Dátum: 2019. október 17. csütörtök    Mai névnap(ok): Hedvig


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Vándormozi, könyvtárbusz, pop-rock
Minisztersége alatt most először jutott el Szegedre Bozóki András, és örült, hogy éppen a szabadtérire szélesvásznúvá komponált Rómeó és Júlia bemutatóját láthatta. A kulturális miniszter az előadás előtt a Délmagyarország szerkesztőségében válaszolt a kérdésekre.
Tíztagú csapat dolgozik a miniszter felkérésére az ország kulturális stratégiáján – Bozóki András az eddigi munkájukra is építve a közelmúltban egy kiáltványt fogalmazott meg A szabadság kultúrája címmel.

– Még az elődöm, Hiller István idején megkezdődött a stratégiaalkotás, amit a váltás után folytattunk. Egy csapat segítségével igyekszünk megfogalmazni, milyen legyen a kulturális politika a 21. században, amikor már nincs sem klebelsbergi kultúrfölény-politika, és nem létezik az államszocialista rendszernek az Aczél György-i politikája sem. Hanem a demokrácia és a piacgazdaság viszonyai között kell a kultúra állásait védeni. Új helyzet van, erre próbál reflektálni az a kifejezésünk, hogy új időszámítás: arra szeretnénk utalni, hogy a két diktatúra után újra kell gondolni a kultúrpolitikát, már csak azért is, mert a technológiai váltás megtörtént, az internet mint a kultúra hordozója megjelent, új kihívásokra kell válaszokat találnunk. A most különnyomatban is kibocsátott kiáltványnak az a funkciója, hogy különböző körökben, csoportokban vitaanyagként szerepeljen: szeretnénk visszhangokat kapni, örülnénk, ha mégoly keményen is bár, de megkritizálnák – mert abból tanulunk. A 21. századi kulturális politika mibenlétéről, a céljairól és a gyakorlatáról kellene egy társadalmi párbeszéd során megállapodnunk.

Bozóki András a kiáltványban is kifejti, hogy a magyar T. E. A., azaz a Tisztesség, az Esély és az Alternatívák jegyében kezdett miniszterként dolgozni, de ez a három alapelv a tárca néhány friss programjában is meghatározónak tetszik. Eredeti és régóta várt például a kortárs könnyűzenei kultúráért indított program, a „Pankkk", vagy az igen sokrétű Közkincs program. – Meggyőződésem, hogy a kultúrának kell egy közeg, amiben megjelenik. Fontos, hogy ne az alkohol, a drogok, vagy a gépzene és a csocsó köré szerveződjön, hogy ne csak a pénzbedobós automata legyen a művelődési házban. A Pankkk az első egy sorban, amit követ majd a népi kultúra, a népművészet, a kortárs komolyzene támogatásának programja. Azért a könnyűzene az első, mert ennek a művészeti ágnak a képviselői kezdeményeztek először, ők maguk írtak egy kiáltványt, ők akartak valamit. Az ilyen programokban hiszek – mondta a miniszter.

Kérdésünkre, hogy a főváros vagy valamely vidéki pályázó város győzelmének örülne-e inkább, azt mondta, tisztességes versenyben született, megalapozott döntést vár az Európa kulturális fővárosa címért való versenyben. – Csak azt nem szeretném, hogy egy győztes meg hat vesztes legyen. Ezért tettünk ígéretet arra, hogy támogatjuk a versengő városok eltervezett kulturális projektjeinek megvalósítását.

Az esély és a tisztesség alapelve működik egyébként azokban az elhatározásokban, amelyek – a Közkincs program részeként is – különös figyelmet fordítanak a vidékre. – A vidéki klubhálózat, a művelődési házak, emlékházak, tájházak fölújítása mellett külön program szolgálja a vidéki múzeumok állományának a felfrissítését. A kistelepülésekre vándormozit és könyvtárbuszt tervezünk, és van egy kezdeményezésünk, amelynek az a célja, hogy a különböző nagy sikerű kiállítások körbemenjenek az országban. Például éppen az Európa kulturális fővárosa pályázat anyagait szeretnénk minél több helyen bemutatni. A most fölújított szolnoki zsinagóga magyar szecessziót bemutató kiállítását más városokba is elvisszük – Szegedre talán hajóval? – osztotta meg velünk hirtelen támadt ötletét a miniszter.

Végezetül néhány személyes kérdésre is válaszolt. Megtudtuk, hogy februártól júniusig sajnos egyetlen könyv elolvasására sem futotta az idejéből (a nyáron már igen!), és hogy komoly koncentrációt igényelt tőle a szabad értelmiségi életmódjáról áttérni a hivatali ember életmódjára. A miniszteri elfoglaltságok kellemes része számára a művészeti és kulturális eseményeken való részvétel – mint a minapi Sziget-látogatás vagy a szegedi szabadtérin a Rómeó és Júlia megtekintése.

Forrás: Délmagyar Online
Fotó: Schmidt Andrea

[Sulyok Erzsébet]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu