Dátum: 2019. április 21. vasárnap    Mai névnap(ok): Konrád, Simeon


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
Krétakör Színház
PREMIER
Országos fesztivállal indul az évad Egerben
A tánctagozat szeptember 26-án a Stúdióban mutatja be, elsősorban a gyerekeknek szóló, Játszótér c. koreográfiáját, ami egyben a VII. Országos Stúdiószínházi Táncfesztivál nyitóelőadása.
Jól sikerült a nyári tábor, ahol 100 gyerek ismerkedett a színház világával -számolt be az eredményekről Tóth Levente, projektvezető. - Megmutattuk, hogyan működik a színház, színészmesterséget tanultak, koncentrációs- és helyzetgyakorlatokkal foglalkoztak a fiatalok a nyáron. Az Ifjúsági program folytatódik: az Eventus és a Bornemissza Középiskola diákjai a jelmez– és díszlettervezésbe pillanthatnak be Székely László Kossuth-díjas díszlettervező vezetésével. 2019 májusáig a Rómeó és Júlia színrevitelével foglalkoznak, Nagy András irányításával.
 
A színház társulata már javában próbál: az első nagyszínpadi bemutató Móricz Zsigmond: Rokonok című regénye alapján készült társadalmi dráma, szeptember 28-án, rendezője Blaskó Balázs. A tánctagozat szeptember 26-án a Stúdióban mutatja be, elsősorban a gyerekeknek szóló, Játszótér c. koreográfiáját, ami egyben a VII. Országos Stúdiószínházi Táncfesztivál nyitóelőadása. „Akinek a fantáziája SZÍNes képekkel teli, az képes, aki nem, az kép-telen.”- utalt a produkció mondanivalójára Topolánszky Tamás, Harangozó-díjas koreográfus, a GGTánc Eger vezetője. Ez a színesség jellemzi a fesztivált is: szeptember 26-30 között tizenegy produkciót láthatunk majd, többek között a Frenák Pál Társulat, a Dunaújvárosi Bartók Táncszínház, a Közép-Európa Táncszínház, Grecsó Zoltán, a Sopron Balett, a Tellabor, az Inversedance, a Fodor Zoltán társulat, a Bozsik Yvette társulat, s a Magyar Táncművészeti Egyetem előadását.

A játékosságra utalva, Selfie-zz plakáttal! címmel játékot is hirdet a GGTánc Eger: várják a fesztivál plakátjával készült fotókat. A beküldők között tíz jegyet sorsolnak ki.

2018-09-16 16:40:00

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Kamuti Jenőnek
Az „ezüst-herceg” közben orvosi diplomás lett, kitűnő sebész vált belőle, a MÁV kórház igazgatójaként lett (aktív) nyugdíjas. A sport terén, pedig Magyarországon elsőként UNESCO Fair Play-díj kitüntetésben részesült. A napokban a Nemzet Sportolójává választották. Hihetetlen – 80 éves! – Kadelka Lászlótól
Cikkarchívum
„Katkó hátborzongatóan jó volt!”
Bajza József 215 éve született
Sorsok írják a történelmet
Történelem és legenda az otthonkeresésről
A „Love Story” a Turay Ida színházban
A király meztelen!
Segítünk az Igazgyöngynek
Megjelent Rohmann Ditta csellóművész legújabb albuma
Életre szóló kilenc éjszaka – A pandák gyönyörű utazása
Cziffra György – örök élményt nyújt
Csernus Mariann 90
Tege Antal Őze Lajos-díjas
Rosencrantz és Guildenstern halott – Gyulai Várszínház
Szabó Magda - Tündér Lala
A Frenák Pál Társulat új kompozíciója
Charlie Chaplin - A diktátor
Daniil Trifonov CD-je Chopin Evocations
Fekete Sándor - Lenkey tábornok
A vihar: az elmúlás tündérmeséje
Magyar Dráma Napja 2018
Cikkek listája >>>

címszó
év
hónap
TV műsor
 
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu