Dátum: 2020. július 14. kedd    Mai névnap(ok): Örs, Stella


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Don Carlos-t próbálják Kecskeméten
Alföldi Róbert állítja színpadra Schiller remekművét a Kecskeméti Katona József Színházban. A bemutató 2005. november 18-án lesz. A próba szünetében a rendező a Terasznak elmondta: ez egy Hamlet-i történet, amely a fiúk és apák örök küzdelméről szól. Nyugodtan felfoghatjuk „generációs” darabnak is.
1974-ben Ruszt József rendezte az országos hírű, nagyszerű Carlos előadást Kecskeméten, amelyben Gábor Miklós II. Fülöpöt, Farády István Carlost játszotta. Sajnos egyikük sincs már közöttünk, de az akkori előadás a televíziós közvetítésnek köszönhetően sokak emlékezetében él. Sokszor fölvetődik a kérdés: X.Y. emlékezetes sikere után szabad-e ismét műsorra tűzni ezeket a műveket? Az igazi színházi emberek valódi kihívásnak érzik, és nagyobb erőbedobásra sarkalja őket az ilyen feladat. A közönség oldaláról nézve, felnőtt egy új generáció, és akik látták a legendássá vált sikeres előadásokat, kíváncsiak az újak teljesítményére.

Alföldi instruál
 
2005-ben Alföldi Róbert állítja színpadra Schiller remekművét. A próba szünetében a Terasznak elmondta – ez egy Hamlet-i történet, amely a fiúk és apák örök küzdelméről szól. Nyugodtan felfoghatjuk „generációs” problémájú darabnak is.
A Kecskeméti Katona József Színházban most készülő előadásban Kőszegi Ákos II. Fülöp, Carlos szerepében egy fiatal, ígéretes tehetség Makranczi Zalán párharca ígér nagyfeszültségű összecsapásokat a két korosztály között. A királynő szerepében Kéner Gabriella igazolhatja, hogy prózai szerepben is kiemelkedő alakításra képes.

Kéner Gabriella (királynő) - Makranczi Zalán (Don Carlos)
 
Schiller 1787-ben elkészült műve a XVI. századi spanyol udvarban játszódik. A dráma középpontjában egy gyötrődő fiatalember áll, CARLOS: a jó szándékú, de gyenge akaratú, nekilendülő, de elcsüggedő, közéleti feladatainak tudatában levő, de magánéletében felőrlődő fiatalember…
Carlos szerelmes mostohaanyjába, apja feleségébe, Erzsébetbe. A király ezt nem tudja, de az udvari intrikusok, hogy az apát végképp szembefordítsák fiával, fondorlatos úton tudomására hozzák Carlos titkolt vonzalmát…
A fiút szinte kettészakítja a visszahúzó, tiltó apa, II. Fülöp király, a hollandiai szabadságért lelkesedő, küzdő jó barát, Posa márki.
A király mögött ott áll, mint a „sötétség démona”: a Nagy Inkvizítor; Posa mögött ott áll – mint példa a világosságra és az emberségre -, a németalföldi forradalom…

Szántó Péter asszisztens - Alföldi Róbert
 
Alföldi rendezéseinek állandó stábja Gyarmathy Ágnes jelmeztervező, Kentaur díszlettervező és Vörös Róbert dramaturg, ez az összeszokott „csapat” már kabalának számít. Amelyik színházban munkához látnak, ott nagy esély van a sikerre!
Bemutató: 2005. november 18-án, pénteken este 7 órakor a Nagyszínházban.

Fotó: Kadelka László

[Ka-Lász]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Hajós Trianoni Emléktúra - START

Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Élő online könyvbemutató

Marót Péter 1945 – 2020

Születésnapi levél - Taub Jánosnak

Nemeskürty István, a nemzet Tanár ura 95 éves lenne

Vetró-Rózner-Bereményi: Magyar Copperfield

Volt egyszer egy Nép (Nemzeti) Színház

Wisinger István – Egy elme az örökkévalóságnak

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól