovács Edit Jászai Mari-díjas

Az orosz titán a Müpában

Minden gyerek jusson el színházba – de hova és mire?

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]