Dátum: 2020. augusztus 14. péntek    Mai névnap(ok): Marcell


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
Krétakör Színház
PREMIER
A „Love Story” a Turay Ida színházban
"... darabnak nagy sikere lesz. Mert nemcsak szórakoztat, nemcsak komoly emberi tanulságokat mutat fel, hanem egyben erkölcsi, érzelmi útravalót is ad a nézőinek."
A kritikus is csak ember, még ha igyekszik is megtartani az objektivitását, még ha igyekszik is úgy tenni, hogy ő bizony kívülről nézi a darabot, hogy személyes érzelmei ne legyenek rá befolyással. Mondom, igyekszik, ha ez nem is mindig sikerül. Most, a „Love story” kapcsán engedjék meg, hogy a kritikus levegye az álarcát és felfedje, mit is jelent neki ez a Erich Segal által újraálmodott shakespearei szerelmi történet, amelynek már megszületett a musical változata is, a West Side Story, köszönhetően a halhatatlan zenei zseninek, Leonard Bernsteinnek. Természetesen a feldolgozások sorából nem maradhatott ki a film sem, amiről most kicsit részletesebben szeretnék szólni.
Ugyanis ez a film életem felejthetetlen részévé vált. A filmet 1970-ben mutatták be, abban az évben, amikor feleségemmel együtt átvettük a diplománkat, azért együtt mert a feleségem az egyetemi csoporttársam volt. Ezt követően én Londonba mentem tovább tanulni, ő itthon maradt. Szinte fizikai fájdalmat éreztem a hiányától. Ilyen állapotban mentem el ott kint a moziba, és néztem meg a filmet. Olyan volt, mint egy jóslat, egy fentről jövő üzenet, ami elől képtelen voltam menekülni. Folyton az járt az eszemben, csak azt hajtogattam magamban, nehogy ez velünk is megtörténjen. És megtörtént, a feleségem fiatalon meghalt. Akkor még életem elején jártam, és most életem vége felé sem tudok szabadulni az emlékektől, ami a film egyetlen kockája láttán is nyomban hatalmas erővel tör fel bennem. Nos, csak ennyit a kritikus hűvös kívül állásáról, és érzelemmentes objektivitásáról.

 
Azzal ültem be a színházba, hogy feltettem magamnak a kérdést mindezek után mit tud nekem adni a színházi változat. Féltem, csalódni fogok,mert talán akaratom ellenére, minden áron a filmet akarom viszontlátni, az akkori őrjítő szerelmi érzést újraélni. Nos, már itt az elején be kell vallanom, már az első jelenetnél teljesen elfelejtkeztem a filmről, már a könyvtárban, ahol a két főhős találkozik, Oliverrel együtt én is beleszerettem Jennynek először a gyönyörű lábaiba, majd nyomban fanyarul, huncutan kedves személyiségébe, hála Lovas Emiliának, aki fiatal színész létére olyan hitelesen formálja meg Jenny alakját, annyi kedvességgel, bájjal, szenvedéllyel, fiatalos bolondozással, amely mögött mégis komoly és mély érzés húzódik meg. Nincs egyetlen hamis mozdulata, nincs egyetlen őszintétlen pillanata. Ez a Jenny fel van vértezve mindennel, ami a NŐT jellemzi, nagyon is tudatában van női csáberejének, tudja, hogyan kell egy fiút levenni a lábáról, és csalhatatlan női ösztöne azt is megsugja neki, aki az a fiú, aki élete egyetlen és kizárólagos párja lehet.

 
Jennynek jobb a szeme, mint e sorokat író kritikusnak, aki bizony a darab elején nem tudja, mit eszik ez a lány azon a mogorva gyereken, aki nem is különösen jó képű (bár Jenny annak látja), nem is olyan vagány (bár Jenny annak látja), sokkal inkább olyasvalaki, akit lelki gondjai nyomasztják. Be kell vallanunk, hogy a történet előre- haladtával egyre hitelesebbé válik Oliver Barrett figurája, hiszen megtudhatjuk, hogy egy történelmi család sarjaként a családi rangkórság, felelősség, és a vele járó hatalom, valamint arisztokrata apja rideg szigora elől menekül, miközben eleinte még nem tud megszabadulni arisztokrata mivoltától, ebben majd a lány őszinte és odaadó szerelme segít neki. Az én elképzelésem szerint a fiatal Olver a vagányságba és a sportba menekül a frusztráltsága elől, ez így tudatosan nem érződik Valázsik Péter megfogalmazásában, de a későbbiekben már remek partnere Jennynek és a darab végére, a családját illetve már övé az erkölcsi győzelem, amit az apja kénytelen kelletlen maga is elismer. Valázsik remek pszichológiai érzékkel rajzolja fel ezt a fájdalmában és veszteségében is győztes figurát. Itt lesz érthető a darab jelmondata: „A szerelem annyit jelent, soha nem kell azt mondanod, hogy sajnálom” Hiszen a megélt csodálatos szerelmet, immár senki nem veheti el tőle.

 
Jennynek jobb a szeme, mint e sorokat író kritikusnak, aki bizony a darab elején nem tudja, mit eszik ez a lány azon a mogorva gyereken, aki nem is különösen jó képű (bár Jenny annak látja), nem is olyan vagány (bár Jenny annak látja), sokkal inkább olyasvalaki, akit lelki gondjai nyomasztják. Be kell vallanunk, hogy a történet előre- haladtával egyre hitelesebbé válik Oliver Barrett figurája, hiszen megtudhatjuk, hogy egy történelmi család sarjaként a családi rangkórság, felelősség, és a vele járó hatalom, valamint arisztokrata apja rideg szigora elől menekül, miközben eleinte még nem tud megszabadulni arisztokrata mivoltától, ebben majd a lány őszinte és odaadó szerelme segít neki. Az én elképzelésem szerint a fiatal Olver a vagányságba és a sportba menekül a frusztráltsága elől, ez így tudatosan nem érződik Valázsik Péter megfogalmazásában, de a későbbiekben már remek partnere Jennynek és a darab végére, a családját illetve már övé az erkölcsi győzelem, amit az apja kénytelen kelletlen maga is elismer. Valázsik remek pszichológiai érzékkel rajzolja fel ezt a fájdalmában és veszteségében is győztes figurát. Itt lesz érthető a darab jelmondata: „A szerelem annyit jelent, soha nem kell azt mondanod, hogy sajnálom” Hiszen a megélt csodálatos szerelmet, immár senki nem veheti el tőle.

 
Győri Péter Oliver apjának szerepében, kellően rideg arisztokrata, aki mélyen megveti a fiát, amiért az hátat fordít a rangos és hatalommal bíró családjának, és rangja alatt nősül meg. Kulcsjelenet a közös vacsora, ahol erőszakot vesz magán, és ellátogat a fiához, de itt sem képes kilépni önnmagából, és az emberi oldalát megmutatni, inkább elmenekül. A csészékkel való finom játék, jól jellemzi a szituációt.
A lány apját Phil-t, az igazi olasz virtussal megáldott, de végtelenül magányos férfit Benkő Péter alakítja. Ő is kicsit visszafogott az első találkozás alkalmával, én jobban megnézném, hogy kibe lett szerelmes egyetlen imádott lányom, hiszen benne, mint a darab végére kiderül igaz barátot és társat lel. Benkő Péter ügyesen formázza meg ezt a szórakoztató, de mély érzésekkel megáldott, magányos figurát.

Bozsó Péter nagy érdeme, hogy ügyes kézzel vezeti színészeit, elkerülve mindenféle buktatót, ami egy ilyen jellegű darabnál minden rendezőre leselkedik, ügyesen kikerüli a szentimentalizmus, az üres romantika csapdáit, egy új darabot teremt, amely szerencsére nem akar a filmmel versenyre kelni, vagyis sikerül ezt az ismerős történetet olyan megvilágításba helyezni, hogy a néző azt figyeli, hogyan éli meg ezt a csodálatos szerelmet ez a két fiatal, akiket ott lát a színpadon, és nem kezd összehasonlításokba.

Mivel zenés darabról van szó, mindenképpen szót kell ejtenünk a remek, fülbemászó dalokról, amelyek nemcsak hogy kiegészítik, de el is mélyítik, érzelmileg megalapozzák a két fiatal szerelmi történetét, azaz itt a daloknak dramaturgiai funkciói is vannak. Ehhez nagyban hozzájárulnak a dalok szövegei is, nem lehet eléggé dicsérni Topolcsányi Laura lírai, egyben csodálatosan szép, irodalmi értékű dalszövegeit, amelyekből sugárzik az emberi őszinteség. Tegyük még hozzá, hogy a két főszereplő kitűnően énekel.

Nem kell különösebb jövőbe látó képességgel rendelkeznie a kritikusnak ahhoz, hogy megjósolja, ennek a darabnak nagy sikere lesz. Mert nemcsak szórakoztat, nemcsak komoly emberi tanulságokat mutat fel, hanem egyben erkölcsi, érzelmi útravalót is ad a nézőinek.

[Barcs Endre]
2018-12-08 06:42:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Cikkarchívum
McCoy Tyner a legenda elment
A „Gyilkos” ismét lecsap
Meczner Jánost búcsúztatta a Budapest Bábszínház
Pert nyert a Beatles Apple a csalók ellen
Elment a „La subretta Aniko”
Ivánka Csaba-díj 2019
Esti Kornél bárki lehet
Kocsis Zoltán -
Érdi Tamás - Beethoven zongoraszonátái
Radnóti Zsuzsa kapja az első Art is Business – Fidelio „Művészek a művészekért” k
Rigó Jancsi bemutató Egerben
Koncz Zsuzsa
Hofi Best Of
Bach-versenyművek a Capella Savariától
Emlékezzünk együtt Kara Tündére!
70 éves a bábjátszás Békéscsabán
Halasi Imre a Barlangszínházban rendez
Pataki András - A mű örök mementó
Sztehlo Gábor 110 éve született
Karosi Bálint - Existentia
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
TV műsor
 
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu