Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

A vadkacsa
[ Katona József Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. október 19. szombat    Mai névnap(ok): Nándor a - a - a
Újságíróképzés másképp - Változások a Bálint György Újságíró Akadémián
Az idei tanévtől folyamatos fejlesztéseken, arculatváltáson megy majd keresztül a februártól Simkó János által igazgatott MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémia. A minőségi újságíróképzés mellett az intézményben tanultak megfelelő hasznosíthatóságát folytatják illetve erősítik. Az eddig kifejezetten a nyomtatott sajtóra összpontosító iskola ezentúl nagyobb hangsúlyt fektet az elektronikus és az internetes újságírók képzésére.

Még szeptember 8-ig lehet jelentkezni a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémia kurzusaira, amelyek idén egyebek között már az elektronikus, internetes újságírói tanfolyamokkal is kiegészültek. A nagy hagyományokra visszatekintő intézményt a februári pályázat nyomán szeptember óta Simkó János (fotó) vezeti, aki a szakmában a Magyar Rádió Magyarországról jövök című műsorával vált egy csapásra ismertté, de 1986 óta a rádió menedzselésében is részt vett, később alelnöke volt. Jelenleg a Klubrádió ügyvezető igazgatói teendőit látja el, és egyelőre 5 évig igazgatja az iskolát.

A hallgatók eddig középfokú, felsőfokú újságírói, laptördelői-szerkesztői, fotóriporteri, sajtóinformatikus-újságíró tanfolyamokon sajátíthatták el az újságírás tudományát, rendszerint kevés létszámú csoportokban.
Az idei tanévtől már az elektronikus, valamint online újságíróképzéssel, a PR területével is megismerkedhetnek, illetve lehetőség nyílik arra, hogy nemzetiségi és kisebbségi újságírókat képezzenek. Az akadémia mindig is vezető szerepet töltött be a szakújságíró képzésben, amelyet tovább erősítenek. Emellett az iskola technikai felszereltségét is fejleszteni próbálják, mert kevés a tanterem, valamint az újabb tanfolyamok számára elengedhetetlen a gyakorlati helyszín, több médiummal is felvették a kapcsolatot.
Így a hallgatók rádiós gyakorlatukat a jól felszerelt Klubrádió szerkesztőségében, míg a televíziós stúdiumokat folytatók a Körmédia (a Hálózatos Televíziók Részvénytársaságát menedzseli) stúdióiban dolgozhatnak.
A mesterkurzusok mellett ismét beindulnak a népszerű stúdiók, az érdeklődők a női újságírás sajátosságaiba nyerhetnek bepillantást, illetve a tudományos és környezetvédelmi újságírásról szintén tartanak órákat. Külön tanfolyam foglalkozik a kulturális újságírással illetve médiaszemélyiség-fejlesztő órák is lesznek.

Simkó János az elit „újságíróképzés” mellett reméli, hogy az intézményt 5 év múlva már „médiaházként” emlegetik, ahol európai konferenciaközpont alakul ki. Fontosnak tartja emellett, hogy oktatási networkot hozzon létre, vagyis a vidéki városok részesei lehetnek a képzésnek. Az alapítványi keretek között működő Bálint György Újságíró Akadémia a jövőben szeretne együttműködni valamelyik egyetem vagy főiskola hasonló jellegű tanszékével.
A tervek között az is szerepel, hogy az iskola a vidéki médiumok munkatársait bevezesse a mesterség rejtelmeibe. A színvonalas oktatás velejárója, hogy külföldi kapcsolatokat építsenek, például a BBC médiaközponttal, ahol az új igazgató is folytatott tanulmányokat.
Wisinger István (fotó), a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) elnöke, és ezentúl az akadémia oktatója hangsúlyozta: az iskola szakmai elismertségét jelzi, hogy az Európai Bizottság a Magyar Újságírók Országos Szövetségét és a Bálint György Újságíró Akadémiát meghívta egy új oktatási hálózat kiépítésének pályázatára, amelyen 30 európai szervezet és 70 magánszemély vesz még részt.

[ Szilágyi Katalin ] 2002-09-03 11:35:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]