Dátum: 2019. október 15. kedd    Mai névnap(ok): Teréz


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Magyar Táncház
Augusztus 26-án pénteken 20:00 órától újból Magyar Táncház a Hagyományok Házában. Közreműködik a MÉTA Együttes.
A Hagyományok Háza 2001 novemberében indította el "Magyar Táncház" elnevezésű klubját, mellyel 2005-ben is heti rendszerességgel jelentkezik. A rendezvény alkalom és helyszín arra, hogy a hivatásos együttesek táncosa, zenészei és a műfaj iránt érdeklődők randevút adjanak egymásnak. A meghívott, gyakran határon túli adatközlő táncosok és zenészek szereplését a Magyar Állami Népi Együttes táncosai és zenészei segítik, állandó vendégként a Méta és a Tükrös együttes is táncházat tart.

A szervezők így vallanak a rendezvényről: "Arra törekszünk, hogy alkalmanként táncosokat és természetesen lehetőség szerint zenészeket is hívjunk, illetve vendégül lássunk a Kárpát-medence egész területéről. Úgy szeretnénk megszervezni a későbbiekben vendégeink ittlétét, (többnyire nagyon messziről utaztatjuk őket, sokuk még nem járt Magyarországon) hogy lehetőleg más városokba, más helyszínekre is el tudjuk vinni valamennyiüket. Jelenleg a Jászság Néptánc Együttes partnerünk ebben az ügyben, és reméljük, hogy a következő évadban (szeptembertől) mások is részt vállalnak."

 
A Méta Együttes
www.metafolk.hu

Az 1983-ban alakult MÉTA magyar népzenei együttes története első két évében Pécsett működött, majd 1985-től Budapestre tette át székhelyét. A zenekart alapító Salamon Beáta énekhangja és hegedűjátéka a MÉTA egyik különlegessége. A kezdeti tagcserék után '87-ben Nagy Zsolt (Békéscsaba) kontrás, végül '89-ben Mohácsy Albert (Bonyhád) bőgős csatlakozott az együtteshez. 1985 és 1997 között a zenekar fúvósa Berán István volt. Távozása után a MÉTA együttes 1999 őszén alakult újjá.

Az együttes tagjai zenei anyagukat archív felvételekről és saját gyűjtéseikből tanulják. Mai napig tartó gyűjtőmunkájuk során az egész magyar nyelvterületet bejárták. Moldvai, székelyföldi, mezőségi, kalotaszegi, Felső-Tisza-vidéki, Csongrád-környéki, Békés megyei, palócföldi, somogyi és sárközi felvételeik és lejegyzéseik megtalálhatók a Magyar Művelődési Intézet Szakmai Házában és az MTA Zenetudományi Intézet archívumában. Személyes tapasztalataikat és élményeiket igyekeznek tanítványaiknak is átadni. Másfél évtizede dolgoznak a hazai népzeneoktatás egyik legfontosabb intézményében, a budafoki Nádasdy Kálmán Művészeti Iskolában, ahol immár növendékeik százaival sikerült megismertetni és megszerettetni a hangszeres magyar népzenét. A Hagyományok Háza Páratlan Péntek című programsorozatában havonta egyszer találkozhatunk az együttessel.

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu