Dátum: 2019. október 14. hétfő    Mai névnap(ok): Helén


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Egy este – két bemutató
A szegedi Nemzeti Színházban 2005. október 14-én két bemutatót – egy opera, egy prózai-ősbemutatót - tartanak. 19 órakor a Nagyszínházban Georges Bizet: CARMEN Bal József rendezésében, 19:30-kor a Kisszínházban Egressy Zoltán: REVICZKY (ősbemutató) című műve Hargitai Iván irányításával kerül közönség elé.
„Mindig szerettem Szegedet. Mindig szerettem Reviczky Gyulát. Ez így együtt sok szépet ígér. Hiszen szerettem mindig a portugálokat is, és életem egyik nagy színházi élménye a Portugál szegedi előadása volt. A „szeretés” elég fontos ebben a műfajban, engem például sokkal jobban érdekel mások véleményénél az, hogy a színészek mennyire szeretnek dolgozni a szövegeimmel. A Reviczky olvasópróbája jó élmény volt, remélem a bemutató is az lesz.
Amikor befejeztem a darab írását, vittem egy szál virágot Reviczky Gyula sírjához a Kerepesi temetőbe. Április kilencedike volt, a születésnapja. Ez az egyetlen virágszál került a sírra, pár méternyire onnan József Attila nyugvóhelyét elborította a sok koszorú. (Pedig az ő évfordulója két nappal később van) Hazamentem a temetőből, belelapoztam a Reviczky-kötetbe, a következő soroknál nyitottam ki véletlenül:

Virágnak síron nincs helye,
Ne díszíts férgeket vele.
Holtnak mit ér a hódolat!
Gúnyolná csendes álmomat.

Büntesd uram, sújtsd, égi kar,
Ki föld alatt is megzavar,
S ha sírját ő is megleli,
Nehéz legyen a föld neki.

Azóta nem vittem virágot. Majd a bemutatóra.”

/Egressy Zoltán/

 

Egressy Zoltán:

REVICZKY

műfaj: színmű - ŐSBEMUTATÓ
diszlettervező: Galambos Péter
jelmeztervező: Kovalcsik Anikó
koreográfus: Varga József
rendező: Hargitai Iván

szereplők:

Reviczky Gyula - Pataki Ferenc
Koroda Pál - Rancsó Dezső
Komjáthy Jenő - Szerémi Zoltán
Tocsek - Megyeri Zoltán
Emma - Cseh Zsuzsa
Mama - Fekete Gizi
Szobalány - Farkas Andrea
Ervin gróf - Borovics Tamás
Gellért gróf - Gömöri Krisztián
Jane - Márkus Judit
Jászai Mari - Bajcsay Mária
Szerkesztő - Janik László
Öregember 1. - Rácz Tibor
Öregember 2. - Király Levente
Hamilton hercegnő - Bokor Noémi
Ápolónő - Csomor Ágnes
Vajda János - Galkó Bence
Lajka - Simon Zsófi
Arcoi szobalány - Goda Szilvia
Jászai cselédlánya - Kása Tímea / Kürtös Petra
Kocsmaemberek - Kolozsi Kilián / Szívós László
Valamint: Bárkányi Cecília, Fodor Tamás, Földi Csilla, Király Tamás, Kopasz Viktória, Rózsa Viktor, Sári Zsombor, Szabó Dániel

 
Georges Bizet:

CARMEN

opera két felvonásban négy képben francia nyelven
Szövegét Prosper Merimée azonos című novellája nyomán Henri Meilhac és Ludovic Halévy írta


diszlettervező: Mira János
jelmeztervező: Papp Janó
koreográfus: Bozsik Yvette
dramaturg: Varsányi Anna
vezényel: Molnár László
vezényel: Koczka Ferenc
rendező: Bal József

szereplők:

Carmen - Szolnoki Apollónia mv. / Tóth Judit
Don José - Kóbor Tamás / Hajdu András mv.
Micaela - Dér Krisztina / Wittinger Gertrúd
Escamillo - Réti Attila / Cseh Antal
Zuniga - Gábor Géza / Altorjay Tamás
Frasquita - Rácz Rita mv. / Kónya Krisztina
Mercédes - Simon Krisztina / Tóth Judit
Le Dancaire - Andrejcsik István / Kelemen Zoltán
Le Remendado - Kovács Hegedűs István / Piskolti László
Morales - Vághelyi Gábor / Bátki Fazekas Zoltán

[Kalóz Róbert]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu