Dátum: 2019. október 22. kedd    Mai névnap(ok): Előd


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Squat, vagy amit akartok
A squat - foglalt ház - nálunk sem ismeretlen fogalom, 2006 januárjában kezdődött a Budapesti Centrum Csoport, Bihari László újságíró és negyven társának pere a fővárosi bíróságon egy épületfoglalás miatt. A squatnak szinte hagyománya van Európában, minden ország eltérően reagál a helyzetre, elnézi vagy egyenesen szabályozza is az épületfoglalások rendjét. Fekete Vali, a konformista forradalmár a párizsi helyzetnek járt utána.

2006 januárjában kezdődött a Budapesti Centrum Csoport, illetve Bihari László újságíró és negyven társának pere a fővárosi bíróságon. A vád jogcím nélküli, önkényes épületfoglalás. A szóban forgó épület, a 7. kerület Kazinczy u. 41 szám alatt található önkormányzati tulajdonú ingatlan, azóta hajléktalan szállóként működik.
Az épületfoglalásnak már-már hagyománya van a környező európai országokban és minden ország más - és más módon reagál ezekre, elnézi vagy egyenesen szabályozza is az épületfoglalások rendjét.
A squat társadalmát különböző csoportok alkotják: vannak, akik hajléktalanként szállást keresnek, mások művészi önmegvalósításukhoz akarnak teret, de a squat világától a punkok vagy drogosok lakta alternatív squat sem idegen. Az információk szájról szájra vagy interneten terjednek. Igazi underground mozgalom, amire a városvezetések így vagy úgy reagálnak. Párizsban például a városháza már kötött szerződést egy–két épület átmeneti használatára.
Igaz, azt is mondhatnánk, Párizsban a művészkolóniáknak történelmi múltja van. Hiszen ki ne hallott volna a 20. század elején a Montmartre-on vagy a Montparnasse-on tömörülő művészekről, a Bateau műtermeiről, a végtelenül egyszerűen berendezett művészkommunákról, amelyekből olyan zsenik kerültek ki mint Picasso, Modigliani, vagy Braque.

Les Bons Camarades
 

Julien Párizs belvárosában a Palais Royal egykori víztárolóját, a La Tour-t (A Torony) lakja harmad magával. Tíz évig újságíróként a Le Parisien, a Libération, az Expresse című óriási példányszámban megjelenő napilapoknak dolgozott. Számos könyve jelent meg a Flammarion és Plon kiadóknál. Aztán egyszer csak elege lett a médiából. Barátaival először a rue de Rivolin foglaltak el egy négy emeletes bérházat. Chez Robert névre keresztelt squatjuk hamarosan fogalom lett nemcsak a párizsiak, de a turisták körében is. Aztán Julien saját projektbe fogott. Barátaival felfedezte a La Tour-t, amelyet a polgármesteri hivatal éveken át különböző módon próbált hasznosítani – sikertelenül. Julien elfoglalta, majd kérvényt írt a városházához, hogy művészeti célokra engedélyezzék a használatát. A város pedig áldását adta és szerződést kötött Julien művészeti laboratóriumával. (www.laboratoiredelacreation.org) Jelenleg két festő, egy szaxofonista és Julien, aki most kísérleti táncfilmeket rendez, lakik itt, de a Toronyban a hét minden napján, pontos órarend szerint különféle csoportok és együttesek is próbálnak. Julien azt mondja, a squatokat a szükség hozta létre, hiszen az egykori párizsi művészlakások elérhetetlenek a művészek számára. Egyrészt, mert jelenleg sokszor a művészek leszármazottai, akik semmiféle művészi tevékenységet nem gyakorolnak, örökölték a műteremlakásokat. Aztán volt idő, amikor ezek a műteremlakások igen keresettek lettek a kispénzűek körében, hiszen magasan voltak és rossz volt a szigetelésük. Tehát sokak számára olcsó lakásmegoldást kínált ez Párizson belül. De a ’80-as évektől kifejezetten divatba jött a „loft”. Újszerű életszemlélet, design, divat és nem kevés pénz kapcsolódott itt össze. Ennek köszönhetően azonban a művészek végleg búcsút mondhatnak a valaha épp számukra kitalált műtermektől.

Kiállítás a La Tour-ban
 

És az ingatlanközvetítők árait nézve Párizs egyre kevésbé a párizsiaké, főleg nem az értelmiségieké vagy a kis pénzű művészeké, akik így kénytelenek a város falain kívül, a környező elővárosokban szerény lakás és műteremmegoldást keresni.
–Párizst igenis vissza kell adni a párizsi művészeknek, mert hiszen a La Tour is bizonyítja, a belvárosában is vannak üres épületek, amelyeket a művészek saját céljaikra alakíthatnak. – vallja Julien. Számomra az a szó, hogy amatőr, ismeretlen. Mindenki művész, akinek a művészet egy fontos önkifejezési forma. Az más kérdés, hogy meg tud-e ebből élni vagy sem. De ha napközben pizza-futárként kell dolgoznia, nem marad sem ideje sem energiája arra, hogy fejlődjön saját művészetében. Azok csatlakozhatnak hozzánk, akiknek más megoldás nem lévén valóban szüksége van itt műteremre vagy lakásra és akik dolgozni akarnak. Mindemellett pedig, ami a számomra legfontosabb, az az, hogy csak olyat teszünk, ami legális. Vagy a hivatalos utat kell megtalálni vagy az adott társadalmi struktúra hézagait, amelyektől maga a rendszer működésképtelen. Ehhez persze ismerni kell a törvény.
És a házfoglalók, legalábbis a „squat artistique” lakói ismerik, sokszor jobban, mint akiknek az érdekeit védi, derült ki számomra néhány beszélgetésből.

A bank udvara
 

Marc Ganilsy ügyvédre a párizsi Igazságügyi Palota Bíróságán várakozom. De nemcsak én. Velem együtt vár Arny és Eduard, két squateur is. Ők alig egy-két hete egy régi bank épületét foglalták el, nem is akárhol: az ékszerházairól ismert Vendôme tér közelében! Monsieur Ganilsy a squatosok érdekeit védi jó néhány éve. Még jogi tanulmányai előtt maga is kipróbálta a squat-ot. Mint elmondja, ezek a perek már a legelején veszett ügyek, mert a francia törvényben a tulajdon jog megkérdőjelezhetetlen. De időt a bírósági ügymenet végéig mindenképpen lehet nyerni. Minden házfoglaló tudja, ezek csak kölcsön vett tulajdonok, egy-két hónapra vagy egy-két évre jelentenek megoldást. Igaz Párizsban volt már olyan foglaltház, amit 25 évig laktak! Ám ez ugyancsak ritka kivétel. Amit a szent és sérthetetlen tulajdonjog mellett az ügyvéd felemlegethet, az a törvénybe foglalt lakhatáshoz való jog, ami ugyancsak minden állampolgárt megillet. Amire tehát egy-egy ilyen tárgyaláson az ügyvéd hivatkozhat az az, hogy aki tulajdonjoga mellett nem él tulajdonosi kötelezettségeivel, vagyis nem tartja rendben a tulajdonát képező ingatlant, nem törekszik állagának megóvására, elhanyagolja azt, az egyszersmind tulajdonjogának gyakorlását is elhanyagolja. Különösen, ha a tulajdonosi kötelezettségeket a kéretlen házfoglaló elvégzi. A squatosok ugyanis többé-kevésbé renoválják az épületeket és folyamatosan karban tartják őket. Ez lehet érv a tulajdonát elhanyagoló tulajdonossal szemben. Legalábbis egy ideig…

A bank lépcsőháza
 

Másnap délelőtt a Bankban találkozom Arny-ékkal. Arny, a „főnök”, aki foglalkozását tekintve luftballon-szobrász, elég lehangolt, a reggeli tárgyalás nem sikerült valami jól. Így Morya, a filmrendező mutatja be a squatot. Ő úgynevezett, a francia forradalom óta meghonosodott, állampolgári lefoglalásról beszél. (Én meg hallom Petőfi szavait: ”A nép nevében…!”) Meg arról, hogy számára ezt nem a szükség motiválta, hanem a squatot választotta, mint létformát. Ahogy az ember hallgatja, úgy érzi, az a néhány évtized, amit ők kihagytak a szocializmusból, segít abban, hogy még legyenek kommunisztikus álmaik. A Bank épülete egyébként impozáns, végigjárjuk a pincétől/trezortól a padlásig, illetve a legfelső emeletig, ami teljes egészében Arny birodalma. Aztán végül az irodában beszélgetünk, mert hogy itt az is van. Számítógép, fénymásoló, telefon, minden, ami az ügyvezetéshez kell. Mindezt itt találták, mint ahogy a berendezési tárgyak nagy részét is hátra hagyta a korábbi lakó. A csapat az épület jellegéhez illő nagystílű terveiről beszél: szeretnének itt divatbemutatót épp úgy, mint alternatív összművészeti fesztiválokat rendezni, koncertekkel és színházi előadással. A kiválóan szigetelt trezor ideális próbaterem lehet a zenészeknek. Az emeletenkénti 2-3 nagyterem pedig kiállítások fogadására alkalmas. Bent minden ragyog a tisztaságtól, a szobákban frissen fényezték a faborítást. Kívülről nyomuk sem látszik, sőt bejutni sem egyszerű, ismerősnek kell lenni, hogy az ember átléphesse a Bank kapuját.

A trezor A volt ügyfélszolgálat
 
Az egykori bank ma
 

Ez is egyike a squat íratlan (sőt, írott, az internetről pdf formátumban letölthető „Squat A-tól Z-ig”) szabályainak. „Ne nyiss soha ajtót ismeretlennek, ha rendőrök akarnak bejutni, pláne ne!” Mielőtt elfoglalnánk egy házat célszerű napokon, sőt heteken át megfigyelni a különböző napszakokban, hogy meggyőződjünk valóban lakatlan-e vagy tapasztalunk némi mozgást. Meg kell találni a foglalás ideális pillanatát. Erre sosem alkalmas a hétvége vagy ünnepnap, amikor a szomszédok otthon lehetnek. Jobb a hét munkanapjait választani, lehetőleg délelőtt vagy délután. „Cseréld le a zárakat, de légy észrevétlen és ne kelts feltűnést!” (A Centrum Csoport kezdő squtosai legelőször ez ellen vétettek…) Minél később fedezik fel a jogcím nélküli haszonélvezőket, annál tovább élvezhetik magát a hasznot. „Viselkedéseddel igyekezz kivívni a szomszédok rokonszenvét!” A nyugalmában megzavart szomszéd haragja idejekorán terelheti ránk a figyelmet. Az elfoglalt házak helyiségeiről beköltözéskor és renoválás után is fotókat kell készítenek. Ezzel el lehet kerülni, hogy rosszhiszeműséggel vagy gondatlansággal vádoljanak minket. Arra kell törekedni, hogy minél előbb érkezzen a nevünkre szóló számla – a „kölcsönvett” címre. Ez első lépés lehet az illegálisból a legális felé.

Squat-belső
 

–Egyetlen squat sem hasonlít a másikra. – mondja Delphine, akivel Párizs 12. kerületében egy valaha volt iskolaépületben találkozom. Delphine díszlettervező, tíz éve lakik és dolgozik squatokban.
Sokat dolgozom fával, az én munkámhoz tér kell, néhány négyzetméteres párizsi bérlakásban ezt nem lehet csinálni. Műtermet lehet hivatalosan igényelni, de akár tíz év is beletelik, mire rád kerül a sor. Ezt az épületet úgy három hónapja találtuk. A kerület tulajdona és szerencsénkre a városháza nagyon nyitott a párbeszédre. Van egy művészeti és kulturális alapítványunk is, amin keresztül a hivatalos fórumokon is megjelenhetünk. A kerületi vezetésen múlik minden. Ahol a jobboldaliak vannak többségben, akár bele se fogjunk. Legfeljebb csak egy éjszakára, ha egy 18.századi villában szeretnénk úgy 800 fős bulit rendezni Párizs egyik legelegánsabb negyedében. Reggelre biztos a kilakoltatás. Ebben a kerületben nagy hatása van a zöldeknek. Tizenketten lakunk itt, de bárki rendezhet kiállítást vagy felléphet. Minden hétfőn este 7-kor összeülünk, ilyenkor találkozunk azokkal, akik külsősként saját programajánlatukkal jönnek. A döntéseket közösen hozzuk meg. Egyébként minden este találkozunk és együtt vacsorázunk. De a ház mindenki számára nyitva áll délután kettőtől este tízig. Különböző színjátszó csoportok próbálnak itt, de van jóga tanfolyam, világszínház-kurzus és tánctanítás is. A csoportok személyenként 1, de maximum 5 eurót fizetnek a teremért. Ez a ház közös bevételét alkotja, amiből a fenntartáshoz szükséges kiadásokat fedezzük. Amúgy mindent, amit itt látsz, úgy kaptunk vagy találtunk. Néhány nappal ezelőtt például egy hűtőszekrényt. Kidobták, pedig kifogástalanul működik. („Hm, a virágzó kapitalizmus”- gondolom magamban.) Egyébként hetente van itt orvosi rendelés és ruhát is gyűjtünk a szegényeknek és hajléktalanoknak.”

Catherine
 

Szombat, késő délután, egyre nagyobb lesz a sürgés-forgás. Nyílt nap van. Kiállítás-megnyitókkal, koncertekkel, előadásokkal. Az egyik teremben fiatalok ülnek a földön, mellettük egy zsonglőr buzogányokat hajigál. A másik terem viszont egy más világ: két idősebb hölgy, Barbara és Catherine kiállítása. Barbara kicsit megmosolyogtató festményeket, Catherine viszont a mesterségbeli tudás csúcsait tükröző remekbe szabott grafikákat állított ki.
Azt mondja ő is, barátai is úgy érzik magukat, mint harminc évvel ezelőtt, újra átélik azt a közösségi szellemet, amiről azt hitték, hogy rég kihalt már. Kérdésemre, hogy nem kínos-e egy squatban kiállítani, a közel hatvan éves hölgy azt feleli, egyáltalán nem. Különben is a squat világa korábban is hozzátartozott a párizsi művészeti élethez.

 

A folyosón összetalálkozom újra Delphine-nel. Azt mondja jó néhány önkormányzati képviselő is eljött a rendezvényre. És ez nagy dolog! Ebből látszik, hogy elfogadják őket! Frederic de Beauvoir (aki egyáltalán nem rokona „Simone”-nak, de ugyancsak az egykori francia arisztokrácia tagja) a párizsi 12. kerület alpolgármestere a Zöld Párt színeiben.
Eljár a squatosok rendezvényeire, tárgyal velük és közösen keresik a megoldást. Így jött létre javaslatára egy kerületi lakatlan házban a „legális squat-program”. Sikerült meggyőznie a testületet, hogy minimális ráfordítással a közhasználatra alkalmas, közel háromszáz főt befogadó művészeti közösségi házat adjanak át. Alacsony, a fenntartás költségeit fedező belépőt kell fizetni, de cserébe műalkotásra alkalmas megbízható helyet találnak azok, akik ezt igénybe veszik.
–Tudja én azt mondom, egy uszodában sem kérdezzük, hogy valaki jó úszó vagy épp most tanul úszni, sőt, hogy esetleg kizárólag úszni jön vagy esetleg napozni kíván. Megfizeti a belépőt és úszhat vagy azzal összefüggő tevékenységeket végezhet. Ilyen ez a ház is. Nem kérdezzük, hogy valaki milyen művész, lehetőséget és teret adunk neki ahhoz, hogy alkothasson és kipróbálja magát. Épp ezért már most nagy az érdeklődés, pedig csak júniusban fog megnyílni a közösségi ház. – meséli a városházán M. Beauvoir.

Gare Experimentale
 

Párizs szélén, egy elhagyott vasúti állomásépületben, a Gare Experimentale nem akar legálissá válni, de pereskedni sem kíván a tulajdonossal. Henri, a ház (ideiglenes) gazdája évtizedes tapasztalattal a háta mögött tudja mit akar. Nyolc, különféle zenei egyesület vesz majd részt a Gare munkájában, képviseltetve a legkülönbözőbb zenei műfajokat a technotól a jazz-ig. A sínek mentén álló épület, amely mellett időnként elsuhan egy-egy TGV, meglehetősen elszigetelt. Ideális hely a koncertekre. A squatos szokásokkal ellentétben egyik sem ingyenes, 5 és 20 euró között lesz a belépő, amelynek nagy részét ingyen konyha létrehozására fordítják. Délelőtt 10-től lehet majd meleg ételhez jutni a hajléktalanoknak vagy a létminimum alatt élőknek. Lesz vetítőterem és könyvtár is, orvosi rendelés és jogsegély szolgálat.
-Egy biztos, mi nem akarunk pereskedni, mert arra nincs időnk, sem pedig ügyvédet fizetni, mert arra meg pénzünk nincs. – mondja Henri. Idejött az SNCF (a francia vasúttársaság) illetékese. Elmondtam neki, mit szeretnénk és azt is, hogy amikor szükségük lesz az épületre, szóljanak és mi elmegyünk. Lakatlan épület számtalan van Párizsban.
-És a rendőrség? –
kérdeztem. –Egy techno koncert drog nélkül alig elképzelhető… -Erre is felkészültünk. A rendőrségen és a városházán is ott van az épület hasznosítási terve. Gondoskodtunk vészkijáratról, mivel ez a rendezvények egyik feltétele. Külön biztonsági szolgálatot szerveztünk, akik egyebek mellett arra figyelnek, hogy dealerek ne tehessék be a lábukat. Sőt, aki saját maga által hozott kemény drogot használ azt is megkérjük, hogy vagy diszkrét helyen tegye vagy hagyja el az épületet. Céljainkat nem kockáztathatjuk. - mondta Henri.

Gare Experimentale
 

Franciaországba a squateurök kiterjedt információs hálózattal rendelkeznek. Napi kapcsolatot tartanak az ingatlan közvetítőkkel. A média közelébe csak akkor kerülnek, ha már egy squat megnyílt és hosszabb ideje működik. Minden egyéb híradás informális. Ügyesen egyensúlyoznak az illegalitás és a legalitás határán. Sőt, olykor még üzleti érdekek is felmerülnek. De pert még ott sem nyert soha egyetlen házfoglaló. Általában kilakoltatásra ítélik őket, vagy békés úton megegyeznek a tulajdonossal és maguk költöznek el. A pénzbüntetés ott nem reális, a squatosok többsége a létminimumon vagy az alatt él. Bihari Laci és a Centrum Csoport pere március elején folytatódik. Szabálysértésért várhatóan pénzbírságra ítélik őket.

Kapcsolodó linkek:
www.squat.net
www.indymedia.hu/foglalthaz

Fotó: Sébastien Péchenart

[Fekete Vali]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Hofi Best Of

X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu