Dátum: 2017. június 27. kedd    Mai névnap(ok): László, Olga


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

THE CORPORATION - Hajsza a pénz és hatalom után
2005. november 3-án mutatják be a hazai mozik a világszerte nagy visszhangot kiváltó "The Corporation" című dokumentumfilmet.
Az ítészek szerint a mű egyfajta vádbeszéd, mely radikálisabb, mint Michael Moore Fahrenheit 9/11 című filmje, a globalizáció híveit és ellenzőit egyaránt megdöbbenti.

 

A THE CORPORATION három részből álló dokumentumfilm-sorozat, mely egyrészt a nagy részvénytársaságok különös történetét, belső működését, a környezetre és a társadalomra gyakorolt ellentmondásos hatásait mutatja be kritikus szemmel, másrészt a lehetséges jövőjüket veszi számba.

A téma időszerűségét jól igazolja, hogy ma már a WTO-n keresztül a filmben tárgyalt részvénytársaságok egyre gyakrabban rákényszerítik akaratukat a demokratikusan választott kormányokra is.

Mark Achbar és Jennifer Abbott rendezők filmjük készítésénél Joel Bakan: „The Corporation – Beteges hajsza a pénz és a hatalom után” című könyvére építkezve arra tettek kísérletet, hogy a maga meztelen valóságában vizsgálják meg az óriásvállalatok működését és értékrendjét.
Az így kapott diagnózis meglehetősen ijesztő: a nagy társaságok személyiségvonásaikat tekintve erkölcstelenek, egocentrikusak, érzéketlenek, csalárdak – vagyis egy pszichopata beteg tüneteit mutatják.

Az alkotók a gyógymódot keresve megvitatták tapasztalataikat a világ néhány vezető vállalatának (Shell, Pfizer, IBM, Goodyear) csúcsvezetőivel, és olyan politikai gondolkozókkal és kritikusokkal is, mint Milton Friedman Nobel-díjas közgazdász, Vandana Shiva indiai fizikus és környezetvédô aktivista, Noam Chomsky, médiakritikus és a Massachusetts Institute of Technology nyelvész professzora, Naomi Klein globalizáció-kritikus író, és a dokumentumfilmes Michael Moore

.

 

A több mint 40 megszólaltatott interjúalany között vannak továbbá vezérigazgatók, brókerek, tőzsdeguruk és ipari kémek.
A nagyszabású és komplex dokumentumfilm forgatása hat évig tartott, a riportok mellett felhasználtak hozzá tévés reklámszemelvényeket, másodvonalbeli mozifilmekből való jeleneteket, és vállalati propagandafilmeket is.
Az eredmény egy témáját tekintve váratlanul érdekes és szellemes, de az igényességből és korrektségből nem alkudó dokumentumfilm, melynek konklúziója: a nagy társaságok az üzleti világban betöltött helyének és szerepének kérdése kemény dió, amit azért muszáj lesz valahogy feltörni.

 

A THE CORPORATION korunk legnagyobb hatalmú intézményét, az óriás részvénytársaságot veszi górcső alá.
Végigkíséri útját születésétől mai világhatalmáig, és közben fényt derít a meglepően messzire ható következményekre, amelyek a társaságok jogi személyiséggé minősítéséből erednek.

A THE CORPORATION megpróbálja számba venni, hogyan hatja át életünket minden ízében az óriásvállalatok kultúrája, jelképrendszere és ideológiája.
E cégek hatalma miatt világszerte erősödő aggodalom nyomába eredve ütközteti egymással a bennfentesek, kívülállók, radikálisok és konzervatívok nézeteit.

A múlt uralkodó intézményei – az egyház, a királyság, Kelet-Európában a kommunista párt – idővel mind szerényebb szerepre kényszerültek. Aligha valószínű, hogy a történelem e szabályára pont az óriásvállalatok fognak rácáfolni. Milyen jövő vár a részvénytársaságokra?

Az alkotók
 

Rendezte: Mark Achbar és Jennifer Abbott
Producer: Mark Achbar és Bart Simpson
Írta: Joel Bakan

„A fő célom a The Corporation c. filmmel az volt, hogy felforgassam a hagyományos elképzeléseket az óriáscégek társadalomban betöltött szerepéről, és hogy láthatóvá tegyem a szerepük nyilvánvaló bizarrságát.
Ha a világ sorsáról van szó, nem hiszem, hogy „kiegyensúlyozott” tévés újságírással kellene, szabadna legitimizálnunk, érintetlenül hagynunk a romboló erőket. Viszont érdekelnek, sőt, őszintén lenyűgöznek a gazdasági globalizáció és a részvénytársaságok hatalmi törekvéseinek szószólói.
Egy olyan filmben, mely a társaságokról próbál valós képet festeni, muszáj meghallgatni őket is, megérteni szándékaikat, és felfedni a társaságoknál dolgozó jó szándékú emberek aggodalmait.”
/Mark Achkbart/

[Kalóz Róbert]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél

Fodor Zsókának. Arról, hogy mennyi talán igen, de arról, hogy van, nem illik megfeledkezni. Boldog születésnapot! (Kadelka Lászlótól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Anna Netrebko és Dmitri Hvorostovsky két operanagyság DVD-n

POSZT díjazottak 2017

Kalmár Tibor - Mulattattam és mulattam

A vágy villamosa – balett-ősbemutató az Erkelben

Bartus Gyuláé a Gálfy Gyűrű

Pénz is jár a POSZT szakmai díjai mellé

Rangos szakmai díjakat nyert a Jókai Színház

Felkai Eszter a POSZT szakmai zsűrijében

Balogh Gyula - A Jordán-sztori/Egy színházi JELENSÉG

Sass Sylvia – Jubileumi kiadás

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu