Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

MILAN
[ Trafó ]
fotó Peti Péter
 
Dátum: 2019. július 18. csütörtök    Mai névnap(ok): Frigyes, Kámea a - a - a
Balogh Robert: Hollandi mártás
Részletek a 79. Ünnepi Könyvhétre, a Noran Kiadó gondozásában megjelenő regényből
Éjjelente Anyám félve csengetett. Bíztatnom kellett, hogy bátran. Azt mondta, szégyelli magát, hogy fel kell ébresztenie. Elmeséltem neki a kiskecskét. Nevetett, hogy a múlt éjjel az hittem, kiskecske jön. Pedig jó lenne az a kiskecske. Volt neki is egy, kislány korában. A Mici. Bár nem tudom, mit kezdtünk volna vele, ha itt kopogott volna a parkettán a kis patáival. A kiskecske büdös, élesen, panaszosan mekeg-nyekeg az anyja nélkül és mindenfelé elszórja a bogyóit. Kecskebogyó… Álomnak tökéletes.

Idegi alapon
részlet a Hollandi mártás című regényből

 

Reggel odakészítettem mindent, teát, vizet, ételt, evőeszközt, tányért, gyümölcsöt, telefont, könyvet… Egészen közel az ágyhoz, szinte karnyújtásnyira. Siettem kellett az Inter City-hez, a jegyet már előző nap megvásároltam. Egytől tévéfelvétel Pesten, háromnegyed órás beszélgetés a közszolgálati adón, éjszaka adják le. Borotvált arc, markáns szemüveg, fekete ing, kordbársony zakó, kicsit zilált haj… Ennyi van, ki tudja, mi látszik mögötte? Délre ér be a vonat, gondolkodni szándékoztam, kicsit beleolvasni a regényeimbe. Erre már az állomáson összefutottam Anyám kezelőorvosával. Udvarias, művelt idős férfi. Elbeszélgettünk, ki hová tart – ő kongresszusra – majd amikor eljött a felszállás ideje, kiderült, egymással szemközt ülünk. Kérdezni kezdtem Anyám felől. A klinikán nem fogalmazott ennyire nyíltan, többnyire doktorbácsisan ingatta a fejét, ciccegett, balra, lefelé elhúzta a száját, a fogát szívta, s csak annyit mondott, hogy ez nem jó, nem jó… De kipróbáljuk ezt! Vagy inkább azt? S ecseteli a mellékhatásokat, mit választunk: émelygést vagy hajhullást, esetleg mindkettőt?

A vonaton egyszerűen fogalmazott, amikor azt firtattam, milyen kimenetelre lehet számítani, mi mennyi ideig tart, milyenek az esélyek...

Nézze, negyed év? Háromnegyed év? Legföljebb másfél. De az már csoda. Túl későn jöttek. Ha jól reagál a kezelésre az édesanyja, akkor talán egy év. Talán… De volt betegem, aki évekig élt, pedig orvosilag már rég halottnak kellett volna lennie. Ez a csoda.

És még beszélt. Átrobogott a vonat a koraőszi réteken, színesedő erdőkön, ködben úszó völgyeken... Hallottam a hangját, de egészen fátyolosan. Vagy mint, amikor valami zavarja az adást. Sistergett a hang. Elszemcsésedett a képernyő. Homályosult a látás. Vagy, mint amikor a Vidámparkban, az óriáshordón átkelve elferdült minden. Az egyensúlyt elveszteni elég egy pillanat, és kibillenni. Talán néhány percig tartott ez a döbbent állapot, talán tovább. De visszajöttem. Megkértem, hogy jelezze majd, ha nem venném észre, mikor kérjem arra Anyám, hogy még ép ésszel rendezzük el az elrendezetlen ügyeket. Barátokat, rokonokat, hogy méltó módon el tudjon búcsúzni, ne a ravatalnál.

Témát váltottunk. Az egészségügyi reform. Hallottam, amit mondott, hogy nem jó a jelenlegi rendszer, valamit kellene csinálni, de a magánosítás végülis csak kivenni akar majd… De ez csak védekezés volt a részemről. Elhárítás. Ne foglalkozzak magammal, Anyámmal. Ne azzal, hogy velem mi lesz. Igen, az egészségügyi reform… Felpörgött az agyamban valami, eltöltött a kérdés: miért. Ezt hallottam ki mindenből, az alattam pattogó vonatkerekek ritmusából, a mögöttem ülők beszélgetéséből, a telefonbeszélgetésekből:

Miért? És miért? Komolyan mondjad el, hogy miért? De tényleg, könyörgöm, miért?

Maradt bő másfél órám a tévéfelvétel előtt. A Parlamentnél megnéztem a tüntetőket. Húgyszag lengedezett a tér felett. Félbolondok sátoroztak, s szalonnáztak a belvárosban, az őszi napsütésben. Ez egy szimbolikus hely, egy panoptikum élő viaszbábokkal. Pár hét múlva kiszorították őket a rendőrök. Csatáztak. Az ilyesmi eltörpült a szememben. Dolgok, ügyek, meggyőződések, hitek. Miért pont az a fontos? Miért pont akkor?

Tovább sétáltam a televízió felé. Összefutottam egy kritikussal, az antivilág egykori főkritikusával, akiről akkoriban derült ki, besúgó volt az előző rendszerben, beszervezték. A hirtelen botrány miatt nem publikálhatott a legnagyobb példányszámú napilapban. Meleg volt, azzal zsarolták a kommunisták, vagy mit tudom én, mi mással lehetett. Zsarolták, beszervezték, így aztán jelentett az akkori színészkirályról. Engem mivel lehetett volna zsarolni? Elég sok kritikát írtam már, a beszervezendők listáján szerepelnék, gondolom, ha még mindig pártállami módszereket alkalmazna a hatalom. Milyen jó ötlet egy kritikust megzsarolni! A legkegyetlenebb színről színre látót, egy igazságosztót, aki megmondja ki a frankó, mi a tuti. Ember ő is, ezek szerint. És akkor már öregen, kopaszon és kövéren egy apró, de igen csúf, fekete kutyuskát sétáltatott. Messziről kiszúrtam, nem vettem észre rögtön, hogy ő az, hanem csak a figurát. Egy kissé pipiskedő, kövérkés öregurat, akit a kiskutya irányít. Ahogy közelebb értek, a hangját is hallottam:

Igen Benő, de szerintem ne arra menjünk, ma már megszagoltad a tüntetőket. Tudom, nagyon érdekes az illatuk. De nem vagy még éhes, Benő? Van otthon finom csontocska!

Aztán ő is megismert. Kicsit beszélgettünk. Kedvesen gőgös, kényeskedő, csúfondáros modorában hanyagul elszórt néhány szentenciát, majd amikor az a ronda pofájú annyira ronda, hogy már-már szép kutyuska útnak indult, nem rántotta vissza a pórázt, hanem biccentett, s fél mozdulattal jelezte, ha menni kell, akkor menni kell. Utánuk néztem: mint egy joviális nagypapa és legkedvesebb unokája. Kár, hogy nem volt nálam fényképezőgép.

A tévé körül rendőrcsapatok posztoltak. Megkerestem a kiégett szobákat. Elkerítettek mindent, de messziről is döbbenetesen hatott. A téren, a parkban kiszúrtam néhány civil rendőrt. Letelepedtem egy napos padra. Néhány anyuka babakocsit tologatott, vagy sétáltatta a totyogni alig tudó gyerekét. A füvön rigók csatáztak a verebekkel, aztán jöttek a galambok és nyertek. Nagymamák etették a madarakat. Koncentrálnom kellett. Csörgött néha a telefonom, én is felhívtam Anyámat, meséltem az orvosról valamicskét. A lényeget nem. Gyáva voltam. Tapintatos. Szerettem volna a csodát. Anyám hitt Istenben, vagy a Teremtőben, vagy a Teremtő akaratban. Imádkozott. Lelki életet élt. Hitt az örökéletben, reinkarnációban. Sajátosan homogenizált, kultúraközi transzcendencia ez, a jóra törekedett, tett is érte, példát mutatott, nem várt köszönetet… Tisztább életet élt, mint egy apáca. Már ahány apácát én láttam. Eleget. Megint kezdett elborulni előttem a világ. Izzadni kezdtem, érzésem szerint elsápadtam, s szédültem is. Lassan, egyenletesen mélyeket lélegeztem, hogy meg tudjam őrizni az irányítást. Magammal foglalkozni, az a menedék. Mert megint csak kattogott a sok miért. Ezt hallottam a hinta nyikorgásából, a gyöngykavicson tovahaladó léptek zajából, a verebek csipogásából. Miért? Miért? Miért? De tényleg miért? Miért?

Még maradt húsz percem az interjú előtt, hogy összerakjam magam. Nagyjából sikerült. A portán már várt egy asszisztens, általvezetett a labirintuson. A bejárati büfénél újabb csapat rendőr, kevergették a kávét, ették az islert…

Előbb kisminkeltek, összefutottam egy haverommal, megígérte, hogy felvétel után dumálunk még egyet a tévé tetején. A stúdióban rengeteg ember jött-ment, látszatra mindenki tudta a dolgát, összeszokott stáb. Megigazították a gallérom, lesimították a borzas hajam… A műsorvezető felpörgött, mielőtt elindult a beszélgetés, még elszívott egy cigarettát, felélénkül, de természetes marad. Még mindig hallottam a miérteket, de nem volt vészes. Beültünk a székbe, baromi kényelmetlen, design szempontból gyönyörű, de sem hátra dőlni nem lehetett, sem könyökölni nem volt hová, ráadásul ingott is a dobogó szélén. Ennél jobban már csak az tetszett, amikor egy szökőkútba ültettek be egy bárszékre a tévések. Koncentráltam a szituációra. Nem izgultam, nem volt miért. Amióta rájöttem, semmi empátia nem illik a riportalanyhoz, nem nekem kell úgy válaszolni a riporter hülye kérdéseire, hogy azok értelmet nyerjenek, hanem el is lehet hárítani őket, mondjuk úgy, hogy ez egy jó kérdés, viszont az sokkal izgalmasabb… Mi olyat tudnak kérdezni, amire ne lehetne válaszolni?

Hamar elmúlt a háromnegyed óra. Éreztem a felkészültséget és néha a pontatlanságot. Megint magamon kellett gondolkodni. Mi látszott abból, amit műveltem? Nem jól csináltam valamit? Még nem elég jól? Nem érthető, hacsak a botrányszagot érzik meg.

Három nap múltán leadták a beszélgetést. Az elején kissé rémültnek látszódtam. Utána többször átvettem az irányítást, fordítottam a társalgás irányán, meggyőző és magával ragadó futamok is sikeredtek, néha még talán szimpatikusnak is tűntem. Mint aki nagyjából szembe megy a világgal, tud róla, és néha élvezi. Ahhoz képest jól sikerült a beszélgetés, amilyen állapotban voltam.

A tévé tetején császkáltunk a haverommal. Mutatta, honnan nézték az ostromot. Pénzről, nőkről, sikerekről beszéltünk. Kudarc nem került elő. Elvitt a felgyújtott szobákba. Átbújtunk a „Vigyázat, életveszély!” feliratú szalag alatt. Nem láttam még kiégett épületet. Meggörbültek a falak. Elszenesedett a parketta. Sehol sincs ablaküveg. Berepült egy galamb, de ijedten menekülőre fogta, még éreztem a könnygáz és a füst maradékát. Mindketten szipogunk kicsit, amikor pár perc múlva visszamentünk a portára.

Anyám örült a felvételnek. Büszke lehetett a fiára. Éjfél is elmúlt, amikor araszolunk felfelé a lépcsőn. Még párszor lejött november elején tévét nézni. Forrongott az utca a fővárosban. A tévé élő adásban mutatott autókat borogató, kukákat felgyújtó csőcseléket. Futballhuligánok? Magyaráztam Anyámnak, hogy ez elsősorban nem politika, nem azért törtek-zúztak, zsidóztak. Fogyasztói társadalomban élünk, minden megvehető, csak a lázadás nem. Ez az egyetlen igazi dolog az életükben. Az adrenalin. A világon máshol is történik ilyen. Azért csinálják, mert élvezik. Ki látott itt rendes háborút? A Balkánon igen, de Közép-Európában? Ki emlékezik arra, amikor még volt ok félni a rendőrtől? Kapucnit fel, sálat kötni az arc elé, s Molotov-koktélt dobálni merészségnek tűnhet. Jópofa dolognak. Ez a lázadás. Önkívületig üvöltöztek az utcákon, kukákat gyújtogattak... Anyám csak barbárokat látott, s azt mondta, örül, hogy nem ilyen lettem. Felpofozna, ha megtudná, hogy felgyújtottam a tévét. Egy barátnője panaszkodott, hogy a fia benn járt az égő tévében. Csak körül nézett. Anyám azt mondta, felpofozna, ha ilyet csinálnék. Nem volt szükség pofonokra.

***

Egy év múltán újra utaznom kellett. Ugyanazon a napon. Ugyanazon a vonaton, csak a rádióba. Három széksorral arrébb ült az orvos. Megkérdezte, hogy vagyok. Hogy viseltem. Én csak habogtam. Hogy elképesztő. Az ismétlődés. Ahogyan újra ugyanaz történik. Meséltem neki, hogy napra pontosan egy éve együtt utaztunk. Meséltem neki egy versről, amit pár napja írtam. Hőlégballonok repkedtek az égen. Egy éve ugyanígy. Valami fesztivál lehet, gondolom. S csak mondom még, hogy ezek az ismétlődések most távolítanak. Ugyanarra irányítva a figyelmet, nem közelebb visznek, hanem elengedni késztetnek. Nagyokat hümmögött az orvos. Megkérdezte, mikor történt. Mondtam neki az időt. Megint csak hümmög egy darabig, majd azt mondta:

Maguk művészek meg tudják fogalmazni. Maguknak talán könnyebb! Bár ki tudja? Nem, mégsem hinném. De legalább meg tudják fogalmazni. Valaki csak cipeli magában évekig.

Búcsúzásképp elmosolyodott és megszorította a kezem.

 

Karácsony

Kiskarácsony. Nem tudtam készülni az ünnepre. Takarítani, ajándékot vásárolni... Csak képeslapokat írtam a rokonoknak. Senki nem válaszolt. Finoman jeleztem, mennyire beteg lettem. Tolakodni nem akartam, csak elbúcsúztam tőlük.

A Férjem a fát faragta, a gyerek főzött. Egy barátnőm 24-én ebéd előtt beugrott tíz percre, s hozott egy óriási tortát. A Fiam megkérdezte tőle, nincs-e még egy lánya, aki így tud sütni... Mert arra igényt tartana. Kaptunk kétféle zserbót, beiglit, mézeskalácsot, habcsókot, pogácsát… A Fiam kimondta, amit gondolt:

Soha nem ettünk ennyifélét süteményt! Betegnek kell ehhez lenni! Ki kell ezt érdemelni, Anyám!

A fán a díszek, ismerős volt minden. Pár szaloncukorra tudtam csak akasztót erősíteni. Eljött az ajándékozás ideje. A Gyerek felolvasott egy mesét. Magyarázta, hogy nem egészen ő írta, csak továbbgondolta, és hogy a posztmodern irodalomban a jelöletlen idézés bevett gyakorlat… Nem tudtam, mit akart kihozni ilyen előkészületek után, erre mégis elsírtam magam. A Férjem sem tudott megszólalni percekig. Mégiscsak egy család vagyunk. Ha nem is tökéletes. De család.

Csengőszót

hallottam, messziről. Nahát, kiskecskék jönnek? Kiskecskék, itt? Honnan? Miért? Továbbra is hallottam a csengőszót. Tehát nem álom volt. Lassan tértem magamhoz. Anyám csengetett, akkor éjszaka van. Hosszú zsinóron lógtak a szobámban a csengők. Egyet kioldoztam, s Anyám ágyára tettem, jelezzen éjjel, ha ő már szólni gyenge. A fém éles, tiszta hangja ébresztett. Hetek óta már a szomszédos szobába költöztem. Nagy a lakás, addig elvonultam a másik végébe. Harmincnégy lépcsőfokot kellett megtennem az ágyig. Már sötétben is tudtam, melyik lépcsőfok meredek, melyik magas vagy csúszós. Nem kellett méricskélnem. Nem volt szükségem óvatoskodásra. Kiemeltem Anyámat az ágyból, lágyan átkarolva, egészen finoman, úgy, hogy inkább ő nehézkedett rám, semmint, hogy én megfogtam volna őt. Mert az fájdalmat okozott volna.

A fájdalomnak annyi fajtája létezik. Számba venni, katalogizálni? Amikor már az érintés is fáj a puha bőrnek, amikor a több generáció érlelte, mélyhitű katolikus neveltetés, prűd szemérem is értelmét veszti, az már a fájdalom szíve. Mert fáj az is, ahogy ellopnak tőlünk mindent. A testünk, az erőnk, az energiánk. Fáj minden. A legtöbb rokon közönye. Aki kapott Karácsonyra képeslapot, nem reagált. Anyám szép szavakkal, egyszerűen tudott búcsúzkodni. Csak a válaszok maradtak el.

Úgy március végén a Tánti telefonált, a sírós, nyavalygós Tánti, csak így hívtam. Számon kérő, türelmetlen telefonhívás kaptam. Talán, mert pár napja, egy falubelivel találkoztunk az orvosnál. A pletykák gyorsan terjednek.

Hát ti, miért nem hívtok bennünket? Mi újság veletek?

Tehát úgy tesz, mintha semmit nem tudna. Szívem szerint elmondanám a hallgatás okát. Semmi közöm a közönyükhöz. Semmi mondanivalóm nincsen Tánti. Utoljára talán úgy tizenegy évesen kaptam Öntől egy ötszázast Karácsonyra, az elmúlt húsz évben csak temetéseken találkoztunk. Bizonyára az én hibám. Mély levegőt vettem, s elkezdtem adagolni a betegséget. Az állapotot. Döbbent csönd. Érezhető a zavartság mögött a kíváncsiság, mennyi idő is lehet hátra még. Másnap eljöttek, meglátogatták Anyámat. Aki összeszedte magát, nem tudni, honnan vette az energiát. Amennyire bírt, még fel is öltözött, helyesebben öltöztettem. Segítettem a szoknyába belelépni, felhúztam ameddig kellett. Az inget előbb rosszul gomboltam. Fésülködés előtt törölközőt terítettem a vállára, amit az erkélyen kiráztam. Tovaszálltak az őszbejátszó hajszálak. Még a lépcsőn is lementünk, azon a héten először. Egy nyolcvanéves Tánti érkezett. Már bottal járt. Kalácsot hozott. Még ő sütötte. Ez kedves. A szája már üdvözléskor panaszra görbült.

Jessz’ Mári! Was ist los? Oda vagy egészen? Mári!? Miért nem szóltál!

Kegyeletteljes búcsúlátogatás volt. Nyolcvanévesen, legutolsónak maradva a régiek közül a családban látnia kellett, hol is álltunk. Hol is tartott Anyám. A Tánti eltemetett már szülőt, férjet, és testvéreket. Mégis maga miatt görbült panaszra a szája. Mindig is panaszkodott. A Tánti. Nem bírta már a kapálást. A disznókat sem tudta etetni, mert bottal a kézben képtelenség a moslékos vödröt... Már csak a csibéket, de azokat is csak nehezen. Meg az a sok minden, amit a fiatalok vesznek…

Fél órán át hallgatta Anyám, amíg bírta a Tánti siralmait. Majd elnézést kért tőle, mert elfáradt. Szerencsére a Tánti fia visszatért a bevásárlásból. Mindig úgy kezdte, hogy na, mi van. Már vártam.

Na, mi van? Mári! Majd összeszeded magad. Majd jobban leszel. Vagy nem? Majd meglátjuk. Na, mi van? Anyám, indulni kell.

Nem volt közös bennünk semmi. Sem egy mozdulat, sem egy tekintet. Sem az elbambulás. Idegen szőrszálak, idegen szag. A Tánti fekete bőrtáskája megnyílt, a sárgarézcsat nehezen engedett. A zsebkendő szükséges kelléke a búcsúzásnak. A Tánti elsírta magát. Anyám vele sírt. Pár csöppet. Ahogy elmentek, Anyám kifújta magát. Megkönnyebbült. Kapott három szelet kalácsot, s néhány töppedt, télvégi almát. Ez is megvolt, mondta. Aztán valahogy felvergődtünk az ágyig. Visszavedlett a szokásos, ágybéli rokolyába. Hamar elaludt.

Akkor már hetek óta minden éjjel fel kellett kelnem valamit segíteni. Vécére menni. Inni adni. Vagy, amikor vér kezdett szivárogni a hüvelyéből, akkor vattát hozni, betétet. Villanyt gyújtottam, félrerúgtam az útból, ami akadályt jelenthetett volna. Kezdetben elég volt, ha a tenyerét a tenyerembe ejtette, úgy támaszkodott, majd az alkarját fogtam, mert szédült, végül a könyökét is alátámasztottam, ahogy gyengült. Úgy mentünk, összefonódva, lassan vezettem. Poénkodtunk közben, hogy a „kőőőőbééééka, lassssssan ment”. Kaptunk kölcsön egy szobavécét. Nehezen fogadta el Anyám. Majdnem sírt, amikor arra kértem, próbálja ki. Csak próbáld ki! Végül elfogadta, nem volt szükség már a szelíd erőszakra sem. Úgy ült a sötétkék, fémvázas szobavécén a svédcsepptől foltos hálóingében, a sok fekvéstől összeborzolt, megizzadt frizurával, mint egy riadt kisgyermek. Előbb kimentem a szobából, udvariasságból, vagy mit tudom miért és magára hagytam. Jobbára már szédült a széken, néha lecsúszott, ezért arra kért, ne flancoljak, maradjak nyugodtan, ha nem zavar a szag. Terítsek rá valamit a hátára, mindig megizzadt éjjel, s nyissak ablakot. Legalább ő is érez egy kis friss levegőt. Korán tavaszodott. Majdnem átmenet nélkül fordult tavaszba az ősz. Hó talán egyszer esett, tíz percen át, s elolvadt. Tavaszig nyúlt ősz, s két hét alatt nyárba fordult az idő. Kitettem egy műanyagszéket az erkélyre. Ha volt ereje, kiültettem tíz percekre. Koraősszel még a ház mögött sétáltunk egyszer-egyszer néhány száz métert. Most már az erkélyen is alig tartott ki tíz méterekig az ereje. A szomszédban, ha néha elhallgattak a fúrók, nagy csend ereszkedett a házra. A ház előtti fák már hajtottak, kizöldült a fű, feketerigók fütyültek a környékbeli fatetőkön, szikrázott a napfény… Mondhatni idillikus öt perc után már elfáradt anyám. Acsarkodott kinn néhány gyerek. Tíz év körüliek, s csak úgy szálldostak a bazdmegek.

Menjünk vissza Fiam. Elég volt. Szép. Nagyon szép a világ. Elég volt. Gyenge vagyok már.

Éjjelente Anyám félve csengetett. Bíztatnom kellett, hogy bátran. Azt mondta, szégyelli magát, hogy fel kell ébresztenie. Elmeséltem neki a kiskecskét. Nevetett, hogy a múlt éjjel az hittem, kiskecske jön. Pedig jó lenne az a kiskecske. Volt neki is egy, kislány korában. A Mici. Bár nem tudom, mit kezdtünk volna vele, ha itt kopogott volna a parkettán a kis patáival. A kiskecske büdös, élesen, panaszosan mekeg-nyekeg az anyja nélkül és mindenfelé elszórja a bogyóit. Kecskebogyó… Álomnak tökéletes.

2008-06-04 14:00:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Sinkovits Imre, nem lévén más lehetősége, aznap fulladásos halálra ítélte Gertrudist. Az ifjú kellékes, Szász János néven immár világhírű film- és színházrendező.

Ronyecz Mária hetvenöt éve született.

[ Archívum ]
A yesyes és Myra Monoka képviseli hazánkat
Az ibis szállodamárka nemzetközi programjának keretében 17 országban adnak helyi művészek összesen 44 intim és exkluzív minikoncertet. Az ibis Music magyarországi eseményén, az ibis Budapest Centrum közösségi terében ketten is felléptek: a yesyes dinamikus, fiatalos koncerten adott válogatást legnépszerűbb dalaiból, a sokoldalú és izgalmas Myra Monoka pedig kortárs r’n’b-ből és érzelemdús elektronikus popból ötvözött számait mutatta be.
[ Keresés ]
Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Újabb magyar filmes-siker

Sztehlo Gábor 110 éve született

Karosi Bálint - Existentia

55 éve ezen a napon

Születésnapi levél – Ronyecz Máriának

Békéscsabai Jókai Színház 2019-2020-as évadja

Radnóti Miklós 110 éve született

Deák Kázmér grafikai kiállítása &

26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Lord of the Dance ismét Magyarországon

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]