Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Házasságon innen és túl
[ Nemzeti Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. június 24. hétfő    Mai névnap(ok): Iván, János a - a - a
Kisvárdai merülések
Határon Túli Színházak XVIII. Találkozója
A kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza tizennyolcadik alkalommal rendezte meg a Romániában, Szerbia-Montenegroban, Szlovákiában és Ukrajnában magyar nyelven játszó színházak, társulatok seregszemléjét Kisvárdán 2006. június 22. és július 1. között. Több mint húsz társulat közel negyven előadást mutatott be a találkozó verseny- illetve szórakoztató programjában - élményeiről Hontalan Iván számol be.

Határon Túli Színházak XVIII. Találkozójának legnagyobb főszerepe idén minden bizonnyal a hőség. A Parish Bullban persze, légkondival, valahogy csak-csak elviselhető a rettenetes kisvárdai meleg is. Hanyatt, hűtőből sör, félhomály a behúzott függönyök mögött. De hát innen is ki kell lépnie annak, aki valamit látni akar a fesztiválból. Már a folyosón megüt a rettenetes párás meleg levegő. A központba beszállító kisbuszok sem bírják a küzdelmet, verejtékben ázik utas és sofőr, verejtékében ázik a város. Margittai Ági, a zsűri egyik jelese esküszik a kisvárdai strandra, és igaza van. Első fesztivál-merítkezéskor a várfürdői élvezetek azonban még kimaradnak.

Kisvárda
 

A Művészetek Háza előtt kevesen lézengenek, vagy sört isznak, vagy verejtéket törölgetnek, vagy mind a kettőt. Plakátok, transzparensek, érkezők és elutazók bőröndnyikorgása. Spiró Kvartettjét lekésem. Az előadás vitájára azért beülök másnap, épp akkor nyomakszom befelé a terembe, amikor Pólos Árpád osztja az észt Szűcs Katinak, vagy fordítva történik, ember legyen a talpán, aki kihámozza a szópárbajból a lényeget, Szűcs a humorképzésről szeretne beszélni, de Pólos valamin (már korábban) megsértődve teljesen másként értelmezi a kritikus mondatait, mint ahogy például én, a folyosóról becsöppent. Szóval ripacskodunk, csattan fel a színész, én nem ezt mondtam, hanem, mondaná a moderátor, de nem tudja befejezni. Az előadást nyilván meg fogom nézni a Kassai Thália Színházban, addig nem tudom eldönteni, kinek volt igaza, volt-e igaza valakinek, netán mindkettőjüknek, ha a maguk szemszögéből nézik a humorképzést, és nézzük mi is velük együtt.

Az esti előadás, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata Szulamit című operájának kezdése közel háromnegyed órát csúszik a Várszínpadon. A színészek idegesek, Hernyák György rendező pedig a mikroportok miatt nyugtalankodik. Nem szokták otthon a színészei, és nem jók az itteni portok. A közönség tapsolgat, fütyörészget, senki sem tájékoztat bennünket arról, mi történik a másik játszóhelyen, ami miatt nem tudják itt elkezdeni az előadást, és ez szerencsétlen dolog. Csak a szúnyogok elégedettek, van bőven falnivalójuk a várakozók véréből. Végre Hegedűs D. Gézát, Duró Győzőt, Nánay Istvánt látom a zsűrinek lefoglalt széksorok felé araszolni, aztán feltűnik Faragó Zsuzsa is. Az előadás elkezdődhet. A szabadkaiak dinamikusan és felszabadultan játszanak, nagyon jól énekelnek és táncolnak. A portok viszont fel-felrecsegnek, néha elhallgatnak, aztán váratlanul szólalnak meg ismét – Kovács Frigyes színész, aki még igazgatóként elindította a Szulamit munkálatait, ilyenkor a tenyerébe temeti az arcát mellettem, és hatalmasakat sóhaj. A színpadon hatalom és szerelem, uralkodás és magánélet, féltékenység és hűség. Az teljhatalmú uralkodó és a szőlőhegyek gyermeklányának a szerelme. Egy ötven éves férfi és egy tizenéves lány felemelő és tragikus találkozása. A librettót Zalán Tibor írta a Kuprin-kisregény és az Énekek éneke szövegeinek felhasználásával. A művet assotiatio con musica alcímmel látták el, mintegy jelezve ezzel is, hogy nem a megszokott keretek között nyúltak az operához mint műfajhoz. Jól teszik, az előadás nem adja az operai ívet, inkább dalok egymásutánjából épül, talán a motívumok ismétlődése és szerep-jellemzése mutat el a nagyobb műegység felé. A négy zenész, közöttük Bakos Árpád, a zeneszerző, autentikus keleti hangszeren szolgáltatja a zenét két felvonáson keresztül fönt a színpadon, maguk is szereplőivé válva ezáltal a játéknak. Salamon szerepében Giricz Attila három oktávot beénekel, a végzős akadémiai hallgató Vágó Krisztina a címszerepben természetes és bájos (meglepő helyzet, hogy az őt lemeztelenítő jelenetben legalább annyira leköti férfiúi figyelmünket az oldalára ragtapaszozott mikroport-táp látványa, mint a fiatal test földerengése. Vicei Natália Sába királynője egyesíti az érett nő szépségét és szenvedélyességét – megrendítő pillanata az előadásnak a megőrülés határán elénekelt búcsúdala. Föltétlen említést érdemel Mészáros Árpád akadémiai hallgató az akaratát veszített Eliava megformálásáért, illetve Mezei Zoltán karvezetőnek is tekinthető lendületes főpap-alakítása. És nem hagyható szó nélkül az a pillanat sem, amikor Szilágyi Nándor öreg hóhérként, Benaja figurájában végrehajtja a kettős bűnt: megfojtja a templomba menekült gyilkost – az unokáját. A közönség jól fogadja az új magyar zenés darabot, sok a taps. A kritika már vegyesebben másnap délelőtt. Bóta Gábor ír a fesztiválújságban róla, fanyalog meg dicsér, nem teszi le a garast se ide, se oda. A beszélgetésen ott van Zalán is, aki Bótával elélcelődik-huzakodik azon, hogy mit lehet és mit nem lehet egy posztmodernnek tűnő operán számot kérnie a kritikának, és a kritikus eklektikusság-bírálatát megpróbálja radikális eklektika címszóval az előadás erényévé tenni. Szót kér a rendező, aki a rossz körülményekről beszél, Kovács Frigyes, aki az előadás létrehozásának lehetetlenségeit említi föl, Nánay a díszletben fedez föl lehetetlenségeket, de magát az előadást védelmébe veszi, ettől megkönnyebbülnek a jelen lévő alkotók.

Fogy a sör a sátrak alatt. Ezek a sátrak a Művészetek Háza oldalában, a fesztivál nagy találmányai. Éjjel-nappal folyik bennük, belőlük az élet – és a sör. Ebben a melegben ez a legkelendőbb. Verejtékező arcok váltják meg a világot és a magyar nyelvű színházat hajnalig, hogy azután éjszaka újra kezdődjék mindez elölről.

A szabadkai társulat
 

Délután újra a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata – de most a Rákóczi-stúdióteremben. Szörnyű hőség. Szörnyűbb. Sőt, a legszörnyűbb. Legtöbben a műsorfüzetükkel hadonásznak maguk előtt legyezés céljából, az élelmesebbeknek és tapasztaltabbaknak legyezőjük is van. Komikus látvány a sok hőség ellenesen munkálkodó ember a nézőtéren. A darabot négyen írták, a rendező (és immár társulatvezető) Mezei Zoltán, a Tommy Stern figuráját alakító Pálfi Ervin, a Mike O’Learyt megformáló Szőke Attila és Brestyánszki Boros Rozália, a színház dramaturgja, fiatal és ígéretes drámaszerző. Minden együtt tehát ahhoz, gondolom, hogy színészek szenvelgésének, netán ökörködésének, vagy mindkettőnek legyünk a tanúi, hiszen ennyi színész könnyűszerrel győzhet a legmegátalkodottabb dramaturgon is, és arról, hogy a színészek maguknak írnak darabot, nyilván legtöbbünknek megvan már a kellő tapasztalata ahhoz, hogy legkevesebb gyanakodva lépje át a színház küszöbét. A Záróra című előadás azonban rácáfol erre a kishitűségre vagy színházi életbölcsességre. Jól szerkesztett, okosan épülő és mintegy hat jutalomjátékot tartalmazó mű került ki a kezük alól. A cím arra utal, hogy Arch kocsmája bezár, de nem reggelig vagy másnap estig, hanem örökre. A búcsúzás fogadós és zenészei között, mint kiderül, nem egyszerű dolog, többször nekirugaszkodnak ennek, de mégsem tudnak elválni egymástól. E vergődés közben felidéződik a múlt, a kezdet, olyan emlékek kerülnek elő, melyeket eddig elhallgattak egymás elől, illetve magukba temettek. Kiderül, hogy mindüknek volt valamilyen kalandja egy Holland gúnynevű fickóval (Holland szerepében valamennyien megmártóznak egyszer), és valamennyien belészerelmesedtek a kis dizőzbe, Isabelle-be, akiről nem csak az derül ki, hogy Arch felesége volt, de az is, hogy ő Hamupipőke, a titokzatos és ronggyá ment koldusasszony, aki-vel durván élcelődnek egykori hódolói. A játék Arch öngyilkosságával kezdődik, és az öngyilkosság előtti pillanatig tart. A közönség ovációval fogadja a fiatal művészek produkcióját, s ez a már említett, magukat darabszerzőként is jegyző színészek mellett G. Erdélyi Herminának (Isabelle, Hamupipőke), Katkó Ferencnek (Francisek Juskowiak) és Ralbovszki Csabának (Mike O’Leary) is köszönhető. Valamint a nagyon jó formát mutató, hitelesen szenvtelen és belül szenvedő Szilágyi Nándornak, aki nagyot dob Arch figurájával.

Remek zenék szólaltatnak meg az előadásban a fiatal színészek, valamennyien urai egy-két hangszernek, G. Erdélyi Hermina kitűnően énekel, működik a humor és az irónia (néhol gyilkosan is, de mindenhol jól). Emlékezetes játék, új virágkorát éli a megfiatalodott szabadkai társulat.

Csak annyi idő van, hogy átloholjunk a hetven fokban a Művészetek Háza nagytermébe, a hűsítő sör elmarad…

Anna Karenina pályaudvar
 

Az Anna Karenina pályaudvart a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor színház hozta el Kisvárdára. Nagy András Tolsztoj-értelmezését Szabó K. István értelmezte tovább, igazította a maga szájízéhez, alakította saját világához. Jó a színpadkép a kisvasút-makettel a játéktér elülső részében; a hatalmas, pályaudvari-órás íróasztallal, melyen időnként átgyalogolnak a szereplők, avagy arra döntik le egymást; a lelátószerű hátsó fertállyal, honnan belépnek a játékba a szereplők, majd ki is lépnek onnan a szemlélődő külvilágba; a szivacsösvénnyel, ami bizonytalanná, gyakran túlvilágivá teszi a rajta járó szereplők mozgását. Kis zenekar teremti meg az oroszos hangulatot, egy lányka oroszul énekel, tisztán és hangosan, majd találkozik Anna és a második Alekszej, hogy megcsalják az első Alekszejt, és elindítsák a halál felé Annát. A rendezőnek láthatóan az a legfontosabb, hogy az emberi vergődést érzékeltesse meg színpadán, a világban csak átutazóban lévő ember légszomját, szabadságvágyát, szabadságmámorát és mérgezését. Nem csak Anna szenved ebben a játékban, de szenved Karenin is, szenved Vronszkij is, és szenvedésüket csak fokozza a másik szenvedésének a látványa. Az előadás, talán a meleg miatt, lassabb a kelleténél, gyakran vontatott (a színészekről más első megjelenésükkor ömlik a víz, ami arra utal, hogy a színpadon – a terem légkondicionáltsága ellenére – elviselhetetlen a hőség). Vonatkozik ez a lelassultság a színészi játékra is. Talán Fincziski Andrea játéka a legátütőbb ezen a forró délutánon. Annája igazi nő, tartózkodó és mohó, emancipált és a szerelem rabszolgája, finom és harsány, határozott és gyámoltalan. A szabadság mártírja. Tűnődései és hangulatváltásai az előadás nagy pillanatai között tarthatóak számon, és igazán erotikusan eszi a körtét. Karenin szerepére Gáspár Tibort hívta meg Székelyudvarhelyre a rendező, és kitűnően választott. Gáspár jelentős színész, pontosan, eszköztárával takarékosan bánva hozza az altruista Karenint, akinek azonban kegyetlen villanásai vannak, és irgalmatlanságával nem csak Annát, de saját magát is végzetesen sebzi. Ezen az előadáson a triászból Posta Ervin Vronszkij-alakítása a kevésbé meggyőző. Bár az is lehet, ő van legfakóbbra megírva. Ennek akár utána is lehet nézni. A játék feszültségéhez azonban nélkülözhetetlen egy erős Vronszkij, akiről nem csak azt hiszem el, hogy a férjét és gyermekét szerető Annát el tudja csábítani, de azt is, hogy méltó ellenfele tud lenni Kareninnek. A többi alakítás is fölemlítést kíván, így Bandi András Zsolt mókás és ravaszdi Oblonszkija, Szalma Hajnalka Dunyája, aki egy nemlétező szerepből tud bravúrjátékot kigazdálkodni néhány megtalált mimikai gesztussal, akárcsak Dunkler Róbert, aki Kuzmaként kellően alázatos, korrekt, ám néha undorkodóan talányos. László Kata Oblonszkaja szerepében nem kap elég lehetőséget a kibontakozásra, de valahány jelenléte intenzív a színpadon és meggyőző. Szabó Eduárd Szerpuhovszkoj katonatisztje éppen olyan, amilyennek egy fiatal és agilis orosz katonatisztet elképzelünk – kemény és nyersen érzelgős. Szabó K. rendező biztos kezekkel mozgatja az álarcos utazók tömegét – lóversenyjelenete nagy színházi pillanat, nem kis mértékben az ebben a részben éppen nem gyengélkedő Posta Ervinnek köszönhetően. Összességében azonban lassabb és enerváltabb az előadás annál, semhogy elkerülje az időnként tolakodóan előtűnő unalmat.

...a csapat jó...
 

Még mindig forró levegőre lép ki az, aki a Nagy András-darab után, a Háy-munka előtt oxigént akar magához venni a szabadban. Annál nagyobb a meglepetése, amikor a kondicionált kamarateremben a kintit meghazudtoló fülledt meleg fogadja. Ismét nagy haszonnal lehet forgatni a műsorfüzeteket, minden olyan tárgyat, amellyel a friss levegő látszatát lehet belehazudni a verejtékben ázó arcba. Átmenetileg.

...Trill Zsoltot egyébként sem láttam még rossznak.
 

Háy Jánosnak megy a szekere mostanában – két darabját is visszahozták a fesztiválra a határon túlról –, nem csoda hát, hogy élénk várakozás előzte meg a A Pityu bácsi fia című előadást, melyet a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház és a Budapesti Thália színház jegyez közösen, a „bárkás” Bérczes László rendezésében. A darab végső soron nem Pityu bácsi fiáról szól, még csak nem is Pityu bácsiról, hanem Pityu bácsi rokonairól. Pityu bácsi Pestre költözött, Janiék maradtak vidéken. Pityu bácsi ezért néha meglátogatja őket, hogy lejmoljon néhány szál kolbászt, igyék pár pohár ingyenbort, elfilozofálgasson Janival a kutyaugatás mikéntjéről, meg még miegymásról. Telik az idő, megy a darab, nem nagyon történik benne semmi, a nézők kacarásznak. Pityu bácsi és Jani beszélgetnek. Sokáig ugyanarról. Aztán Marika is bekapcsolódik a beszélgetésbe, és előkerül a 2-es metró a rettenetes mozgólépcsőjével. Marikáék meglátogatják Pityu bácsit pesti zsebkendőnyi lakásában, aki megmetróztatja őket. Majd Pityu bácsi elküldi nyaralni a fiát hozzájuk, aki hosszabb-rövidebb filozofálgatás után – melyet Jani és Mariska gyerekével, illetve annak egy barátjával folytat le – leesik a kazalról és szörnyethal. A rendező hatásosan világítja meg a jelenetet, mégsem érzünk megrendülést vagy affélét, talán mert nem építkezett hozzá a darab. A kezdeti harsogó nevetés az első fél óra után alábbhagy, és a végén már nem is térhet vissza. Van azonban ebben a nevetésben valami szomorú is, túl azon, hogy ezt a szomorúságot részben Háy is beleírta a művébe. Akiken nevetünk, a vidéki emberek, bárgyúnak és szellemi zokniknak vannak ábrázolva, és Pityu bácsi is csak annyival tűnik ki közülük, hogy ő már pesti, tehát annyira nem lehet zokni, mert ki van művelve. A tényleges szomorúságot az ezen való gondolkodás indukálja bennem. Valami nem stimmel. Amúgy a csapat jó, Trill Zsoltot egyébként sem láttam még rossznak, a Roberto Zucco-alakításáért egyenesen rajongtam az Új Színházban. Pityu bácsiként most is mindent megtesz, amit megtehet, a darab utolsó jeleneteiben megrendítő pillanatokkal ajándékoz meg bennünket. Tóth László Janija és Szűcs Nelli Marikája igyekszik megszabadulni a figura sematikusságától és túlstilizáltságától, nem mindig sikerrel, és ez nem is mindig az ő hibájuk. A három gyerekszereplő felszabadultan mókázik és ijed meg, amikor kell, közülük Fehér Laci Gyerek-alakítása marad emlékezetes. Bérczes rendezése korrekt, dramaturgként azonban – hiszen eredendően ez a szakmája – besegíthetett volna a rendezőnek…

Fehér Laci
 

Aztán hajnalig sörözés, barangolás, Bakos Árpádék örömzenéje a sátrak alatt, rendőri beavatkozás, a hangulat nem hagy alább még akkor sem, amikor elkisbuszozom a Parish Bullba. Hegedűs D. Gézával futok össze a hajnalban, röpke órát ácsorgunk el a lépcsőfordulóban, szulamitozva, zárórázva, annakareninapályaudvarozva, pityubácsizva… Mandelstam kerül elő, aztán még sokan és megszámlálhatatlanul. A reggelinél még összefutok Sáry Lászlóval, akik kurzust tart itt a modern színházi zenéből, aztán nyakamba veszem a hármas felé vezető utat.

A második merítkezés a várt fürdéssel kezdődik. Fesztiváljelvény felmutat, kapu nyílik. Elegáns gesztus a rendezőktől. A várfürdő hatalmas medencéjében egymást érik az emberek. Mindenhonnan meztelen testek vetik magukat a vízbe, rá a fejekre, halált megelőzendő riadtan menekülök a sörök és lángosok irányába. Eredménnyel… A központba tartva valakinek ellelkendezem, milyen nagy dolog ez a várostól, ez a fesztivál itt. De lehűt – ehhez a fesztiválhoz a város egyetlen kanyi vasat sem adott. Nos, ez igazán nem szép egy várostól! Pedig büszke lehet arra, hogy itt seregszemléznek a határon túliak. Biztosan büszke is. Mi más jut egy művészettel foglalkozó ember eszébe Kisvárdáról, mint ez a fesztivál. Semmi más. És ha ez nem lenne? Talán Kisvárda sem jutna csak úgy senkinek az eszébe. És ezt nem úgy bántásként mondom…

Feydeau-t elrontani nem lehet. Hittem, amíg be nem ültem a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház Zsákbamacska előadására. A műsorfüzet kísérő szövege – bár én nem nagyon hiszek a műsorfüzeteknek – Ionesco-idézetet is tartalmaz. Ezért is nézem váratlan érdeklődéssel és jó érzéssel a nyitókép pantomimjét, illetve az asztalnál feltartott kézzel ülők nyitójelentét. Hoppá! Hát lehet abszurdnak is játszani Feydeau-t, a jól megírt darab-írók talán legjobban író íróját? Aztán fogy, majd elfogy a lelkesedés, a stilizálás nem az abszurd, hanem a bulvár felé viszi el a játékot. A közönség nem nevet, csak nevetgél, a színészek pedig, ha kell, és úgy érzik, kell, egy-két lapáttal rádobnak a szerepre. Pedig nem kell. Vagy nem kellene. A Jászay-díjas Szabó Tibor Luis de Funes-re veszi Pacarel úr figuráját, ám ez sem segít. Talán ha Luis de Funes-figura-paródiát csinál az alakításban, föl tudta volna pörgetni a csapatot is, az előadást is. Vagy, ha a Dufausset-t alakító Barabás Árpád színesebben és erőteljesebben komédiázik, és elkerüli a figurát természetszerűleg kísértő közhelyeket… Legalább Tiburce és Marthe cseléd-figurái maradtak volna benne a kezdeti abszurdoidban… Mert Blénessy Enikő kitalált magának egy talányos mozgást Susanne, Bálint Éva egy csúnyalányos reakció-rendszert Julie, Tóth Árpád egyetemi hallgató egy folyton kilyukadó arisztokrata-pózt Landernau, Tamás Boglárka egy eltévelyedett kebelcsoda-parázslást Amandine, Bodea Tibor a sok fiatal festő-ábrázolás-közhely között egy pipogyaságában is működő önérzetet-vibrálást Lanoix de Vaux szerepében, amit használni és összerendezni lehetett volna. Nem ez történt, ki-kiesnek a szerepükből a színészek, az ellenállhatatlan Feydeau-humornak a közönség ellenáll, mert csak ritkán van jelen. Kövesdy István rendezése láthatóan birkózik az anyaggal, több akar lenni, mint egy jól megírt darab jól végigvitt rendezése. Pedig, talán ez lehet a recept Feydeau-nál is. Megrendezni, amit megírt, a legkevesebbet rá- vagy hozzátenni. Hagyni, hogy működjék – ha már működtetni kell, akkor baj van.

A Várszínpadra már rutinos várszínháznézőként érkezem, vastagon lefújva magamat Off-fal. Bűzlök ugyan tőle, mint egy klozet, de a szúnyogok a közelembe se mernek jönni. Háy másik darabját, a Senákot nézem, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György társulatának előadásában. Nem láttam a Nemzeti stúdiójában a darabot, nem is olvastam, szűz szemmel fogom nézni. Igaz, a Pityu bácsi fia után kissé szorongok, de szorongásom hamarosan elmúlik. A Senák sokkal jobb darab. Az előadás nem. Abban a beregszásziak voltak erősebbek – a játékban. Téeszesítési történet, agitátorokkal, kocsmával, vidéki emberekkel, paraszti élettel. Persze, mindez stilizálva. Poentírozva. Lendvai Zoltán rendező mikrorealista eszközökkel építi fel a Senák világát, ez nem mindenhol tesz jót a játéknak. Előadás után azon tűnődöm, mitől jobb a Senák mint a Pityu bácsi fia. Hiszen a humor nyelvi alakítása megegyezik amazéval, az ábrázolt figurák nagyrésze is bugyuta filozofálgatása miatt válik nevetségessé. Végül kilyukadok valahova, ami talán lehet magyarázat. A Senáknak van hőse. És vannak szenvedői. Hőse Rák Jani, aki megpróbál ellenállni az erőszakos téeszesítésnek és téeszesítőknek. Szenvedői pedig a lovak.

Rák Jani két lova, akiket színészek jelenítenek meg kitűnően a színpadon – valamiért nekem Némethy Zsuzsa (fotó) lova vált felejthetetlen alakítássá. Napokkal ezelőtt láttam az előadást, és még mindig előttem van a két ló, kicsivel előbb a Némethyé. Nagy Orbán és Csiki Orsolya házaspárja akkor alakítja a legszebb duettet, amikor az agitálók kővel verik az ablakot az agitálás éjszakáján. Iszonyatosan eltalált jelenet. Ekkor valódi szenvedés és feszültség jelenik meg színpadon, aggódás és kétségbeesés, gyűlölködés és egybekapaszkodás. Úgy tűnik fel ezen a várestén, hogy a darab gyenge pontja éppen az, ami a közönség körében talán legnagyobb sikert aratja: az anyós-vej kutya-macska kapcsolat. Jókat kacag a jobb-rosszabb poénokon a néző, de ennek az az ára, hogy az anyósnak nincs jelleme, nem jön létre, így valójában nincs viszonya a vejéhez se. Holott, a köpönyegét forgató, önző és gonosz, gyáva és vagy megkeseredett öregasszony figurája ott dereng a harsány színekkel földobott anyós-közhely mögött. Nagy kérdés, Méhes Kati alakítása mennyit erősít rá a séma-anyós karakterre. Amikor ugyanis nem elviselnie kell a vej szüntelen – néha gusztustalan – poénkodását a rovására, hanem alakíthat is, formátumossá válik az általa életre keltett Mama. Senákot Bessenyei István formálja meg mértéktartóan, ami nem kis feladat számára, hiszen folyton egy részegen hőzöngő figurába kell életet lehelnie. Péter Attila Zsolt Lecki Géza szerepében példamutatóan találja meg az arányokat komédiázás és lélekábrázolás között, érdekes, hogy és ahogyan a figura elmélyül és elfontosul a darab végére. Rappert Gábor és Nagy Csongor Zsolt agitátorai agitátorok, és nem nagyon van lehetőségük túlmutatni a figurájuk karakterisztikáján. Tóth-Páll Miklósnak Szódás Karesz sovány szerepében is van súlya. Maskulik Dávid a Gyerek szerepében aranyos kisfiú, ennél nagyobb dicséretet nem is mondhatnánk az alakításáról. A Senák sikert aratott a Várszínpadon, a taps nem maradt el, és hosszan szólt. Megérdemelten.
A nézők elindulnak lefelé a sörössátrak irányába. Az éjszaka elkezdődik. Vagyis folytatódik. Fesztivál van. Csináljuk…

 
Kapcsolódó linkek:
   • a fesztivál díjazottjai
   

[ Hontalan Iván ] 2006-07-03 12:40:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
[ Archívum ]
A yesyes és Myra Monoka képviseli hazánkat
Az ibis szállodamárka nemzetközi programjának keretében 17 országban adnak helyi művészek összesen 44 intim és exkluzív minikoncertet. Az ibis Music magyarországi eseményén, az ibis Budapest Centrum közösségi terében ketten is felléptek: a yesyes dinamikus, fiatalos koncerten adott válogatást legnépszerűbb dalaiból, a sokoldalú és izgalmas Myra Monoka pedig kortárs r’n’b-ből és érzelemdús elektronikus popból ötvözött számait mutatta be.
[ Keresés ]
Békéscsabai Jókai Színház 2019-2020-as évadja

Radnóti Miklós 110 éve született

Deák Kázmér grafikai kiállítása &

26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Lord of the Dance ismét Magyarországon

455 éve született a magyarok háziszerzője Shakespeare

A cselló lelke

20 év után JAZZ+AZ!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

Novák Ferenc Tata előadása Forrószegiek

Meg kell élni a szélcsendet is

Fotóriporteri Életműdíj 2019: Szebeni András

Kovács Edit Jászai Mari-díjas

Az orosz titán a Müpában

Minden gyerek jusson el színházba – de hova és mire?

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]