Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Elektra
[ Magyar Állami Operaház ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2019. augusztus 23. péntek    Mai névnap(ok): Bence, Farkas a - a - a
Rejtőző üteme a változásnak
Egy motívum történetéhez
A gyermek, a gyermekkor témájának, toposzának, motívumának vizsgálata Kosztolányi Dezső, Pilinszky János, Takács Zsuzsa és Szabó T. Anna szövegeiben.

„A »boldog gyermekkor« puszta önámítás. Gyermeknek lenni

éppoly nehéz, mint aggastyánnak.”

Pilinszky János


„A gyermekkor szavak kolóniája, melyeket az évek ádáz módon

szerteszórnak.”

Edmond Jabès

A gyermek, a gyermekkor témájának, toposzának, motívumának vizsgálata irodalmi művekben szükségszerűen az esetlegesség gyanúját vonja az ilyes erőfeszítésekre – olyannyira kiterjedt (illetve beláthatatlanul kiterjeszthető) témavilággal, képrendszerrel, motívumhálóval kellene számot vetnie egy effajta elemzésnek. Jelen írás sem vállalkozhat többre, mint arra, hogy – nem is rejtegetett elfogultságoktól irányítva – négy szerző néhány műve kapcsán beszéljen a gyermek képzetéhez kötődő eszmék, elvek és érzületek irodalmi megalkotottságáról, nyelvi létesüléséről. A gyermeknap közelsége erre, mintegy szimbolikusan, jó alkalmat teremt – ha nem gondoljuk is, hogy a gondoskodó figyelem mulasztásai jóvátehetőek egyetlen nap felemás ünnepi sürgésével.


I. A Földön a gyermek

Kosztolányi Dezső (1885-1934)
 

Kosztolányi Dezső Esti Kornél-történetei az író prózai munkásságának legjavához tartoznak. A számos közül most csak eggyel foglalkozunk. Ennek is egyetlen mondatát élesítenénk ki.
Az utolsó fölolvasás című, 1933-as mű cselekménye (de csakis az) néhány mondatban összefoglalható. Esti Kornél, az ünnepelt író, egy téli délután vonatra száll. Úti célja egy vidéki kisváros, ahol fölolvasó estre várják. Az út során emlékképek rohanják meg. A pályaudvaron a pesti írónak kijáró tisztelettel fogadják, s a szállóba vezetik. Esti átöltözik, megborotválkozik, fölkészül az estre, s elindul a szálló hosszú folyosóin, zegzugos labirintusában. Végül csak a szobájában köt ki. Ekkor már rosszul van, arca fehér, homloka verejtékes. Orvost hívnak hozzá, de nincs segítség. Elvágódik. Meghal. Szeme nyitva, s úgy dülled ki, mintha a tükörben nézné magát, most is. „Mint afféle művészember. Pedig már nem is él” – zárul az orvos szavaival az írás.
Az utazás, a tükör, a labirintus: klasszikus irodalmi motívumok (toposzok), melyek önálló tanulmányokat érdemelnének. Most azonban azt a szövegrészt emelnénk ki, mely Kosztolányi világképére és értékszemléletére oly rendkívüli módon rávall, s amely kivételes erővel szólítja meg az olvasót – ha az olvasó is úgy akarja.
Esti, ez több történetből is kiderül, szenvedélyes dohányos volta mellett kábítószerrel (vélhetőleg morfiummal) is él. (Ez a kor nem egy magyar írójáról, művészéről is köztudott, nem mellékesen magáról Kosztolányiról is.) Már a vonaton elővesz mellényzsebéből egy „barna üveget”, hogy tartalmával frissítse, serkentse közérzetét, s ugyanezt teszi közvetlenül a halála előtt is. Az orvos kérdésére pedig („Miért használja ezt?”) a magyar irodalom egyik legegyszerűbb és legmegrendítőbb mondata a válasz:

„Azért – felelte Esti –, mert a földön meghalnak a gyermekek.”

„Az orvos megállapította, hogy félrebeszél, s szeme bandzsít” – olvasható ezután. Mi történt? A művész (a művészet) mondott valamit, a polgár (a kispolgár?) pedig nem értette. Félreértette. Csak félreérteni tudta – merte?
Mi történt? Esti a káros, sőt, végzetes szenvedély okát, indokát firtató kérdésre egy olyan mondattal válaszolt, melyben a földi lét föloldhatatlan tragikumának tudása nyilvánította meg magát. Annak tudata, hogy építhetünk hidakat, de a vesegörcstől nem szabadulhat az ember. Annak tudata, hogy gyönyörködhetünk Bach zenéjében, de az anyák homlokán mindig lesz egy ér, mely szűnhetetlen sajgással fáj. Annak tudata, hogy szép a szőlő, a naplemente, a hóesés a hazaúton, de a földön meghalnak a gyermekek. A föld olyan hely, ahol ez nap mint nap megtörténik. Megtörténhet.
Köznapi hallásunk számára félrebeszélésnek hat, amikor valaki hirtelenül a dolgok súlyára emlékeztet.
A legvédtelenebb, legsérülékenyebb emberi lények (a gyermekek) védtelensége, sérülékenysége olyan ténye világunknak, melyre Esti Kornél csak ép értelmének szándékos megzavarásával, tudatának időleges kioltásával: tudatmódosító hatású szer használatával tudott válaszolni. Vagyis a válasz, a megoldás lehetetlenségének beismerésével.
A mű tehát, amely e lehetetlenségről és képtelenségről beszél, nemhogy „megoldást” nem fogalmaz meg, de éppen a megoldás lehetetlenségével szembesít. (Ismeretes Pilinszky János nézete: életünkben nem problémák vannak, melyekre megoldást kellene találnunk, hanem tragédiák, s irgalomra van szükség.)
Jelen sorok nem többel, csupán ezzel a művel próbáltak szembesülni és szembesíteni. Pontosabban ennek a műnek egyetlen mondatával.
Mintha lehetséges volna, hogy beletörődjünk az elfogadhatatlanba.
Mintha volna egyéb választásunk.


II. A hetedik kocka

Pilinszky János (1921-1981)
 


Pilinszky János költészetében a gyermek, a gyermekkor rendszerint az elveszített ártatlanság s a filozofikus spekulációktól még érintetlen, öntudat előtti tudás metaforája. A nyitottságé és a sérülékenységé. Az elmúlásnak kitett teljességé.
„Gyerekkorunkban meg kellene halnunk, / tudásunk csúcsán, alázatunk magasán, / de tovább élünk, foltozgatva és / tóldozgatva a jóvátehetetlent. // Még jó, hogy elalhatunk közbe-közbe / és utóljára” – szól az Egy életen keresztűl című vers zárlata, egyszerre figyelmeztetve a gyermeki érzékenység méltóságára és a felnőttkori számvetés eredendő megkésettségére. A Fohász című szövegben pedig, aligha véletlenül, a gyermekkor világlátása, közérzete az, amely – az álom-metaforika bensőségességén átszűrve – transzcendens távlatot nyer: „A gyerekkor alkímiája / beteljesűl, sikerűl végre. / Az érintetlen kapukat, / az álom zsiliprendszerét kinyitják. / Mindenből csönd lesz és közelség.”
Sokat elárulnak Pilinszky szemléletéről azok a szöveghelyek is, amelyekben csak egy-egy hasonlat, metafora vagy metonímia erejéig jut szóhoz a kicsinység dicsérete. Szép példa erre egy különben szerelmes jellegű alkotás, az Impromptu negyedik strófája: „S a részletek, a kicsiségek! / Egyszál virág a puha szélben, / akár egy néma csecsemő / forgatná ámuló kezében.”
Kijózanító kontraszt gyanánt talán nem haszontalan fölidéznünk Petri György Kert című versét, melyben a kert kultúrtörténeti toposzát a klasszikus évszak-allegória (tél = elmúlás, halál) előbb önmaga értékellentétébe fordítja, hogy aztán a záró sor nyers realitású hasonlata immár végletes és visszavonhatatlan deszakralizációt hajtson végre: „Pottyanó gyümölcsök: / körték, maradék diók / nem érzik súlyukat / a puha hóban. / Hirtelen tört a tél ránk. / Fél, nagyon fél / a szőrtelen élőlény. / Piros alma / himbálódzik a tar gallyak közt. / Mint akasztott csecsemő.” Különösebben boldog illúziók persze a Pilinszky-lírát sem terhelik. A „megszületni = elmúlásra ítéltetni” gondolata az anya–gyermek kapcsolat földöntúli szépségét is a legkomorabb tragikum színében kénytelen láttatni: „Megszültél és megöltél. / Vaskarokkal ölellek és kapaszkodom, / de nincs erő, mely egybeforraszthatná / a karomat és nyakadat.” (Kar és nyak) Vagy, amint az Apokrif már-már létösszegző szólama fogalmaz: „Ezért tanultam járni! Ezekért / a kései, keserü léptekért.”
Az elesettség, az egzisztenciális árvaság tapasztalata a szeretet „megtartó ereje” által sem mutatkozik biztosan föloldhatónak, elháríthatónak: „Boldogtalan a pillanat, mikor / fölfedezi az árva önmagát, / s arra gondol, hogy másnak is / fontos lehet e kéz, e görbeség, / s azontúl arra vágyik, hogy szeressék.” (Kisfiú; KZ-oratórium)
A nemzedékek szép egymásra utaltságába is inkább szomorú, mintsem ünnepi méltóságot olvas bele egy négysoros: „Görbülten megyek, bizonytalanúl. / A másik kéz mindössze három éves. / Egy nyolcvan éves kéz s egy három éves. / Fogjuk egymást. Erősen fogjuk egymást.” (Egy fénykép hátlapjára)
Hogy is mondja a Kisfiú a KZ-oratóriumban? „Hét kocka van. / Az elsőt nem tudom. / A második: utak és messzeség. / A harmadikban katonák. / A negyedik kockában mi vagyunk. / Az ötödikben: éhség és kenyér! / A hatodik kockában csönd van. / A hetedik kockát nem ismerem.” A mű bonyolult jelképrendszere a kocka szimbolikájának értelmezhetőségét több irányban nyitja meg. A lágerek csöndön túli poklára éppúgy gondolhatunk (mintha tudnánk), mint az élet utáni „létmód” spirituális rejtelmére. Vagy akár arra: a hetedik kocka a jövőt, a még ki nem nyílt, föl nem nyitott holnapot rejti. Azt, amely éppen lehetőség volta révén ajándékoz meg az alakíthatóság esélyével – és az alakítás felelősségével, kötelességével, munkájával.
Az olvasó szabadon dönthet. A szövegen kívüli térben azonban – a statisztikák ez ügyben riasztóak – az anyagi és szellemi életkörülmények a gyermeki létet az egzisztenciális kiszolgáltatottság alig hihető mélységeibe képesek alámeríteni.
Az irodalom, a filozófiával és a virágkötészettel egyetemben – vélhetőleg – csak játék, még ha a „nagyon komoly játékok” (Goethe) közé tartozik is.
Az e játékokon túli valóság – vélhetőleg – a fájdalom és a sírás valósága (ha csak részben is).
A szövegen kívüli tér közös felelősségünk tere; és azzal, hogy ezt mondtuk, még nem mondtunk semmit.


III. A gyönyörű gyermek

Takács Zsuzsa (fotó) hasonlóan sötét tónusokkal dolgozó lírája – talán épp a tónusok sötétsége miatt – ritkábban, ám akkor annál hangsúlyosabban szól a néhány évnyi létet hordó egzisztencia világban lehetséges helyéről. A költő legutóbbi, joggal komoly kritikai figyelmet kapott kötetében (Üdvözlégy, utazás!, Magvető, 2004) több szövegnek is tárgya a gyermeklét sajátlagos ontológiája, illetve a gyermekiséghez fűződő képzetek metaforizálhatósága.
Ilyen vers a Szülészeten, Az újszülött vers, az Egy másik születés s A lehetséges válaszokon. S olvasatunkban kitüntetetten ilyen a Búcsúzók alakja című szöveg.
E mű az időskor bölcsessége és a gyermeki lét másfajta tudása között, a mégoly széttartó sorsképletek menthetetlen azonosságát sugalmazva, a halálra nyíló idő közegében teremt kapcsolatot – miközben a Jézus-reminiszcencia finom játékba hozásával a tragizált versbeszédet evangéliumi hanghordozás lényegíti át: „Ahogy az öregasszonyok révült / mosolyával közeledett a gyönyörű / gyermek a kórházi utcán […] Végzetes látvány, hogy látnom / kellett, megmentőjének hisz, / választott vendége a nagy / vacsorának még utoljára / kószálni próbál. Alakja legelésző / bárány, majd szakadozó / ködfolt az őszi tükörben.”
S ugyancsak a szakralitás jelentéstöbblete vonja szélesre az Egy újszülött feje körül című darab szemantikai mezejét: „Egy újszülött feje körül / derengés. Boldog, aki / szül a sötét éjszakában.” E háromsoros esztétikai intenzitása közelebbről alkalmasint abból származik, hogy fokozhatatlanul zárt képalkotása egyidejűleg képes vallani a szülés / születés mindennapos misztériumáról, illetve a sötéttel dacoló alkotás, a semmivel szembenéző teremtés értelem fölötti folyamatáról. Egyidejűleg, mégpedig oly módon, hogy a gyermek és a mű világra segítése, a lény és a dolog létezésbe bocsátása egymás metaforájává alakulva értékelődik (sőt, magasztosul) föl és válik közvetlen közléssel el nem mondhatóan jelentőssé, jelképiesen nagyszerűvé. (Mindezt a lélek sötét éjszakájának Keresztes Szent János-i tapasztalatát előhívó vendégszöveg jótékony jelenléte pecsételi meg.)
S hogy éppen valaminő „értelem fölötti” folyamat adhatna értelmet – életnek és élőnek egyaránt? Takács Zsuzsa költészetének lírai létértelmező igénye, ontoteológiai távlatossága, a kreatúraként értett ember létbeli helyzetére rákérdező tudatossága nem csupán megtűri, de szinte igényli is az effajta paradoxitást. Az önellentmondás logikájában az egylényegűség logikán túli rendjére eszméltetve rá az olvasatot, az olvasót.


IV. Táplálékul tolongó démonoknak


Szabó T. Anna (fotó) Rögzített mozgás című munkája (Magvető, 2004) egy teljes ciklust (Fehér) szentel az újszülött és az anya kapcsolatának.
A ciklusnyitó versben (A nézés) a kismamaság áldott állapotát („Ahogy összevissza belsőd / gyermek fészke lesz, / ahogy a vad burjánzásból / kéz nő, arc, szemek”) és a boldogság személyiségalkotó hatalmát („Az a jó a boldogságban, / hogy figyelni enged: / észrevenni a világban / ritmusát, a rendet.”) még problémátlannak tetsző életfölfogás olvassa egymásra. Később azonban hangnem- és műfajváltások sora figyelmeztet a létezés, a létben-levés kijátszhatatlan bonyolultságára. A szülésben egy vers még a „túlcsorduló kegyelem” áldozatos gesztusát látja (Az erő), egy másik viszont a „többszólamú jajgatás” hangélményében már-már egzisztencialista léttapasztalatot vél megnyilvánulni – spirituális hangsúlyokkal formálva beszédét rögzíthetetlenül többértelművé: „Siratod őt és az utódait, / kiket a kínod világra taszít, / táplálékul tolongó démonoknak –” (Szülőszoba). A nemzés / foganás és a szülés / születés aktusát azután ismét csak a világ rendjében megbúvó titkos egység sejtelme hasonlíthatja egymáshoz: „És ugyanazt a gyönyört érzed, / és ugyanazt a kínt.” (Az erő) Az újszülötthöz való viszonyt e szövegvilágban az életadás és az élettől óvás profán szertartásai, az idővel és az elmúlással folytatott „dialógus” bölcseleti hozadékai határozzák meg: „A kórház mindig gyászt jelentett. / Most az életért vagyok újra itt. / Eleven. Ép. A pokróc alatt megsimítom, / megszámolom a lába ujjait.” (Az osztály [Operett]); „Lenni ébernek, őrizőnek, / hogy az újszülött lélek éljen. / Fehér hálóinges kísértet: / az arcát nézem a sötétben.” (Virrasztás); „Forróság áramlik belőlem. / Én elfogyhatok már. De ő nem.” (Fehér)
Különösen emlékezetesek azok a sorok, melyek tanúsága szerint a nemzedékeket éppen a megismerés hermeneutikája, a kommunikáció nyelve, azaz – az érzékelés- és értésmódok különbözősége folytán – a megértett világ zárja el egymástól: „Az újszülött a létezőket nézi, / és saját léte túlnő önmagán. […] Még nem különült el a létezőktől, / csak egy sajátja: a tekintete. / Méregeti az eleven világot: / van minden, de nincs semminek neve.” („A szó: isten, megsemmisíti Istent”); „Nem sárgát lát a gyermek, csak színét / a gyertyalángnak. […] már nem értem azt, amit ő nem ért még.” (Gyertya)
E gondolatkörben még az ódai hangütés tisztaságát, a himnikus beszédmodor fennköltségét is a mulandóságra ítélt létváltozatokról való tudás árnyaltabb retorikája színezi át: „Tágas, időtlen élete mellett / megiramodott az enyém […] Ideje áll és ideje vágtat: / nem méri még, csak eltelik vele. / Létezését nem igazolja más, csak / tiszta érzékletek tömkelege, / rejtőző üteme a változásnak.” (Gyermek)
A megfigyelő-leíró-rögzítő attitűd s az ahhoz társított, Nemes Nagy Ágnes-i pontosságigény Szabó T. Anna legjobb verseiben kivételes nyelvi-poétikai minőséget eredményez. Az újholdas tárgyiasság roppant fegyelmű jelformáinak hermetizmusát e líra kortárs költészetünkben, úgy hisszük, egyedülálló módon képes – a megszakításokon keresztül továbbélő hagyományfolytonosság jegyében – megőrizve is újraformálni, újraírva is megtartani.

A gyermekről, a gyermekiségről beszélő, illetve a születés toposzát, a gyermek motívumát különböző jelentésszinteken szóra bíró művek sora, mint fentebb jeleztük, tetszőlegesen folytatható s folytatólagosan elemezhető volna. A múlt, a közelmúlt és a jelen irodalmából vett példák mindenesetre érvényesen szólhatnak amellett, hogy a nézőpontok és megszólalásformák sokfélesége e tárgykörben sem az értéksemlegesítő viszonylagosság ideológiájára, hanem inkább a sokféle igazság (avagy az igazság sokfélesége) értéksokszorozó elvére, élményére mutat vissza. Föltéve persze, hogy a kérdéses alkotás nézőpontját és megszólalásformáját elégséges lírai erély, esztétikai tartalmasság, a mű saját belső valóságának nyelvi koherenciája hitelesíti.
Kosztolányi Dezső, Pilinszky János, Takács Zsuzsa és Szabó T. Anna művészetéről szólva nem volt nehéz dolga az értekezőnek: minőséggel hitelesített beszédformákat tárgyazva sosem a feladat nehézsége, inkább a felelősség szépsége ró terheket a megszólalóra.

[ Halmai Tamás ] 2006-05-20 22:58:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Fekete Péternek
... hát megvan végre az új cirkusz helye!!!

Tekinthetjük a hírt születésnapi ajándéknak...

[ Archívum ]
[ Keresés ]
A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Halasi Imre a Barlangszínházban rendez

Születésnapi levél - Fekete Péternek

Pataki András - A mű örök mementó

Az idei trieszti Sci+Fi filmfesztiválon minden elképzelhető

Közönség-díjas lett Triesztben a Lajkó – cigány az űrben

Mexikói filmé az Arany Oroszlán

Velence a magyar sikerek városa

A Napszállta is ott lesz Velencében

Újabb magyar filmes-siker

Sztehlo Gábor 110 éve született

Karosi Bálint - Existentia

55 éve ezen a napon

Születésnapi levél – Ronyecz Máriának

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]