Dátum: 2020. július 6. hétfő    Mai névnap(ok): Csaba, Ézsaiás


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Sztanyiszlavszkij-díj Schilling Árpádnak!
Az idén immár tizedik alkalommal osztották ki 2005. december 2-án az egyik legrangosabb orosz színházi elismerést, a Sztanyiszlavszkij-díjat, amelyet az 1992-ben alapított, jelenleg Mark Zaharov által vezetett Nemzetközi Sztanyiszlavszkij Alapítvány ítél oda minden évben általában 8-10 orosz és 2-3 külföldi művésznek kiemelkedő színházi teljesítményéért.
A tíz év alatt olyan tekintélyeket tüntettek ki, mint Jurij Ljubimov, Mark Zaharov, Lev Dogyin, Pjotr Fomenko, Eimuntas Nekrosius, Oleg Tabakov, Galina Volcsek – hogy csak a rendezőket említsük. A tíztagú zsűri Oleg Tabakov elnökletével most tíz díjat szavazott meg: a Kempinsky-Balcsuk elegáns csarnokában tartott ceremónián többek között az év „rendezősztárja”, Kirill Szerebrennyikov részesült a kitüntető címben, továbbá Szergej Zsenovacs stúdió-színjátszás megújításáért, Adolf Sapiro pedig az orosz klasszikusok színreviteléért.
Két külföldi rendező kapott díjat „A világszínház fejlődéséhez való hozzájárulásáért”: Shilling Árpád és a kanadai Robert Lepage. A magyar rendező a diplomán szereplő tömör hivatalos indoklás szerint „a kortárs magyar lélektani színjátszás fejlesztéséért” kapta a rangos elismerést, a ceremónián elhangzott méltatásban pedig Vidmantas Siljunas, a kiváló színháztörténész professzor a „Krétakör” alapítójának és rendezőjének művészetéből a radikális újítást és a tradíció őrzésének ugyancsak nem kevés merészséget követelő erényét emelte ki.
Mint az Alapítvány egyik munkatársa a ceremónia után elmondta, bár Schilling munkáját világszerte jegyzik, s külföldi előadásainak híre Moszkvába is eljutott, a „Sztanyiszlavszkij” zsűrije elsősorban a moszkvai kritikusok egybehangzó javaslata alapján döntött a díj odaítélése mellett, akik a 2004. decemberében a moszkvai Meierhold központban bemutatott egyetlen Siráj előadás átütő művészi hatásával indokolták választásukat. – Schilling Árpád új darabjának próbái miatt a díjkiosztó ünnepségen nem tudott személyesen jelen lenni (az oklevelet és az emlékérmet Kiss Ilona, a moszkvai magyar nagykövetség kulturális tanácsosa vette át). Moszkvában azonban várják a fiatal rendezőt: a Magyar Kulturális Központ filmbemutatót és szakmai találkozót tervez.


Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Élő online könyvbemutató

Marót Péter 1945 – 2020

Születésnapi levél - Taub Jánosnak

Nemeskürty István, a nemzet Tanár ura 95 éves lenne

Vetró-Rózner-Bereményi: Magyar Copperfield

Volt egyszer egy Nép (Nemzeti) Színház

Wisinger István – Egy elme az örökkévalóságnak

Húsvét - ahogy lehet

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól