Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Riverside Drive
[ Vidám Színpad ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. szeptember 17. kedd    Mai névnap(ok): Zsófia, Ludmilla a - a - a
Utánunk a vízözön vol. 1.
{kései jegyzetek a 38. Magyar Filmszemléről}
Noé bárkája; Az érsek látogatása; Lassú tükör; Krythéria; Töredék; Az emigráns, Farkas, Lora és az S.O.S. szerelem kontra Ritter, a jegyzetelő

„A magyar film nem unalmas,
színei és mélységei vannak,
újabb és újabb generációkkal
hullámzik tovább.”
(Schubert Gusztáv kritikus a tavalyi szemléről
a Hullámzó Balaton című írásában)

Nem is kérdés, hogy illő a hazainak drukkolni. Csak hát rendre, mint a fociban, sokszor csalódik az ember a játékban, a rendszerben. A Magyar Filmszemle is (szinte) ilyen, főleg az idei. Azért legyünk igazságosak, a magyar film jobb, mint a futballjátékunk: művészeink (már hogyha léteznek), már tudnak futni és érzik, hogy azt a gömb(!) alakú valamit a pályaközepén, na azt kéne a kapuba varázsolni. Hozzá kell tennem, hogy azok a játékosok, akik tudnának gólt rúgni most nem voltak itt, mármint a 38. Magyar Filmszemlén. Helyettük inkább a régi, leszerelt és megfáradt nyugdíjas játékosaink léptek ismét pályára, hogy filmjeik által ide biggyesszék nekünk: Még élünk! Olyan ez, mint az elfeledett zenekarok újabb búcsúkoncertje.
Rosszmájúságomnak oka, hogy nem látom a magyar filmesek kiknek és minek készítenek ennyi filmet (idén tizennyolc nagyjátékfilm szerepelt versenyben), hol vannak a nézőik, kik azok, akik megérthetik és talán „tanulhatnának” a mondanivalóból. Mert hát a művészet és annak huszadik századi vérátömlesztése a film, valami ilyesmit kéne, hogy közvetítsen. A szakma kevés és a közönség (még mindig) fanyalgó. A szomszédos országokban lényegesen kevesebb alkotást gyártanak és adnak el... De hagyjuk a patetikus gondolatokat, mert abból kapunk úgyis eleget.
Az idei szemlén mindenki el akart mondani valamit, de a tendencia nem változott. Továbbra is, ha nincsenek itt a Simó - osztály tagjai, úgy érezzük valami baj van a magyar filmmel. A közép és öreg nemzedék filmi mondaihoz ezúttal az adaptálás eszközét választották, de átütő sikert véleményem szerint egyik se aratott.

Kállai Ferenc és Garas Dezső a Noé bárkája című filmben
 
Stefanovics Angéla és Garas Dezső a Noé bárkája című filmben
 

…és a hajó megy (Sándor {Ő tizenkilenc éve nem rendezett nagyjátékfilmet;} Pál: Noé bárkája)

A nagy öregek közül (vegyük sorrendben) az első visszatérő, Sándor Pál, aki tizenkilenc éve nem fűzött filmszagot felvevőgépébe, de ezúttal Noé bárkája címmel futó, nyugdíjas meséjének kedvéért ismét megtette ezt. De érdemes volt? Ahogy vesszük. Igaz műve nem indult a repertoárban, mégis valahogy a mustra egyik „szenzációjának” ígérkezet, köszönhetően, hogy nyitófilmként díszelgett annak élén. Talán emiatt is túl nagy volt az elvárás a produkcióval kapcsolatban. Pali bácsi filmje a pesti (abszurd) mitológiák sorát gazdagítja, amolyan Fellinis kikacsintással. A giccshatáron ugrándozó keserű vígjáték főszereplői, egy kaotikus pesti bérház lakói, akik szinte Szomjas György Roncsfilmje óta köszönik szépen megvannak. A film legjobb jelenetei a közhelyesnek mondható, mégis szellemes és frappáns jellemkomikumokból adódnak. Keserédes történet ez, amolyan „minden napra egy...” szájízzel. A középpontban Stock Ede és Tálas Aurél (Garas Dezső és Kállai Ferenc újabb jutalomjátéka), meg díszes vircsaftjuk áll. Stock egyedül neveli a kissé punkos beütésű unokáját, akinek élete a szürke nappalokból és meseszerű éjjeli hercegének („utcánszex”) légyottjaiból áll. A mocskos szájú (lázadó) csitri alakja szintre reinkarnációja a („pepszi”, „deák”, „mindenféle”) Sziget fílingből felépült Stefanovics Angéla karakternek, aki a Libiomfi (r: Kálmánchelyi Zoltán - Végh Zsolt, 2003), uristen@ menny.hu (r: Kálmánchelyi Zoltán - Végh Zsolt - Stefanovics Angéla, 1999) Szegény Peti nagymamája (Kálmánchelyi Zoltán - Végh Zsolt - Stefanovics Angéla, 1998) és más underground amatőr szösszenetek után nem esik nehezére hozni a formáját. Szerencséje is van, hiszen hisztijéből a film jelentős hányada táplálkozik. A nagyfater Garas ugyanis kitalálja, hogy most aztán vége a bérházas agóniának és az ERTÉEL újabb, ezúttal az Anyacsavar helyetti Az ország legnagyobb nagypapája nevű vetélkedőjén megszerzi a kis (hisztis) unokája segítségével azt az öt milkát, amely élete értelmével, egy új Harley Davidsonnal a mennyországba repíti. De hát ez azért „egyedül nem megy”: meg kell küzdenie a kilengő (meztelenkedő) unokájával, az érte rajongó alsó szomszéddal, no meg persze az egész „bárkával”, akik a megnyerendő lóvé felé kacsintva ellátják néhány mestertrükkel a furcsa párt, hogy meggyőzzék a feltehetőleg intelligens tévés közönségüket. Törőcsik Mari, Döglégy Zolee, Badár Sándor, Szőke András, Jordán Tamás, Kecskés Karina, Pindroch Csaba, Kiss Mari, Alföldi Róbert stb. nevei talán egy kissé szemléltetik is, hogy mifélék ezek „oktatók”.
A show persze jól sül el és a szeretet összeforrasztja az embereket (lenyűgöző ugye?, főleg Magyarországon-!-), az a szeretet, amely hiányzik a mai világunkból (Sándor Pál szerint). A két öreg egy nem túl jól sikerül CGI snittben robog el a másvilág felé, a film pedig a fináléjába. A közhelyszerű „megállapítást” még Fellininek elnézhető, sőt Sándornak is, de sajnos a giccshatáron mozgó, néhányszor unalomba süllyedő mese olybá’ tűnik, mint egy zsíros disznótoros szentimentális filmstílusokból, amely egy idő után megfekszi az ember gyomrát. Megtalálható itt a Ginger és Fred, a Tűzoltó utca 25., a Ripacsok, a Régi idők focija stb., utalásai, amely összességében élvezhető artos beütéssel rendelkező vígjáték az öregségről, de felemás enciklopédia a varázslatról.

Adriano Giannini Az érsek látogatásában
 
Törőcsik Mari és Coca Bloos a Senkowitz-nőverek szerepében
 

Az érsek mozgóképen (Kamondi {ő csak három éve nem produkált;} Zoltán: Az érsek látogatása)

Kicsit komolyabb vizekre evezett Kamondi Zoltán rendező, aki elmondása szerint már majdnem itt hagyta, a politikailag egymással tépelődő felek miatt kis hazánkat, amikor elolvasván Bodor Ádám kisregényét Az érsek látogatását elhatározta a filmváltozat kedvéért, ezt meg is teszi. Mert hát őt az isten is arra teremtette, hogy megfilmesítse ezt a kis elbeszélést. Gyorsan leszerződött néhány talján produkciós partnerrel, akik végül jól faképnél hagyták, míg végül döcögősen is de erdélyi forgatással (amelyben Kamondinak a december 5-ei események mélyen bevésődtek) elkészült a Dolina című megaköltségvetésű opusz (adatok a Hávégében).
Bodganski Dolina nevű városka az isten háta mögött, tehát valahol Kelet-Európában fekszik, ahol a Helyőrség nevű a román ortodoxiához igencsak hasonlatos álszakállas „banda” már átvette az uralmat az emberek felett. A szemétheggyel körbevett városka nagy eseményre készül, ha nem is a Megváltót de legalábbis annak valamilyen „alsegédjét” az Érseket várják. De nem jön. Helyette megérkezik Gabriel Ventuza (Adriano Giannini), a hírhedt embercsempész Victor Ventuza fia, aki haza szeretné szállítani édesapja maradványait. Ám ezt nem mindenki akarja. A városka központi figurája Colentina „boldog” Dunka (Molnár Piroska sokadik jutalomjátéka), aki hol fodrászatként, hol varrodaként álcázza kupleráját, befogadja a kifosztott fiatalt.
Kamondi műve egyedülálló vizuális nyelvezettel készült, metaforikus történetét egyaránt értelmezhetjük a menekülésről, hatalomról, a gyökerekről, a túlélésről szőtt drámaként. Ám minden áthallás és képi megfogalmazás kettős. Medvigy Gábor képi világában váltakozik a kézikamerázás sok közelivel, illetve a filmet egyfajta szakaszokra, fejezetekre osztó tág perspektíva, amelyben egyszerre több esemény is mozog. Láthatatlan fogaskerékként őrli e világ szereplőit a hatalom, amely nemritkán maga ellen is fordul. Kamondi háttérben tartja korábbi filmje az Alkimista és a szűz misztikus világát, mégis Medvigy képeiben inkább e film gondolati síkja folytatódik, így válik a Dolina egyfajta értelmezésében a ’89 utáni Erdély uchroniájává. De persze Kamondi tudja a legjobban, hogy nem az. Hanem az ellehetetlenülés története. Itthon valószínűleg másfajta politikai élt fogunk benne látni, mint mondjuk a határon túli magyarok, akiket a rendező nem igazán kedvel.
Kamondi sótlan víziója szinte sokszor elnyomja a szereplőket, akiket emiatt alig veszünk észre. Ez alól csak Molnár Piroska által alakított ősanya (madame Colentina Dunka) karaktere a kivétel, akinek intenzitása és központisága a film egyetlen teljesen tisztázott alakja.
A Dolina híven követi Bodor gondolati síkjait és nem is egyszer el is vész benne, groteszk stilizációjával, ambivalens sötét tónusú képi világával. Nem válaszol meg minden kérdést, és az impozáns látvány inkább a felszínre koncentrálja nézőt, aki ezért a hetvenedik percben unni kezdi a két órás játékidőt. A befejezés mégis a menekülés mellett marad.
Egy hatalmas baj van a Dolinával, mégpedig, hogy a rendező a sokat akar a szarka, de nem bírja a... .-effektusba esett. Talán a briliáns alapanyag és a sok lóvé bűvöletében Kamondi megkísérelte összegezni saját életművét, láthatólag törekedve arra, hogy leforgassa saját „legjobb filmjét”. Reméljük nem sikerült neki (és lesz jobb).

Lassú tükör
 
Lassú tükör
 

…tükröm… …tükröm…(Igor és Ivan {hat év alatt szereztek celluloidot;} Buharov: Lassú tükör)

Igor és Ivan Buharov kétségtelenül másfajta filmezést hoz időről-időre a szemlére. Ha néha-néha nagy nehezen össze tudnak kaparni annyi pénzt, hogy tudjanak venni egy pár tekercs nyolc milliméteres nyersanyagot, akkor a magyar underground is képviseltetni magát a szemlén (bár lehet, hogy eme jelzőt pont ők kérnék ki maguknak). Ezúttal azonban nem várt meglepetéssel rukkoltak elő.
A páros az emberi lét és mozgókép kifejeződés határain egyensúlyoz. Igazából nem kívánok és talán nem is érdemes Buharovék elemzésével bíbelődni, hiszen, ahogy az ember végignézi a műről született kritikákat, hozzászólásokat, a frázisok és közhelyek, az elvont értelmezések és trendi leszólások unalmas özönével találkozhat az ember.
Magyarul a néző legyen a kritikus, ide úgyis az élmény kell!
Buharovék ihletettsége mélyén felfedezhető a Kazár szótár inspirációja (az alkotók eredeti szándéka szerint), amivel Dolina ide, Iszka oda, a szemle egyik legnyomasztóbb filmjét forgatták. Az elbeszéléssel kísérletező, vagy inkább kiiktató, privát mozi a kiszolgáltatottság, önmagunk és egymás megértéséről mesél. Buharovék leszámolnak az Ö.Ty.E. klubbok idősödő polgárrétegével, akik már szinte nem is tudjuk hol és min szocializálódtak. De ezen az alkotók sem morfondíroznak. Egyszerűen veszik őket a maguk világában, s szemcsézett képekkel felfestik őket, minden őrületükkel és idegenségükkel. Céljuk nemcsak a film médiuma által tükröt tartani a nézőnek (mert csak a jelen ábrázolhatja), de bemutatnak egy dekonstruktív világot. Amely itt van, de mintha mégiscsak (rém)álom lenne. A Lassú tükör a buddhizmussal teletűzdelt erőteljes bölcselkedő vízió arról, hogy minden angyal részeg.
Most, hogy már én is beleestem a frázisok és közhelyek világába egy tanáccsal tudom csak kimenteni magam. Ha az underground fesztiválok mellett valamilyen csoda folytán vászonra kerül a Lassú tükör nem szabad elszalasztani. Multiplexben, nagy vásznon, tokéletes hanggal valahogy nem tudd olyan filmélményt nyújtani ez a mozi, mint egy füstös kávézó, vagy egy kis artmovie klausztrofób termeiben.

Tóth András Ernő és Kovács Kata a Kythérában
 
Tóth András Ernő a Kythérában
 

Flat Contect/Part two (Mészáros {gyakorlatilag hét éve nem dirigált mozifilmet;} Péter: Kythéria)

Talán kevesen tudják, de van két kvázi fiatal (harmincas) Arany Pálmás rendezőnk (rövidfilmes kategóriában), akik valahogy végigszenvedték a kilencvenes évek magyar filméhségét (és nem haltak éhen), de még mindig nem csináltak itthon nagyjátékfilmet. Az egyikük Iványi Marcell még várakozik a debütálásra ( a mostani információs blokkban vetített Euripidész: Iphigenia Auliszban című színházi felvétele alig nevezhető mozinak), a másik Mészáros Péter idén ezt pótolta (még első mozifilmjét a grúziai főiskolán forgatta A bolond gránátalmafa címmel). Lírai hangvételű szociodrámája azonban összességében balul sült el, tekintvén nem azt szeretet volna forgatni.
A történet egy átlagos (lakótelepi) párról szól, akiknél beüt mennykő, a nem várt gyermekáldás. Hiába spóroltak és tervezték a kytheriai álomnyaralásukat, a lóvét az úton lévő kicsire kell költeni.
A Krythéria lassan hömpölygő mozidarab, amelyben másfél órán keresztül figyelhetünk egy szokványos Családi kör „bogár megy falnak és egyébként lankadozik az eperfa”(sic) stílusú, jó egynéhány dramaturgiai közhellyel felvértezett drámát az álmok elmúlásáról. Ám, hogy vajon miért lehet egyszerű embereket, csak egyszerű filmes eszközökkel ábrázolni, nem érteni. A válasz lehetne, hogy egy drámának megvannak a fordulatai és jellegzetességei is. Elhiszem. Azt viszont nem bírom feledni, hogy vajon hányszor láttam már azt filmen, hogy a hányingertől szenvedő nő csak terhes, az egyszerű férfi kurvázik, vagy berúg, ha otthon nem kapja meg amit akar stb. A Kytheria tele van ezekkel az ismert elemekkel. A néző bele is szokik, majd elmerül a film egyszínű, komor, bezárt világában, amit a jól megírt dialógusok élvezhetővé tesznek, egészen addig, míg a rendező elő nem veszi a filozófusok, esztéták (a rendező úr maga is esztétika szakos hallgató volt), művészettörténészek által „rommá” elemzett Jean Antoine Watteau (1684 - 1721) Indulás Cythere szigetére című festményét, mellyel át kívánja értelmezni egész művét.
Késő bánat. Mészáros a babát váró főhősnőnk vágyainak és álmainak eltűnését bemutatni kívánó esztétikai morfondírozása túl későn kontextuálja át a filmet (pár perccel a vége előtt), Így a Watteau mű mondandója szinte csak egy plusz (üres) poénként tetszeleg film végén, ahelyett, hogy betöltené a rendező által eredetileg elgondolt státuszát. Ráadásul banálisnak is hat, hiszen ötletként elsüthető poén, hogy egy krimi után illeszthető mondjuk Poussin Mannaszüret című hasonló kvalitású képét, csak nem lenne értelme. Mészárosnál viszont van, csak épp az a probléma, hogy ennek mondanivalója a vásznon marad és néző legfeljebb értetlenkedik.
A színészi alakítás, a képi világ és a néhol furcsa infantilis szimbólumok hiányérzetet kelthetnek a nézőben, akik a vetítőterem elhagyása után azt érezhetik, mintha a Tarr Béla-féle Családi Tűzfészek 2007-es ligthos verzióját láthatták egy zavaros befejezéssel. S ha tovább gondoljuk rá kell jönnünk arra, hogy utóbbi években Mészáros rendező úr elkényelmesedett a tévéfilmek (bérmunkák/szerzői alkotások) világában. A Krytheria ugyanis erényei ellenére rossz médiumot választott (nem volt egyedül ezzel a szemlén; lásd később), komoly dráma lenne ez, az egyik közszolgálati televízióban, de moziban nem működik.

Töredék
 
Töredék
 

A legrosszabb tarrbélás film (Maár {tízennégy éve nem ült mozi filmes rendezői székben;} Gyula: Töredék</i>)

Azt már régóta tudjuk, hogy Jancsó Miki bácsi mellett Tarr Béla kis hazánk második leghasznosabb filmes exportcikke, de azt már nehezen értjük, hogy egy nagy múltú rendező több éves hallgatása után miért próbálja radikálisan lekoppintani a mester kézjegyeit. Persze magyarázat sok lehet. Elképzelhető, hogy a produceri teendőket ellátó Bélánk erőszakolta meg a filmet, de az is lehet, hogy tényleg Maár idomult a régen hallgató rendező stílusához. Egy biztos a Töredék című filmet Medvigy Gábor fotografálta (utóbbi évekig –és majd talán még később újból- Tarr operatőre), Hranitzky Ágnes vágta (Tarr állandó vágója, alkotó és élettársa) valamint feltűnik benne a Tarr filmekből is ismerős Székely B. Miklós (többek között a Sátántangó Futakija), és Peter Fritz (A Werckmeister Harmóniák Szilvi bácsija), és annak ellenére, hogy Maár Gyula a rendező, szinte richtig olyan, mint egy Tarr Béla film. Már szinte vártam, hogy film végi stáblista végén kiírják: „A film fikció, bármi nemű egyezés más filmekkel az csak a véletlen műve!”
Mit ad isten, ez a film is adaptáció, ám nem is akármilyen. Meg kell hagyni Maár elég slampos munkát végzet, ami kifejezetten bosszantó. Nevezetesen fogta Simone Weil teológus-filozófus (rettenetesen nehéz) írásait és egyszerű CRL+C, CRL+V féle mozdulattal egy aszkétikus, szenvedő pap szájába írta (adta) a szövegeket. Az egészet megfűszerezte azzal, hogy a karaktert egy a II. világháború utolsó napjaiban erkölcsileg megrendült (talán bencés) rendház mikroközösségébe ültette. Az utóbbi még csak nem is lenne baj, ám a hosszú beállítások és az amúgy olvasásra szánt filozófiai szövegeket egyszerűen felmondatni egy amúgy zseniálisan teljesítő színésztől, a film halálát jelenti. Zsótér megszólalása után nem telik el sok idő és elveszünk a vásznon szinte profetikusan előadott fogalmak és elmélkedések között. A tragédia legalább annyira borítékolva van, mint az, hogy a bemutató után kb. huszan lesznek kíváncsiak erre az alkotásra.
A mellékkarakterek is bosszantóan laposak, egy túl stilizált világban didaktikus amikor az erkölcsi romlást Andorai és Haumann Péter által megformált részeg papok dülöngéseiben és flörtölésében ölt testet. Pedig a mondanivaló nem elhanyagolható, csak éppen minden filmszerűséget mellőz a megvalósítás. Az ostoba koppintásban pedig elvész a valódi esszencia. Így válik például a kereszténység eszméjét a kommunizmusban megújulni látó Trill Zsolt által alakított karakter jellegtelenné és ambivalensé.
Az epigonok már a spájzban vannak...
Kár érte.

Az emigráns
 
Az emigráns
 

Márai 4:3 (Szalai Gyöngyi - Dárday István{kilenc éve nem rendezett a Budapesti-iskola szimbolikus párosa;}: Az emigráns – Minden másképp van)

A Szalai –Dárday páros is elég nagy fába vágta fejszéjét. A budapesti iskola alapítópárosa úgy gondolta öregségre játékfilm forgatására adják a fejüket. Témájuknak az Amerikába emigrált Márai Sándor utolsó éveit választották. A Napló 1983-1989 című könyvéből készült adaptáció viszont harmatgyenge színvonalúra sikerült. Annak ellenére, hogy Bács Ferenc játéka egyenletes letisztult drámai feszültséget teremt a vásznon, Az emigráns képi világában és dramaturgiájában megmarad a televízió képméretei között (lásd. Kythéra). Művészieskedő, az idilli és halál időben és térben megjelenő kontrasztjára építő mozgókép egyszerű irodalmi képeskönyv alacsonyul, amely olyannak hat, mintha a Nagy Könyv reklámkampányának elfelejtett archívumából vették volna elő. Arra mindenképpen jó, hogy felkeltse az érdeklődésünket az életmű iránt, de mélyebb kutatás után már a magához a könyvhöz (könyvekhez) kell nyúlnunk.
A történet a flaschbackeket leszámítva Amerikában játszódik. Az idős Márai és felesége nemcsak múltjukkal, a szkepticizmussal, de az elmúlás gondolatával is megküzdenek. Eközben a film időtartalma nyúlik, mint a rétestészta egészen a menthetetlen unalomig és az író öngyilkosságáig. A rendezőpáros nem tudott elszakadni a (fikciós-) dokumentumfilmes múltjuktól és ezért a lassú Márai portré(esszé) gyorsan elfárad még a gondolati fordulatok, vívódások ellenére is.
Szalai és Dárday láthatóan nem érzik jól magukat, nem tudnak mit kezdeni a tiszta játékfilmes eszközökkel, ezért a film szinte belefullad a közhelyes eszközökbe: világítás, ötlettelen képkivágatók, dramaturgiai fordulatok szempontjából. Az emigráns nem rossz film, csak szintén rossz médiumon bukkan fel egy nyers átgyúrását igénylő stílusban. A filmkockák csak belelapoznak a Naplóba, megmutatják de mélység sajnos elvész egy (a néha Szomszédok stílusú) sorstragédiában.

Farkas
 

Az első manysi-magyar vérfarkasfilm(Tóth {négy éve nem rendezett;} Tamás: Farkas)

Különleges unikumot jelentet a szemle közönségének, a remélhetőleg nem a süllyesztőnek készült kisjátékfilmes blokk egyik alkotása, az amúgy nagyjátékfilmes hosszúsággal rendelkező „Uralmelléki” mese a Farkas. A történet Nyikolaj Szergejevicsről, a vodkát liter számra magába töltögető orosz-szibériai „kalandorról” szól. Foglalkozását tekintve (nagyon) távoli utóda a Ponyvaregény Winstonjának: problémamegoldó. És szükség is van rá, mert nagy a gubanc: a kis manysi falut különleges vámpír farkasok tartják rettegésben. Nyikolajról meg úgy tartják, hogy ő a sámánok leszármazottja, ezért a természetfeletti dolgokban csak ő tud segíteni.
A tavalyi Madárszabadító, felhő, szél után ismét orosz nyelvű magyar film készült. Ha ez így megy tovább lassan híre megy nyugaton, hogy a magyarok csak oroszul tudnak a misztikához (és a természethez) nyúlni. A filmet átjárja a meseszerű egzotikum: az impozáns tájak, rejtélyes és olykor nyomasztó összképet mutatnak. A Farkas nemcsak az élet értelméről, céljaink megtalálásáról, a csodákról és az utazás (az út) rítusáról szól, hanem szinte egy térkép, útmutató egy probléma megoldására, amely igényli, hogy kilépjünk a szikár mindennapokból. Nyikolaj Szergejevics is megteszi ezt, majd befejezi útját. A Farkas szinte ordít felénk, mondandójával hogy érdemes otthagynunk világunkat. Hál ’istennek sikerül megtagadnia a csábító kalandfilmes elemeket, de sajnos az izgalom „kipótlása” elmarad emiatt néha unalomba süllyed az amúgy 65 perces „farkaskutatósdi”. A rendező azonban ismeri a filmezés útjait (néhány közepes akciófilm rendezése után, lásd Anarchisták, 2000; Rinaldo, 2002) és gyorsan „felveszi” az elejetett „szálakat” is. A befejezés az áldozat vállalás motívumába öltöztet klasszikus, lírai fináléjában Nyikolaj a természettel egyesül. De ne várjon senki hatalmas (amolyan Van Helsinges) összecsapást vérfarkasokkal, sok vérrel és röpülő testrészekkel.
Sajnos ehhez a mondanivalóhoz, a gyönyörű képekhez, valahogy nem igazán passzol Végvári Tamás narrátor hangja, amely a DELTA szintű ismeretterjesztő hangulatot kölcsönöz a filmnek. Ennek ellenére elmondhatjuk, hogy az 1993-as ukrán Vasisten gyermekei óta a legjobb Tóth Tamás filmet láthatja az, aki(nek sikerül) megtekinti ezt az impozáns alkotást.
A Farkas több szempontból is kilógott a szemle alkotásai közül, nem adaptáció és érhetően, élményszerűen mesélt el egy olyan történetet, amelyet már többször is láthatunk. Igaz kissé felvette az antropológiai filmes szemüvegét is rendező, de kellően adagolta hozzá a lírai hangulatot is.

Lucia Brawley és Fekete Ernő a Lora című filmben
 
Ullmann Mónika és Fenyő Iván az S.O.S. szerelem! című filmben
 

Fehér pálca vs. libamáj (Herendi {két éve nem filmezett;}Gábor: Lora; Sass {nem tudom miért csinál még filmet.} Tamás: S.O.S. szerelem }

Szándékosan hagytam utoljára az idei szemlén új „műfajfilmes” szekcióban induló két nagyágyúját a Herendi Gábor féle Lorá ját és a Sas Tamás szörnyűségét a S.O.S szerelmet.
Herendi meglepő és merész vállalkozásba vágott, amikor azt hitte képes lesz eladni egy jól megírt, sokszor még a műfaji közhelyeket is kerülő melodrámát a magyar közönségnek. Sajnos számítása nem jött be, pedig rendelkezésére állt egy (valahányadvonalbeli) amerikai sztár (Lucia Brawley), jó pár magyar „lányokálmabőrkötésben” márkás szépfiú (Nagy Péter, Fekete Ernő), elegendő pénz egy igényes reklámkampányra (költségvetés 350 milka). Pedig a hiba nem filmben van, vagy mégis. Úgy látszik Magyarországon csak az csinálhat sikeres műfajfilmet amely nem bontja fel az idősíkokat, nem épít kétértelmű képekre és jól érthető szájbarágós befejezéssel lezárja a látottakat. NA, a Lora nem ilyen. Próbál színvonalas, nem túl harsány, egyenletes és intelligens kommersz maradni. Vesztére. Pedig a történet egy szimpatikus háromszög lámúr, amelynek középpontjában persze a göndör hajú, bociszemű, kreolbőrű világtalan (vagy vak) lány áll. A poénok, mert vannak, jól adagoltak és merészek, pökhendiek, de szimpatikusak. A Lora dramaturgiájából viszont sok amerikai filmes is tanulhatna. Az utóbbi évek kommerszfilmjeiben tapasztalható, hogy viszonylag remek film befejezését rendszerint elbaltázzák. Herendi filmje ebben is különleges, hazai kommersz világban olyan kísérletező jellegű, mint a Csinibaba volt. Olyan film, amit többször is érdemes megnézni. Sajnos vetítési adatok a látva a magyar közönség még nincs felkészülve igényesebb, bonyolultabb kommerszre. Furcsa, mert a hasonló amerikai változatokon tonnányi papírzsepit szokott a tízes-huszas női korosztály telebőgni. Sajnos hiába. Pedig Herendi Gábornak itt volt az új lehetősége, hogy magyar filmtörténetet írhasson, hiszen a III. Köztársaság első magyar blockbustere (amelyre nem az iskolai osztályok vezényelték ki), a Valami Amerika (2001) is az ő kezemunkáját dicsérte. Sajnos Lora fogadására még nem készült fel mentálisan a közönség.
Ja, és itt van az S.O.S. szerelem is. Nos, Sas Tamás filmje nem más, mint egy nagy adag bugyuta moslék, amelyben van libamáj is: gusztustalan giccses mozi, plusz hülyének is nézi a nézőjét. Az, hogy Te mivé válsz, csak rajtad múlik... légy termék!!!! Pont!
(folyt köv...)

[ Ritter, a jegyzetelő ] 2007-03-05 09:21:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Újabb magyar filmes-siker

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]