Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

A new yorki páparablás
[ Karinthy Színház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. július 19. péntek    Mai névnap(ok): Emília, Eperke a - a - a
Vettem/ Kaptam V.
77. Ünnepi Könyvhét, 2006
Vettem/Kaptam címmel kértünk fel írókat, hogy szubjektív hangon szóljanak a 77. Ünnepi Könyvhét terméséről. Lázár Balázs többek között Deák László, Kemsei István, Czigány György, Jenei Gyula, Kukorelly Endre, Bodor Béla és Ferdinandy György könyveiről írt.

A mostani Könyvhét a szokásosnál is izgalmasabbra sikeredett, legalábbis számomra, mert megjelent második verseskötetem Nézd, Lear papa címmel az Orpheusznál s így a vettem/kaptam rovatot a cseréltemmel is kiegészíthettem. Először, még negyvennyolc órával a négynapos Könyvhét! előtt, kiadómmal, e rovatban mások által is felemlített Deák Lacival cseréltem, akinek Emlékkönyve mellé nagy örömömre megkaptam a szintén a Nap kiadónál megjelent előző, Fojtatás című keménykötésűjét. Kedvencem a megrázóan gunyoros, néhol sötét Emlékkönyvből a Lamentáció becses tagom felett. Miért is? Na de hagyjuk ezt, a Fojtatást is visszafojtottan olvasom, még nem fejeztem be. Kegyetlenül szép. Még aznap a régi orpheuszos Kemsei Istvánnal cseréltünk, majd később dedikáltunk is többször együtt. Így lettem gazdagabb Immanuel Kant hálósipkájával, kötetének általam ismert darabjai mellé újabb „kemseis remekek” sorakoztak, még most is ott állok az Asztapovo-i vasutállomáson és Lev Tolsztojra várok…

 

Könyvhét vigíliáján Czigány György Hála című kötetének bemutatóján működtem közre, s régi-új 101 verse, Hála-szimfóniaként zengő 101 tételéből külön boldogság volt többek között két gyönyörű erotikus verset, a Zsuzsannát és a Szemérmetlent is felolvasnom, melyeket a 75 éves, hívő költő néhány évvel ezelőtt írt, mint később megtudtam. Érdekes… Igazi versínyenceknek való csemege. Könyvhét vasárnapján pedig fiával, Czigány Zolival cseréltünk, aki most nem novelláskötettel, hanem meséskötettel jelentkezett, Csoda és Kósza, mint órásmesterek történetével. S bár nyolchónapos fiam, Botond, még nem tudta elolvasni a mesét, de nagyon örült a Vörösmarty téren a könyvet népszerűsítő élő paciknak és szenvedélyesen kezdte falni a betűket a Parnasszus standjánál, ahol a Parnasszus Új Vizeken sorozatának több könyvét is megrágta, így a most megjelenő kortársaim és szerzőtársaim a Parnasszusban, Mézes Gergely, Borsos Roland és Boldogh Dezső könyveit sem kímélte, még szerencse, hogy előzőleg az ő kötetbemutatójukon is olvastam föl és ismertem verseiket. S míg „Bojler égen pislognak a készenléti fények” (Mézes), „A végzet hajol felém, csillog még a bajsza,” (Borsos) míg „mint bálna a planktonokat, szűröd a citromos teát.” (Boldogh).
Szintén az Új Vizeken sorozatban látott napvilágot Jenei Gyula szolnoki költő, szerkesztő új verseskötete is, Ha kérdenéd címmel, melyet szintén olvastam s felolvastam kötetbemutatóján két versét, szívből ajánlom. Ahogy az ajánló, Szabó T. Anna írja:” Jenei Gyula mestere a megfoghatatlan megfogalmazásának: biztos kézzel, mégis gyöngéden nyúl a tárgyához, a részletekben megbúvó teljességhez”.

 

S most következzenek a még „szűz”, érintetlen könyvek, alig várom már, hogy rávessem magam Kukorelly Endre Legszebb verseire- úgy látszik szezonja van a legszebb verseknek, tavasszal Turczi István Legszebb versei jelentek meg, amit többszöri olvasás, felolvasás után lelkesen ajánlhatok-, s a szintén „bartellben” megszerzett Lukács Sándor vígszínházi színész és költőkollégám válogatott és új verseire, Az elűzött álom címmel, bár az újak közül is többet ismerek már, mert Sanyival ha tehetjük az előadások szünetében, néha előadás alatt is elvonulunk és olvassuk, elemezzük, megvitatjuk egymás verseit. S el ne feledkezzek a „cserélünk könyvet?” kategóriában Novák Valentin Magyar rulett novellásgyűjteményéről, mely kíváncsian várom, a Japánkert után hová vezet.

 

Vásárolni állandó költségvetési hiányom és növekvő „álomadósságom” miatt sajnos nem tudtam sokat, mindazonáltal boldog vagyok, hogy megvehettem Kukorelly Endre Rom című kötetét a Kalligram kiadásában, aki gondolom sajátos nézőpontjából, A komonizmus történetét dolgozta föl, nem veszélytelenül, ugyanis egy idősb szélsőbalos inzultálta dedikálás közben, mért szidja, mocskolja be azt a rendszert, bár bizonyosan nem olvasta a könyvet, én viszont hamarosan megteszem. Mindenesetre Bandi az atrocitás után csak rezignáltan annyit mondott, hogy mint író, közszereplő is, s így el kell viselnie az ilyen megnyilvánulásokat. Bár ugyanannál az asztalnál dedikálta Végre élsz című novellagyűjteményét, megúszta a számonkérést Kornis Mihály, s számomra legkedvesebb Csillebérci Naplóját, most más kiváló írásokkal együtt meghallgathatjuk a könyvbe applikált CD mellékletként is, a szerző előadásában. Bodor Béla Alakok címmel írt kortárs költőkről kritikákat a Parnasszus Könyvek Magasles sorozatában, s mivel nála aligha tud többet valaki a mai magyar irodalom egészéről, különösen érdekes milyen alakokról és mit ír Bodor Béla.

 

Számomra nem teljes a Könyvhét a trópusi jó ember, Ferdinandy György varázslatos egyénisége és könyvei nélkül, a Vadnyugati Tárcák óta mindent megveszek és elolvasok tőle, most regényes életébe a Chica, a trópusi lány történetén keresztül pillanthatunk bele, mely egyben a hatvanas évekbeli Puerto Rico szociográfiája is, a végén fényképekkel illusztrálva a helyszíneket. Végül, mint hab a betűtortán, megvásároltam, dedikáltattam Lator László tanár úr – a Színművészetin is ő tartott még nekünk felejthetetlen költészettan órákat, nem beszélve a költő- és fordítógenerációkról, akiknek mestere volt, mára már visszavonult a tanítástól- A tér, a tárgyak című kötetét, természetesen az Európa Kiadótól. Még csak belelapoztam a vékony kötetbe, melyben húsz új és öt átírt régi vers, némelyik hatvan éves! vár felfedezésre. Jövőre nyolcvan éves szerzőjüknek, ezúton kívánok jó egészséget!

Szerintem jó, hogy visszatért a Vörösmarty térre a Könyvhét, még a lebontott irodaépület hűlt helye is adott az egésznek valami groteszk hangulatot, csak azt sajnáltam, hogy a Vigadó oldalában lévő kocsmaszerű intézmény, melyet régi Könyvheteken csúcsra járattunk, most a felújítás miatt bezárt, így egészen az Október 6-a utcáig kellett menni, hogy elviselhető áron legalább egy sört lehessen inni ( a Vörösmarty tér melletti kevésbé csicsás étteremben 420 Ft volt egy sima presszó, mással már nem is mertem próbálkozni), de mire a sok program, találkozás, atyai kötelességek után vasárnap este fél tízre végre oda értem barátaimhoz a megbeszélt helyre, már csak a két kedves-testes felszolgálónőt találtam, akik miután megtudták kit keresek, így irányítottak tovább: „Ja a könyvesek, azok fél órája elmentek, majd tessék visszajönni jövőre!”…

Kapcsolódó linkek:
   • Vettem/ Kaptam - Prágai Tamás
   • Vettem/ Kaptam - k.kabai lóránt
   • Vettem/ Kaptam - Turczi István
   • Vettem/ Kaptam - Lackfi János

[ Lázár Balázs ] 2006-07-02 22:20:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Sinkovits Imre, nem lévén más lehetősége, aznap fulladásos halálra ítélte Gertrudist. Az ifjú kellékes, Szász János néven immár világhírű film- és színházrendező.

Ronyecz Mária hetvenöt éve született.

[ Archívum ]
A yesyes és Myra Monoka képviseli hazánkat
Az ibis szállodamárka nemzetközi programjának keretében 17 országban adnak helyi művészek összesen 44 intim és exkluzív minikoncertet. Az ibis Music magyarországi eseményén, az ibis Budapest Centrum közösségi terében ketten is felléptek: a yesyes dinamikus, fiatalos koncerten adott válogatást legnépszerűbb dalaiból, a sokoldalú és izgalmas Myra Monoka pedig kortárs r’n’b-ből és érzelemdús elektronikus popból ötvözött számait mutatta be.
[ Keresés ]
Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Újabb magyar filmes-siker

Sztehlo Gábor 110 éve született

Karosi Bálint - Existentia

55 éve ezen a napon

Születésnapi levél – Ronyecz Máriának

Békéscsabai Jókai Színház 2019-2020-as évadja

Radnóti Miklós 110 éve született

Deák Kázmér grafikai kiállítása &

26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál

Lord of the Dance ismét Magyarországon

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]