Dátum: 2019. október 24. csütörtök    Mai névnap(ok): Salamon


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Bartók-házi-koncertek
A HÁZ ugyan zárva, de a hangversenyteremben zavartalanul folyik a koncertélet.

2005. őszére számos érdekes eseményt ajánlunk.

Buda egyik legszebb vidékén, a Pasarét felett áll egy három szintes szecessziós stílusban épült villa. Ez a csodás, romantikus környezet volt Bartók utolsó magyarországi lakhelye. 1932. és 1940. között számos fontos tanulmányt és művet alkotott itt a zeneszerző.
A Bartók Emlékház felújítása miatt zárva tart, de addig is, amíg 2006. március 25-én ünnepélyes megnyitják a házat és az új kiállítást folyamatosan hallhatnak koncerteket az érdeklődők.

 

Már az is érdekes, milyen címekkel illették a koncerteket, koncertsorozatokat. Találhatunk zeneszerzőportrékat, zongoraestet zenei ritkasággal, Bartók zeneakadémiáját, kamarazenei érdekességet, Mozart-Bartók ciklust, muzsikus családok hangversenyeit.
Fellépnek a zene Benjáminjai, doktorandusok, neves szólisták és kitűnő kamaraegyüttesek. Hallhatnak Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert, Wagner, Liszt, Gershwin műveket.

Október 14. péntek 18 óra
Bartók zeneakadémiája 2/1
Doktorandusok
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem DLA programja hallgatóinak hangversenye

Október 21. péntek 18 óra
Két zongoraest - zenei ritkaságokkal 2/1
Hegedűs Endre hangversenye
Wagner művek Liszt átiratában, valamint Gershwin és Bartók művek

Október 28. péntek 18 óra
Két zongoraest – zenei ritkaságokkal 2/2
Várjon Dénes hangversenye
Beethoven, Hartmann, Janaček, Bartók és Kodály művek
November 4. péntek 18 óra
Bartók Vonósnégyes Mozart-Bartók ciklusa 6/1

November 6. vasárnap 18 óra
Kamarazenei érdekességek 2/1
A Pulzus Vonósnégyes hangversenye
Közreműködik Sebők Erika – fuvola
Haydn, Mozart művek

November 11. péntek 18 óra
Bartók zeneakadémiája 2/2
A zene Benjaminjai
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kivételes tehetségű gyerekek képzője növendékeinek hangversenye

November 18. péntek 18 óra
Bartók Vonósnégyes Mozart-Bartók ciklusa 6/2

November 25. péntek 18 óra
Kamarazenei érdekességek 2/2
A Magyar Zongorás Trió hangversenye
Schubert és Bossi művek
December 2. péntek 18 óra
Zeneszerzőportrék 2/2
Sári József 70. születésnapja tiszteletére

December 9. péntek 18 óra
Bartók Vonósnégyes Mozart-Bartók ciklusa 6/3

December 18. vasárnap 11 óra
Muzsikus Családok 2/1
Dobra János, Horváth Mária, Dobra Zsófia, Dobra Júlia, Dobra Mária

Január 8. vasárnap 11 óra
Muzsikus családok 2/2
Perényi Eszter, Perényi Miklós, Kovács Erika, Bujtor Balázs, Perényi Benjamin

[Szikszay Szilvia]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Hofi Best Of

X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu