Dátum: 2019. október 19. szombat    Mai névnap(ok): Nándor


képgaléria kertpont.hu sakk linkajánló
 
Előadóművészet
Irodalmi szekció
Képzőművészet
Társadalom
Könyvsarok
Képgaléria
Ráday utca
Reál
Kiadványok
POSZT
Enciklopédia
CITY BALETT ALAPÍTVÁNY
HARMÓNIA ALAPÍTVÁNY
Terasz Archív
Kortárs Mozgásművészeti Portál
Nemzeti Színház
Bessenyei Ferenc honlapja
PREMIER

Budafest a Bazilikánál
Belvárosi nyári koncertek kezdődnek a hétvégén a Bazilikánál – a Kocsis Zoltán vezényelte Nemzeti Filharmonikus Zenekar hangversenyével.
Mint az Ottó Ildikó, a Budafest nyári fesztivált megrendező V. I. P. Arts Management ügyvezetője elmondotta: a Bazilika koncertjeire a külföldiek és a hazai özönség körében igen nagy az érdeklődés, s remélhetően az időjárás is kedvez majd. A fesztivál különben számít a jegybevételekre, mert az idén korlátozottak voltak az anyagi lehetőségeik.
Mint ahogy azt megtudtuk az idén mintegy 110 millió forintból gazdálkodnak, de ennek az összegnek csak a harmadát kapják állami, fővárosi és más pályázati forrásokból. Energiájuk nagy részér a szponzorok megtalálása köti le, ezért is fordítanak nagy figyelmet a belépők terjesztésére, melyek a fővárosban szinte mindenütt kaphatók.

 
II. Belvárosi Nyári Szimfonikus Koncertek a Bazilikánál
Helyszín: Szent István tér
Időpont: 2005. július 10 – 24. között

Program:

Július 10. (vasárnap), 20.30, esőnap: július 11
. Nemzeti Filharmonikus Zenekar koncertje,
vezényel: Kocsis Zoltán
Csajkovszkij: Diótörő-szvit Rómeó és Júlia-nyitányfantázia IV. szimfónia, f-moll

Július 15. (péntek), 20.30, esőnap: július 16.
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának koncertje,
vezényel: Jean-Bernard Pommier
szólista: Lendvai József hegedűművész
Lalo: Spanyol szimfónia Hegedűverseny
Berlioz: Fantasztikus szimfónia

Július 20. (szerda), 20.30, esőnap: július 21.
A Magyar Virtuózok Kamarazenekarának koncertje
Fellép: Szenthelyi Miklós és Edvin Marton
„Vonópárbaj”
Vivaldi: Versenymű 2 csellóra, g-moll (közreműködik:
Faludi Judit, Pólus László)
Versenymű 2 hegedűre, a-moll
Bach: Versenymű 2 hegedűre, d-moll
Vivaldi: A nyár
Mozart: Kis éji zene
Liszt-Wolf: II. magyar rapszódia

Július 24. (vasárnap), 20.30, esőnap: július 25.
Operagála
Közreműködik a Telekom Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Ligeti András
Fellépnek a Magyar Állami Operaház szólóénekesei:
Kolonits Klára, Káldi Kiss András, Kovácsházi István, Gál Erika
Rossini: Semiramis-nyitány
Puccini: Bohémélet – Mimi áriája
Puccini: Gianni Schicchi - Lauretta áriája
Offenbach: Hoffmann meséi - Barcarola
Bizet: Carmen II. felvonás, előjáték
Bizet: Carmen:- Seguidilla
Mascagni: Parasztbecsület - Santuzza áriája
Mozart: Don Giovanni -nyitány
Rossini: Figaro házassága - Figaro belépője
Mozart: Don Giovanni - Pezsgőária

SZÜNET

Puccini: Manon Lescaut - közjáték
Puccini: Pillangókisasszony - Pinkerton áriája
Puccini: Tosca - Levélária
Donizetti: Szerelmi bájital - Nemorino románca
Verdi: A végzet hatalma - nyitány
Verdi: Traviata - Germont áriája
Verdi: Traviata - előjáték
Verdi: Traviata - Brindisi finálé
Verdi: Rigoletto – kvartett

[Deák Attila]

Cikk nyomtatása

Küldje el a cikket ismerősének!
 
feladó neve:    
feladó e-mail címe:    
címzett neve:    
címzett e-mail címe:  
 
Születésnapi levél
Paul Lendvainak
Lieber Paul, kedves Pali, Isten éltessen bis hundertzwanzig derűben, egészségben a számodra kedves és fontos személyek nyújtotta gute Gesellschaftban. (Lipovecz Ivántól)
Archívum
Legfrissebb cikkeink
X. BÁBU Fesztivál

Bach-versenyművek a Capella Savariától

Emlékezzünk együtt Kara Tündére!

Vitáktól zajos forró fesztivált zárt Velence

Jubilál a Szebeni Műhely

70 éves a bábjátszás Békéscsabán

Magyar nap a Velencei Filmfesztiválon

Születésnapi levél - Paul Lendvainak

A 76. Velencei Filmfesztiválon fókuszban a szerzői film

2019 augusztus 20-i kitüntetések

Sajtószemle
Enciklopédia
További cikkek a kertpont.hu portálon
A sokarcú fagyöngy
Szerves talajtakarók
A póréhagyma
Agavék
A vizitorma
A csontritkulásról
Webtechnológia
Technológiák, fejlesztési megoldások, referenciák a Terasz.hu - tól
| M?iaaj?lat | Impresszum | Jogi nyilatkozat |
info@terasz.hu