Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Tartuffe
[ Nemzeti Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. július 19. péntek    Mai névnap(ok): Emília, Eperke a - a - a
A Moveast utolsó estéi
Október 6-án, este hatkor a díjkiosztóval véget ért a Moveast. Sok filmmel, kevés nézővel. Mindenki 2010-re készül, amikor majd Pécs Európa kulturális fővárosa lesz. Reméljük a filmeké is.

Ezek a lengyelek bizony nagyon furcsák

Fiú a vágtázó lovon
 

Pontosan egy nappal a Hiéna után egy másik lengyel film is képviseltette magát a pécsi Uránia moziban, mely szöges ellentéte volt horror hangulatát idéző társának. Adam Guzinski Fiú a vágtázó lovon című alkotása egy vidéken élő íróról szól. Alkotói válságát és életét még tovább nehezíti fia betegsége, akit a városi kórházban kell megoperálni. Az utat együtt teszik meg, az operáció sikerül, az apa-fiú kapcsolat erősebbé és szorosabbá válik. Vége. Guzinski filmje ennyi mutat meg. Sem többet, sem kevesebbet. Pont ez a baj vele. Ráadásul mindezt hihetetlen vontatottan teszi. A zavaros, gyorsan váltakozó nyitó képek után a tempó lelassul, a központi téma egyre inkább maga az író, és annak rezignált, szomorú arca lesz. A rendező pedig olyan mértékben beleszeretett az észt Arvo Pärt egyik lassú zongoraszámába, hogy tíz perc alatt vagy háromszor berakta a film elejére, amitől a történet nem szomorú, hanem kifejezetten unalmas lett. Igaz, más rendezők (pl. Gus van Sant) sem közömbösek Arvo muzsikája iránt, azonban ők nem ismételgetik olyan gyakran, mint Guzinski, pláne nem a film elején. Erre mondják azt, hogy jó zenéből is megárt a sok. Az apa és fia városba utazása már érdekesebb, olykor meghitt jeleneteket is tartalmaz, azonban a rendezőnek egy ponton megint sikerült elrontania a film hangulatát, és vele együtt majdnem az egészet. Ráadásul egy jó jelenet után. Míg a fiút a kórházban műtik, addig író apja egy vasútállomás melletti panzióban száll meg. Lefekvés előtt a síneket hegesztő munkásokat figyeli, ágyából pedig a hegesztő fényét szobája plafonján. Ezt a szép képet szakítja meg azonnal a teljesen oda nem illő, bevillanó emlékképekkel, melyek menthetetlenül kizökkentenek a film addigi lassú ritmusából. Teljesen felesleges és indokolatlan bevágások voltak ezek, melyeket még betetőznek a film végi didaktikus záró képek is, ahol a zavaros kezdésre végül megkapjuk a választ. Guzinski fekete-fehér meséje érdekes és szimpatikus, azonban nagyon rossz megoldásokat választ arra, hogy filmjét ne ejtse bele az unalom gödrébe. Kevesebb zenével, jobb kameramozgásokkal, a ritmus megőrzésével, sokkal feszültebbé tehette volna a történetet, de ő éppen ezeknek az ellenkezőit használja fel arra, hogy a néző figyelme egy percre se lankadjon. Mentségére legyen szólva, ez az első filmje, ilyenkor a hibákat könnyebben el lehet nézni.
Három testvér és az apa. Káosz. Személy szerint azonnal Kuroszava Lear király adaptációja jut eszembe, ám Xawery Zulawski filmje egészen másról szól. A három fivér ugyan itt is adott, azonban történeteik nem a hatalomvágyról, hanem arról a káoszról szólnak, amely nap, mint nap körülveszi őket. Mindhárman más és más módon próbálnak kikerülni az őrületből, miközben nem veszik észre, hogy már nyakig benne vannak. Stawek, a sikeres, fiatal ügyvéd nősülni készül, de közben rendszeresen félrelép főnöke feleségével. Blonde egy gengszterbandához csatlakozik, segít elintézni piszkos ügyeiket, és prostituáltakat futtat. A trió igazi lázadója Niki, aki nemcsak bohém életvitelével, de húgával folytatott viszonyával is kivívja mások nemtetszését. Történeteik a lengyel társadalom valamennyi rétegét, felfogását, sőt zenei ízlését is megszólaltatják. Stawek körül gazdag, ám korrupt öltönyös emberek mozognak, Blonde rap zenét hallgatva ingázik a drogokkal (is) üzletelő maffiózók és szegényes lakhelye között, Niki pedig antiglobalista tüntetéseken és lengyel punk koncerteken éli ki dühét. A testvérek sorsa párhuzamosan zajlik, nagyon eltérnek egymástól, és csak ritkán folynak egybe. A kiválóan megírt forgatókönyvnek köszönhetően azonban a szálak egyáltalán nem esnek szét, sikerült őket egyben tartani, és éreztetni a nézővel azt a véget nem érő káoszt, mely a szereplők életének állandó velejárója. Az események követhetőek, a dramaturgia átgondolt, szép a látványvilág, jók az alakítások, azonban a film utolsó öt percét egy hatalmas ollóval ki kellett volna vágni és beledobni a szemétbe. Ugyanis hőseink (Niki és húga) miután életüket vesztik, a Mennyország tarkabarka világában találkoznak újra, felgyorsított mozgásban, 18. századi kosztümökben, az erdőben, tengerparton. Erre az epilógusra semmi szükség nem volt. Zavaró, nem oda illő, és gyengíti a forgatókönyv erős szerkezetét. A vetítés utáni rövid beszélgetésen meg is kérdezték a rendezőt arról, hogy mi volt a szándéka ezzel a jelenettel. Kifejtette, hogy a főiskolán olyan feladattal bízták meg, hogy forgatókönyvébe bármit beleírhat, és úgy gondolta, ez is nyugodtan benne maradhat. Emellett próbálta a közönséget meggyőzni, hogy ő már családos ember, és nem vett részt a punkok bohém életében, azonban külseje és frizurája (oldalt lenyírt, középen sok haj) árulkodó volt.
Ezek a lengyelek bizony nagyon furcsák.

Forradalmi blues

A Nap utcai fiúk
 

Péntek este ismét egy új magyar filmet láthatott a nagyközönség, amely ismét 1956-ról szól. Szerencsés módon azonban egy percig sem lehetett unatkozni rajta (mint a Budakeszi srácokon), és nem kellett a fejünket fogva szenvedni borzalmas jeleneteken vagy Dobó Kata alakításán (mint a Szabadság, szerelemben), mert Szomjas György filmje, A Nap utcai fiúk egy egészen új szemszögből tekint a forradalomra. A film már a kezdő képsoraival elnyeri tetszésemet: archív felvételek az ötvenes évek elejéről, mely alatt vérpezsdítő blues zene szól. Ez a pezsgés a film végéig megmarad. Szomjas a mai magyar történelmi filmektől eltérően nem az adott esemény tragédiáját emeli ki, nem siránkozik felette, nem idealizálja túl hőseit, hanem korát megtagadó, fiatalos lendülettel veti bele magát az események közepébe. A rendező személyes élményeivel is tarkított Nap utcai fiúk a főhős-narrátor Gábor (becenevén Dumás), legjobb barátja Totya, és annak barátnőjének (akibe Gábor titkon szerelmes), Julinak a főszereplésével olyan ’56-os fiatalokat mutat be, akik közül sokan fel sem fogják, hogy mi zajlik körülöttük. Csak az a fontos, hogy legyen elég fegyver, lőszer, védjék meg a sarkot (a Nap utcai mozit), lőjék a ruszkikat, és szóljon a rock ’n’ roll. De hogy mi lesz ezután? Senki nem tudja. Szomjas filmje éppen ezért érdekes és elgondolkodtató, mert nem kizárólag egy szerelmi háromszögre leszűkítve követi az októberi és novemberi történéseket, hanem különböző hangokat, nézeteket is megpendít, mellyel jól tükrözi a forradalom hangulatát. Mindenki egyet akar, csak másképp. Akadnak kapitalizmusért, demokráciáért, sőt, újfajta szocializmusért vágyakozók, de ugyanúgy vannak szélsőségesek, radikálisok is. A szülők meg aggódnak, és óva intik gyermekeiket, de hiába. Ők forradalmi lázban égnek, tettre készek, ha kell, harcolnak, ha menekülni kell, akkor futnak, akár a Megáll az idő fiataljai. A sokszínű karakterek mellett a képi világ változatossága is dicséretre méltó. Grunwalsky imbolygó, előre-hátraugró, a szereplők életébe belemászó kamerája mintha csak a mesélő emlékképeit jelenítené meg, melyekben rendre összemosódnak a színes, fekete-fehér filmbéli és az archív felvételek. Cseppet sem felesleges a színek, hangulatok folyamatos változtatása, hanem nagyon is illik a főhősök zűrzavaros napjaihoz, a zene pedig egyszerűen frenetikus. Ha maga a Nap utcai mozi, vagy a filmnek keretet adó Godard és Wajda idézetek nem lennének elég mély meghajlások a filmművészet előtt, akkor a blues-rock és a szájharmonika westernes szólója majd megteszi. A Nap utcai fiúk személyes hangvétele, tarkasága, magával ragadó ereje messze kiemelkedett a Moveast aznapi termései közül.
Kár, hogy ez a film is versenyen kívül volt.

Ukránok sugárzó jókedve

Aurora
 

Ha létezik ukrán katasztrófafilm, akkor az Aurora méltán nyerhetné el ezt az elnevezést. Nem is áll olyan messze a műfajnak jellemzőitől, hiszen központi témájának a csernobili reaktor felrobbanását választotta, ám ahogy feldolgozza, az nem műfajilag, hanem egész szerkezetét tekintve katasztrofális, ráadásul nevetségessé is tesz egy tragikus eseményt. A történet két szálon fut: a címadó, 6-8 év körüli balettért rajongó kislány sugárfertőzött lesz a robbanás után, és azonnal egy amerikai kórházba kell szállítani. De előbb a tűzoltóknak egy akciófilmbe illő jelenet során biztosítani kell a területet, a hadseregnek pedig karanténba helyezni a várost. Az egyik katona nem hajlandó átengedni az Aurórát szállító mentőautót, de miután meglátja a beteg kislányt, elengedi. Még csókot is kap attól az ápolónőtől, akivel fél perccel korábban veszekedett. A másik szál egy Amerikában befutott szovjet emigráns táncosról szól, aki képtelen új balett előadást kitalálni. Hiába a társak, barátok, az ihlet csak nem akar előjönni. De aztán a kórházban találkozik Aurórával, és minden megváltozik. Az inspiráció megvan, a kislány már nem láthatja a kész előadást, Csernobil háttérbe kerül. Az Aurora nemcsak egy lapos, már csontig lerágott történettel áll elő, de olyan rossz megoldásokat is választ, hogy az már nem nevetséges, hanem egyenesen vérlázító. Nem tudom, hogy képzelte a rendező, Oxana Bayrak, hogy Csernobil látványát akciófilm zenével kell kihangsúlyozni, és bizonyos karaktereknél pornófilm szereplők hangjaira emlékeztető utószinkront (ahol a szájmozgás gyakran nem egyezett a szavak hosszával) kell alkalmazni. Mindezeket, és az érzelgős, csöpögős hangulatot még el lehet nézni, legfeljebb elalszik a közönség, de az, hogy a Csernobilban történteket ennyire lekezelően és röhejesen ábrázolja, az egész egyszerűen szánalmas. Az ilyen filmeket kéne betiltani, és nem az erőszakosakat. Ez jobban fáj a nézőnek. Azoknak meg pláne, akik ma is szenvednek a katasztrófa következményeitől. Erről a filmről ennyit lehet elmondani. Meg annyit, hogy mindig lehet mélyebbre süllyedni. Ebben Eric Roberts filmbéli alakítása segít.

A megosztott fődíj

Krzysztof Zanussi átadja a díjat
 

Ha már egy fesztivál megnyitója hibát hibára halmozott, akkor a díjátadó ünnepség sem múlhat el emlékezetes pillanatok nélkül. Erre kiváló példa a tavalyi Filmünnep záró estje, melynek igazi esszenciáját a díjátadások közötti, Sas Tamás által rendezett, minősíthetetlenül rossz színpadi átvezetések adták. Idén szerencsére ezek elmaradtak, és még Albert Györgyi sem rontotta a színvonalat, azonban kisebb-nagyobb bakik így is akadtak. Minden a tábortűz ropogó hangjára emlékeztető mikrofonhibákkal kezdődött, a bevilágítások babrálásával folytatódott, majd végül a műsorvezető felejthetetlen mondatával csúcsosodott ki: „Zsigmond Vilmos már nincs közöttünk.” A gyors helyesbítés ellenére az Uránia mozi teljes közönsége egy emberként nevetett fel ezen az igen morbid elszóláson. Egy zsűri tag viszont közöttünk volt, nevezetesen Krzysztof Zanussi, aki végre kimondta azt, amit már sokan tudnak és kifogásolnak: Harminchét nagyjátékfilm öt nap alatt túl sok! Tessék előzsűrizni! Igaza van. Miközben kifejtette gondolatait, újfent rádöbbentem, hogy a vetítések alatt egy zsűritagot sem láttam. Hol lehettek? Nem tudni. Csak annyit, hogy az elnöknek, Zsigmond Vilmosnak a hét közepén vissza kellett utaznia Kaliforniába. És a többiek? A válasz: nem nagy képernyőn, hanem kicsin, dvd formátumban tekintették meg a filmeket. Nekik kényelmes. A filmek rendezőinek nem. Nagyon nem. Nekik ez felháborító, mert nagyvászonra készítik filmjeiket. Ezért is kell előzsűri. Kevesebb filmre több idő jut, és talán több néző is. Ez volt a másik észrevételem. A magyar filmek kivételével nagyon kevesen látogatták a mozikat. Talán emiatt nem volt közönségdíj? Mert tavaly volt, sőt, akkor még a legjobb operatőrt és a legjobb színészeket is díjazták. Idén csak négyet osztottak ki, de azok tényleg megérdemelték. A diákzsűri és a FIPRESCI zsűri ugyanannak a filmnek, a Szerelmem, Szarajevónak ítélték oda díjait, a legjobb látványért Bogdán Árpád Boldog új élet című filmjét értékelték, a fődíjat pedig megosztva a bosnyák Nafaka, és a lengyel Jóvátétel kapta.

Az ezredforduló utáni néhány évben a bosnyák filmek nagyon gyorsan, hangosan és szerencsére színvonalasan törtek előre Európa és a világ filmfesztiváljain. Az első lépést Danis Tanovic Senkiföldje tette meg, majd ezt követte a tavaly Berlinben fődíjat nyert Szerelmem, Szarajevó, és a bosnyák televízió jelenlegi elnökének, Jasmin Durakovicnak első filmje, a Nafaka, mely sokszereplős, szerteágazó történeteivel a boszniai háború és annak következményeinek egyik legátfogóbb meséje. Ezt a mesét, mely nagyon is közel áll a valósághoz, egy Szarajevóban több évet élt amerikai lány próbálja elmondani és megértetni (a filmből nem derül ki) feltehetően egy hollywoodi producerrel vagy íróval. A történet rögtön a háború közepébe röpít minket, ahol a szereplőknek a sors különböző utakat jelölt ki, de céljuk ugyanaz: összefogni és megnyerni a csatákat. A film második fele a háború utáni évekről szól, és mutatja be annak a tragédiáját, hogy hőseink miként próbálnak helytállni az „új világban”, mennyire eltávolodtak egymástól a korábbi évekhez képest, hasonlóan William Wyler klasszikusához, az Életünk legszebb éveihez. Bosnyák hőseinknek újra kell kezdeniük életüket. Nincsen háború, mely összetartsa őket, már saját maguknak kell legyőzniük lelki és fizikai fájdalmaikat, megőrizni méltóságukat. Nem véletlen a filmes hasonlat, hiszen Durakovic művét nemcsak egy nézetnek hangot adó történelmi tablónak tekinthetjük, hanem a rendező rajongását is a legkülönbözőbb filmek iránt, mint A kék angyal, Elemi ösztön, vagy a Mad Max. Sok történetről szól a film, és igyekszik mindent másfél órába besűríteni, ezért a néző úgy érezheti, mindjárt elvész ebben a zűrzavarban. Ám Durakovicnak sikerült kézben tartania az irányítást, nem hagyott maga után elvarratlan szálakat, és remekül összerakta hősei életeit. Szórakoztató, mégis elgondolkodtató darab a Nafaka, mely cseppet sem sajnáltatja magát, és nem hirdeti a bosnyákok (egyenlő: balkánon élők) sanyarú sorsát, hanem olyannak mutatja be őket amilyenek, mindezt nagyszerű figurákkal, zenével, döbbenetes kameramozgásokkal, valós élethelyzetekkel, és ma is jelenlévő kulturális különbségekkel (az amerikai producer-író képtelen megérteni a Kelet világát). És hogy mi az a nafaka? Ez sem teljesen világos, talán egy jóslat, egy karma Bosznia jövőjéről. Ahogy a rendező maga, úgy filmje is optimizmust sugároz, hőseink átesnek a mélyponton, és bizakodva tekintenek előre. Majd lesz valami.

A Jóvátétel mind világnézetében, mind hangvételében ellenkezője nyertes társának, és bátran kiérdemelhetné a fesztivál legnyomasztóbb és legkeményebb filmje címet. Slawomir Fabicki klasszikus történetet (a Sors a főhős ellen fordul) mesél el nem klasszikus módon. A fiatal és naiv, helyi ipartelepen dolgozó Wojtek mindent megtesz azért, hogy jobb életet és papírokat biztosítson idősebb ukrán szeretőjének. De ehhez nem elég a munka, az illegális boksz, be kell lépnie egy maffiacsoportba és embereket vernie. A dolgok eleinte jól indulnak, ám Wojtek lába alól lassan kicsúszik a talaj, mindent és mindenkit elveszít, a maffiát pedig nem hagyhatja ott következmények nélkül. Fabicki sztorija ismerős, de a miliő, amelyben elhelyezi egyáltalán nem. A nagyvárosok szűk sikátorai helyett egy lepusztult ipartelepen, létminimumon élő emberek közé visz minket, akikre keselyűként csapnak le az áldozatokat kereső gengszterek. Wojtek is egy áldozat, túlzott jóságáért és hiszékenységéért nagy árat kell fizetnie. Az őt alakító fiú nagyszerűen formálja meg Wojtek karakterét. Teljesen hétköznapi arca, ártatlan tekintete csupa jóságot sugároz, és elborzasztó látványt nyújt, mikor ezzel az ábrázattal üti agyon azokat az embereket, akikhez gyakorlatilag semmi köze. Emelkedését és bukását Fabicki a dogma filmeket megszégyenítő kézi kamerás felvételekkel követi végig, de nem rángatja össze-vissza, hanem könnyedén mozog a legszűkebb terekben, és pontosan követi a szereplők minden mozgását, rezdülését. Ettől realista, és nem attól, hogy ide-oda dől a kamera. Egyetlen hátránya a filmnek, hogy nem tudja eldönteni, erőszakos legyen-e vagy sem, mert egyik pillanatban (például kutyákon lőgyakorlatoznak) nagyon az akar lenni, a következőben már kevésbé, és ez a bizonytalanság számos helyen rontja az erős hangulatot. A forgatókönyv pontossága azonban kiküszöböli ezt a hibát, és hősünket rengeteg kiélezett szituációba és komoly döntések elé kényszeríti. A Jóvátétel emiatt hatásos és nem stílusa miatt.

Véget ért a Moveast. Sok filmmel, kevés nézővel. Mindenki 2010-re készül, mikor Pécs Európa kulturális fővárosa lesz. Reméljük a filmeké is.

[ Zalán Márk ] 2007-10-15 21:08:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Sinkovits Imre, nem lévén más lehetősége, aznap fulladásos halálra ítélte Gertrudist. Az ifjú kellékes, Szász János néven immár világhírű film- és színházrendező.

Ronyecz Mária hetvenöt éve született.

[ Archívum ]
A yesyes és Myra Monoka képviseli hazánkat
Az ibis szállodamárka nemzetközi programjának keretében 17 országban adnak helyi művészek összesen 44 intim és exkluzív minikoncertet. Az ibis Music magyarországi eseményén, az ibis Budapest Centrum közösségi terében ketten is felléptek: a yesyes dinamikus, fiatalos koncerten adott válogatást legnépszerűbb dalaiból, a sokoldalú és izgalmas Myra Monoka pedig kortárs r’n’b-ből és érzelemdús elektronikus popból ötvözött számait mutatta be.
[ Keresés ]
Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Újabb magyar filmes-siker

Sztehlo Gábor 110 éve született

Karosi Bálint - Existentia

55 éve ezen a napon

Születésnapi levél – Ronyecz Máriának

Békéscsabai Jókai Színház 2019-2020-as évadja

Radnóti Miklós 110 éve született

Deák Kázmér grafikai kiállítása &

26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Lord of the Dance ismét Magyarországon

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]