Dátum: 2019. október 14. hétfő    Mai névnap(ok): Helén


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Nabucco – tücsökzenekarral
A Dóm téri tücsökzenekar is besegített pénteken este a szegedi szimfonikusoknak a Nabucco felújításán. Verdi népszerű operája Kesselyák Gergely vezényletével, új főszereplőkkel nagy sikert aratott.
 
Erre a színpadra csak first class énekeseket szabad hívni – fogalmazta meg a tanulságot Marton Éva a Nabucco pénteki előadása végén. A véletlen úgy hozta, hogy világhírű szopránunk mellé szólt a jegyem, így tanúja lehettem, hogyan szurkolt, tapsolt, bravózott kollégáinak. Marton Éva hálás közönség. Amikor úgy érezte, méltatlanul hűvös a publikum, férjével együtt indították el a tapsot. – Segítenünk kell egy kicsit nekik, mert úgy látszik, a premierközönség nehezen forrósodik fel – mondta Marton Éva, aki nagy élvezettel nézte az előadást. Biztosan jólesett énekes kollégáinak, amikor a szünetben bekopogtatott az öltözőjükbe gratulálni.

 
Volt mihez. A címszerepben bemutatkozó Paolo Gavanelli nem hiába mondja magát Verdi földijének: a legnemesebb olasz énekművészet, az igazi Verdi-stílus folytatója. Hangja inkább tenorális színezetű bariton, így nem a vad, sötét, magvas mélységei a legszebbek, hanem a könnyedén kiénekelt magasságok. Tudatosan építette fel a szerepet, árnyaltan, sokszínűen jelenítette meg Nabucco figuráját. És ami persze ennél is fontosabb: hihetetlen muzikalitással, finoman és érzékenyen, érzelemmel átfűtötten énekelte a szólamot. Gavanellit jó lenne még itt más szerepekben is hallani.

 
Óriási előrelépés, hogy idén először a színpad két oldalán feliratozták az operát, így a darabot kevéssé ismerő és olaszul sem tudó nézők is pontosan követni tudták a cselekményt. Az Abigélt alakító Rálik Szilvia pazarul énekelte a hanggyilkos szólamot. A lelki mozgatórugókat is megmutatva értelmet adott a fúriaszerű figurának, ami tavaly, Marina Fratarcangelinek kevésbé sikerült. Biztosan sokan akadnak még Szegeden, akik emlékeznek Misura Zsuzsa remek Abigéljére; miközben Rálik Szilvia saját személyiségén átszűrve újrateremtette a különös, rokonszenvesnek nem mondható nőalakot, egy-egy karakteres gesztusával és szép frázisformálásával mestere régi alakítását is felidézte. Ennek a generációkon átívelő letisztult tapasztalatnak is köszönhető, hogy hangban és játékban is érett produkciót kaptunk. Rálik Szilvia az abszolút primadonna. Nagy nyereség, hogy a szabadtérin idén két darabban is hallhatjuk.

 
A további szerepekben a tavalyi sikeres szegedi gárdát – Gábor Géza (Zakariás), Szonda Éva (Fenena), Altorjay Tamás (Baál főpapja), Vajda Júlia (Anna) – hallhattuk ismét. Az előadást rendezőként jegyző Kesselyák Gergely idén már a karmesteri pálcát is átvette. A Szegedi Szimfonikus Zenekart dirigálva a zene sokszor végletekig fokozott drámaiságát éppúgy sikerült megszólaltatnia, mint ahogyan az áradó dallamok is muzikálisan és stílusosan csendültek fel, talán csak a tempó lehetett volna néhol kicsit viharosabb.

Forrás: (szöveg) Délmagyarország Online (Hollósi Zsolt)
(fotó) http://www.szegediszabadteri.hu

[Hollósi Zsolt]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu