Írók a teraszon [ irok.terasz.hu ] Sakkportál [ sakk.terasz.hu ] Kertészeti portál [ www.kertpont.hu ] Gokart Magazin [ www.gokartmagazin.hu ]

Közelebb
[ Vidám Színpad ]
fotó Bálint F Gyula
 
Dátum: 2017. június 27. kedd    Mai névnap(ok): László, Olga a - a - a
Jávorszky Béla Szilárd - Sebő 70
(CD-melléklettel)
M e g h í v ó, Jávorszky Béla Szilárd SEBŐ 70 című könyv (CD-melléklettel) sajtóbemutatójára a Sebő együttes közreműködésével 2017. február 10., péntek 11.00 óra Örkény István Könyvesbolt (1137 Budapest, Szent István krt. 26.) A születésnapját is ünneplő Sebő Ferenccel a könyv szerzője, Jávorszky Béla Szilárd beszélget, moderátor László Ágnes.

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző és népzenekutató 2017. február 10-én tölti be a hetvenet. Az énekelt versek egyik úttörője, a népzenei revival mozgalom egyik elindítója, Sebő Ferenc sokszínű életét és szerteágazó munkásságát mutatja be ez a monográfia, melyben legközelebbi alkotótársai – Éri Péter, Gryllus Dániel, Halmos Béla, Perger László, Sebestyén Márta és Szomjas György – is megszólalnak.

A fekete-fehér fotókkal gazdagon illusztrált, szakszerű, de olvasmányos stílusban megírt monográfia CD-mellékletén Sebő Ferenc eddig publikálatlan népzenei gyűjtéseiből hallható válogatás.

 
Jávorszky Béla Szilárd - Sebő 70 (CD-melléklettel)

2017. február 10-én töltötte be a hetvenet az énekelt versek egyik úttörője, a népzenei revival mozgalom egyik elindítója, Sebő Ferenc. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző és népzenekutató sokszínű életét és szerteágazó munkásságát mutatja be ez a monográfia, melyben legközelebbi alkotótársai – Éri Péter, Dániel, Halmos Béla, Perger László, Sebestyén Márta és Szomjas György – is megszólalnak.

Sebő Ferenc - Ifj. Bartk Béla - Karsai Zsigmond
 
Miként a szerző írja a kötet előszavában: „Sebő Ferenc az elmúlt bő négy évtizedben voltaképpen nem tett mást, mint egyrészt visszahelyezte a verset abba a közegbe, amelyben azelőtt is létezett, másrészt társaival plasztikusan bebizonyította, hogy az internacionalizmus és a globalizáció korában egyáltalán nem korszerűtlen bennszülött kultúrából építkezni. (...) Tevékenységének fő hajtóereje éppen abban rejlett, hogy amibe belekapott, az egyből a megfelelő közegbe került. Ahol aztán magától erjedt tovább. Legyen szó énekelt versről, 25. Színházról, népzenei újjászületésről, táncházmozgalomról.”

Paly Bea - Sebestyén Márta - Bognár Szilvia - Sebő Ferenc
 
Sebő Ferenc első versmegzenésítéseit a hatvanas évek végén műegyemistaként írta, és azok egy részét 1969-ben Berek Kati beépítette az Egyetemi Színpadon adott József Attila-műsorába. Az ő meghívására került aztán – zeneszerzőként, előadóként, zenei vezetőként – a 25. Színházba. Sebő nem csupán megzenésítette és elénekelte Weöres Sándor vagy Nagy László verseit, de később együtt is dolgozott e költőkkel.
Sebő – a Sebő együttes koncertjei, illetve a rádió- és televíziós szereplések mellett – 1973 és 1980 között a Bartók Béla táncegyüttes zenei vezetője volt. Timár Sándorral együtt – Martin György intenciója szerint – indították be a néptánckedvelő fiatalok klubjait, elsőként 1973 tavaszán a Fővárosi Művelődési Ház körtermében. Később két Sebő-klubot is alapítottak: a zártkörű, műegyetemi R-klubot, és a tágabb érdeklődésű közönséget vonzó zuglói Kassák- klubot.

Sebő Ferenc - Halmos Béla
 
A fekete-fehér fotókkal gazdagon illusztrált, szakszerű, de olvasmányos stílusban megírt monográfia CD-mellékletén Sebő Ferenc eddig publikálatlan népzenei gyűjtéseiből hallható válogatás.

Szerzőről:
Jávorszky Béla Szilárd (1965) a hazai és nemzetközi populáris zene évtizedeit bemutató hiánypótló műfajtörténeti könyvek szerzője/társszerzője.

( Fot? Pergel L., Somfai L., Sebő arch. )
2017-02-07 17:50:00
Cikk nyomtat?a Cikk elk?d?e e-mailbe Hozz?z?? a cikkhez
 
Előadóművézet Sajtóanyagok
Irodalom Könyvsarok
Képzőművészet Kiadváyok
Filmművészet Fesztiválok
Tásadalom Ráday utca
Programajáló Pécs 2010
Pályázatok Enciklopédia
Fodor Zsókának. Arról, hogy mennyi talán igen, de arról, hogy van, nem illik megfeledkezni. Boldog születésnapot! (Kadelka Lászlótól)
[ Archívum ]
[ Keresés ]
Anna Netrebko és Dmitri Hvorostovsky két operanagyság DVD-n

POSZT díjazottak 2017

Kalmár Tibor - Mulattattam és mulattam

A vágy villamosa – balett-ősbemutató az Erkelben

Bartus Gyuláé a Gálfy Gyűrű

Pénz is jár a POSZT szakmai díjai mellé

Rangos szakmai díjakat nyert a Jókai Színház

Felkai Eszter a POSZT szakmai zsűrijében

Balogh Gyula - A Jordán-sztori/Egy színházi JELENSÉG

Sass Sylvia – Jubileumi kiadás

Szunyogh Szabolcs: Védtelen istenek – Kézikönyv a teremtéshez

A Jókai Színház is valóra váltott egy álmot

Ormos Mária - Remények és csalódások

Ugron Zsolna - Hollóasszony

Születésnapi levél – Fodor Zsókának

Füst a szemben

A 88. utca fogjai

A revizor

Mégis, kinek az élete

Romlás

Kaukázusi krétakör

A szecsuáni jó ember

Vihar

Dogville

Szép nyári nap

Ördögök

Hű, de messze van Petuski!

Nyári kalandok

Csákányi - Kulka

Idill

ISMERI?
[ Ki kicsoda játék ]
275 portré
cikkek
galéria
Keresés
Terasz 2002-2006
Terasz 2001-2002
 
OSA Archívum állásajánlat
 
 
 
Film
Adatbázisok - Amatőr - Digitális film - Filmek időrendi sorrendben - Filmek kategóriák szerint - Filmfesztiválok és díjak - Filmkészítés, filmforgalmazás - Független film - Klasszikus filmek, filmklasszikusok - Média - Mozik, moziműsor - Multimédia - Oktatás, filmtörténet - Online vásárlás - Rendezők - Szervezetek - Színészek, színésznők - Toplisták, filmelőzetesek - TV-csatornák, videotékák

Fotózás
A nap fotója - Analóg fényképezőgépek - Boltok, használtcikkek, szolgáltatások - Digitális Fényképezőgépek - Elmélet - Hírek - Múzeumok, kiállítások - Nyomtatók - Online galériák, portfoliók - Pályázatok - Szkenner - Tartozékok - Témák, zsánerek - Weblapok, magazinok

  Irodalom
A századforduló irodalma - Antik irodalom - Antikváriumok - Barokk - Bevezető - Érettségi tételek gyűjteménye - Felvilágosodás - Gyermek- és ifjúsági irodalom - Irodalmi újságok és folyóiratok - Irodalmidi díjak, egyesületek, szervezetek - Irodalomtörténet és irodalomtudomány - Klasszicizmus - Kortárs magyar irodalom - Kortárs világirodalom - Könyvesboltok - Könyvkiadók - Könyvtárak - Középkor - Nemzetek irodalma - Realizmus - Reneszánsz - Romantika - Szimbolizmus - Szórakoztató irodalom - Tematikus gyűjtemények - XX. századi magyar irodalom - XX. századi világirodalom

Művészet, építészet
Alkotások - Alkotók - Dokumentumok - Gyűjtemények - Információk - Kiadványok - Korok, stílusok - Technikák - Üzlet

  Színház
Budapesti színházak - Határon túli magyar színházak - Mozgás- és Táncszínházak - Színészek weboldalai - Színházi oldalak - Vidéki színházak

Tánc
Elmélet, szakirodalom - Előadások, táborok, fesztiválok - Koreográfusok, vezetők - Külföldi táncos oldalak - Magyar táncoldalak - Tánc csoportok, együttesek, társulatok - Tánc fajták - Táncházak - Tánckellékek, jelmezkölcsönzés, tervezők - Táncművészeti folyóiratok - Táncoktatás - Táncos filmek - Táncos képviseletek - Táncosok, tánctanárok - Táncpartner kereső - Táncversenyek, ranglisták

Zene
Dalszövegek - Filmzene - Komolyzene - Koncertek - Könnyűzene - Lemezforgalmazás - Mp3 - Népzene - Slágerlisták - Zenei média

 
 
  © 2006 - Terasz Kiadó Kft. [ Impresszum ] [ Médiaajánlat ]