Dátum: 2019. október 22. kedd    Mai névnap(ok): Előd


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Milan
Kilenc, különböző magasra föleresztett, roppant léggömb ritkás ligetében begörkorcsolyázik a félhomályos színpadra egy, a ballonokat tartó kötelek között szélsebesen szlalomozó figura. Nem is egy mozgó testet látunk. Kettő alakja bontakozik ki a sötétben. Nem párost korcsolyáznak. Hátán cepeli egyik a másikát. Így kezdődik Frenák Pál új, Milan (Újvári Milán a képen) című műve a Trafóban.
Összenőtten siklanak körben, össze-vissza. Miközben mintha sirályok vijjognának a háttérben.
Újvári Milán a korcsolyázó neve. A negyvenperces egyfelvonásos élén saját keresztneve díszeleg. Ugyanis az este az ő szólója. Frenák bedobta a viharos óceánba a Táncművészeti Főiskolát tavaly végzett táncost. (A táncszövetség elnöksége mindjárt neki szavazta oda a legjobb pályakezdő növendék megosztott díját.) Újvárinak negyven percig kell féken tartania, magához bilincselnie, elcsábítania a Trafó auditóriumának szeszélyes közönségét. Könnyedén körülgurulja a teret. Hátához nőtt alakkal. Korcsolyázása felhőtlennek rémlik, mégis a begörnyedt testre mintha végzetszerűen nehezedne a Másik. Kivilágosodik. Megvilágosodik, Újvári partnere nem élőlény, hanem mannequin. A próbababa szó hímnemű a franciában. De a táncpartner nemtelen. Nem kirakati báb (mint Molnár Ferenc Rivierájában. Riviera: így írják.) Nem probiermamzell. Hímnemű, semmint nő. Közeledik a megelevenedő báb az élőhöz, mire önmagától iszonyodón utasítja el a bábú csókját. Küzdenek egymásért, egymás elől. De a táncos kelti életre a holt tárgyat. Felruházza élettel. Szeretettel. Szerelemmel. Ő önt belé lelket, ő vágyik a vágyra, és harcol ellene.

 
 
A fekete körfüggönyön, a mélyen ajtónyi hasadék. Durva ecsetvonásokkal megfestett háttér. Hol sziklafal. Tengerpart. Kivezető út. (Majoros Gyula adott anyagot Frenák látványelképzeléseinek. Marton János adott fényt és sötétet a színpadnak. Auditív effektusok: Molnár Péter.) A fenyegető zajok, hullámverések, sirálysikolyok ifj. Kurtágtól valók (de visszavonta nevét). Az olcsóbb dallamok Tom Waits-től származnak.
A Milán érzelmes színpadi pszichoanalízis, a giccshatáron. Innen a határon. Othello is giccsgyanús valójában. A határmezsgye át nem hágása különbözteti meg (többi közt) Shakespearet Arthur Millertől, Frenákot Emőke Pöstyéni (NDK) Fehrnsee-Balettjétől. A teatro-pata Frenáktól távoli a boldogság kifejezése. Belepanaszkodja életét a színházba. Mikor már pszichoanalitikusa is megunná: még mindig szép számú néző kíváncsi diadalmasan kétségbeesett világára.
Frenák fölsír a színre.
Odagyón a színpadra.
Titkait nyilvánossá teszi műveiben. Mindig ugyanazt mondja, de mindig másként. Kiapadhatatlannak látszik mélységes sebzettsége, de formai leleményessége is. Frenáknak anyanyelve lévén a jelbeszéd: mélyen tudja, a mozdulat, a taglejtés, a testgesztus nem színpadi ékszer, nem díszítőelem. A legapróbb mozdulatnak is értelme van (vagy értelme kell, hogy legyen). Frenák színpadi nyelve nem tűr meg semmiféle szép homályt, mégoly mutatós, de tartalmatlan mozdulatot. Világosan fogalmaz. Tisztán beszéli a mozdulatok nyelvét.

 
 
Újvári Milán egyedül teletáncolja a teret. Táncol villámgyorsan köröskörül. Táncolva megbirkózik önmagával. Táncol hason. Táncol a földön és a levegőben, mivel egy magasba fölhúzott trapézon fejünk fölött látjuk a szerelmi pas de deux-t. (Alpinista szakértő: Ferenci Miklós.)
A zömök táncos magas technikai fokon megfelel Frenák nem egyszerű mozdulati kívánságainak; lopva életre kelti, animálja a bábot: suttyomban száját mozgatja, valóságos párbeszédet látunk kettősüktől, kérdést-feleletet, rosszul értett mondatot, félreértettet, megérteni nem akartat, hízelkedőt, szenvedélyeset; harmadikul Újvári arca-tekintete érzékeny előadóként költői szabatossággal jeleníti meg érzéseit, gondolatait, eltitkolt gondolatait. Láthatóvá teszi a láthatatlant. Megmutatja a megmutathatatlant. Halljuk a mozdulatait. Látjuk a gondolatait.

 
 
Később, mintha a szín fenekén átvonulna egy árnyék. Fölfelé nyúlik az árny, nem a színpadozaton. Bejön a bábú is. Az árnyék gólyalábon jár, kámzsa rejti vonásait. A francia Stéphane Vaunthront marionettként átlelkesíti a bábot. Vaunthront láthatatlan, mint a kabuki kurogója. A fekete ember lelke átolvadt a bábba.
Milán megszabadul a maga teremtette fantómtól. Fokozatosan szabadul meg. Levedli bőreit, s mivel nincs rajta egyéb fekete úszónadrágnál: azt veti le. Háromszor gyűri le magáról a nadrágot, mert egymásra húzott három úszónadrágban volt. Csak mikor teljesen lemeztelenedett, akkor csatolja vissza görkorcsolyáját, tovább róni akadálytalanul az akadályokkal teli köreit. A félhomályban, mintha csontvázat hordana hátán. Az elhagyott társ csonttá letisztított vázát. Világosodik: nem csontváz az, csupán szárnyai nőttek. Szabadon repülhet, minden kötöttségtől mentesen. Sok öröme nincs benne: a szárnyaknak csupán fából készített szerkezetét szállítja.
A páros röpülésből csak a lerágott csirkecsontok maradnak vissza. Egy elfogyasztott kapcsolat szikár maradványai.

[M.G.P.]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Hofi Best Of

X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu