Dátum: 2020. július 10. péntek    Mai névnap(ok): Amália, Bekény


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Színházi estek a Zichy-kastély udvarán
Színházi estek a Zichy-kastély udvarán sorozat keretében bemutatják: Dale Wassermann-Mitch Leigh: La Mancha lovagja (musical két felvonásban), fordította: Blum Tamás. Don Quijote (Cervantes) Gergely Róbert, díszlet: Werner József, jelmez: Húros Annamária, koreográfia: Ménich Gábor. Rendező: Vas-Zoltán Iván.
 
La Mancha lovagja:

Négyszáz éve született Cervantes halhatatlan hőse, a Búsképű lovag. 1605 januárjában jelent meg először a Don Quijote de la Mancha című regény. A belőle készült musical immár negyven éve hatalmas siker, folyamatosan jelen van a világ és hazánk színpadain is. Sok millióan láthatták a már-már klasszikusnak számító filmet is Peter O’Toole-lal és Sophia Lorennel. A zenés darab főszereplője a költő-színész Cervantes, akit az inkvizíció köztörvényes bűnözők közé zár. A durva és ellenséges közegben, hogy megvédelmezze magát, hősünk színházi előadást rögtönöz: a bűnözőket ügyesen bevonja a játékba. Ők lesznek az előadás főszereplői, és mire az inkvizíció kihallgatásra szólítja, a börtönlakók már mind felsorakoznak Don Quijote zászlója alatt. A fináléban felhangzó sláger – „Az álom mit nem láttak még” – szinte himnuszként zengi: nincs olyan reménytelen és brutális világ, ahol ne lenne érdemes a szabadságot, az igazságot, az emberiség valódi eszményeit és értékeit képviselni.

(Vas-Zoltán Iván)

 
 
 
 
 
Szereposztás:

Don Quijote (Cervantes) Gergely Róbert
Sancho (szolga) Kálloy Molnár Péter
Az inkvizíció századosa Virág László
Aldonza Álmosd Phaedra, Nyári Beáta
A fogadós (kormányzó) Sztarenki Pál
Dr. Carrasco Boronyák Gergely
Az atya Nagy Zoltán
Antónia Gyebnár Csekka Ildikó
A házvezetőnő Balázs Andrea
A borbély Habány Tamás
Pedró főöszvérhajcsár Harna Péter
Anselmo Blazsovszki Ákos
Juan Geszti András
Juanita, a fogadós felesége Nyári Beáta, Álmosd Phaedra
Fermina, szolgáló Csegődi Enikő
Anita Ráduly Katalin
Diana Fekete Tímea

Díszlet: Werner József
Jelmez: Húros Annamária
Koreográfia: Ménich Gábor
Rendező: Vas-Zoltán Iván

Színházi estek a Zichy-kastély udvarán
Budapest, III. Fő tér 1.
Augusztus 4., 5., 6., 7., 20:30 Esőnap: 8., 9-e.

Fotó: Ajpek Orsi


További képek a képgalériában

[Kalóz Róbert]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Taub Jánosnak
Taub sosem fontoskodik, de kemény és játékos. Szolnokon olyan García Marquezt (a Száz év magányt) alkot a színpadon (Törőcsik, Garas, Mertz), hogy meghívják az előadást Bogotába, a szerző kolumbiai fesztiváljára. (Bodor Páltól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
Darvay Nagy Adrienne - Szín játék

MGP - Coming out

Élő online könyvbemutató

Marót Péter 1945 – 2020

Születésnapi levél - Taub Jánosnak

Nemeskürty István, a nemzet Tanár ura 95 éves lenne

Vetró-Rózner-Bereményi: Magyar Copperfield

Volt egyszer egy Nép (Nemzeti) Színház

Wisinger István – Egy elme az örökkévalóságnak

Húsvét - ahogy lehet

Sajtószemle
Enciklopédia
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól