Dátum: 2019. október 23. szerda    Mai névnap(ok): Gyöngyi


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Oratórium-bérlet
Öt alkalommal lépnek fel a Magyar Rádió együttesei a Zeneakadémia nagytermében október 27. és december 22. között. Bach, Haydn, Sztravinszkij, Webber, Schönberg és Rachmanyinov csodás művei szerepelnek a listán.
Öt hangverseny, ahol minden alkalommal különböző korok zeneszerző-zsenijeitől hallhatnak fantasztikus darabokat. Az oratórium műfaja mellett szerepel requiem és zsoltárszimfónia is. A koncerteken nagyszerű karmesterek állnak a Magyar Rádió együtteseinek élén - dobogóra lép Lukács Ervin, Kovács László, Fischer Ádám, Jurij Szimonov és Strausz Kálmán.
Az első hangversenyen október 27-én Lukács Ervin irányításával Haydn (kép) jól ismert és méltán népszerű kompozíciója, A teremtés hangzik el Korondi Anna, Timothy Bentch és Kovács István közreműködésével. Az 1798. április 29-én Bécsben bemutatott mű azóta is a leggyakrabban játszott oratóriumok egyike.
November 3-án Sztravinszkij (kép) Zsoltárszimfóniája csendül fel, és a Szimfonikus Zenekar első karmestere, Kovács László vezényel.
Az előadás külön érdekessége, hogy a magas énekkari szólamokat a Magyar Rádió Gyermekkórusa szólaltatja meg.

A koncert második felében Lloyd Webber Requiemét hallgathatják meg.
A zeneszerző, aki 1985-ben írta művét, idén májusban vehette át a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét a magyar kultúra támogatásáért, nemzetközi hírnevének öregbítéséért az Országházban.
Az est énekes szólistái Rálik Szilvia és Fekete Attila.
Rachmanyinov Schönberg
 
Különös műsor-összeállítás teszi felejthetetlenné a november 17-i hangversenyt, melyben Schönberg Egy varsói menekült című kompozícójának pokolbéli mélységeit Beethoven IX. szimfóniájának humánus zenei üzenete ellenpontozza. Az előadást a Rádiózenekar első vendégkarmestere, Fischer Ádám vezényli, az énekes közreműködők Cserna Ildikó, Meláth Andrea, Fekete Attila, Kovács István, a narrátor Kézdy György.
December 7-én Rahmanyinov-estet hallhatunk. Az orosz zene specialistájaként, avatott karmestereként, Jurij Szimonov gondoskodik a kompozíciók igazi szépségének gondos kibontásáról, a hiteles előadásról. A közreműködő énekművészek Bátori Éva, Fekete Attila és Fokanov Anatolij.

A záróhangverseny igazi karácsonyi ajándék! Az ünnepek előtt két nappal, december 22-én Bach (kép) Karácsonyi oratóriumából hallgathatunk meg három kantátát.
Az énekes szólisták ezen az estén Fodor Beatrix, Németh Judit, Fekete Attila és Kovács István. Strausz Kálmán, a Rádiókórus karigazgatójának vezényletével csendülnek fel a gyönyörű dallamok.
[Szikszay Szilvia]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Hofi Best Of

X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu